Persze, nem-nem, nem kell túlzásokba esni, és leesni a székről a nagy örömben, mintha valami csoda történt volna. Egyszerűen csak egy korrekt folytatásnak ennyire lehet már az utóbbi folytköv felhozatalt látva örülni, nagyszavakban. Oké, itt is nagyon tisztán kivehető az utolsó szalmaszálba kapaszkodás esete, azonban én azt mondom: ez nem csak létkérdés volt a hőseink számára. Nem csak az, hanem egyben presztízskérdés is. Mert ki emlékszik már a másodikra, most komolyan, gyerek vagy felnőttfejjel? Arra a másodikra, amely

 

1) tele volt nyögvenyelős, izzadságszagú erőtlen, színtelen, szagtalan kísérletekkel,

2) s amely, az elsőből akart megélni, miközben egy oldalnyit, s egy élményfaktornyit nem tett ahhoz hozzá, sőt, inkább elvett belőle. Egy szó mint száz, a kettő után nehéz lett volna nem jobbat megalkotni, és letenni az asztalra a néző elé, akár 3D-ben.

 

S ha már szóba került a 3D, akkor el kell mondani, hogy ez volt az első olyan fecske, ami hozta a szintet. Miért? Mert azon felül, hogy folytatás is volt, még az újkor igényeinek is meg kellett felelnie. Joggal várhattuk tehát, hogy ezt majd nem fogja bírni, összecsuklik, s megtorpan. Mert a 3D például eddig több bajt szállított, s hozott a vászonra, tudva, ismerve az igazi élményfaktorát. Mindannyiszor eltörpült a történet e mellett, ami rányomta a bélyegét az egészre. Na itt ebből semmi, de semmi nem érezhető. Hazudnék persze, ha azt merném a számra venni, hogy az elsőt überelte, felülmúlta, mert arról szó sincs, de egy jó fellélegzés volt ez ebben az ínséges időszakban. Egy falat friss levegő, ami teljesen jól esik, szórakoztat, kikapcsol, tényleg mindenkit, gyereket és felnőttet egyaránt. Részletezném engedelmetekkel.

 

Miután a készítők – nagyon úgy néz ki – rájöttek, hogy a jeges korszakból több poént, több muníciót, s több állatot nem tudnak már elővarázsolni, kisajtolni, azután gondoltak egy nagyot, húztak egy nagy lapot, egy váratlant azzal, hogy a képbe helyezték, elővették a semmiből a dinókat = ezzel csak annyi probléma van, hogy nincs egyenes arányosságban a földrajz órán tanultakkal. Tehát a kisgyereknek lesz mit majd elmagyarázni otthon a szülőnek, meg majd a tanárnak, ha éppen a kihalásról, a jégkorszakról, meg az evolúcióról kell előadást tartania, mert itt rendesen megkavarják a gyerek fejét a nem éppen lineáris (jégkorszak-olvadás-dinók) történetvezetésben.  De hát igen, tudom, a gyereket ez egyelőre nem érdekli, nem izgatja, őt csak Sid a lajhár ügyetlenségei, mimikái, beszólásai izgatnak, meg a motkány harca a makkért már egy motkánygirllel szemben. S ebben nincs is semmi rossz, egészen addig, amíg a gyerek élvezi a látottakat, és mosolyog is egy néhány képkockán. És ez megvalósul, ezt az igényt kielégíti ez a harmadik rész.

 

 

A sztori ügyesen ki lett találva, habár semmi, de semmi újdonság nincs benne. Az jól látható, hogy a dinók voltak meg elsőként a fejben, a többi(ek) csak azután jöttek, és épültek be a forgatókönyvbe. Kellett keresni egy indítékot (hol van Sid?), ami miatt a hőseink kénytelenek az ismeretlenbe, a veszélyekkel teli lenti világba lecsúszni és ott kalandozni tovább. Azaz Sid eltűnik egy dinó által, és hát a csapat útra indul megtalálni őt - ez úgy röviden tömören összefoglalva a történetünk. Ezt egészítik ki még ilyen emberi érzésekkel. Tudod, az állatnak is vannak ilyenjei, mindegyik mást formál meg, alakít, stb. A nagy családban több minden is megjelenik: gyerekvállalás, egyedüllét, magány, családalapítás, nevelés, szerelem, vagy a barátság intézménye. Ezen kívül itt is van még: jó és a rossz harca, de ezt a klisét sikerül egy cool, menő állattal kompenzálni, mint Buckkal, a félszemű menyéttel.

 

Új helyszínek, új állatok, új kalandok. A road movie itt is beindult és teljes gőzzel halad. Megismerünk egy „új” világot, az eddigi hűvös és fehér helyett, valami még veszélyesebbet meg színesebbet kapunk. Nem kell és lehet unatkozni, mert a Sid-hez tartó út tele van eseményekkel, és furcsa helyzetekkel. Van itt minden: veszély, veszély, veszély, a dzsungelen át, égen és földön zajló küzdelem az elemekkel, a mielőbbi barát megkerülése, megkerítése végett. Azonban láthattuk már egyszer a második esetében, hogy ez se minden, ennél több kell, bizony. A készítők tényleg okultak a hibáikból, és itt a nagy drámát, az érzelmeket pont annyira hegyezték ki, hogy az még humorban tálalva is jól fogyasztható legyen, mindenki számára. Egészség.

 

Ami mégis a legnagyobb dicsőség egy ilyen mozi számára, hogy igen, megnevetett. Nem csak a helyzeteken, a képkockákon történteken kell elmosolyodni, nevetni, hanem a beszólások, a hatalmas dumák is (ön)magukért beszélnek, kiválóak, nagyon. Amit Sid hoz percre pontosan, nulla erőlködés és erőfitogtatás nélkül arra nincs jó szó, egyszerűen, király. Továbbra is nagy kedvenc ő, a lajhár, de a motkány ebben a részben is oroszlánrészt vállalt a sikerből. De még mekkorát, ugye? Például: a szőrzetét adta, ugrott, esett, repült, buborékban találta magát és ez csak pár volt… megtalálta a szerelem, azonban a makk közéjük állt, és ebből jöttek aztán a nagy makkra menő vicces jelenetek. Ez a jégkorszak védjegye, nincs mit tenni, de az itt található tánccal meg a buborék snittekkel sikerült mégis valamit olyat alkotni, amire azért emlékezni fog a világ pár év múlva is…

 

Mindig szidom a szinkronokat, de itt nekem és senkinek se lehet egy rossz szava. A megszokott hangok köszönnek vissza, nem is akárhogy, nagy piros pont ez, tényleg. De nem csak ez, hanem az egész mozi, a harmadik rész, ami megkapja a hét és fél pontját, tőlem. Habár a poénok nagyok voltak, a sztori sutaságát még se tudta elfeledtetni, mert a változás, a fejlődés tapasztalható volt, csak a langyibb részek miatt ez néha-néha megadta magát. Amikor nem volt Sid és a motkány, akkor az egész mintha lecsücsült volna. Ám mielőtt az ember temetni kezdte volna az állatokat, akkor jött, érkezett meg a dzsungel legnagyobb arca, királya Buck szemében, aki egymaga is simán vitte hátán a kissé beleszürkült figurákat. Gyereknek igen, felnőttnek is igen – szódával megéri a pénzét, tessék csak megismerni a lenti világot, ahol egy új világ kapui nyílnak meg nem csak az állatok előtt, hanem a nézők előtt is. Kalandra fel! Ja és figyelni érdemes a filmes utalásokat is, szólók!