Nononono… ezt nem hiszem el.
A Transformers - széles és hatalmas kiaknázatlan eszköztárával megáldott - univerzuma nagyon sok alternatívát hordoz magában. Egy kis odafigyeléssel akár, ez lehetne a tejjel, mézzel folyó Kánaán, meg az aranytojást tojó tyúk esete, mindkét fél számára - akár a készítők, akár a néző számára. Az, hogy mi ebből mégsem látunk semmit, egy fabatkát sem, az bizony a készítők lelkén szárad, és őket minősíti elsősorban. Azzal, hogy nagyvonalúan hagytak veszni futni egy ilyen gigászi projektet, ahonnan - némi túlzással – még a csapból is, robotok folynak. Mert igen, annyi de annyi képet lát maga előtt, vizionál az ember, amikor ezek a szerkezetek megjelennek a tök uncsi, csendes és szürke hétköznapokban, hogy nehezen tudja elhinni, felfogni „ép” ésszel: hogy ez csak ennyi volt, ennyire futotta, gondolva a csomó zsére, amit beleöltek minden apró kis képkockába. Mielőtt azonban még mindenki keresztet vetne a mozira, azért annyit érdemes a legelején mentéségül felhozni, hogy amikor kell, s annak az ideje van, akkor az akcióval, a bumbum dolgokkal nem spórol. A bökkenő csak annyi, hogy egész végig olyan érzésed van, mintha ezt is félbe hagyták volna valahol az asztalon, úgy mint az egész mozit. Nem valami jó kilátások, igaz!
Ez a rakás nyitott ajtót döngető alapsztori már az első rész esetében is hagyott maga után némi kívánni valót. S ez most csak még rosszabb lett, jelentem. A kibontása majd csak lentebb következik, addig a tények: a helyzet egyszerű, tiszta, a napnál is világosabb: Bay bácsi mert nagy lenni. Bár ne lett volna, ugye. Mert nagyot álmodni meg ilyenek, csak éppen az óvodát már rég kinőtte és nem is volt itt semmi hely mellékesnek, a zúzás mellett. Azonban nagyon úgy látszik, komolyan gondolta. Bár oké, senki sem firtatja, vonja kétségbe, hogy az egyik legjobb kézbe, a legjobb kezekbe került a szkript, viszont ezt a folytatást látva azért nem árt kicsit visszavenni az arcból. Értem én, hogy megmutatták az egész világnak a kabátot, ami ki tudja már mekkora, s hányas, azonban észre kéne venni, előbb mint utóbb, hogy ez csak rosszat szült, és a film számlájára ment. Persze hallom a kattogásokat egyfolytában, amik a befolyó, inkább áradó összegeket jelentik, ám ez nem mindig elég.
Persze, tudom, a folytatás már csak folytatás. Hozzávalók: szép számokkal megáldott mutatók, és befolyt summa, meg némi ötlet a tarsolyban, aztán már indulhat is a forgatás. Nem is ez a legnagyobb probléma, gond ez esetben, a Transformers esetében, hanem az, hogy mindenből rátettek még egy lapáttal. Kezdve a játékidővel, a drámán át, a humorig mindenre. Ami talán jól is elsülhetett volna, de nonono, ez most nem az a szökőév, s nem hullott csillag az égről, arra várni kell még, bizonyosan. Kvázi nem jött össze, Bay terve - mármint a sok robi és az ebből adódó darkosabb háttér, nem ám. Belecsapott a lecsóba, szó se róla, rátette a kezét, mint sztárvendég a sorsolás közben az üveggömbre, azonban ezzel együtt is, ő lett a leggyengébb láncszem. Viszlát!
Na jó, lehetne a másik, fényesebb, kevésbé sötétebb oldalról is nézni ezt a többet akarok markolni, mint két éve felfogást, azonban itt túl kevés érv sorakozik fel, és jut eszembe egy perc alatt, úgy hogy ezen kár is vesződni. A lényeg, hogy egy rossz folytatás került ki a filmes piacra, akár újra – mondhatnám, amiben meg volt a több lehetősége. Kihagyott ziccer lett ez, apám. Még úgy is, hogy egy idő után a nagy reklám hadjáratból kizártam magam, nem figyeltem tovább a spotokat, meg képeket, csak is előre, khm… másra figyeltem mindannyiszor. Ilyenkor tudok olyan érdektelen, teljesen felesleges kérdéseken filózni: hogy aki mindenbe (vagy a legnagyobb részébe) betekintést nyert, annak mi új maradhatott már egyáltalán a nézésre. Kicsit, nagyon gúnyos leszek, de azt hiszem, ez a love. Igen, kimondtam.
Aki látta, érti mire céloztam, s nem, nem a film iránti érzelmeit hivatott kifejezni, hanem teljesen mást. Nem tudom, de ez esetben mégis szeretném megérteni, hogy mi volt az oka, a célja az itt megjelent drámának, erőltetett poénoknak, s meredeknek szánt snitteknek? Hisz aki mégis csak robotokat, igazi vérre inkább alkatrészekre menő harcot szeretne látni, annak "ez a nem engedlek el fiam, meg a mond ki azt a szót" kezdetű nyálfolyamok, giccses barátok közt szintű epizódok a halált jelentik, neki ez egyenlő azzal. Persze hazudnék, hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy ennek a nevezzük zavaró tényezőnek az első részben semmi jele nem volt, de azért ott legfeljebb csak pislákolt, míg itt ez a két és fél órában szó szerint lángolt, és mindent elsöpört. Ami úgy ahogy van tönkretette a mozit, azt a mozit, amiben több volt, holmi anyuka rikácsolásánál például.
Megbukott? Az igazság az, hogy sikerült neki. Sikerült tönkretenni egy mítoszt, egy legendát ennek a második résznek. Míg az elsőből, - már elnézést, hogy mindig felhozom - , maradtak meg bennem akkora szkénák, mint a medence szélén álló kislánnyal való meeting esete, addig itt az ilyeneket csak nagyítóval kell keresni. Oké, jöhet a kő: mit is vártunk tőle? Több robotot, ezáltal nagyobb fordulatszámon pörgő izgalmakat, és történet, valamint egy kissé reményteli, reményvesztett helyzetet, amikor már nem látszik fény az alagút a végén. Popcorn mozit, egyszóval. Ehelyett unalmas, üresjáratokkal teli kalandosnak, viccesnek hit és vélt, néhol egy-két robottal megspékelt történetet kaptunk. Csalódás ez, igen, mert a kaland, a keresés egy apró szikrája sem tud megmozgatni, és felkelteni az érdeklődésed piciny fokát, ami aztán rá is nyomja a bélyegét az egész mozira. Így aztán simán kukába landol a hangulat. A helyezet az, hogy ez még tisztességes helytállásnak is irtó kevés, lásd ciki volt. Minek áltattam magam persze, mikor már az elején is világos volt, hogy a besorolás miatt itt megint nem a fan, vagy fimbuzi fog jól szórakozni, hanem egy másik réteg, ezzel a tini románcos maszlaggal. S ez az, ami miatt igazán megbukott a film, nem csak az én szememben. Ami még ezt az amúgy se rózsás helyzetet tetézi, hogy a szórakozni, kikapcsolódni, élvezni a látottakat itt egyszerűen nem lehet, vagy ha igen, akkor csak pár perc, képkocka erejéig. Márpedig a kettő is azért készült, készülhetett el, vagy csak én hiszem így, s én élek álomvilágban? Pofon!
Ébresztő: a sztori egy az egyben az első mintájára épül. Amit én, személy szerint, elnéznék neki, ha minden kötél szakadna, de nem, ez nem így van, sajnos. Világmegmentés, a jó és rossz robik küzdelme az emberek mellett, mindezt a Földön, of course. Persze csak egy valaki segíthet, de ő meg nem tud (róla), nem akar, vagy mittudomén, mert most éppen a jövőjével, tanulmányaival, meg a csajával van elfoglalva. Nesze neked kiszolgáltatottság. Ezek után kerül a képbe: a megmaradt kocka maradék, pár megmagyarázhatatlan jel a fejben, egy bosszús bukott, meg a piramisok. S tessék, még ebből se tudták kisajtolni azt a minimumot, ami elvárható lett volna. Két irány is adva volt pedig, az egyik a kaland, a másik meg a zúzás, a fight, azonban a kettő közül egy se történt meg, ahogy az elvárható lenne. A kaland, a nyomozás, a kódfejtés szál unalmas és gyenge, míg a harcok jók, de a legtöbb esetben csak úgy futkosnak ki-be a moziba a robotok, mint ha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. De hogy melyik éppen honnan került elő, miként is, az megmarad örök talányként a néző fejében. Bár ez legyen a legkisebb rossz. De ez még csak kezdet…
Az üresjáratok, unalmas percek, na meg felesleges, buta párbeszédekből Dunát lehetne ereszteni, annyi van belőlük, már egy idő után. Kétségkívül elhibázott döntés volt a két és fél órás hossznyi játékidő is. Azért, hogy a drámát, meg a családi, magánügyi szoc problémákat, gondokat mutassanak a be a fennmaradó akciótól mentes játékidőben, azért nagy kár volt itt kitolni a játékidőt. Lehetett volna itt még mit megvágni, rendesen. Mind a szülők, mind az új partner is kevés volt a nagy újítás címszó gyanánt. Elég lett volna azt hozni, ami az első részben legalább működött. Ehelyett csináltak a zsebkendőre egy sztorit, vázlatpontokban, ami semmilyen igényt nem tud kielégíteni. S ilyenkor, mikor már hiba csúszik a gépezetbe, a történetbe, akkor, onnantól fogva ember legyen talpán, aki csak a szemére tud koncentrálni, minden apró mellékes zavaró tényezőt kizárva, maga körül. Mert ahogy a mozi elindul, azzal a szívet tépő látvánnyal, az leírhatatlan, annyira korrekt. Ami azonban azután megy végbe, s folyik le a cselekményként, az inkább már sírva fakadós, elmenekülős, mint élvezeteses kikapcsolódós, ugye.
Akarom, akartam, hogy működjön, igazán, de ezen még a csoda sem segített, segíthetett volna, na bumm. Ahányszor kezd érdekes lenni, és kezd el megmozdulni benned valami, vagy feltörni belőled, annyiszor jönnek, és kerülnek képbe az erőltetett poénosnak szánt poénok, meg a nyálas ömlengések, amik kenterbe verik az akciót, meg az élményt. Ezt miért kellett? S most nem is a robikra vagyok morci, mert azok megcselekedték, amit megkövetelt a haza, hanem mindenki másra, aki így tette le elém, ilyen formában, ilyen sután, bután, és bénán ezt a mozit, ezt a folytatást. Mert elnézem az őskori robit is, amint éppen csigalassúsággal bandukol egy botra támaszkodva a sivatagban, meg elnézem az ikrek hülyeségeit is, akiket simán ki lehetett volna hagyni, elnézem, mert ez jó látni, ezt kell látni, hogy ők vannak a középpontban (homokzabáló meg a cicus cool), ergó ő róluk szól a dolog, a világ, nem holmi szerelmesek, meg szülők civakodásáról. De hagyjuk.
A film vége, a sivatagos jelenet hatalmas epic fail. Mert újra elhozni a sivatagba a harcot, butaság volt és pont. Ez már ki tudja a hányadik párhuzam volt a kettő között? De nonono - én is azt mondom, mert ez maradjon csak epic. Miért is? Mert ez volt az a része, a filmnek, amiből egy csomó kellett volna a sok idétlen, felesleges rétestészta időhúzás helyett. Mert itt, a sivatagban, a piramisok lábánál, érezni azt picit, hogy egy centi tiszta pont nem marad a nagy durrban, gyilokban, bumbum-ban, és végre igazi robot fight van élesben. Itt jön át az igazán, hogy az ellen sokkal erősebb, meg a hit és a csoda is nullára redukálódik, szóval valami kialakul és elindul. De csak elindul, sajnos, mert akkor gyorsan vége is, megint képszakadás. Mindent összevetve ez volt az a rész, amikor leteszed a hajad, és pislogni sem mersz, nem pedig a Fox faktor.
Persze a kisasszony is megér egy misét. De elsősorban Fox vizuálisan tud kielégítő eredményeket produkálni, mint a színészi tehetségével, játékával. Ha bizony néha nem csüngött volna a mocin úgy ahogy, vagy nem lett volna szétgombolva a pulcsi, akkor észre sem vettem volna a néző, hogy ott van, és csinál is valamit. Ez pedig mindent elárul róla. Próbáltak még az okosok, még egy nagy nőt behozni a moziba, viszont arra a pár percre ez teljesen felesleges volt ezt megtenni, habár az idea az ő szerepével még el is ment szódával, csak akkor is kevés.... Kit nem említettem? Igen, őt: Shia is elment-elment kategória, semmi különös. Tette a dolgát, ahogy azt kell, néha meglepődött, néha könnyezett, néha elesett, aztán felállt, és úgy ennyi. Ja meg futott, de ez nála alap.
Apropó futás! Ahhoz, hogy ennyit kelljen futni egy moziba, ahhoz bizony tényleg akkora para kell, mint ha az életed múlna rajta, de nem csak a tied. Vagyis az ember ezt hinné, már aki parasztiasan gondolkodik, de aztán a delikvensek megint megállnak, fújnak egyet, és akkor már úgy tűnik, hogy minden a legnagyobb rendben van. Az biztos, hogy ezzel a folytatással koránt sincs mindent rendben. A fanatikusoknak ez úgy is kötelező, szóval hiába is koptatom a billentyűzetet most már sorok óta. De mégis érdemes róla beszélni, mert akinek az "egy" még bejött, az annak azért számítania kell ilyen gikszerekre. Egyszerűen kevés lett, pedig szemmel láthatóan, nagyon ráakartak gyúrni. A T4 után ez kisebb fellélegzés volt, de azért ez is tudott csúnya, nem várt meglepetésekkel szolgálni, rendesen, olykor-olykor, szóval a hat pontját kapja, de semmivel se többet. Sőt, ez még a leírtak tükrében nagyvonalú is lehet tőlem, de ez meg jár neki, mert akad benne azért értékelhető, jóízű poénféleség meg látványos robik, harcok, csaták, szóval ez ennyi és kész. Amit azonban nem lehet elnézni, az a cím (bukottak bosszúja), ami számomra kicsit sötét, és nem igazán követhető. Mert ugye van egy bukottunk, aki annak rendje és módja szerint bosszúra szomjazik, de akkor miért a többes szám, honnan? Értem, hogy mindannyian bukottak, akik azelőtt vesztesen hagyták el küzdőteret meg a Földet, de akkor meg alapból a ferdítéssel vannak gondok. De ez már csak hab a tortán, persze. Ki kéri a következőt?