Ha minden igaz, s emlékeim nem csalnak, akkor eddigi kritikai tevékenységem alatt, jó sokszor hagyta el a számat, az a mondat, hogy tudod te, van az a film, aminek megnézése után - akár könnyeiddel küszködve is - , de keresed a legszebb, a legjobb, a legtalálóbb szót arra, amit láttál, hallottál abban a másfélórában.

A Rails & Ties című remekre nyugodtan mondhatom ezt, az érzést, nagyon is igaznak véljük. Dráma, mert tényleg dráma volt a javából. Szép, kedves, egyúttal megható, és megindító ez a film, melynek magyar címe, lásd Sorsvonat valamennyire kiküszöböli a csorbát az utóbbi szinkron címek fájó élményeire visszagondolva. De amondó vagyok a film többet ér annál, mint hogy itt címekre pazaroljuk sorainkat, és mondandónkat, mert a vonat nem vár, elindult már.

 

Az élet nehéz, kibírhatatlan. Változik, forog körülötted. Néha a jó, néha a rossz oldalával találkozol és szembesülsz. Van úgy, hogy minden egyes percét élvezed, van úgy, hogy azt kívánod, bárcsak meg se születtél volna.

„Egy dráma, egy játék”, vagy annál több, amiben, mi csak, figurák vagyunk. A sorsunkat, az utunkat, mi irányítjuk, de mégis valami vagy valaki, legtöbbször, közbeszól. Nem mindig teszi ezt helyesen, és nem mindig érezzük jogosnak. Mondom, legtöbbször, nem.

„Egy vonat”, ami síneken halad, és bármikor kisiklódhat. Egy vonat, amibe be és felszállunk a terheinkkel, a gondjainkkal együtt, és egy ideig nem szabadulunk, szabadulhatunk onnan. A cél/végállomás ismeretlen, nem tudni, hol van, mikor érünk oda, de egyszer csak, hirtelen a semmiből, ott találjuk magunkat. Tudod, mint a film végén, amikor leperegnek előtted az utolsó képkockák. Onnan, már nincs visszaút. Itt nem lehet újra kezdeni, ezt nem lehet újrajátszani. Ez egyszeri és megismételhetetlen. Ez az élet.

 

És a film, a Sorsvonat, ezt ragadja meg, ebből indul ki, annak is a fájóbb, rosszabb oldalát mutatva meg, és hozva közelebb hozzánk. Ettől válik annyira életszerűvé, mert ez tényleg erről szól, annak utolsó pillanatról, a feledésről, felejtésről, a hibákról, a mindennapi problémákról, kapcsolatról, és betegségről. Az életről, amikor egy vonat, és talán most ebben az esetben nem is csak képletesen, de megváltoztatja három ember életét. Akik közül, az egyik már elveszített valakit, a másik el fog veszíteni valakit, a harmadik pedig már „el van veszve”, tudja ő, nemsokára leszáll arról, a bizonyos vonatról. Kőkemény érzelmek, és egy erős dráma nyitja fel szemünket az elmúlásra. Amit nem akarunk, átélni, és átérezni. Hisz az élet úgy a legkönnyebb, ha van valaki mellettünk, s ott áll mögöttünk mindig, mindenkor. De, ha nincs senki, akkor egyedül maradunk és elveszünk.

 

A film, mint mondottam három meggyötört emberi lélekről, sorsról szól. Egy asszonyról, aki súlyos betegségben szenved, és szembe kell néznie a szomorú és könyörtelen igazsággal, hogy élete véget ér, s nincs menekvés. Egy férfiról, az asszony férjéről, aki a legnehezebb napjaiban, óráiban nincs felesége mellette. Mozdonyvezetőként szeretne minél messzebb jutni a gondoktól, a problémáktól, az igazságtól. S egy fiúról, akinek anyja halála után családra, érzelmekre, szeretetre van szüksége, így útra kel, hogy megtalálja nem csak az otthont, hanem az új életet is.

 

Alison Eastwood. Ezt a nevet ettől a perctől fogva megjegyezzük, az emlékezetünkbe véssük, mert legyen igazam, hogy sokat hallunk majd felőle a későbbiekben is. Volt kitől tanulnia, mindenki ismeri azt a nevet, hogy Clint Eastwood, aki másod-harmatvirágzását éri/éli a kamerák mögött, a rendezői székben, úgy, hogy nem akármilyen alkotások, remekek kerülnek ki a kezéből a közönség felé. És ahogy az látható, a lány se esett messze a fájától, értjük ezalatt, hogy színészként még nem volt alkalmunk látni, de a rendezői szerepkörben már van mire büszkének lennie.

Hisz a rendezés, csodálatos. A forgatókönyv az egyszerűen csak az élet. A képek és a zene is, lehangoló, elgondolkodtató és végtére is szomorú. Egyetlen kis apró hiba a szemünkben a befejezés, s a klisék néha-néha. De ezentúl és ezenkívül egy rossz szót nem lehet szólni a Sorsvonatra. Amely még a szereplői játékokkal teszi fel a pontot az i-re.

 

Kevin Bacon, már ki tudja hányadára ölt új maszkot. De neki, sikerül. Mert ő színész. Mert ő megformálja azt, akit kell, és benne már nem lehet csalódni. A lélegzet, és a Halálos ítélet után ezzel már végérvényesen helye van a legjobbak között, nem csak a mi meglátásunk és szívünk szerint.

Ám Marcia Gay Harden se tud hibázni. Be kell vallanunk nagyon nem figyeltünk fel rá, legfeljebb a legutolsó Ködös ripacsosnak nevezhető alakításánál akadt meg rajta szemünk, amennyire jól hozta a szerepét. De itt annál, sokkal, de sokkal többet nyújt. Egyszerűen „csodálatos” volt a játéka. Ott a piros pont.

 

Aki tehát drámára vágyik, vágyakozik, annak nagyon, de nagyon ajánlanám a Sorsvonatot. Mert tetszett, és nem is hisszük el, hogy csak ennyire futotta az erőnkből ez esetben. Pedig erről, lehetne reggelig, vagy estig is regélni. Mert megérdemelné. De tényleg. Azonban a pontszámot illetően végül egy nyolc és felest adnánk rá. Tudjuk, tudjuk, hogy merészebbnek kéne lenni, de egyszerűen nem tudtunk dönteni. De most nem is az lényeg, meg az ide-oda beszurkált fél meg egész pontok, hanem, hogy látni kell mindenkinek, legalább egyszer, aki egy kicsit is szeretne az élet nem napos oldalába belepillantani. Mert az élet nem csak arról szól.