Na ez is családban maradt, kérem szépen. Azaz egy újabb híres rendező lánya szeretne apja nyomdokiba lépni. Leszögezhető hát, hogy az alma nem esett messze a fájától. S tényleg, szó mi szó, egyre többen csapnak is fel direktori munkásnak, látva az ősöket, annak elévülhetetlen sikereit a szakmában, elsősorban. Bár most nem egy éppen tűzkeresztségen átesett, első filmes kadétról, entschuldigung Sie bitte, kadétnőről esik szó, hanem Jennifer Lynch-ről, aki megedződött az évek során, apja hathatós segítségével, s hát ennek már látható nyomai is vannak a vásznon, ennek mi sem jobb bizonyítéka, mint a Surveillance. És tessék. Ők mosolyognak, te biztosan nem fogsz:
 |
Nem lett rossz, szavamra mondom. Érezhető azért, na, hogy az apa ott volt ilyen executive producerként, benne volt a keze véresen, de ez mint sem von le a lány (khm 40 éves) érdemeiből. Egy igen kis pofás krimi-thrillert hozott össze, aminek minden pillanata a nyomorba dönt, kvázi, megrendítő, és súlyos élményeket ad a nézőnek, aki aztán már teljesen benne van a szószban, de nyakig, annyira, hogy még a befejezés se tudja elengedni, csak ott ül, és bambul egymagában.
Biztos majd sokan fogják szidni több oldalról a filmet, különböző okok miatt, de talán ennek megelőzése érdekében, ha ajánlhatnám, senki ne nézze meg az előzetest, mert bűn lenne, komolyam mondom. Hál’ Istennek még jó hogy van ilyen szokásom, hogy a megnézés után pillantok bele az előzetesekbe, mert azt látva, azért elég rendesen spoileres-re sikeredett, jobb ha elkerülöd nagy ívben. De, hogy a filmre is visszatérjek, visszaevickéljek, működött. Az első perctől fogva egy "csomó van a gyomrodban", ami nem ereszt el a végig, és ahogy mondtam már, akkor se. Különösen jó atmoszférája telitalálat.
A történetről csak annyit, hogy gyilkosság valahol a messziben, egy istenhátamögötti helyen, ahova aztán megérkeznek az fbiosok, hogy rendet tegyenek, annak rendje és módja szerint. Elkezdik kihallgatni, a szemtanúkat, melyből három is akad, és egy idő után már érdekesebbnél-érdekesebb dolgokra derül fény. Aztán ezután jön a feketeleves.
Engem lekenyereztek. A Surveillance is egy jött, látott, győzött kategória. Persze nem lehet itt körbeajnározni, de a hatást, a célját elérte. Egész végig fenntartja az érdeklődést, úgy, hogy közben még elszörnyülködsz, meg fel-felhúzód a szemöldököd egy-két pillanat okán. Kegyetlenül betalált, és eltalált, ez az igazság.
Ez egy oly sorozatgyilkos thriller, amiben a nyomozgatás abból áll, hogy jönnek a nagyok, amiért a kicsik pipák, de beállnak mögéjük, s együtt hallgatják ki a szemtanúkat, a túlélőket. S elkezdődik a mesélés, irány a múltba, egy fele, egy felől, jöhet a kis lódítás, majd találkozás egy helyen. S a sokk. De közbe-közbe vissza-visszatérünk a jelenbe, ugrunk egyet, mármint váltunk szemtanút, s ugyanez lejátszódik, majd megint képszakadás, jelen, és a következő. S a végén csiribú csiribá minden kiderül, meg hasonlók, azonban ebben a moziban semmi sem elképzelhetetlen, s lehetetlen…ez olyan ismerős, haha.
A kezdés és a vég az borzasztó volt, akarom mondani borzasztóan jó. A kezdés úgy ahogy van megadja az alaphangot, de még mennyire, s ami azt követi, a kihallgatásokkal, a kamu dumákkal, s képekkel az már ilyen humorba megy át, de szigorúan beteges szinten. Annyira azért nem beteg, hogy holmi korrupt zsarukról, meg drogokról ne ejtsen szó, a másfélórában. Azaz valamennyire megpróbál, s akar is, a talajon, a földön maradni, de a sok frusztrált elmebeteg mellett erre nincs sok esély. Mert hát, kicsit klisésen, messze mindentől, furi emberekkel összezárva nem éppen a világmegváltó bajokon, és gondokon töprengesz, na. S ez a nagy igazság, harci helyzet, meg erősség, hogy leginkább eltakarnád a szemed, meg befognád a füled, ugye. Ergó, a film izmos történetével, feszkós jelenetivel, és baromi jó atmoszférájával hagy némi üresjáratot az emberben, a vég után, aki látott már sok rosszat életében. Egy szó, mint száz, készülj fel mindenre, azt mondom.
A színészek nagyon jól hozzák ezt a beteges hangulatot. Egytől-egyig kiválóak. Ott vannak a fennkölt fbiosok, a nagyok, aztán kis rendőrök, akiknek tele van hócipőjük az előbbi társulattal, meg hát a drogos, a rendőr és a gyerek. Van itt minden, ami kell. Bill Pullman azért kiemelendő a sok névből.
Most nem kezdek el olyannal dobálózni, hogy egyedi, meg, hogy abszurd, és különleges, mert, ez benne van a jány vérében. Amiért azonban dicséret illeti már, hogy egy igazán tökös filmet tett le az asztalra, amivel tényleg méltán kiérdemli a tapsot, már ha az embernek még van ereje az utolsó képkockák után is. A Surveillance egy nyolcas, üsse kavics, hetes lett volna, de ez akkor is jól jött, kellett ez, mint egy falat kenyér.
