Na igen, a németek se maradhatnak le a nagy versenyben, és szó mi szó tesznek is azért, rendszeresen, bőven, évről-évre, hogy ott legyenek a középpontban, kvázi ne feledkezzen el csak úgy róla, mármint a német filmgyártásról a néző, s a nagyérdemű. Lehetne itt most példákkal dobálózni, ott volt a Das Leben der Anderen, vagy csak a Die Welle, de hál’ Istennek most már egyre több oka van az embernek pozitívan tekinteni az ott forgó műveletekre, és az onnan érkező darabokra. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a legújabb, oké azért ez nem fedi a valóságot, szóval a két évvel ezelőtti Keinohrhasen, ami magyarul annyit tesz, hogy nyúl fülek nélkül… Jól olvastad! Igen. De ezen nem kell itt most fennakadni, meg meredt tekintettel a klaviatúra felett elszontyolodni, és kétségbe esni, azt mondom. Hanem tessék csak figyelni a továbbiakban is, részletezném engedelmetekkel…
 |
Nem tudom ki hogy van vele, és hallott- e már e valaha német romkomról, de be kell vallanom eddig még nekem „ilyenhez” nem volt szerencsém. Lehet, hogy valahol porosodik egy a polcon, viszont nekem akkor is az elkerülte a figyelmemet. No de sebaj, hisz itt van ez a darabka, ami azért megállja a helyét a műfaji keretek között, és „világviszonylatban” is többet nyújt, többet ad, holmi amerikai társánál. Persze előre jelezném, ami egy ponton borítékolható tény is, így vagy úgy, hogy a németek precízek, és amit kiadnak a kezükből, abban bizony sosincs hiba. S miért lenne ez másként a filmes iparban, ugye?
Szóval Keinohrhasen, a német romkom. Az utóbbi időben ezeknek elég nagy divatja lett, és sorra születnek meg az újabbnál újabb delikvens szerzemények, amik sokszor, az esetek többségében leginkább nem váltják meg a világot. A leggyakoribb hiba, hogy túlmennek egy ponton a készítők, vagy átbillenek a mérleg túloldalára, azaz túl sok lesz a humor, és fordítva, vagy éppen ellenkezőleg annyira biztosra játszanak, és mennek, hogy nem igen tudnak kitörni a középszerből. Erre számos példát el lehetne sütni, de most nem is ez a fontos, hanem a jelenlegi a filmünk, amiben az arányt sikerült eltalálni, többé-kevésbé, csak sajnos oly nagyon nem sikerül neki megváltania a világot…
Persze miket is beszélek, hisz ennek, különösen egy ilyen típusú, stílusú filmnek szórakoztatnia kell, elsősorban, és ennek eleget is tesz. Nem kell nagy dolgokat várni tőle, és nem is lehet ezért szuperlatívuszokba beszélni róla, ám mégis fején találja a szögét, és mosolyt csak orcámra, az első perctől fogva. Pedig jobban belegondolva sok újat nem mutat, bár ez is felróható a műfaj számlájára, ennek ellenére azért megpróbálhatták volna, na. De hát, aki, a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli, ugye. Azonban mégis akármennyire is szeretné kikerülni ezt a szót, a néző, a kritikus, akkor is ki kell mondani, sablonos. Klisékkel teli, maga a felütés, akarom mondani a helyzet, amiből indul, amire épít, ezt le se tagadhatja, vagy le se vakarhatja magáról. S igaz, hogy annyira nem zavaró, vagy inkább nem tud zavarni, mert a filmnek sikerült ezt elfeledtetni veled a majd két óra alatt, ami szép teljesítmény tőle.
Csakhogy a Keinohrhasen utolsó fél órája már nagyon is amerikai filmeken edzett, ami egy kis tüskét jelent a szívemben. De azt, hogy nem kell keserű szájízzel felkelnem a fotelemből, azt az igencsak pofásra, ötletesre sikeredett the end-nek köszönheti, amiből tanulhat is a nagy Amerika éppenséggel. Annyira felteszi a pontot az i-re, és annyira meglepi a nézőt, hogy az teli vigyorral járkál még percekkel később is. Tanítani kéne, na. Viszont ha már a befejezésnél tartottunk, akkor a kezdés nagyszerűségét se lehet elfelejteni, vagy nem megemlíteni, csak úgy. Itt említeném akkor meg Jürgen Vogel cameozását, vagy volt az hosszabb is annál. Tehát ez az intro, amolyan best scene-ként egyszerűen magával ragad és bedob a mély vízbe. Amit utána is csak percekre tud kiereszteni.
Mert ott van ez a romantikus dolog, amit ügyesen oldottak meg a készítők, abból is kihozták a komédiát, ahogy kell, de hát a belassulós, kicsit érzelgős snittek se maradhattak ki, amik azért nem kellettek volna annyira, szerény véleményem szerint. Kicsit bepiszkolták vele a jól működő gépezetét, de talán ez volt az egyetlen, ami miatt szó érheti a ház elejét. Hisz a komédia része rendben van. Nem csak hogy mosolygok, hanem sokszor még fel is nevetek, tudod oly hangosan, mert van miért, és van okom min jóízűen hahotázni.
Aranyos és kedves kis sztori ez a Keinohrhasen, az ovisokkal, mert ha az eddigiek folyamán nem derült volna ki a történet, miket is beszélek, honnan, akkor nem árt tisztázni, hogy a lesipuskás, celebfigyelő Ludot egy kudarcba fulladt kísérlete, vagy inkább zuhanása után 300 óra közmunkára ítélik, amit egy óvodában kell ledolgoznia. Mondani se kell ez nehezére esik Ludonak, aki aztán nem is találja meg először a közös nevezőt az ovisokkal, meg az ovonénivel, akivel már ismerik egymást régebbről. De azok az emlékek nem jóra engednek következtetni. Elkezdődik a „furás”, aztán tök kiszámítható mederbe csordogál tovább a történet…
A színészeken semmi nem múlik, annyi szent. Til Schweiger jó választásnak tűnik, és az is lett, valamint partnere Nora Tschirner alakítása is nekem tetszett. Itt sincs hiba, de hát mégis a legnagyobb arc a már szóban forgó Jürgen Vogel volt, aki sokaknak csak A Hullámból lehet ismerős. Színészi téren nem kell itt félni…
Ami még külön bekezdést igényel, és szóra érdemes, az nem más mint a muzsika. A jobbik fajtából, ugye, ami szállítja, magában hordozza a hangulatot, vagy inkább fokozza, ha kell. Itt is egy tök cool Soundtrack-et sikerült összerámolni, amiben ott vannak a saját zenei betétek a nagy együttesek árnyékában, és mellett. Jó hallgatást hozzá!
Ahogy arra fentebb is tettem már célzást, említést, a németek semmi sem vesznek félvállról, hanem mindig odateszik magukat, gondosan, pontosan, ahogy azt kell. A Keinohrhasen is szépen felépített klisés darabka, ami ennek ellenére jól szórakoztat, és a hét pontját messze menőkig megérdemli. Hangulatos és kedves kis darabka, ami mindenkinek bepróbálható egyszer, legalább, de a must-see kategória se áll messze tőle. Ami még ide a végére kikívánkozék belőlem, hogy nem kell sokat aludni, vagy álmatlan éjszakákat átélni, mert a mese folytatódik, jobban mondva következik a második rész, még ebben az évben, az biztos, hogy én ott leszek, ezt, az elsőt látva. És ti?
