![]() |
Van egy kétjegyű szám a szívemben
Újabb ilyen elgondolkodtató poszt következik, itt az FFK-n, kéretik tisztelettel. Remélhetőleg ez is majd fülekre talál, úgy ahogy a korábbi okfejtésem, gondolatmenetem is.
Most a pontokról, az osztályzatokról esik szó, ergó, hogy lehet-e hinni, vagy szabad-e alapozni a különböző filmes adatbázisok vagy mik júzeri osztályzataira vagy csak éppen a kritikusok nagy szavaira. Igeb, tudom, hogy ez emberfüggő és ezért persze-persze ebben is ott rejlik pár kiskapu, pár olyan kis tényező, és kibúvó, mint hogy minden ember más, meg, hogy ahány ember, annyi más filmes élmény, de nem lehet akkor se elvonatkoztatni a ténytől, s a véres valótól, hogy lényegében mi (filmnézők) közösen adjuk le szavazatainkat az adott filmre. Azaz a mi kezünk – akár az enyém is- jócskán benne van abba a user ratings nevezetű dologba. No mindegy, következzen az én véleményem erről a pontos rendszerről, proval, kontrával, tapasztalatokkal, és mi egymással.
Egy pont, két pont, három pont
Sokszor mikor „lepontozok” egy filmet, én is kényelmetlenül érzem magam, mert így azt az alkotást valamilyen keretek közé szorítom, ami miatt egyesek, lehet, sőt biztos, hogy nem nézik meg a filmet, jobb esetben fordítva. Nem mintha én a kritikusok kritikusának képzelném magam, de szó-szó van olyan amikor én is egy (gyengébb) pontszám miatt bizony nem vagyok hajlandó belenézni egy filmbe. És lehet, hogy akkor, amikor ezt „megteszem”, így döntök, akkor egy elég jó darabtól fosztottam meg magam, ami talán megért volna egy nézést, odafigyelést, akár. Ez olyan megbélyegzős dolog, ami számtalanszor visszájára is elsülhet.
De persze van olyan is, amikor téged bélyegeznek meg, mert te egy más számot mertél odabiggyeszteni a filmhez, mint amit kellett volna, a kedves hozzáértő szándéka szerint. S itt indul el a lavina, meg az oda-vissza csatározás a kedves hozzáértővel, aki nem bírja felfogni, hogy minden ember más, és ez alól a különböző filmes élmények, pontszámok se kivételek.
Tehát egy szó, mint száz, ez a pontosztozkodás is egy fránya feladat. Van aki tízben, van aki ötben, valaki pontban, valaki meg százalékban adja tudomására a világnak az ő kis - saját rendszere alapján leadott- osztályzatát.
S ezek után(a) már pediglen egyre sűrűbben hivatkozok, hivatkozunk a számokra, azaz, hogy x film egy y számmal rendelkezik, ami annak rendje és módja szerint, vagy abból kifolyólag már csak jó, vagy csak rossz lehet. Nem azt mondom, hogy ez olyan rossz dolog lenne, félre értés ne essék, csak hát egy idő után az ember már akarva-akaratlanul nem azt mondja egy filmre, hogy jó, hanem, hogy inkább hetes, és így tovább.
De ezzel az a probléma, hogy az a hetes speciel, a másiknak nem ugyanazt a heteset jelenti, mert ő kicsit másképpen gondolkodik a pontok eloszlásakor. Mint például van aki a műfajon belül értékeli a filmet, van aki az egész filmes palettából indul ki. Nehéz ezek alapján közös nevezőre jutni, s így még nehezebb a pontok szerint ítélkezni egy film felett. Nincs mit kertelnem, nálam a pont csak másodlagos. A kritika értéke az amit leírok, a véleményem, a szavak, a mondatok sokkal többet nyomnak a latba, és sokkal fontosabbak holmi pontszámoknál. S lehet régimódi vagyok, de nekem a kult, vagy alap szó jóval többet mond, mint egy tízpertíz, de azért hogy én se legyek kétszínű, bizony ez az egész számosdi dolog egy idő után mindenkit, ahogy engem is megérintett, megvett…
Oh, movie database with user rating"s"!
Ahogy a poszt elején már előre jeleztem, egy kicsit kitérnék a "nagy" filmes bázisokra, melyeken, a sok fontos infón kívül, még fórumok és kommentek százezrei mellett szavazási lehetőség is adódik. De szoktam mondani, nem minden arany, ami fénylik.
Ha kis hazánk filmes berkein belül szétnézek, akkor elég vegyes pontokkal találkozhatok, amire csak ritkán alapozok általában. A legutóbb éppen egy elég megdöbbentő jelenségre lettem figyelmes, mint hogy az újonnan bemutatott friss premieres Alkonyat bizony minden idők legjobb filmjeként van titulálva a Filmkatalóguson (egyelőre, hisz a feldolgozottság korántsem érte el a 100 százalékot). Szó se róla nem az én reszortom eldönteni, hogy tényleg így van-e, hisz nem láttam még, de azért ilyenkor az emberben akkor is, így is, úgy is, elindulnak a különfélébbnél különfélébb kérdések, hogy hol vannak a nagy művek, az alap klasszikusok, a kultok és így tovább… Hogy mit keres egy holmi HSM oly előkelő pozícióban a listán? Egyáltalán érdemes-e akkor alapozni erre az oldalra, az osztályzatokra?
Tehát érdemes-e? Szerintem, nem (nagyon). Tényleg nem akarok itt senki feje felett pálcát törni, de azért ez „elszomorító”, bárhogyan is, bárhonnan is nézve. Nem titkolom fent vagyok az előbb említett oldalon, de miután már sokat „csalódtam” benne, és miután az ötös osztályzása hagy némi kívánni valót maga után, így aztán inkább abba maradt a dolog. Persze néha-néha még rájárok, de sok konklúziót nem akarok leszűrni belőle. S már csak ritkán fordul elő, hogy erre alapozzak.
Ha külföldi példával kéne példálóznom, akkor a közelmúltban történt The Dark Knight esete mindenképp megemlíthető az IMDB-n. Hisz sokáig volt ott, az, minden idők legjobb filmje, amire aztán jó páran rávetették magukat, és elmondták fűnek-fának a filmet, meg az oldalt. Bizony különbözőek vagyunk, de a világ összes tájáról szavazó filmbuzi mégis csak úgy döntött, tetszik, vagy nem tetszik. Persze sokáig nem volt ott, ezen az előkelő helyen, de azért nem/mégse minden évben fordul elő, hogy egy all time favorite movie-t láthat az ember a moziban, a szavazatok alapján.
Bár az IMDB is rendelkezik egy pár elég érdekes user rating-kel, de jobb néha-néha egy kicsit belekukkantani a számok mögé, mert akkor aztán kiderülhet, hogy ki, - milyen nemű, életkorú egyén - hogyan vélekedett a filmről és akkor tisztább képet kaphatunk a miértről…
Itt is két út járható, van a jó film rossz ponttal, és van a rossz film jó ponttal esete. A harmadik az már maga a csoda: jó film jó pontszámmal.
Itt a pont
Itt a poszt végére érve, se lettem okosabb, sajnos. Azaz, hogy megéri-e figyelni árgus szemekkel a különböző filmes adatbázisokat, oldalokat, és azoknak pontszámait. Ezt mindenki eldöntheti saját magában, de abban egyetérthetünk, hogy vannak, s talán lesznek is furcsa, meglepő eredmények a filmek háza tájékán. Nem tudni, hogy egy jó szó, többet ér egy számnál, de azért az biztos, szerintem, hogy sokan csak az egy vagy két”szám”jegyű pontszám miatt ítélkeznék egy film felett. Ami továbbra is hangsúlyoznám nem valami bölcs döntés…
Mondom még egyszer ez az én véleményem. Lehet vele vitázni, meg egyetérteni, tessék csak.