Azt szokták mondani az okosok, hogy ne ítélkezzünk első "látásra". Na igen. Tegyük félre minden előítéletünket, és minden hátsó szándékunkat, rossz emlékünket, hipotézisünket...és ha ez sikerül, akkor biztosan részünk lesz (lehet) valami jóban, vagy jobban, mint amit vártunk azt megelőzően. Jó-jó tudjuk persze, hogy ez egy kicsit fellengzősen, meg erőltetetten hangzott, így elsőre, visszagondolva. Mind ha csak egy anya szájából halottuk volna, de egy szó mint száz, azért hisszük, hogy volt értelme ennek a kis bevezetőnek, kitekintésnek, meg okoskodásnak, - nemcsak - a filmre nézve, persze.

 

Azért is, mert a Golfbajnoknak (van másik címe is, vili) meg vannak „a maga” gyengeségei, és ezek nem mások, mint a plakáton ránk és felénk ordító sorok, szavak, nevek. Aha. De mire is célzunk ezzel? Egyrészt ugye ott a tény, hogy a Walt Disney égisze alatt látta meg a napvilágot, másrészt pedig ott van az az elrettentő (számunkra az) arckifejezés, amitől napjainkban sokat nem várhatunk, sajnos. Az arc egy Shia LeBeouf nevezetű egyénhez, színészhez tartozik, aki mindenféle magasztalás, meg körberajongás ellenére (sem) nem igen váltja meg a világot, a produkcióival. Eddig nem sok mindent tett le az asztalra, de azért talán a nagyok társaságban csak ráragad valami az ifjú Indiana Jones-ra. Huha, na ezt az utóbbit még leírni meg kimondani is nehéz volt, mi lesz akkor, ha… Na de hátrébb agarakkal, és a mi kis ellenszenvünkkel a színészi (ős)tehetséget illetően, mert bár furcsa ezt kimondani, de a mostani darabunkban még ő is jól teljesített. Ezek utána már csak felkeltettük az érdeklődésedet, nemde?

 

A történethez hozzátartozik az a kicsit sem lényegtelen és elhanyagolható kifejezés, mondat, hogy based on true story, azaz mindenki kívülről fújja már, a történet valós eseményeken alapszik vagy valami ilyesmi. Aki rendszeresen látogatja az FFK-t, vagy olvasgatja kritikáimat (is), az tudhatja, hogy némiképp hódolója vagyok az ilyen filmeknek, bár azért meg nem halok ért(e)ük, de igaz ami igaz, többször előnyt élveznek mindennel (más filmekkel) szemben. Ennek is meg van magyarázata, de erre majd talán legközelebb kerítünk sort, és derítünk fényt. Mert most a sztorival van dolgunk…

 

Arról van itt szó kérem szépen, hogy egy munkás fia rabjává válik a golf sportjának. Annak a golfnak, ami akkor már, igen csak nagy népszerűségnek örvendett, persze a gazdagok körében, leginkább - ami ma sincs másként, elvégre, végtére. A pénzzel (ami az úr), meg egy kis istenáldotta tehetséggel bárki lehetett a legjobbak legjobbika, azaz a „number one”. Na de visszatérve a főHősünkre, aki mit sem törődve a szülői "nemmel", fejébe veszi, hogy ő aztán megmutatja magát az elitbe, és felveszi a kesztyűt a nagyokkal. Azonban mindennek ára van (hiába a tehetség). Ha az ember nem gazdag család sarja, akkor bezony minden csak sokkal nehezebb, s ez kiváltképp igaz a sportra is.

 

Nosza, de jó volt ez! Mind emberileg, mind szakmailag teljesen rendben volt. Kicsit meg is lepődtünk. Biza’ ám. Egy elég sablonos, klisés sztoriból kifacsarták a maximumot a készítők, ha nem többet. És ezt úgy adagolták a film nézése közben, már mint a kifacsart jeleneteket satöbbi, hogy az ne vegye el minden kedved a továbbiaktól. Ergó, nem voltak tenyérbe mászó figurák, hatásvadász jelenetek percenként, meg idióta és felesleges párbeszédek az első perctől kezdve. Hanem mindenből csak annyit kaptunk, hogy az befogadható (is) legyen. És ez el is nyerte tetszésünket, úgy ám. Elég csak említeni, megemlékezni a jól bevált s megszokott apa-fia kapcsolatra, amit egy pillanatig nem éreztünk túl csöpögősnek, túl erőltetnek, vagy dramatizáltnak, hanem pont olyannak, amilyennek talán lennie is kell, kéne lennie. S ez az, ami miatt szerethetővé, élvezhetővé válik a Golfbajnoka. Nincs erőlködés, nincs bonyodalom. Szimplán egyszerűen „varázsol” el bennünket és minket. Hiába a kiszámítható cselekmények sorozata (már a cím is, „nane”), sora - sorra, ennek ellenére egyszer sem tud minket ez nyomasztani, mert csak a vég után jövünk rá erre, hogy nem volt itt száz szál, meg cselekvényszövögetés ezerrel, hanem csak egy „puritán” mese, ami nem fekszi meg a gyomrunkat a korábbi társaival ellentétben.

És az sem egy utolsó szempont, hogy a karakterekre, - jellemábrázolásra vagy mifene -, is marad idő a sport, a nagy verseny, s a kis izgalom mellett, közepette. Dicséretes. Jó volt még a zene, talán teszünk is egy kísérletet a beszerzésére, a meghallgatására. Irány utána(m).

Tehát megismerkedhetünk múlttal, jelennel, hittel, reménnyel, boldogsággal, mérhetetlen szomorúsággal, tehát egy szóval az élettel, vagy valakinek inkább az életével. Mert ez a film elsősorban Francis Ouimet-ról szól, aki nehéz körülmények közül kapaszkodott a ranglétrán egyre feljebb és feljebb, és csak másodsorban a golf hódításáról az akkori viszonyok közepette. Életrajzi dráma ez, ha nem derült volna ki eddig. És a golfozónkat alakító Shia (aki nem szia)-ra ezért is hárul nagy felelősség. A filmet illetően még 2004-ben járunk, szóval ő is még „gyerekcipőben” járt, akkor még nem volt akkora a fölhatajtás körülötte. S ez talán jobb is volt neki, persze ki tudja?

 

Szóval, Shia LeBeouf jó és pont. Talán az ő teljesítményén lepődtünk meg leginkább. A fene se gondolta volna róla, hogy tud színészkedni is a fiú. Azta. Azért persze nem akarunk glóriát aggatni a feje köré meg felé, távol is álljunk tőlünk, de adunk neki azért egy pár meccslabdát, aztán meglátjuk mi sül ki a kölyökből. Saját véleményünket idebiggyesztve elárulhatjuk: talán jó lesz az és lesz belőle valami vagy valaki...

 

Itt a végén, a leges legvégén azért érdemes megemlíteni a rendezést, egyúttal a rendező nevét, aki nem más, mint Bill Paxton volt. Mert ez is jófajta volt, hiszed vagy sem. És külön kiemelném a (be)lassított felvételeket a golflabda elütése, vagy „menése” során, mert azok tök szuperek voltak, de nagyon.

Jóformán a Golfbajnok kielégítette minden vágyunkat, és éhségünket a sportos, életrajzis, igaz sztoris, dráma keretein belül, amiben ugyancsak nehéz már újat mutatni a vén, öreg filmrókáknak. De talán ez a legnagyobb értéke, hogy nem is akart és mégis sikerült neki. Lehet támadni, kövezni, de ez egy baromi erős nyolc, és akkor még csak most jut eszünkbe ahogy a kis dagi fiúcska fut a kellékekkel, amire, amiért, no fene, rádobunk még egy felet…hadd csodálkozzon a jónép!