Négy év bizony hosszú idő. Ez idő alatt bármi, sok minden megtörténhet, megváltozhat, akár pozitív, akár negatív irányban. Előfordulhat az, minden további nélkül, hogy elveszíted a csajodat, akivel annyira szerettétek egymást, hogy még a szexig se jutottak el (önmegtartóztatás?), de elveszítheted még a családodat, az egyetlen egy apádat vagy akár a barátaidat, többek között az igaznak hit s vélt barátodat is. Ezekből kiindulva, négy év alatt, tényleg feje tetejére fordulhat a világ, úgy, hogy közbe te ebből (sem)mit sem veszel, vehetsz észre, hisz végig kómában voltál, a kórházban feküdtél. Egyszerűen elment melletted a világ, de kegyetlenül, te pedig nem tehetsz mást, mint hogy fogod a fejed (az orrod) a felébredés után a primer infókat hallva…
 |
A szomorú, már-már gáz helyzet a következő, egyedül csak a picit kattant barátod maradt meg a fenti felsorolásból, akinek az életedet is köszönheted pluszba. Rajta kívül a fater már messze van, minden határon túl, míg a csajod is otthagyott téged, mint csapot-papot, hisz talált egy jól fizető állást, nyuszi lett, mármint Playboy nyuszi. Miss Március ugye, aki meghazudtolva négy évvel azelőtti áldozatvállalását a nemes cél érdekében, most már/ezzel szemben a lapok hasábjain feszít lenge öltözékben, és Hef-fel (na tudod ki) partyzik a villában a többi nyuszival együtt. Ez utóbbi talán a legsúlyosabb pofon, amitől legszívesebben újra visszatérnél a kómába, de te inkább újra akarod látni őt. S egy ilyen fejből hirtelen kipattant idea elég is havernak ahhoz, hogy egy rosszul elsült éjszaka után menekülve ugorjatok be az autóba, hogy minél előbb magatok mögött hagyva a kilométereket ott lehessetek a nőnél. Irány is akkor az őrült utazás!
S hogy mennyire őrült? Tessék egy kis ízelítő: marhára berágott tűzoltók (valami villás ügy miatt) baltástul-mindenestül követnek titeket, aztán egy motel szénné ég, amiben éppen megszálltatok volna, Horsedick. Mpeg-vel, a legnagyobb (rap)királlyal utazhatok ingyé’ amiért mindenki milliókat fizetne (ez végülis jó, nem?), s ha ez még tényleg nem elég, akkor leszbikus csajokkal is találkoztok, akikre rájött, rátört az ötperc az egyóra, szóval segítség kell nekik, a kormány mögött, az anyósülésben. S akkor a Playboy villában történteket még nem is említettem és hozom fel. Így néz ki valahogy az összkép, kicsit elborultan, őrülten, betegesen, szánalmasan, erőltetetten, de mégis abszolút nézhetően. Most akkor mivan?
Kicsit roadmive, kicsit vígjáték, kicsit ez, kicsit az. Két haverről van tehát szó, akik elindulnak LA-be, (persze a világ egyik feléről), s miközben fogynak a kilométerek találkoznak pár emberrel, meg furcsábbnál-furcsább helyzeteket élnek át, közvetlenül-közvetve. Oké, már ők ketten is szép párost alkotnak, nem tagadom: az egyik az alig élő izmaival, a másik meg a PB rajongásával, mikor a nőkkel nem tud révbe érni, sehogy se. Páratlan páros, akik egy percre sem állnak meg, vagy ha igen, akkor abból soha sem jönnek ki jól, de hát ez az egész utazásra is éppúgy igaz. Látnak, átélnek rosszat, jót, kellemeset, fájdalmasat, ijesztőet, azaz rendesen megdolgoznak a pénzükért, hogy odajussanak egy darabban, épségbe a célállomáshoz.
S ahogy a fiúknál, úgy a moziban sincs nagyon megállás. Nincs idő unatkozni, mindig valami új total crazy dolgot mutatnak. Olyan ez, mint amikor azt hiszed, hogy ezt már nem lehet fokozni, s mégis, mert akkor bejön a következő hülye helyzet felsőfokon megoldva. Azonban az éremnek kell látni a másik oldalát is, hisz hiába nem ül le a film, nem adja meg magát egészen az utolsó fél óráig, akkor is sikerült valahogy túllőni minden határon, a meglévő kereteken azokkal a súlyos, beteges, erőltetett (igen ezt már írtam egyszer) poénokkal, snittekkel. Sajnos-nem sajnos, ezek a fingós-szaros-dugásos bombák néha rosszul sültek el, de nagyon. Különösen, amikor ugyanazt ellőtték még párszor, ami hát már elsőre sem esett igazán jól, s sokszor még olyankor vágták be, amikor az ember már tényleg élvezte a látottakat, és akkor bumm.
Tudhatjátok, nem vagyok vevője, hatalmas fogyasztója a fent említett poénbombáknak, tehát emiatt jár azért a fekete pont, de mégis nem lehet nem észre venni a megbújó hatalmas poénokat. Az olyanokat, melyeken komolyan lehet nevetni, akár hangosan is. S emberek, nem csalás, nem ámítás, ebből itt, volt azért pár darab, na meg a mosolygás is rendben volt, az arcra költözött, ha kellett. Csak az volt a kár, hogy ezt mindig letörölte azokkal a kellemetlen arcba vágó keserű pirulákkal. Ezzel meg vigyázni kell, mert sokaknak emiatt fájhat majd a feje, és dobhatja be a törülközőt, embere válogatja, persze.
Összességében az leszűrhető, kijelenthető, hogy a Miss March, egyszer egy nézhető vígjáték. Nézhető, néhol kellemes, néhol azonban kellemetlen pillanatokkal. Emlékezni, ha bár sokáig nem fogsz rá, de talán nem is akart, többet ennél. A forgatókönyv is rémegyszerű, valamint kiszámítható, de az őrült percek (jó értelemben vett) hozzák a jókedvet magukkal, a szép lányok (már akinek) is ott vannak előtérben, és még ennek tetejében a zene is gyilkos, bár ilyen számokkal, hogy ne lenne az? Egy ötöst kap, többet nem, a nyuszik meg minden nőben ott vannak, ott lapulnak, csak meg kell keresni őket, ezt ne feledd…
