A holokausztról, annak történelméről, és minden szörnyűségéről számtalan film emlékezik meg, évről-évre. Van, amelyik igaz sztorira, kvázi based on true story-ra épül, és van, amikor, amelyiknek pedig egy könyv, egy regény, egy bestseller szolgálja az alapot. A mi esetünkben, a film esetében, most ez utóbbiról van szó. John Boyn azonos című regényét vitték vászonra, amelyben a szögesdrót két oldalán álló, ülő két gyerek, két kisfiú közti barátság születését, kialakulását láthatja a nagyérdemű az igen csak fényesre sikeredett, s jól megkomponált másfélórás játékidőben.
 |
Ahogy említettem majd mindig, minden évben sor kerül egy ilyen alkotásra. Ami kicsit közelebb hozza a nézőt a történelemhez, annak egy korszakához. Egy igen sötét korszakához. A II. világháborúban járunk, ahol egy (német) katona családjával költözik el, vidékre, valahova messze. Elköltözik, mert feljebb lépett a ranglétrán, és nemesebb, egy rendkívül fontos feladatot kap, amelyet teljesítenie kell. Szép feleségével, és két gyerekével tehát elfoglalják az új otthont, azonban nemsokára fény derül az okokra, a közeli "farmra", ami megnehezíti a család további életét, de leginkább a kisfiúét.
Hisz a középpontban ott ez a gyerek, ez a nyolc éves kisfiú, aki annyira ártatlan, mint a ma született bárány. Senkinek, és semminek nem tudna ártani. Naivitása és a kalandvágya nem ismer határokat. Szomorúan hagyja el régi otthonát, a régi barátokat, akikkel nap mint nap játszott. De ő felfedező, kinek látnia kell új dolgokat, találkoznia kell új emberekkel, hogy csillapíthassa az étvágyát. Azonban ez az új, ez az ismeretlen (addig megismert) hely csak csupa unalom, és semmittevés egy hozzá hasonló virgonc számára. Ő nem tud a négy fal között nyugodtan éldegélni, neki térre és sokadszorra is kalandokra van szüksége, játékra, gyerekekre. Akiket látott is az ablakból, egy farmon, messze, valamilyen csíkos pizsamát viselve. Bár a szülők nem engedik, hogy azokkal a furcsa emberekkel játsszon, de ezek után nem lepődünk meg, amikor látva a nyitott kaput, kihasználja a soha vissza nem térő lehetőséget a fiú, és vissza sem nézve hagyja ott a hintáját. Ahogy halad előre a fák tövében egyszer csak ott találja magát a szögesdrót árnyékában, előtt, amelynek „túloldalán” csücsül egy kisfiú, abban a csíkos pizsamában. Kíváncsi természetéből fakadóan azonnal odafut és beszélgetni kezd vele. Majd nap-nap után visszatér hozzá (persze titokban), van mikor találkoznak, és tovább cseverésznek.
Közbe-közbe az iskola is megérkezik a házhoz, és a kisfiút, nyolc éves kora ellenére felkészítik az életre. Ergó, megtanítják neki, mit szabad, és mit nem, kik azok a zsidók, s, hogy apukája a jó ember, míg azok, akik a farmon élnek, azok a rossz emberek, az ördögök. Ám a fiú ennek ellenére is visszavágyódik egyetlen egy barátjához.
Van olyan, hogy egy szerelem nem teljesülhet be, ugye. De létezik olyan is, hogy egy barátság nem jöhet létre, egyéb okok miatt. Viszont, ha a felek nagyon akarják, és küzdenek érte, akkor bármi megtörténhet. Felvetődik a kérdés, hogy ő csak egy kisfiú, akinek mi köze is van pontosan az egész háborúhoz? Mit tud ő, és egyáltalán kell-e tudnia az összes veszélyről, ami érintheti őt is. Végtére is csak egy gyerek, aki társaságot akar magának. S nem érdekli őt, a szögesdrót, a rossz és a jó ellentéte. Nem tud semmiről, és mégis tud valamit. Az egész zsidó kérdéssel nem foglalkozva, csak szívére hallgatva teszi azt, ami a legjobb neki. Amiben örömét leli. Ezt, senki és semmi nem veheti el tőle. Úgy ahogy a barátját, és az ő barátságukat sem. A két romlatlan és naiv gyermeki lélek találkozásakor lebomlanak a falak, megszűnnek a szögesdrótok létezni.
A szó szoros értelmében, komoly film lett ez. Dráma, ami egy kicsit új, szokatlan szemszögből mutatja meg a holokausztot. S igen, ebben Mark Herman-nak, a rendező Úrnak, igazat is adunk. Mert annyi, de annyi filmet láthattam már erről, nem is kell nagyon messze menni, csak a Sorstalanságig, ám mégis kevésnek éreztem, hiába is a miénk. Itt az első perctől kezdve, egészen az utolsóig "majd" minden a helyén van. Csak pár kérdés merül fel bennem a nézés közben, s azt követően, ami azért rombolja az „élményt”, a hatást. Ezek amolyan logikai dolgok, amikre több mint valószínű soha nem kapok választ, s amik kicsit nyugtalanítanak, mert a film alapjában véve, ettől függetlenül (néhol lassúcska) egy kifogástalan alkotás, amit csak ajánlani tudok, mindenki számára. Persze akik olvasták a könyvet, azok előnyben vannak, és azok tudják csak igazán megítélni a filmet. Azonban én mégis, „laikusként” azt mondom, hogy és merem állítani, hogy az utóbbi idők témájában, s műfajában egyik legjobb darabjához volt szerencsém. Hisz működik, leköt, megdöbbent, és falhoz vág. Kemény és komoly, amire egy rossz szavam nem lehet.
Az operatőri munkát dicséret illeti, míg a zene is gyönyörű és megkapó volt. A helyszínek és a színészek pedig csak ismerősek lehetnek. Itt az idő, hogy kicsit hazabeszéljek.
Hisz a filmet, annak nagy részét (teljes egészben) Magyarországon, itt nálunk, kis hazánkban forgatták. Amíg az építészeti örökségeinknek is hasznát vettük, addig Fóton is zajlottak az események, mert ott vették fel a vidéki jeleneteket. S akkor ezek után már nem is lehet meglepő, hogy a színészi team-ben sok magyar név köszön vissza.
A színészi teljesítményektől itt nem kell csodát várni. Bár általában, ezzel számolunk is, ha egy ilyen történelmibb drámára adjuk a fejünket, de mégis örömteli, hogy majd mindenki a kisfiútól kezdve a felnőttekig jól megoldották a feladataikat. Szép volt. Különösen igaz ez a két gyerekre, akiket több száz jelentkező közül választottak ki, és talán valamennyire szerencsésnek is mondható tényező volt, hogy sokat nem tudtak a holokausztról, hisz pont ez a volt lényeg. Egy szó mint száz, tetszett.
Az „elhangzottakon” kívül sok mást, mit már nem tudok hozzáfűzni The Boy in the Striped Pyjamas című filmhez. Minden kétséget kizáróan a nyolc pont jár neki. Nem bánom, hogy adtam neki egy esélyt, és rááldoztam másfélórát az életemből. Csak ajánlani tudom, meleg szívvel, minden filmrajongónak. S akkor, itt a végére elsütöm, oly klisésen a tagline-t: A timeless story of innocence lost and humanity found.
