Amikor már minden veszve van, és semmi esélyed sincs a változásra, akkor inkább veszed a sátorfád és ott hagysz csapot na meg papot, hogy kiléphess az addigi állandó veszélyes körforgásból. Érthető voltam? Magad mögött hagyod a sok rosszat, a fájó emlékeket, hogy az életnek nevezett forgatókönyvben egy új, tiszta lappal indítsál. Indulnod kell hát, vágjál is bele az ismeretlenbe. Oda, ahol majd senki és semmi (rossz) nem talál majd rád, és ahol majd egyedül lehetsz, messze, a világ összes bajától. Ahol végre kiélheted írói ambícióidat, és befejezheted, vagy inkább elkezdheted azt, amit már évek óta meg szerettél volna tenni. Egy kis nyugalmat, csendet akarsz, ahova nem szűrődik be a nagyváros zaja. S bár lehet, hogy ezt megkapod, viszont a gondokkal és problémákkal teli élettel való harc az mindenhol ugyanaz, az minden házba bekopogtat.
 |
Az nem válogat. Valakinek több, valakinek kevesebb jut belőle, de egyszer mindenkinek meg kell küzdenie „vele”. Az élettel, ami egy nagy forgatókönyv, aminek van eleje és van vége. Amiben csak a tárgyalás, a középső fejezetek azok, amik mások, amelyek ember és családfüggők, azaz személyre szabottan íródnak meg. Mondom, egy forgatókönyv, aminek mi vagyunk az írói. Nem vagyunk tisztában, és nem is tudhatjuk a befejezést, valamint sokszor elakadunk benne és nem találjuk a kiutat oldalakon keresztül. Ilyenkor kitépnénk a lapot, vagy kitörölnénk a sorokat, de sajnos, ez a lehetőség in real nem áll rendelkezésünkre. Ezzel csak egy író, az író élhet.
De mi van akkor, ha már ő se tud miből meríteni? Ha minden egyes nap új lapot nyit, és az ott leírtakat nem menti el, soha de soha. Ha nem lát semmi fényt, és nem érez semmilyen késztetést az írásra, késztetést arra, hogy az olvasót saját szép kerek gondolataival ajándékozza meg. Ha már évek óta szeretne kiadni magából valamit, de random közbejönnek mindig a rossz dolgok, hatások és hangulatok. S ha bár kicsit elkalandoztam az eredeti tervtől, és a film elsősorban pornós írójától, de azért nem teszek magamra szemrehányást, mert az In the Land of Women nagyon is komolyan az életről szól, az előbb már említett író srác szemszögéből nézve.
Ahogy a bevezetőben már lefestettem az echte real helyzetképet, arról van szó, hogy az írót elhagyja a híres csaja, aki emiatt meg sok más egyéb miatt úgy dönt, hogy elmegy a csillogó-villogó L.A-ből a haldokló nagyihoz, a kisvárosba. Vagyis hát a nagyi ezt mondja, a bökkenő csak az, hogy semmi baja sincs az égvilágon. Ennek ellenére, mégis, friss és új levegő kell neki, a fiúnak, aki talán kiszellőztetve a fejét, véghezviheti az évek óta húzódó projektét. E mellett pedig figyelhet a kissé szenilis nagyira is… azonban nem minden úgy alakul, ahogy eltervezte.
Megismerkedik a szomszéd családdal, annak legidősebb tagjától kezdve a legfiatalabbikig. Ott van az anyuka, aki kicsit hideg, merev, ott van a lány (tini), aki lázadó, és több szeretetre, meg figyelésre vágyik, meg a legkisebb kiscsaj, aki mindenkit lepipál érett gondolkodásával. Tehát nők között, hol hallgatva, csendben, hol sokat beszélve veszi ki a részét. Beszél velük, meghallgatja őket, miközben írni szeretne, és megpróbálna a kérdésekre, a múlt kérdéseire választ kapni. Azonban ahogy múlik az idő, a múlt képe egyre csak halványul, ám helyette is van baj, csőstül. Mint például: megcsalás, first love és kiss, komoly betegség, anya-lánya közötti ellentétek, kapcsolatok.
Körülbelül az előbb említett, olvasott mondatom jól össze is foglalja az In the Land of Women tartalmát. Ami sok mindenről szól, és ezt a sok mindent kapcsolja, fogja össze az élet. Az élet, ami harcra hív, és amiben nem könnyű állva maradni. Nők, férfiak, gyerekek, idősek mind-mind egyszerre képesek sírni, és nevetni együtt. A középpontban a család titkokkal, félelmekkel, és hazugságokkal. Ellentétek, beismerő vallomások, és könnyek, amik az arcon maradnak még sokáig. Erről szól, igazán, ez a darab…
… nyomasztóan, lehangolóan, depresszíven, és mégis sokszor könnyeden. Nem húzza meg a határvonalat, ami azért nem volt annyira bölcs döntés, de nem is tudjuk miatta a fejünket a falba verni. Nem lett ez a túl depresszív, de a túl könnyed se. Valahol ott a középen, a kettő között egyensúlyoz egész végig. Hol a már-már vicces nagyi van a képen, hol pedig a könnyek és a szomorú, megdöbbentő igazságok, tények kapnak helyet, ami miatt aztán a pici mosolygás, a folyékony állapot egyből feszültté, és tapinthatóvá válik.
A befejezés az, ami miatt először bosszús az ember. Aztán egy rövid idő után, a stáblista lepörgésekor jön csak rá, hogy az pont úgy volt az egész, az pont úgy volt hibátlan, ahogy annak lennie kellett. Nem lesz ez így befejezetlen, ott a néző, akinek a kezébe adja a döntést. Nem zár le semmit, nem zárja le a befejezést, mert nem is tudja, az élet még vár rá s vár ránk is egyben…
Adam Brody, férfi mellett telis tele van a mozi nőkkel. Ám ő egyedül is megoldja a feladatát. Kiválóan hozza a figurát AB, nekem nagyon bejött. Mellette Meg Ryan és Kristen Stewart tűnik fel még. Meg Ryan a beteg anyuka szerepét hozza egyszerűen, és nagyszerűen, míg Kristen Stewart pedig a csajszit, a lányt, aki fél a világtól, hogy nem találja helyét és senki nem védi meg őt. Igaz, csak egy pillanatra tűnik fel Elena Anaya, de őt se szabad kifelejteni, mert annyira elragadó volt, hogy pislogni se mertem…
Az In the land of women egy szépen felépített drámai alkotást tesz le elénk abban a másfélórában. Kihagyni vétek lenne, azt mondom, akkor is, ha éppen nem az élet könnyű meg habos oldalát mutatja be és vázolja fel. A nyolc pontot kapja is - ez nem lehet kérdés. Pár kisebb szálat éreztem súlytalannak, és feleslegesnek a történetben, ami azért rányomta a bélyegét az egész hangulatra, meg történetre, de lehet ezek a dolgok is csak nekem szúrták a szemem. Olyan ez, mintha túl sok probléma merült fel volna egy helyen, és ezzel (mindegyikkel) nem tudott volna mit kezdeni a film. Na de kit érdekel ez akkor, amikor egy ilyen jó ostet sikerült megint összehozni… A befejezésre most én se találok szavakat, legyen az egyik muzsika címe: When I write the book.
