A következő kritika írója lighter, aki a továbbiakban is, ha ideje engedi, és kedve tartja, akkor posztolni fog párat, amolyan vendégbloggerkedés címszó alatt. Köszöntsétek!
A The Good Life az a típusú film, amit ha egyszer leülsz megnézni, nem ereszt el a stáblista végéig. Nem fogsz az órádra nézni, hogy még mennyi van hátra belőle és nem fogod lerakni kisablakba, hogy közben e-maileket olvasgassál. A hangulata annyira magával ragadó, hogy szinte erőt kell kifejteni ahhoz, hogy ne kerülj a hatása alá.
 |
Méltatlanul keveset lehet hallani róla, ami köszönhető annak, hogy független film, kis költségvetésből készült és a legnagyobb húzóneve Zooey Deschanel. Én sem értesültem volna róla még egy jó ideig, ha nem olvasom el az összes neten felkutatatható 2008-at összegző filmes toplistát. Utánanézve kiderült, hogy 2007-ben a Sundance filmfesztivál keretében vetítették, ahol a Grand Jury jelölte is a legjobb film díjára, amit sajnos nem kapott meg, de már maga a jelölés is sejteti: kell, hogy legyen bene valami különleges.
A történet viszont szinte semmi újat nem kínál. Jason, a főszereplőnk világvégi kisvárosban él, szimpatikus, együtt érzünk vele, kitűnik a körülötte lévő (nem valami mozgalmas) világból. Problémái kívülállóvá teszik, a benzinkúton megkeresett fizetéséből lehetetlen kijönni, családtagjaival kapcsolata közel sem ideális, egyetlen igazi barátja a város régi filmszínházának öreg tulajdonosa, akinek esténként segít üzemeltetni a mozit. Egy különleges betegégtől szenved, ami miatt ugyan nem kerüli az emberek társaságát, de önbizalma nincsen hozzá, hogy keresse. Majd jön egy lány, aki újat hoz az életébe, s kezdi úgy érezni, hogy mégiscsak érdemes szenvedni az élettel és a hétköznapokkal.
Ami különlegessé teszi a filmet, az a kiváló hangulatfestés. A melankólia, az elveszett álmok, remények, ambíciók mind ott vannak a levegőben. Igen ez egy depresszív film, mindenki szomorú, mindenki az elmúlástól menekül vagy szenved. Minden karakter beteg mentálisan vagy fizikailag. Sosem süt a nap és alig néhányszor mosolyodnak el a szereplők. Minden szürke és minden reménytelen.
A színészek kiválóan hozzák a karaktereiket, Zooey Deschanel már a Go-Getterben bebizonyította h a rejtélyes-elbűlölő-szivfájdalmas leány nagyon fekszik neki, de Mark Webber a főszereplő egyedül is elvinné a filmet. Hihetetlenül azonosul a szerepével és egy pillanatra sem esik ki belőle. Részben a játéka teszi ennyire átélhetővé a történetet. Gus - az idős barát - szerepét Harry Dean Starton pedig csuklóból játssza.
Tehát a hangulat mindent áthat. A film pedig tele van olyan jelenetekkel, ami egy átlagos rendező kezei között jelentéktelenek, giccsesek vagy éppen dramatikusak lettek volna, de (annak ellenére, hogy eddig nem sok mindent rakott le az asztalra) Stephen Berra nagyon stílusosan kezeli az felemelő, megható vagy éppen lesújtó pillanatokat, és olyan költői képekkel szinte poétikus jelenetekkel ajándékoz meg minket, hogy néha eláll a lélegzetünk.
Meg kell említeni a zenét, ami ugyan nem olyan domináns és figyelemfelkeltő, mint a például a Requiem for a dream vagy a The Fountain esetében, de nem lehet elmenni szó nélkül a szomorú hangulathoz illő csendes zongorajáték mellett. Egyszerű a téma, nyugodt és lassan hömpölyög, de többet ér bármilyen magába forduló monológnál az elszigeteltségről és a teljes magányról.
Az utolsó 5 percig még meg is elégedhetnénk annyival h hát igen igen ez egy korrekt hangulat film, erős karakterekkel, szépen ívelt történettel, a lét néha elviselhetetlen súlyáról, a felelősség vállalásról, az emberi kapcsolatokról, de a befejezés olyan erőteljes, hogy az amúgy egyszerű kis üzenet 100x hatásosabb, így olyan elevenbevágó az életigenlés és a feel-good érzés, hogy te is napokig a hatásai alá kerülsz.
The Good Life egy tipikusan olyan alkotás, amit nem reklámoztak túl. Elveszett a filmek tömegében, mivel valószínűleg elfogyott a pénz a reklámozáshoz, vagy csak egyszerűen nem tud utat találni a közönségéhez, a borongós hangvétel vagy a nem éppen slágeres történet miatt. Ami nagy hiba, mert azok a szerencsések, akikhez eljut a film híre, egy maradandó élménnyel lesznek gazdagabbak.
Részemről ez kilenc pont egyértelműen. Lehet, hogy nem veszed le megint egyhamar a polcról, de veled marad még sokáig. Egy hete láttam és egyes jelenetek/beállítások még most is beugranak nap közben. Szinte minden megvan benne, ami egy csodás filmélményhez kell. Kiváló színészek, stílusos rendezés, erőteljes atmoszféra és az a kis plusz, amivel befészkeli magát a gondolataid közé.
