Következzen tehát egy újabb röviden tömören rovat, melyben olyan eddig kicsit félretett, hátrahagyott filmekről lesz szó, melyek megérdemlik az egyszeri odafigyelést bármely nemű és kötődésű filmszerető ember számára. Valamint az igazság az, hogy nem lehetet még az év nagy lezárása előtt pár szóban meg nem emlékezni ezekről az alkotásokról. Tehát jöjjön először ez a kettő, amelyből árad a „life is just life”, melynek körforgásában, néha levetkőzzük régi mivoltunkat és olyan dolgokat teszünk meg, amire ez a rendszer kényszerít minket…
Stuck
Stuart Gordon „művéről” talán eddig a pillanatig senki egy árva szót nem hallott, pedig mondom én, lenne miért, bizony. Bár igaz, ami igaz, hogy ez a horror dolog némiképp becsapós, hisz inkább amolyan thriller jellege van az egésznek (fekete humorral meghintve), de ez mint sem számít a látottak tükrében, melynek a mai élet vad és farkas törvényeire enged következtetni, és tesz utalást a mai világra, morális szempontból, morális kérdéseket boncolgatva, feszegetve. Úgy, hogy egy percre se érezzed azt, hogy ezt a torkodon nyomják le, képkockáról-képkockára. S ez a nagy erőssége darabnak, hogy csak az utolsó jelenet után kezdi el a hatást elérni, a drámai végkifejlet bekövetkeztével.
Arról van szó tehát, hogy a bedrogozott, bepiált főhősnőnk elüt egy éppen munkáját vesztett, utcára került emberkét, aki berepül a szélvédőn, s beszorul oda. Ám az előléptetésre váró, s hajtó nővérünk, nem hogy megállna, s segíteni rajta, nem-nem, hanem hazakocsázik vele és beparkol a garázsba, majd otthagyja - egy hívom a mentőket ígérettel. De ez nem következik, következhet be, mert akkor a fényes, felfelé ágazó karrierjének is búcsút mondhatna. Azonban a férfi egy idő után erre rájön, kvázi otthagyták meghalni, és már csak saját magára utalva keresi a kiutat ebből a kényes, s kőkemény helyzetből.
Egy nagyon igényes, összerakott alkotás árulkodik a világról, rólunk, emberekről. Társadalmi kritika ez, amolyan görbe tükör ránk nézve, s rólunk, igen. Hisz az először még megdöbbent nő, később már mindenre hajlandó lenne, csak, hogy ne okozzon neki galibát a ranglétrán való feljebb lépésben, egy fekete szégyenfoltot életében az elütött idegen, aki időközben csak saját életéért küzd, márpedig azt, bárki megteheti. Ő nem tett semmi rosszat, ő csak szeretné túlélni a borzalmakat, minél előbb. S amikor később változnak a dolgok, felcserélődnek a szerepek, akkor már te is elgondolkodhatsz azon, hogy te mit tennél ily esetben, hogy te egyetértesz-e vele. Az egész film egy kritika, ami rávilágít a mai emberi gyarlóságra, a nagy klisés igazságra, hogy ilyen világban élünk mi, ahol lehet és előfordulhat, megtörténhet ez veled, akár holnap is. A kérdés csupán az: te mit tennél? Hét és fél pont.
Redbelt
Régen látott, már kétszer megemésztett darabról esik most szó a továbbiakban. A Redbelt jócskán kivívta néhány ember szimpátiát, teszem hozzá nem érdemtelenül, de ugyanakkor sokak ellenszenvét is. Nézzük, hogy mit gondolok erről, én!
A film középpontjában áll a harcos, a harcosok harcosa, aki a mai világnak egy mintabáránya, polgára lehetne, egy amolyan díszpolgár. Tisztességes, becsületes ember, amilyet, nem lehet csak úgy, minden második sarkon találni. Ez nekem, nekünk, talán kicsit felfoghatatlan is. Egy ember, akinek meg vannak a szabályai, s ezek szerint éli életét. Azonban néhányan ezt kihasználják. A történetet majd mindenki ismeri, erről nem is kell így külön sztorizni, inkább vonom le a konklúziókat.
Tehát a tanító (ju-jitsu mester) embert végül is legyőzik. Ha kicsit is jobban belegondolunk, manapság ez már így megy, sajnos. Tisztességesen, becsületesen, alig ha jutsz már előrébb. Persze élhetsz szíved szerint, szűkösen, ezt nem vehetik el tőled, és lelheted benne örömödet, de a mai világban ez már nem nyerő, vagy ahogy szokták mondani menő. S amilyen egyszerű vagy, oly könnyen kihasználható, megsebezhető, végletekig. Te vagy az az ember, akin százszor csattan az ostor. És a pechsorozat is az, amiből neked, jócskán kijut. S ilyenkor jöhetnek még a nagy igazságok, hogy ne bízz senkiben, és semmi nem az, mint aminek látszik, a való életben (se). Ekkor már nincs visszaút, meg kell mutatni, a többieknek, hogy igen is, te más vagy, harcolj, hogy igazi harcos legyél… A Redbelt tehát egy dráma az életről.
A fentebb írt Stuck-nak egy testvére, csak más műfajban és keretek között adja át nekem, nekünk a mondanivalót. De közös mindkettőben, - amint azt írtam már -, hogy annyira egyszerűen boncolgatja és „meséli el”, mutatja be az élet törvényeit, hogy ez mégsem fekszi meg az ember gyomrát, egy pillanatra se. S igen, a Redbelt is végig ezen úton halad, talán pusztán a befejezés lóg ki a sorból, de másodjára nézve, már abban sem látok semmi kivetni valót.
David Mamet az év egyik kellemes meglepetését szolgáltatta a nagyon jól alakító Ejiofor társaságában. Kedvenc lett, bizony, mert egyszerűségével nyitja fel szememet, szemünket az új élet harcára, ahol a régiek elvesznek, és porba hullának elveikkel. Nyolcas.
