Képzeljünk csak el egy olyan világot, egy bizonyos Malária birodalmát, amely felett már a nap sem süt ki, s csak állandó viharok vagy inkább viharfelhők közepette az emberek átszakosodtak a király javaslatára, khm…parancsára. Kikké? Tudósokká, gonosz találmányok feltalálójává lettek, mely egyben pénzszerzési lehetőséget is biztosított nekik, a "munkanélküli álláskeresők" számára. Szóval elképzelted? Gonosz tudós vagy, aki mindent megkaphat, hírnevet, kastélyt meg mi egymást. A társadalom csúcsán állsz, s még egy Igorod is lehet. Már hallom hallom a kérdést, az első sorból, hogy kerül a képbe a címben szereplő, s itt a képen látható Igor? Ez is kiderül, hisz a mese folytatódik…
 |
Tehát, ha véletlenül, valami ok vagy csoda folytán Igornak születtél, akkor kegyetlenül elbánt veled az élet, mert a púpoddal a hátadon születve, előre meg vagy borítékolva, azaz sok kitörési lehetőséged nincs ebből a szolgai, éjszakai melóból, amit a nagy tudós mellett kell végezned, akarva-akaratlanul, az év ki tudja hány napjában. Bár az is igaz, hogy sok dolgod nincs, csak meghúzni a kart, és állandóan a Mester szolgálatára kell lenni, vigyázba állni, ha szólítana, éppenséggel. Ám a sok Igor közül mégis van egy, aki születésétől kezdve fittyet hányva a világ összes bajára, meg a púpjára, kvázi amibe beleszületett, tudós álmokat szövöget nem csak álmában. Ő is feltaláló akar lenni, s a többi Igorral ellentétben meg akarja mutatni magát, s a tudós tudását. Vajon sikerül-e neki?
Amit ki lehet jelenteni teljes magabiztossággal az Igor láttán, hogy a mesék készítői egyszerűen nem ismernek határokat. Ha kell, akkor minden egyes újabb és újabb animáció köntösbe bugyolált mesét találnak ki, furábbnál-furább történetekkel, figurákkal, és helyszínekkel. S ez alól az Igor sem kivétel. Kicsit Quasimodora hajazva, ugye, már én naiv azt hittem, hogy itt aztán majd megelevenedik az újkori 3D-ben a Notre-Dame-i toronyőr varázslatos meséje. De hát mondanom se kell, mellélőttem, rendesen, hisz ahogy azt olvashattad kedves olvasó, már fentebb is, csak a púp az, ami igazán összeköthetné ezt a két darabot, más semmi.
Ötletes felütés, azaz jó alapanyag, amihez aztán nem mindennapi körítés dukál. Gondolok itt arra, hogy mind a mese része, mind az animáció része rendben van az Igornak. Az, hogy nem tud nagyobb hatást, élményt elérni a szívemben, az talán a kevés humornak tudható be. Egyfajta kiaknázatlan címszó alatt. Bár félre értés ne essék, rendben volt ez a crazy tudósok világa, ahol ott vannak az igorok, akik közül egy nagyobb babérokra tör, és ő is „gazdájához” hűen feltaláló szeretne lenni, hogy megméretesse magát a nagy évente rendezett versenyen, de akkor is több volt ebben, szerintem.
A szokásos kis ember nagy álmaira épít az Igor, aminek csak a körítését tette igazán eladhatóvá, de arra meg panasz nem érheti, hisz azt jól csinálta, szó mi szó. Ez az egésznek a varázsa, világa beszippant egyik pillanatról a másikba, úgy, hogy te észre sem veszed. Egyik pillanatról a másikra találod ott magad, s máris képben vagy a világ dolgait illetően. Ezután sajnos nem tudja mindig fenntartani ezt az állapotot az Igor, bármennyire is szeretné. A hangulat erősen ingadózik, hol mennénk már tovább, hol pedig állnánk meg hosszú percekig egy képkocka előtt, csak hogy csodálhassuk. Az érem két oldala, ugyebár. Ami hozzátartozik még ehhez az egész Igor ügyhöz, az az, hogy kiszámítható és nullapercnyi gondolkodás nélkül kitalálható annak végkifejlete. Persze ez már a bevált formulát, akarom mondani, a kitaposott ösvényt követi, s nincs is benne hiba, de valamiért mégis keserű szájízzel kellek fel fotelemből. Mondom jó volt ez, de nem az igazi, amitől akkora hátast dobnék. Az alapsztori kiváló, hisz régen volt már szerencsém feltalálókhoz, valamint a képi világa is rendben van, de a hangulat a fenéért se tudott oly nagyon magával ragadni. Szerethető alkotás ez, amelyben lehet jókat kacagni, kacarászni, de az igazi nagy hangos nevetés elmarad, bár ezt is, mint mindent, embere válogatja...
Az hogy egy kis drámaizás is követ utamon az Igor nézése közben, az már nem nagy újdonság. Nem fogom soha megérteni, miért nem lehet egyszer csak a szimpla szórakozásra rámenni, amiben poén poént követ. Itt is kiszűrhetőek a nagy igazságok, a rossz és a jó ellentéte, a kis, púpos, Quasimodo-ra emlékeztető igorok álmai, de bárhonnan is nézem, akkor se tudok nagyon belekötni ilyenekbe, mert végül is a tanmesés jelleg kell valamennyire, hogy a kisgyerkőc ne forduljon rossz irányba, és ne higgye, hogy a rossz jó, meg fordítva. A lényeg a lényeg, amin már sorok óta itt lovagolok, az, hogy ebben a mesében hál’ Istennek nem sikerül mindent elrontani ezzel. Még befogadható ez, nem válik túl amerikássá. Dicséretére legyen mondva.
Púpos hősünk a felnőttnek csak a jó öreg Quasit juttatja be, de egy gyereknek azokban még így is szerethetővé válhat. Aranyos karakter, akarom mondani figura, akit simán eltudnék képzelni a játékboltok polcain, annak ellenére, hogy tényleg nem egy Wall-E, vagy egy CJ7, de a gyermeki kreativitás, képzelőerő, s játékosság nem ismer határokat. Aki azonban csúf, és mégis drága főhősünk mellett a poénok nagy szállítója, hordozója, s egyúttal a mese legnagyobb arca, az állandó öngyilkos merénylőt alakító Betyár, aki nem akar élni, s pont ez a veszte.
Bármennyire is (ki)osztottam az Igort, akkor sem tudok hét és fél pontnál kevesebbet adni rá. Mert amikor a hangulat tetőfokára hágott, azon nem lehetet már mit überelni. Valamint a kezdés is annyira megkapó, mesés lett, amint és ahogyan azt Cusack narrációjával felvezette, hogy majd leestem a székemről. Mondanám, hogy ez volt az utóbbi idők legjobbika, de hazudnék, hisz a Dragon Hunter minden tekintetben jobb nála. De ez senkit ne érdekeljen, mert ez a mese mindenkinek 5 év alatt és 80 felett kitűnő szórakozást nyújt, meleg szívvel ajánlom, tudod te azt már hogyan: felnőtt fejjel, gyerekként vagy gyerek fejjel, felnőttként.
