Reggel van. Hallasz valamit, még félálmodban. Te kinézel a paplan alól és egy határozott mozdulattal, megszünteted a számodra már túl hangosan, és kényelmetlenül szóló órát. Tudod, hogy ébren vagy és eszedbe jutnak e tegnap képei, melyeket újra és újra lejátszanál, csak azért, hogy megint megtörténjen veled. Kinyitod a szemeid, felnézel a fehér falra, és kikászálódsz nagy nehezen ágyadból. Első utad a tükör elé vezet, melyben meglátod saját magad, azt, akit akarsz látni, vagy éppen ellenkezőleg, azt akit nem. Miközben még keresed saját magad a dohányzóasztal mellett ülve, rájössz, hogy el kell indulnod, mert ,az az,  egyetlen esélyed, a szenvedélyed ellen. És ez a munkád, hogy tanár vagy, hogy oktatsz, gyerekeknek történelmet, de egy teljesen más megvilágításból, ahogy azt nem tanítják és írják a történelemkönyvek. De te szereted ezt csinálni. Vagy lehet mégse. Lehet csak azért csinálod, hogy pénzt kapjál érte, és megkapd a következő cuccot, amitől megint csak nem éreznéd magad furcsán. Mert igen, a te életed, és egy napod, két részből áll. Van amikor szenvedsz, és van amikor újjászületsz. Szenvedsz, mert az életedben valahogy minden szar. Egyszerűen nem tudsz már szembenézni a rád zúduló problémák hadával. Pedig te is ember vagy. És neked is küzdened kell. De te nem, hiába, rajtad már semmi sem segít. Megint újjá akarsz születni. Azt akarod, hogy üres legyen a fejed. És ne aggasszon semmilyen problémád ezután. Erre és talán csak is erre gondolsz aznap, miközben a kosárlabda mérkőzés alatt tördeled kezeid, és a szorongás válik úrrá rajtad. De téged talán hidegen is hagy az, hogy vereséget szenvedet csapatod, te azonnal a mellékhelyiségbe sietsz, hogy ott újra és megint az legyél, aki szeretnél, és aki szerettél már volna lenni, reggel óta. Egy kis idő múlva már minden megváltozik körülötted, de egyszer csak valaki kopog az ajtón. És azt kérdezi: van e bent valaki. Majd benyit, és ezáltal valami elkezdődik az életedben. Valami új, valami más kezd kialakulni körülötted, amire neked szükséged is lenne. Szükséged is van. De te nem tudsz róla. Nem akarsz tudni róla. Mert vagy a kokain, vagy a járhatatlan út. Te döntesz!

 

***

Ha akarnánk se tudnánk megszólalni vagy akarnánk, de nem tudunk megszólalni. Itt mind a két megfogalmazás helyt álló, és teljesen igaznak ítéltetik, vagy véljük ez esetben, ez egyszer, szerintünk.

Nehéz. Nehéz szavakat találni akkor, amikor vetjük e sorokat csak azért, hogy a legjobb és legszebb mondatokat, szavakat, kifejezéseket tudjuk átadni a Fél Nelson-ról, melyről ha akarnánk, se tudnánk rosszmájúan nyilatkozni, mert minden pillanata magával ragad, és egyben a szakadékba ejt. Magával sodor a végfőcím megjelenéséig, és addig nem is ereszt el. Oda vagyunk láncolva talán szó szerint is a képernyőhöz, mert ilyet egyhamar talán nem fogunk újra és újból látni. Ezért mindenképp emlékezzünk meg róla, mert megérdemli.

A látottak, s azoknak élményei teljesen letaglóztak minket, s talán örökkön-örökké meg is maradnak bennünk, amíg világ a világ, hisz briliáns, vagy ahogy olvastam máshol erőteljes, elgondolkodtató, hihetetlen volt ez a film, nagybetűkkel, aláhúzva. Mert megérdemli ezt a titulust, vagy inkább kiérdemli azzal a kétórás játékidővel, ami maga mögött hagyja egész Amerikát, a kliséjével, mindenféle szirupával, és erőltetet mondanivalójával együtt. Ez más, ez valami egyedi, valami tökéletes, ez az élet, amiről nehéz nyilatkozni, és amiről még nehezebb forgatókönyvet készíteni. De úgy gondolták, itt az ideje, és jól tették, hogy vászonra vitték ezt a csodás, szívbe markoló történetet lebilincselő színészi játékkal, és egy háttérben meghúzódó üzenettel. Ami nem egyenlő a nyakunkba öntött mondanivalóval, hanem ez más, ez olyan, aminek a befejeztével még mindig ott ülünk a fekete nagy semmiben, magunk elé nézünk bambán, és nem tudjuk hova tenni azt, amit láttunk, nem azért, mert nem értjük, hanem azért, mert ilyet még tényleg nem láttuk.

Szomorú és egyben nagyon is valóságos a Half Nelson, melynek forgatókönyve egy tanár körül forog, aki kábítószer-függő, és akit egy nap rajtakap a tanítványa. És ettől a pillanattól fogva/kezdve, megváltozik az élete(ük). Egyre többet találkoznak, és próbálnak segíteni egymás bajain, problémáin. Úgy, hogy rajtuk kívül más nem is tudja mi zajlik le bennük.

Lehet, hogy csak ők fordultak el a világtól, de lehet, hogy az fordult el tőlük. Mert minden nap, ugyanaz a nap, ugyanaz a reggel, ugyanaz az este, semmi nem változik, és ez így van rendjén. Nekik így jó, nekik így tetszik, de ha akarnák se tudnák, ezt félbehagyni, mert ez már beléjük ívódott, ez már az életük. Itt nincs menekvés, itt már hiába nének vissza. De a sors itt a közbeszól.

Dráma volt ez kérem szépen, vagy ahogy írtuk, annál több. Mert az élet maga egy dráma, a mosolygós pillanataival, a szörnyűségeivel, kiszámíthatatlanságaival, és szenvedéseivel.  És sorolhatnám még ezeket az érzelmeket, melyekből majd mindet láthatjuk megvalósulni a darabban. Vissza is pörgetjük fejünkben a képkockákat, hogy melyikhez melyik illik. És nem hazudunk, előttünk vannak még mindig jelenetek, és ki tudja még meddig.

Ryan Gosling alakítása, mutatott teljesítménye, produkciója, egyszerűen nem önthető szavakba, leírhatatlan. Annyira hiteles, hogy az már nem igaz. Nullahétben ezért jelölték is a legjobb férfi színész kategóriában az Oscaron, de sajnos nem ő kapta meg, pedig nagyon megérdemelte volna, szerintünk. Már csak ő miatta is kihagyhatatlan, remek/alapmű a Half Nelson. (Nem is titkolom, jómagam is miatta néztem meg, és hát amit kaptam érte…)

A filmnéző két fajta film közül választhat meglátásunk szerint a kábítószeres, drogos témában. Vagy megnéz egy ökörséget, ahol szereplőink próbálják bemutatni eme fehér por üdítő varázsát, vagy választ egy komolyabbat, ahol igen is láthatja a két szíp szeme előtt mire nem képes egy emberrel ez a por. Hogy mivé nem tudja változtatni, ha az ember engedi, és egy idő után elhagyja „magát. Azt hiszem nem is kell mondanunk, a második verzió nekünk sokkal, de sokkal jobban kézenfekvőbb, és megnyerőbb, de elfogadjuk azt a tényt, hogy ez a film is már sokaknak túl erős, túl életteli, túl hiteles.

Eddig már sok mindent leírtunk a darabbal kapcsolatban, de úgy hiszem, hogy erről lehetne még mesélni reggelig is. Mi itt a végén akkor csak annyit írnánk ide, hogy tízes. És akkor ez csak egy szám, de ami fontos nekünk, s nektek, az a film, melynek címe sokadszorra elmondva Half Nelson.