1837-et írunk, mikor is Angliában, a 18 éves Viktória kerül a trónra. Hosszas bonyodalmak, és intrikák után kezébe veszi nem csak saját, hanem népének sorsát is. Habár sokan ellenzik, s nem támogatják, de ő nem enged, s nagybátyja halála után már nem marad más hátra, mint elfoglalni a neki szánt, az őt megillető helyet és pozíciót. Ő lesz bizony, az új királynő, a szigetországban. Egy fiatal, „kissé tanulatlan”, nem annyira vezető típus, aki csak a négy fal között élt egész életében, s akit tologattak ide-oda, mint a sakktáblán a bábut, a figurát. A lépcsőn fel és le egyedül nem járhatott anélkül, hogy valaki ne fogta volna a kezét, mindig valaki felülről irányította, parancsolt neki, de a kormányzóságba már nem egyezett, egyezhetett bele. Szabad akart lenni egyszer az életében, s olyan dolgokat tenni, melyeket korábban nem tehetett meg. Azonban hiába vannak a játékszabályok, ha azokat nem ismerik vagy nem tartják be éppenséggel, mint a sakkban…
 |
1837. június 28-án tehát Viktória fejére került a korona, s attól a perctől fogva már szabad volt és lehetett. Azonban ez a szabadság, s fiatalság kevés volt a kormányázásra, egyedül sokra nem ment volna, s ekkor sietett a segítségére Lord Melbourne, aki így akart minél magasabbra jutni a ranglétrán, s minél fontosabb pozíciókat elhódítani, betölteni. Ettől féltették legjobban a fiatal, tapasztalatlan, s „szakképzetlen” friss királynőt, hogy majd ki akarják használni a legtöbben, a saját érdekeikre való tekintettel, elsősorban.
Nem is telt kis idő, s Melbourne a királynő jobb keze, mentora lett, aki mindent irányított. Irányíthatott, hisz Viktória mindenben egyetértett vele, bár ez lassan a visszájára fordult. A királynő beleütötte az orrát olyan dolgokba is, melyekbe nem szabadott volna, s ezzel azonnal kihívta a nép haragját. Az udvarhölgyek körüli huzavona volt az utolsó csepp a pohárban, ami aztán felnyitotta a királynő szemét, hogy szabadnak lenni mások szemében nem jelent semmiféle kiváltságot.
Viktóriának egy nagy támasza volt a nehéz időkben, mégpedig Albert herceg. Egy családi találkozó alkalmával (unokatesó) ismerte meg, majd később már leveleket írt neki, a nehézségekről, a királynővé válásról, s teendőiről. Albert más volt, mint a többi angol úrfi, csendesebb, visszahúzódóbb, aki első pillantásra beleszeretett az akkor még fiatalabb Viktóriába. S habár hátulról őt is irányították, a saját érdekek itt is előtérbe kerültek, de a szíve már csak egy valakié volt, mindörökre…
Ez a három bekezdés röviden, tömören össze is foglalja a The Young Victoria-t. Először még a múlttal nyitunk, amikor is Viktória semmi esetre sem hajlandó aláírni a kormányzóság létrejöttét; másodszorra már a megválasztást követő enyhe befolyásoltság miatt esik a népszerűsége; harmadszorra pedig, a közte és férje közötti ellentétekre világít rá a mozi, kettő egész órában. Ez utóbbiról még külön film is készült, de itt is kivehető a férj szerep elhanyagolása, s semmibe vétele, amit nehezményez, s szóvá is tesz majd Albert. Lényegében ezt három részt, az előbb említett úriember köti össze, így nem tűnhet merész kijelentésnek az sem, hogy a film tekinthető romantikus drámának, mely tényleg erre is épít, nem csak a fiatal évekre, s megpróbáltatásokra. Ez a kettő: a szerelem és a fiatalság áll a középpontban, de a hiszékenység vagy az „ármánykodás” is éppúgy jellemzi a mozit, jellemző rá.
Tényleg minden évben szállítanak egy vagy két ilyen filmet: kosztümös, királynős-hercegnős témában, de úgy igazán egyik se foglalt annyi mindent magában, mint ez a The Young Victoria. Volt benne minden, amit egy ilyen film megkíván, na meg a néző. A legutóbbi Duchess volt valahogy melléfogás, s kevés, de az azt megelőző Erzsébetről szóló se volt nagy durranás annyira, már aki komolyan számolt vele, éppen. Mindegyikből hiányzott az a valami, ami ebben tökéletesen (na azért annyira nem) megvolt. Lehet a hangulat, lehet egyszerűen a színészi játék, de az tény és való, hogy csak pár pillanatra ütött be az unalom-faktor, amit egy kezemen meg is tudok számolni, s ami nem is rossz arány, ha a korábbi termést, társakat nézzük vissza. Itt működik a viktoriánus kor, annak minden egyes díszlete, korrajza, ruhája, zenéje, története és folytathatnám a sort tovább és tovább. Nincs jobb szó rá, mint hogy működik, nem untat. Talán több izgalom elfért volna még, ismerve a királynő fiatalságát, trónra kerülését, de végülis egy rossz szó sem érheti a ház elejét, még így se.
Az első képkockától fogva megragad, nem halad gyorsan, de mégse hagyja, hogy elaludjál rajta, tartja a tempót mindvégig. Csak néha-néha éreztem azt például, hogy lemaradtam valamiről, mert hirtelen ugrott egyet a sztori, s ez feltűnő volt picikét, annak legalább is, aki komolyan végigüli a filmet. Meg persze voltak kisebb-nagyobb túlzások, melyek meg sem történtek (be is szólt Erzsébet királynő miatta), szóval nem minden arany, ami fénylik, erre tessék felkészülni, s aki erre allergiás az majd úgy se tudja megkerülni a megtörténhetetlent. Persze van némi igaza is… Julian Fellowes (forgatókönyv-író) azért kitett magáért ennek ellenére is.
Az színészgárda sem akármilyen nevekből áll össze, itt is érezhető már, hogy nem aprópénzért dolgoztak, s készítették el a darabot. Emily Blunt, Viktória szerepében nyújt igen jó alakítást. A darab legjobbja ehhez kétség sem férhet, tényleg hiba nélkül hozza a fiatal királynőt, aki jóformán semmihez sem ért, s akit könnyű manipulálni is még, többek között. Rajta kívül érdemes megemlíteni még Rupert Friend-et, azaz Albert herceget, aki ugyancsak megállja a helyét, bár vele a legkevésbé se rizikóztak, mert a Büszkeség és Balítéletből csöppent át ide a 19. századba, a királynő mellé. De volt itt még Paul Bettany, Mark Strong (ismerős, ugye) és sokan mások is…
A The Young Victoria korántsem a tökéletes film a műfajon belül, de az utóbbi évek egyik legjobbja, az biztos. Miért is? A szkript rendben van, csak néhány kérdőjel akad imitt-amott nézés közben, a hangulat: a zenékkel, a hibátlan korrajzzal szépen-lassan, de maga alá gyűr, a színészek is teszik a dolgukat, különösen Emily Blunt dicsérhető (n)agyon. Régen láttam már ilyen jól összeszedett kosztümös darabot, amiben csak nagyítóval kell keresni a rosszabb snitteket, perceket, ezért én, a nyolc pontot sem sajnálom rá, pedig nem is vagyok a műfaj fő fogyasztója, vagy rajongója, egyszerűen csak a múlt, a történelem megszállottja. A végére még egy szürke adatot beszúrok azért: Viktória királynő a legnagyobb királynő eddig a világon, hisz a leghosszabb ideig ült a trónon, azután senki más nem tudta követni őt. Ezért is volt jó húzás a young Victoriára összpontosítani, kvázi miből lett a „cserebogár”, ugye.
