Sokszor, magunk se tudjuk biztosan meg pontosan, hogy miért is figyelünk fel egy ilyen és ehhez fogható alkotásra, filmre, mint a Lazarus Projectre. Egy olyanra, egy olyan szegény darabkára, amit kiváltképp – minden gúnyolódás és cinizmus nélkül - az ág is húzott, de nagyon. Lehet, hogy éppen ez volt szimpatikus nekünk, és ezért adtuk be derekunkat a sokszori címváltoztatáson átesett drámának, vagy pszicho thrillernek(?) Nem tudjuk. Apropó cím, ha már itt tartunk, akkor ahogy az látható, és majd kiböki szemedet, a korábbi plakáton, még az „old title” virít felénk valamiféle heaven névvel plusz szebb, jobb külsővel…mert ez az új elég gáz, ilyen egyperces művelet eredményeként. Na szép, mondhatom.

 

Továbbfolytatva a gondolatmenetünket, leszögezhető mindenféle kertelés nélkül bizony az, hogy a filmmel mindent akartak csinálni, csak a vászonra vinni nem. Jött is egyből a dévédés premier kint az usában "ma holnap", és így mindenki kényére, kedvére, mondjuk végre-valahára, adhatja le a szavazatát a filmre, vagy bírálhatja, ha neki éppen az jól esik. Nem mintha ezzel olyan nagy problémát (okoztak) okoznának a jegypénztáraknak, így legalább a polcokon találnak (találunk majd valamikor feltehetőleg) rá a filmre kiéhezett nézők, s talán még jobban is kifizetődő lesz a nagy ráfordítás, mind idő, mind anyagi szempontból tekintve. De ez már a jövő zenéje, ugye. Ezek utána és ismeretében, már csak egy gondolat bánt engemet… vajon sokat vesztett-e a „mozibuzi”azzal, hogy nem láthatj(t)a szélesvásznon maga előtt Paul Walkert, amint éppen a példás apukát hozza- minden hiba nélkül.

 

Főhősünk a jó útra „tért”, a jó úton halad. Hisz az élet minden egyes pillanatát, percét, családjának és munkájának szenteli. Carpe diem meg hasonlók addig, amíg be nem következik az, amire egyáltalán nem számított, számíthatott. Ha újra talpra akar állni, akkor nem utasíthatja vissza a tesó kétes üzletét és lehetőségét. Nem is teszi. De elkapják, és a halálra ítélik. Azonban egy nap mégis „új napra” ébred. Különös és rejtélyes nem de bár?

 

Elég idétlenül fog ez lejönni, de akkor is meg kell említeni, nem volt rossz ez. Biza, ennél sokkal rosszabbra számítottunk. És akkor ebből következik már, hogy sokkal többet ki lehetett volna belőle hozni. Na de hagyjuk a rébuszokat másoknak, lépjünk a tettek a mezejére.

A film üzenetét tekintve, ami mostanság igen csak népszerű lett akár filmszinten is, lásd Boy A, hordoz magában valami félelmet, de egyúttal valami reményt is. Mert a film a második esélyből indul ki, és arra épít. Te mit tennél, ha kapnál még egy esélyt az életre. Ahelyett, hogy a földben a végeznéd, tovább élhetnéd életed, mintha mi sem történt volna. Azonban ezért a döntésért, még ha nem is te akartad így, akkor is komoly árat kell fizetned, bizony. El kell felejtened régi önmagadat, életedet, a múltadat, és csak az újra koncentrálni. Képes vagy te erre, vagy képesek vagyunk mi erre, egyáltalán? Sok minden kavarog a fejünkben, mert a Lazarus Project láttán, azért, minden kis apró zűrje ellenére, beindul(hat) az agytekervény. És komolyan elfilózhatunk magunkban egy percre is akár, hogy akkor megéri-e folytatni, továbbküzdeni akár a társadalomra nézve, vagy az egyénre tekintettel? Végtére is a film se ad egy konkrét választ, eléképzelést ebbéli kérdésünkre. Mert a jól bevált és megszokott befejezésével csak oda jutunk ki, ahol part szakad. És minden, de minden képzeletünk, hipotézisünk elillan, de nyomban a stáblista legördülésekor. Azonban az utolsó képkockákkal újabb okot ad költői kérdésekre, melyre persze soha nem tudhatjuk meg a választ.

 

A film történhetne és játszódhatna akár a mai világban, a mai keretek között is. És ez addig rendben is van, hogy a klisékkel teletűzdelt kezdésben még minden úgy ahogy van realisztikus, meg érezhetjük az otthon édes melegét. Azonban, viszont, ezzel ellentétben, szemben, már az újabb lehetőség láttán azért erősen vakarhatjuk a buksinkat. Tehát az egész átcsap egy feltételes módba, ami miatt, éri meg igazán, egyszer bepróbálni a Lazarus Projectet.

Nem akar itt mélyen nyomokat hagyni bennünk, nem akarja ránk erőltetni a mondanivalóját, csak egy furcsa – lehet ez valós, futurisztikus, vagy irreális – helyzettel próbál, tesz kísérletet arra, hogy a gondolataink, érzéseink kerüljenek előtérbe, amire szó-szó, vevők is lettünk, így sikerült is neki. Mindvégig kordában tart, elég jó kis tempójával, amely sajnos néha leül vesztére, s kicsit kiszámítható fejleményével (nem mindig) de azért megérdemli a dicséretet, és minden elismerést, tőlünk, legalább is. Ez a pszichos thrilleres dolog valamennyire helytálló (lásd akkor, amikor tényleg beindul az igazság harca), de inkább drámának érezzük elsősorban az üzenete miatt.

 

Paul Walker, aki megjárta a „halálos iramot” meg „halálos hajszát", itt is a középpontba kerül. Rossz szavunk nem lehet nagyon rá, és a mutatott produkciójára. Viszont egy-néhány esetben lenne mit kihozni még a színészi repertoárból. De azért bízzunk csak benne, lesz ez még jobb is…lehet kitörni a béből…

 

Minden negatív tényezője (címválasztás, dévédé stb…) ellenére csak-csak élveztük a látottakat, a Lazarus Project tekintetében. Mint az említettük fentebb is, azért nem egy világmegváltó alkotásra kell várni, vagy számítani. Persze vannak benne jó periódusok, meg hatásvadász jelenetek (lásd a padlást) is, de csak a második sansz utána/meggondolásával érheti el igazi célját az emberben. Reméljük, hogy ez is volt a szándéka, meg a rendeltetése, mert akkor hat és fél pontot sem sajnálunk rá. Nosza sok minden kimaradt még, de ezt talán senki nem bánja. Így legalább marad valami kis meglepetés a nézésre…