Oké, számoljunk csak utána! Egy, kettő, három, négy, öt. Így igaz. Se, több se kevesebb. Ez bizony öt, kereken öt hónap, már ami a késést illeti az Iron Man, azaz izé a Vasemberrel kapcsolatban. De no problemo, avagy idézzük egyik kedvenc mondásunkat, jobb későn, mint soha. Hisz a látottak tekintetében és annak tudatában nem hagyjuk, hagyhatjuk veszni, futni, az év egyik nagy szuperhősös durranását, ugye. Következzen tehát az, amire, minden bizonnyal, mondjuk öt hónapja, vár már az FFK rajongó – titkon még mindig remélem, van olyan -, jöjjön az aminek jönnie kell, tessék.

 

Szuperhősök a világban címmel induló sorozatunk legújabb ékköve ez. Képregényből adaptálva, rég elfeledett, eltemetett színésszel megáldva születik meg szemünk láttára az új, a modernkor lovagja, a Vasember. Aki nem holmi bőrhacukában járja az esti Gotham Cityt, nem változik zölddé, de nem is tud egy ártalmatlannak tűnő pókcsípés által háztól házig ugrabugrálni, hanem, tessék figyelni, igazi spéci, limitált arany titán ötvözetből készült „ruhájával”, fegyverzetével, kinek hogy tetszik, meg azzal a dologgal ott a közepin, annak segítségével, tud repülni, és a rosszarcokat eggyé tenni a föld (fel)színével.

 

Aki a ruha alatt, mögött rejtőzik, a színész, vagy az ember, nem egy rovarcsípéses vele született betegséggel és sugárfertőzéssel küzdő, ne talán tán egyszerű ember, már elnézést, hanem egy olyas valaki, akit mindenki ismer, egy zseni, egy császár, egy sztár. Aztán van pénze, gyára, hm vállalkozsó, vannak női, és van egy kis sütnivalója ott fent, amivel megáldotta őt az Isten, vagy amit örökölt a hírhedt, híres apukától. A közös benne is, mint ahogy a szuperhősökben, nem magának kereste bajt. Tudniillik, az, kereste őt. Nem akarta az életét ennyire túldramatizálni, ha egyszer meg volt mindene, amit akart, és amire szüksége volt. De a történethez hozzátartozik, hogy mégis csak ez mentette meg az életét, olyan klisé szinten. És emiatt nyílt ki a csipája, az már előtte is megvolt, szóval emiatt nyílt ki a szeme, kvázi emiatt jöhetett rá arra, hogy mindaz aminek addig élt, az sok (több ezer) ember életébe került. Ezért döntött úgy, hogy véget vett régi életének, és az újat már nemesebb célok fogják vezérelni hosszú, nagyon hosszú útján. És ennyi.

 

Történetből azért megkapjuk a szokásos dolgokat, Egy kisebb szerelmi szál, "újraszületés" a világban, ellenségek, na meg barátok állnak a középpontban, a Vasember megszületése mellett, mögött. A forgatókönyvbe még belecsempészték, ezt a már említett, ha újra élek, megmutatom a világnak , nem csak olyan tudok lenni…című slágerszámot. Szóval úgy látszik ez kihagyhatatlan. Nem mintha zavarna minket, félre értés ne essék, de aki még az egyik képkockában élvezi az életet, úgy ahogy van, addig az a másikban, ellentmondva korábbi filójának, már ráébred arra a szörnyű igaz valóságra, amit korábban nem láthatott, valami ok folytán. Persze kissé viccesen, kissé komolyan gondoljuk a fentebb említett sorokat. De talán a két epizód, a karakterfejlődés, vagy megváltozása között időszak maradt ki egyértelműen a filmben, legalábbis szerintünk. Oké, lehet kövezni, tudjuk, hogy majd’ meghalt meg ilyenek, de akkor is erre még rápakolhattak volna egy lapáttal.

 

Azonban mi se tagadhatjuk le, hogy ennek ellenére tök jól szórakoztunk a két óra alatt. Cool dumák, beszólások, izgalmas jelenetek. Na meg némi humor akcióval fűszerezve, és kész is a szuperhíró mozi. Nagyon laza, profi hangulattal telik az idő, nagy megdöbbenésünkre. Kellően pörög, úgy ahogy azt kell. Élvezzük a látottakat, halottakat. Élvezni kell, nem szeretni, ugye.

S ha már megemlítettük ezeket az élményfaktort növelő tényezőket, akkor mondanánk, jeleznénk, a zene is annyira passzolt, hogy a Soundtrack meg nem hallgatását vétek lenne hagyni. Nagyot szólt, annyi szent. Míg a látvány se utolsó, a szemünk majd kiesik a helyéről, némi túlzással élve. Beleadtak apait anyait a készítők, repülés, tesztelés, meg egy rövidke kis sablon harc, hát de sokba került ez, nah. Ami nagyon bejött, és átjött, az a készítés, a próbák, tesztelés snittjei, jelenetei. Azok egyszerűen marha jók lettek. Most komolyan.

 

Nah, színészileg, meg mind szakmailag (is) rendben volt ez a darab. Robert Downer Jr.-t jó volt látni, újra az élők sorában. És ha egyszer már visszatért, akkor azt nem is akárhogyan tette meg, s hajtotta végre a szemünk láttára. Elkápráztatott minket, egy hősies alakítással. Abszolút jól hozta a figurát. De még milyen jól. Miatta is még egyszer nekiülni, igen, igen. Valamint említenénk Gwyneth Paltrow-t, aki üde színfolt volt számunkra.

 

Summa Sumárum, minden elfogultságomat és előítéletemet félretéve, és egyben/meg persze figyelembe véve a Vasember megkapja azt a nyolc pontját, amit maximálisan megérdemel tőlünk, most így visszaemlékezve, megemésztve a látottakat. A hangulat a poénokkal, a beszólásokkal, a zene, a látvány (a technikai kütyükre stb.. nem is céloztunk), a jó színészek mind-mind adottak és garanciák az újra visszanézésre. Tudod, majd valamikor, az esetleges folytatás premierje előtt. És akkor visszaolvashatunk, hogy miként is láttuk, ekkor, akkor ezt a „Marveles képregény-adaptációt”. Na igen, találkozzunk akkor, addig is világbéke meg hasonlók.