Avagy, mi is az utazás művészete, pontosan? Ez az a művészet kérem szépen, amit nem lehet gyakorlattal elsajátítani vagy csak örökölni, „vele” születni zseniként, tehetséggel. Nincs is iskola, ami doktorit adna azért. Ez egy életmód. A többség előtt bizony ismeretlen. Majdnem lehetetlen is elmagyarázni a barátaidnak otthon, egy egyszerű beszélgetés alatt. Vagy inkább ez egy érzés? Vagy egy öröm? Egy öröm, amit akkor élek át, amikor egy egyirányú vonatjegyet váltok egy olyan helyre, amiről még sosem hallottam. Na ez mind az utazás művészete, azaz eltérni az eredeti tervtől. Cool!
 |
Roadmoviek. Na igen, ez az egyik kedvenc műfajom. Ennek keretében, s ezáltal én is eljuthatok olyan helyekre, ahova lehet, több mint valószínű, hogy nem fogok eljutni egyhamar vagy inkább soha. A képlet mindig ugyanaz, egy csávó bepattan a kormány mögé, a vonatra, a repülőre, és meg se áll addig, amíg elegendő szépet és jót nem látott, vagy el nem fáradt a sok utazásba. Bár ez utóbbi elég kizárt dolog. Szóval ez a fim is egy ilyen, amolyan roadmovie-nak tekinthető. Azért mondom ezt mind feltételes módban, mert a film annyira sokrétű, és annyi minden van benne, s annyi mindent lehet belőle kicsomagolni, kihámozni, hogy arra egy poszt nem is - lenne - elég. Hisz az utazásos dolog mellett, egy kis drámában, egy kis romantikában is van részünk. Valamint nem szabad elfelejteni, hogy az ilyen dokus jellegét, ahogy végigpásztázunk, utazunk Közép-Amerikán, de leginkább annak dzsungelében.
A sztori középpontjában egy leérettségizett fiú áll, aki otthagyja (na jó ez majd kiderül) az oltárnál a barátnőjét, a még nem feleségét, és a ticketet megmarkolva, egy soha nem visszatérő esélyt megragadva indul el Amerika belsejébe, hogy aztán ott a kalandok tűzében, és által végre rájöjjön, hogy ki is ő valójában…
Hallom, hallom, hogy ebben nincs semmi újdonság, és némileg igaza is van a feldühödött olvasónak, de azért nem minden oly egyszerű, mint ahogy látszik egy ismertetőből. Ugyanis a film, mondjuk és ismételgessük a címet magunkban, folyamatosan, a The art of the Travel iszonyú jó hangulattal rendelkezik, amit nem lehet róla levakarni. Komolyan a film ¾-ig szerintem még a számat se csuktam be és nem is pislogtam egyszer se, mert ez annyira feelgood volt, hogy nem számítottam rá, komolyan mondom. Nagyon betalált, és elbűvölt, az az igazság. Bár most joggal kérdezheted, hogy mi történt abban az ¼-ben? Na az volt sajnos a film egyik gyengébb periódusa. Ha lehet úgy fogalmazni, akkor a film az elején nagyot robbant, és nagyra fújja fel a lufit, amit a végére leereszt, még ha nem is hagyja, hogy kipukkadjon. Na igen, ezek voltak, a kicsit romantikus szálak, amikor hirtelen megállunk egy pillanatra, visszaveszünk az addigi rohamos tempóból és kifújjuk az addig látottakat, megemésztjük, hogy maradjon egy kis hely még a the endre, ami szó-szó meg is menti a film becsületét. Hál’ Istennek. Így aztán tök cool kedvvel pattanhatok fel a fotelemből, hogy aztán én is elutazzak a Közép-Amerikába, vagy bárhova, még ha képzeletben is, sajnos. Bár a dzsungelbe így vagy úgy nem vágyom. Mert igen akkor kicsit kibontva a sztorit, annyit el lehet és érdemes is elárulni, hogy főhősünk még a dzsungelen is átküzdi magát egy csapattal, egy brigáddal, akik nem mindennapi tervvel, és őrültséggel vágnak bele ebbe az őserdős kalandba. S ebből bizony ő sem maradhat(ott) ki. Akkor is, ha sok bogárral, meg veszéllyel kell megküzdenie a nagy és merész vállalkozás közepette, szóval akkor is megérte, számára, mert rájött az utazás művészetének igazi értékére.
Ugyancsak kérdezheted, hogy mitől filgúd annyira? Hisz vannak benne szép tájak, gyönyörű képek, sok helyszín, számtalan országon meg dzsungelen átívelő szkript, ami azért egy roadmovie esetében nem új keletű, ez hozzátartozik, ez benne van a repertoárban. S igazad van, azonban a film annyira felszabadult és humoros, hogy ne lehet fapofával végigülni, vagy csak a szemedre hagyatkozni a szép tájak miatt. A mosoly bizony odaköltözik az orcádra, már az első perctől fogva, és alig lehet levakarni onnan, egészen a végfőcímig. Mert igen, meg-megbújik egy humor ott a párbeszédek között, és ettől lesz csak igazán marha hangulatos a mozi, ami miatt egyszerűen lehet szeretni. Persze néha azért becsúszik egy komolyabb fejezet, rész, ami egyáltalán nem zavaró, hisz a film ezzel is sikeresen „operál”, azaz eléri célját és működik. Nem lóg ki nagyon a lólába, nem megy át giccsbe, és nem hálivúdosodik el, hanem minden ízléshatáron belül mondja el a „magáét”, az üzenetét egy fiatalról, akinek az élet öröm, de csak az utazással tud kiteljesedni, és azzá válni, amilyen szeretett volna lenni, és amilyen akart is lenni, talán kiskorától fogva. Ő a nagy utazó, akinek ez az élete.
Zene, zene, zene. Általában, mindig, minden esetben elengedhetetlen feltétele egy ilyen mozinak a muzsika, ami esetleg a rádióból szól, vagy éppen a tábortűz mellett hallható gitár boy kísérettel. S ez itt sincs másként, hogyan is lehetne, történhetne ez meg, egytől-egyig kiváló és autós lejátszóban a helyük. Kicsit latinos, de ezen azt hiszem nincs is mit meglepődni.
Meg mernék rá esküdni, hogy Christopher Masterson-t láttam már valahol valamelyik múviban, no mindegy, majd valamikor csak eszembe jut. De amíg ezen agyalok, addig mondanám, hogy a fiú nagyon lazán vitte végig a filmet. Nem jut eszembe kételkedni egy képkocka erejéig se, hogy ő aztán nem utazik sehova…tetszett a játéka, na. Rajta kívül még voltak csinos lányok, akik jócskán emelték, fokozták az amúgy se lapos hangulatot, mint például Brooke Burns..ugye…
Ez a leginkább csak filmfesztiválokon edződött The art of Travel nekem bejött. Habár lehet vitázni, hogy jó hangulatban ért el, kapott el, de szerintem ez mit sem von le az érdemeiből, mert anélkül is egy nagyon jó másfélórát garantál minden filmszerető utazó ember számára. A great place meg different cultures mellett azért van mire, másra is figyelni, jó poénok és zene is ott megadja valamint fenntartja a film élvezeti minőségét, amiből csak néha veszt, de akkor vesztére. Végezetül azt kell mondjam, hogy az elég egyszerű sztorit, nosza, a hozzávalók tették hét pontossá, ami egy igen tekintélyes pontszám végiggondolva milyen roadmovie-kat láthat egyáltalán, ha láthat, napról-napra a néző. Kalandra fel!
