Gondolom a történeti, történelmi hátteret a 20. század közepi Nagy Britanniától kezdve a bbc által játszott kevés rockon át egészen a kalózrádiókig mindenki kívülről fújja már, így ezt nem kell részletezni tovább. Azonban egy valami biztosan érdekelhet ebből az egészből: mégpedig egy bizonyos hajó, név szerint a Rockhajó. Az meg micsoda? Ez volt az, amelyik a tengeren lehorgonyozva, éjjel-nappal ontotta magából a zenét, elsősorban a rockot természetesen, mindenki legnagyobb örömére. Na jó nem mindenkiére, mert voltak, akiknek ez a kalózrádió dolog nem tetszett, és meg is próbálták megfúrni ezt. Viszont semmit sem tehettek, mert tényleg sokan, baromi sokan hallgatták őket, a djket, akik egyszerűen a zenétől (meg mástól is persze) kábultan nyomták felváltva a showt minden egyes nap. Népszerűek, halhatatlanok voltak, istenek egy hajón összezárva. A nagy mesélés után, ide érkezik meg az új fiú, s vele együtt akkor mi is, hogy közelebbről megismerjük a hangokhoz tartozó arcokat, hihetetlen személyiségeket.

 

Ez utóbbit persze nem úgy kellett érteni, mintha valami komoly drámáról, üzenetről lenne szó ebben a két órában, hisz a film csak annyit ad nekünk mindenből, amennyire éppen szükségünk van. Semmivel se többet, semmivel se kevesebbet. Szórakozatni akar, s szórakoztat, ennyi. Ez volt a fő célja, s ennek - azt kell mondjam - eleget is tett. Nagybetűs színtiszta hangulat, jó párbeszédek, vicces snittek, őrült figurák. S amikor már azt hinnéd, hogy erre biztosan nem lehet felülmúlni, akkor rátesznek még egy lapáttal. Azzal például, hogy új arcok jönnek be, azzal hogy mindig történik valami a hajón. S nem, nem csak a zene megy állandóan, nem csak akörül forog a világ, hanem ott vannak a szép lányok, az ellenségeskedés, a first love. Nincs idő unatkozni, forog-pörög az élet, a djk is emberek szeretik a zenét, nagyon, de a csajokat, a szexet, s a jointot sem vetik meg, ha arra kerül a sor, nem egyszer, s nem kétszer.

 

 

A hangulat rendben van, és végre azt is öröm látni, hogy nem csak a zenék jók, kvázi nem csak a zenékre építettek, nem csak arra ment ki a játék, hanem amellett is van élet a Rockhajón. A már említett beszólások, vicces snittek garantálják az önfeledt szórakozás igényének kielégítését. S habár nem tud hangoveri magasságokat elérni, de azért szárnyal ez rendesen, tényleg nem lehet okunk a panaszra. Kisebb energiabomba ez, ami után az ember feltöltődve ugrik, pattan fel a székéből, hogy az ostet azonnal meghallgathassa az ipodon keresztül.

 

Valahogy kívülről is nagy élmény volt, nem hogy ott lenni benne, átélni ezt az egész kalózrádiós dolgot. Meg persze hallgatni is őket, a djket, az általuk játszott unikum zenéket. S hát ahogy az lenni szokott, minden rosszban van valami jó, a hallgatókat nem érdekelte, hogy pont egy ilyen rádiót fülelnek, csak az, hogy megkapják napról napra a jobbnál-jobb rockot, amit máshonnan biztosan nem kapnának. Valamint olyan kérdéseket tehettek, olyan kéréseket szegezhettek a djk elé, melyeket ők biztosan teljesítettek, akkor is, ha tudták, hogy a hajó rádiója kalóz a javából, s tudták, hogy fentről mindenki ellenük dolgozik, a törvényekkel, az új javaslatokkal, rendeletekkel többek között. De őket ez hidegen hagyta, csak csinálták azt, amihez legjobban értetek, s szerettek csinálni. Odaültek a mikihez, mondtak pár nagy dumát, amitől minden kiscsaj, vagy asszony maga alá pisilt zavarában, s indulhatott a zene, a tánc kint az utcán, a szobában, vagy csak bent a stúdióban, a hajón. A zene, a rock az örök és halhatatlan ezek szerint, kérem szépen. A színészek meg:  PSH kezdve mindenki báró alakítást nyújtott, nem világmegváltót, csak amit kellett, pont.

 

Curtis mozija úgy kellett ebben az évben, mint egy falat levegő. Akkor, amikor sorra futnak, szállingóznak be a nagy kudarcok, akkor, amikor már mindent a cgi és a 3d alá rendelnek, na akkor jön ő egy ilyen rádiós történettel, ami semmi egyebet nem akar elérni, semmi hatalmas, életbevágó üzenete, célja nincs, csak egyszerűen szórakoztatni akar, kikapcsolni. A nyolc pont szálljon reá, azt mondom, aztán majd még egyszer nem árt valamikor a nagy fehérségben visszanézni, s csodálni a hajót, hallgatni a zenéket, látni a djk nem éppen szürke hétköznapjait. Tehát akkor újra: aludnál, de nem tudsz. Dolgoznál, de nem bírsz…