Most komolyan, ki hitte volna, hogy majd ennyire jól el tud szórakoztatni másfélórán keresztül Rambonak a fia. Igen, a fia, jól hallottad, de most ne ragadjál le ilyen dolgoknál, meg ne kezdjél el variálni, hogy volt é vagy nem volt é fia neki, nem ez a lényeg, hidd el! Mert hát már a sztori is sejtet valamit, azaz, hogy ez a film nem akarja komolyan venni magát, - persze néha sikerül neki, ez is célja egyrészt -, de ahogy az látható, ez komédia a javából, kérem szépen.

Persze sokan biztos az előzetest látva vagy az ismertetőt olvasva csak nagyvonalúan legyintenek rá egyet. Miközben azt morogják a bajszuk alatt, ezt most minek kell, erre minek van szükség. Nincs igazuk. Mert a Son of Rambow megmutatja, nekik, a kétkedőknek, a kételkedőknek, a pesszimistáknak, meg még ki tudja kiknek, hogy van élet a Rambon túl, haha, és kisgyerekek is jól elbánnak nem csak a kamerával, hanem a filmkészítéssel is, ha arra kerül már a sor. De persze a film ennél jóval többet sugall, sugároz mi felénk.

 

A „home videózás” mostanság nagyon felkapott téma lett, ami a filmeket illeti, persze, és hát az angolok se akartak már annyira lemaradni ebben, kvázi ők is megcsinálták a saját kis fekete humorral megálmodott, ellátott Be Kind Rewind „english vesiont”. De ne legyünk rosszmájúak persze, mert azért, ez, egy kicsit más, egy kicsit különb. Visszatérve a BKR-re, ha valaki még nem látta volna, - már csak a tisztánlátás, és a filmfelkeltés kedvéért -, annak annyit mondanánk, hogy az (is) egy ilyen régi idők mozija újrafeldolgozásos filmecske volt, a jobbik fajtából. Ellentétben a mostani alkotással, ott több darabot kellett újravenni, valamilyen sugárzás miatt, és ott felnőttek hajtották végre ezt a nem mindennapi feladatot. Fogták a kamerát, összeverbuválták az ismerősöket, és kezdődhetett a csapó egy, meg állj! 

 

Jelen esetünkben, a Son of Rambow esetében is éltek a sikerrecepttel, ami ezek szerint, a következő elemekből áll, szigorúan szerintünk:

Van két, azaz két darab fő, egy kameraman és egy főszereplő. Kell egy ok, egy indíték, egy kalóz dévédé (Rambo: Első vér című), melynek megnézése, hatással kell, hogy legyen az egyénre, oly mértékben, hogy az amatőr házis remake-re adja a fejét. Aztán kellenek barátok, tök ismeretlen fazonok, vagy színészpalánták, akik minden jutalom nélkül odaállnak a kamera elé, némi hírnév reményében és fejében. Persze kell egy kamera, helyszín, öltözék, meg olyanok, akik ellene van ennek a projektnek, már miért ne. A jó és a rossz. Ugye.

 

Rambo, alias Szilveszter már az év elején visszatért az új résszel, tehát a Son of Rambow akár még profitálhatott, de ezek után meg aztán tényleg profitálhat is ebből. Mert mint kiderült, már 2007 elején mutatkozott be a Sundance filmfesztivál alkalmával a nagyérdemű előtt, de még most, a mai napig is játsszák, s fogják vetíteni szerte a nagyvilágban, szóval a kezdő lökést a rambo akár meg is adhatta. Már akinek, tetszett az. De azért, ilyen killeresre itt nem fogják a figurát, mert hát mégis csak gyerekek vannak a középpontban, a sztori középpontjában. És mert mégis csak családi mozinak készült el, készítettek, vagy érezzük annak, s az is, elsősorban.

 

Miről is szól végtére is? Gyerekekről, az ő fantáziájukról, a gyerekkorról, hitről, barátságról, családról, nevelésről, neveltetésről. Hogy csak párat említsek. Garth Jennings, tudjátok a Galaxis útikalauz stopposoknak rendezője egy kedves kis családi mozit készítetett itt, amelyben két gyerek barátságán túl, a filmkészítés rejtelmeibe is bekapcsolódhatunk, bepillantást nyerhetünk.

A történet szerint: Valamikor a nyolcvanas évek Angliájában két fiú elhatározza, hogy elkészítik a Rambo amatőr remake-jét. Tehát dzsungelharcosdit játszanak a kertben az iskolatéren, miközben erről csak ők tudnak, ez az ő titkuk. Más nem tudhatja, mert még véget vetne a home videózásnak, az akkori viszonyok tükrében, a gyülekezetek, konzervatívok ideje alatt, ugye. Ennyire egyszerű a történet. De mégis miden ami egyszerű, az jónak is tűnik és tűnhet, mert amondó vagyok, hogy élveztük, volt itt minden.

 

Hangulatilag rendben volt. Néha van egy-két leállás, egy-egy drámaibb periódus, ami a forgatókönyv hibája, gyengesége de összegezve tényleg hozta az előzetes által beharangozott jópofa kis jelzőt és hangulatot. Tényleg mindenkinek (apa-anya-gyerekek) megfelel, és mindenki megtalálhatja azt benne, amit szeret, vagy amit szeretne látni. Van akinek a régi idők Angliájára, van akinek az akkori vallási hovatartozásokra, neveltetésre, és van akinek egyszerűen csak a humorbonbonokra, egy szép mondanivalóval bíró, egyszer mindenképp nézhető kategóriába tartozó filmre fáj a foga. Így van ez rendjén. De a Son of Rambow mindenki éhségét csillapítja, és kívánságát kielégíti ez által, szerintünk. Akció, komédia, dráma. Aranyos, vicces, mi kell még?

A gyerekszínészek kifejezetten jól teljesítenek. Gyerekek voltak, gyerekeket alakítottak. Tudjuk ezt most hülyén vette ki magát, de hány darabról lehetne regélni, ahol már a gyerek se gyerekként viselkedett, hagyjuk. A lényeg, hogy remélem hallunk majd felőlük a későbbiekben is. Nekem, abszolút piros pont a játékuk. Ki ne volt gyerek - érzéssel, ugyebár. Az egyik, egy vallásos, konzervatív család legifjabb sarja, a másik pedig végtére is egy anya nélkül felnövő, minden hájjal megkent fiúcska, aki példaképként tekint bátyjára, miközben az, csak kihasználja. És ebből a világból lépnek ki, a filmkészítés útjára, ahol azok lehetnek, akik akarnak, akár főnökként (kajak hitleres nézése volt), akár hősként (cuki volt, jah) helytállva, szerepelve. A barátság mindennél többet ér.

 

Summa summarum jó volt ez. Nem kiemelkedő alkotás, de egyszer igen is nézhető darab a Son of Rambow. Amelynek értékeléséből, így utólag visszagondolva, kihagytam a francia cserediákokat, olyanok is voltak, nah. Figyelni rájuk, mert az egyik igen csak lazán nyomta. A film is laza, de nem eléggé, humorból nincs oly sok, mint amire számítottunk, a forgatókönyv se volt az igazi, de a hetest maximálisan megérdemli tőlem. Voltak tök cool jelenetek is, ahogy szerencsétlenkedtek ott a gyerkőcök, vagy a befejezés, az öreg rambo, a telefirkált könyv, meg... na de… szóval nem nosztalgiázok tovább, ez egy édes-mézes-mázos szerethető darabka volt, a javából.