Néha ilyet is kell, mondjuk és állítjuk. Kitekintés, egy kis filozofálás, meg hasonlók. Ami egyet jelent azzal, hogy a mai napi betevő, azaz kritika elmarad. De ne tessék megijedni, mert minden halad és folytatódik úgy, ahogy azt már eddig megszokhatta az oldal olvasója. Csak most ilyen hangulatban vagyunk, és erre fájt a fogunk, nagyon. Akit érdekelnek a lentebb látható, szedett-vedett sorok, azok ne tétovázzanak, olvassák tovább ezt is.

Elsősorban a hozzám és a felém zúduló és érkezett kérdésekre szeretnék választ adni, már amennyire, az, megfelelő és kielégítő lesz.

 

Aki ismer az tudja, hogy habzsolom a filmeket. Nem azért, hogy én legyek a király, a filmnézésben, aki először látta az xy-t, vagy látta a legtöbbet, hanem azért, mert a filmek valami pluszt jelentenek az életemben vagy mifene. Hát ez kicsit csöpögősen adta ki magát. De az igazság. A posztokat tekintve is mindig valami mással szeretek előrukkolni, valami újjal, és ez meg is látszik az első vagy utolsó kritikám olvasása során. Bízunk benne, hogy a fejlődés egy csírája azért tapasztalható valamely formában. Mi érezzük, hogy nem kis utat jártunk be, ameddig kialakult a saját írói vénánk. Ehhez hát kellett legalább 250 poszt, nagyon úgy néz ki. Igen jól hallottad kétszázötven, nem semmi.

 

És ez, el is gondolkodtatott minket. Mert 250-nél is több poszt, kritika megírása történet meg, a megszületésünktől, a kezdetektől fogva. Nem-nem, nem vagyunk híve a nagy statisztikai adatoknak, meg nyalánkságoknak, ergó, nem fürkésszük nap, mint nap a mindentudó látogatottsági adatokat, nem vagyunk híve és hódolója az ilyennek. Csak egyszerűen a kíváncsiság vezérelte, mégis egy év eltelte távlatából, kacsintottunk rá az eddig világra jött bejegyzésekre, azok számára. Ami láttán aztán meg is lepődtünk nagyon. És most nem arról szól a fáma, hogy promozni akarjuk magunkat, félre értés ne essék, mi csak örülünk, mint a majom a farkának, hogy ezt is megéltük. Mert bizony, ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy ennyit majd le tudok tenni az asztalra, na annak nem hittem volna (persze a kollégák keze is benne van a dologban). Oké-oké, hallom már, ez nem is akkora szám, hogy hanyatt kéne tőle esni. Viszont annak tükrében már nagy, hogy kis hazánkban azon kevés oldalak közé tartozunk, akik csak, és csak is kritikákkal foglalkoznak az oldal berkein belül, és semmi mással. Jöhet a beszúrás, hogy foglalkozz te is még mással, de amondó vagyok, abban nem lennénk versenyképesek, ismerve azokat a blogokat, és a mi képességeinket, meg időnket. Persze mindenki lát százezer hazai filmes oldalt, blogot, amin nap mint nap négy-öt újabb posztot publikálnak, mi azonban ha időnk és energiánk teszi, akkor is egyig jutunk naponta, mondom - jobb esetben. Ez sem károgás, meg önsajnálkozás lett volna részemről, csak a puszta tény, és a való igazság érzékeltetése a nagyérdemű felé. És hiszed, vagy sem, jól megvagyunk mi a bőrünkben kérem szépen, csináljuk, és nem azért, mert ez a munkánk, mert ezt kell csinálni, hanem mert szeretjük a filmeket a nézni, és ezzel nem vagyok egyedül világszerte. Ha éppen úgy esik, vagy arra van kedvünk, akkor nem teszünk ki napokig új írásokat, csak a filmeknek szenteljük életünket, vissza-visszanézzünk egy pár régiséget, vagy haladva, a korral megyünk előre, és sassoljuk az ismeretlenül nagyot szóló filmeket, ugye.

 

Sokan az orrom alá dörgölik, miért is csinálom, miért van nekem (most beszélek egyes számban) ebből hasznom, hogy írogatok a fennmaradt időmben, néha. A kérdésre már sokszor megadtam a választ, ami úgy hangzott, hogy filmet nézni jó, de írni róla még jobb. Aki szereti nézni a filmeket, annak nem mondok nagy újságot azzal, hogy elég soknak van üzenete, van értelme, van valami egyedisége, amire jó visszatekinteni, vagy emlékezni. Hát ezért. Van akinek a zene, van akinek a sport, és van akinek a filmnézés is lehet oly fontos, amitől kikapcsolódik legalább másfél-kétórára. Röviden, tömören ennyi a válaszom. Én csak egy vagyok a sok filmnéző közül, aki lemeri írni a gondolatait a látottakról. Remélem most már elég tűrhetően és összeszedetten.

 

Még többen hangoztatják, hogy hiába is szeretnénk, akkor se tudunk majd a Filmbuzihoz és társaihoz felnőni. Ezzel csak az egy icike-picike probléma van, hogy nem is akarunk ráhasonlítani, vagy hozzá felnőni se rá, se másra. Elismerjük az Filmbuzit, amit eddig nyújtott az évek során és tett, de be kell látni, a két oldal között csak egy közös vonás van, azok a kritikák. Néha még azok sem. Ezzel a kritikák különbségére, milyenségére akartam célozni, minden rosszmájú felütése ellenére. Egy szó, mint száz a FilmFelKeltés az a FilmFelKeltés, és ebből nem engedünk.

 

Jópáran azt nem értik, hogy miért is csinálom még mindig? Megírok egy kritikát, aztán hozzászólás egy szál se. Na és? Ahogy mondottam sokszor, ez is csak egy apró öröm az életből, az élettől, és kommentek hiányától se tudok, és nem fogok meghalni. Persze, persze jól esik, ha az adott poszthoz érkezik pár igényesebb hozzászólás, de nem vagyunk telhetetlenek és nagyigényűek. Kivárjuk a sorunkat! Mert vannak olyan írásaink, biza’, amikre sok más helyen is bőven, szép szerivel hivatkoznak, amiért talán már megérte, szerintünk és számunkra. Kell ennél több?

 

Érdekes egy szösszenetet hoztam itt össze, ami talán első olvasatra furcsának is hat. Pedig csak leírtam és megfogalmaztam a főbb kérdésekre a válaszokat. Köszöntem.