Varázslat, mágia, s egy kis szemfényvesztés. Ez nem csalás és nem is ámítás, ebben a világban, Harry Potter világában bizony, tényleg minden erről szól. Sötét múlt, baljós jövő, s a nagybetűs jelen, telis-tele kérdőjelekkel, megannyi ismeretlen veszéllyel, kalanddal, s csapdával - egyetemben. Aki pedig egyszer, beteszi ide a lábát vagy megismeri közelebbről ezt a világot, annak már a füle botját sem kell megmozdítania. Nem kell, mert ez - nemcsak egy - mese a javából, varázsigékkel, bájitalokkal, rossz figurával, jó arccal, üzenetekkel, bátor „harcosokkal”, árulókkal, s nem utolsó sorban a kiválasztottal. Itt bizony, titkok, rejtélyek várnak megfejtésre, misztikus történetek, legendák kerülnek elő a poros polcokról, s ez még egy csak apró szelete volt a hatalmas tortának, amelynek hatodik darabját fogyaszthatta el keserű-nem keserű szájízzel a nagyérdemű. A kulcs a kézben, amely csak arra vár, hogy a helyére kerüljön, a varázsló a tettek mezején csak arra vár, hogy a pálcáját a kezében foghassa, míg a néző elvárásokkal a fejében csak arra vár, hogy újra megnyíljon előtte Roxfort kapuja, és kezdetét vegye a csiribú csiribá…
 |
A hatodik év kezdődik meg Harry Potter és társai számára, akik nem is sejtik, hogy milyen veszély fenyegeti őket, na meg a Roxfort falait. Harrynk továbbra is Voldemort „üldözi, de közben még egy rejtélyes könyvre is bukkan, amelynek a szerzőjét (félvér herceg) senki sem ismeri. Nem lehet kérdés, hogy Harry utána akar járni ennek a félvér hercegnek, viszont emellett még Dumbledore is egy feladattal bízza meg. Ne bízz senkiben, senki nem az, akinek elsőre látszik, és ideje összeszedni minden bátorságot, mert egyre csak jönnek és jönnek, közelednek… na de kik?
Szóval, Harry Potter hatodszorra, hatodik alkalommal kopogtatott be az ajtókon, s költözött a mozivászonra. Az ötödik - sikere - után David Yates maradt meg a rendezői székben, így némi tapasztalattal, meg rutinnal már a tarsolyában indult neki ennek a hatosnak. Persze tudatában volt annak, hogy ez még inkább emberpróbálóbb feladat lesz, mint az előző, de mégis úgy tűnik, hogy nagyon megizzadt és meggyűlt baja vele, rendesen. Nem tudni, hogy a kényszer, a bizonyítási vágy miatt lett ilyen semmilyen ez az új mozi, viszont az tény, hogy a könyvvel keveset találkozhatott, mert az legfeljebb olvasta őt, mintsem ő olvasta volna, izgalmában, körömlerágó effektusban. Ez a tipikus 10 oldalanként elolvasom faktor, vagy ami megmaradt belőle emlékként, a többi meg jön magától. S ezek szerint akkor a kissek, a smárolások, meg a fiatalkori kapcsolatok ragadtak meg a fejében, olyan rágógumi-szerűen.
Valahogy az egész nézés alatt azon matekozik, matekozhat a néző (aki olvasta azért, aki nem olvasta azért), hogy akkor az egyéni sorsok, meg érzelmek miért is kerültek ennyire előtérbe? A sztori, a cselekmény meg miért is került már a háttérbe? Oké, ez most ok-okozat, meg a tyúk-tojás esete, hogy az egyik következik a másikból, meg hogy melyik volt előbb meg a fejben, viszont az letagadhatatlan, megkérdőjelezhetetlen, hogy az egész új HP átment ilyen fiatalkori fellángolásokra, first love be és kiteljesedésekre, amelyekre inkább nem akart számítani senki se, az égvilágon. Ilyenkor ugranak be még olyan elhangzott vakmerő kijelentések, hogy a mozi nem nagyon fiataloknak való, és hogy egyre sötétebb lesz minden egyes képkocka előrehaladtával, azonban ez látva a drámát, összedől az első fél óra után már, gyorsan, gyorsabban, mint a kártyavár. Nehéz lenne nem azt feltételezni ezek után, hogy az HP6 is a fiatalabb generáció felé nyújtás/dőlésnek esett áldozatul. Értem én, hogy manapság ez dívik, ez a menő, őket kell megcélozni, de azért mégse kéne emiatt mindennek a rovására menni. Egyszerűen lehetne gondolni azokra, akik tényleg szeretik a művet, a sorozatot magát, meg azokra még, akik ismerik-ismerik (50-50) az egész HP-t nagyvonalakban, s ezért sem akarnak semmiről se lemaradni.Röviden, még rövidebben: nem nagyon varázsoltak el a látottak(kal), s nem is érzem magam egyáltalán elragadtatva, hogy valami bájitallal, plusz dologgal megvettek, lekenyereztek volna. A történetet végtelenül leegyszerűsítették, olyan volt végig, mintha semmi, de semmi nem akarna az égvilágon előrehaladni valamerre. Sokkal inkább lépett kettőt hátra, azokkal a love dolgokkal. Ami felett tényleg még (némi pontszám fejében persze) szemet is hunytam volna, hisz blablabla a színészek is megnőttek, már majdnem felnőttek stb… viszont ez a rétestészta időhúzó történet miatt még inkább bántja az (elkeseredett) ember szemét, és csőrét. Nem-nem, ez nem olyan dolog, mint amikor valamire ráfogjuk, hogy igen az a hiba, itt erről szó sincs, magyarán a szkript a kuka, a többi meg csak a hab a (romlott) tortán.
Több mint két egész óra, pedig, ezzel az egyben helyen álló sztorival, maga a halál, egyenlő azzal. Nem lehet nem unni egyszerűen. Üresjáratok, feleslegesek mellékszálak, erőltetett poénokba való elbújás. A darkos, egyre sötétebb hangulat csak olykor-olykor tud hallatni magáról, egy jobb zene vagy eltalált (cgi) képkocka az, ami megmenti a zuhanásra készülő, egyenesen szakadék szélén álló HP6-ot. Van is olyan pillanat, amikor már azt érezzük, hogy zuhanunk, de aztán sikerül valamit elbányászni, elővarázsolni a nem igen közkedvelt s használt HP névvel fémjelzett repertoárból. A varázslásokból, a " a pálca-fightokból" is kevesebb jött, pedig az ember a vége felé már egyre több izgalmat várna. Vagy csak én élek álomvilágban?
Színészek? Bár próbáltak új arcokat behozni a moziba, sikertelenül. Minden a három figura körül zajlik, vagy van az inkább egy is. Ő a kiválasztott, Harry Potter alias Daniel Radcliffe. Egyelőre a gyerek, maradjon csak az még, csinálja a dolgát, itt is asszisztált végül is a bitang gyenge sztori mellett, amiről persze nem tehet, de ez azért kevés lesz. Ettől senki nem lesz színész, ideje lenne kitörni a pápaszemes varázsló fiú álarcból, s mutatni valami férfias játékot. Mert egyem a szívét (vagy inkább a tinik) ez kevés lesz, mondom úgy is, hogy olyan buta hibát nem követett el. Ugyanez a helyzet a többi szereplővel is, bár Emma Watson legalább azért már kezd beérni, ha nem is úgy és arra gondoltam, elsősorban…
Ha most nagyon nagy szavakkal akarnám lezárni ezt a HP6-ot, akkor azt mondanám-írnám, hogy mindez csak bemelegítés volt, mert a java hátra van még, az lesz az igazán csak kemény dió. S azért is kellett ennyit a kapcsolatokkal foglalkozni majd két órán keresztül, hogy abból majd az utolsó (dupla) részre egy cseppnyi, egy sornyi, egy képkockányi se maradjon, csak az izgalom, a nagy varázslás. Ami itt pl. az utolsó fél órára érkezett meg igazán. Addig-addig húzták az egészet - na nem tokkal-vonóval, hogy az ember majd bealudt rajta, de aztán a végére sikerült valamiféle echte to be continued lezárást összedobni. Szeretném, s akarnám, hogy ennek a mozinak brutális nagy százalékban lenne a jelentősége a jövő, a következő rész szempontjából, mert akkor tényleg nem sajnálnám rá a most rádobott négy pontot. Azonban ez már a jövő zenéje, s most már csakazértis megnézzük, hogy mi lesz ennek a vége? Varázslat, csoda, vagy csak egy kis szimpla szemfényvesztés.
