Harold és Kumar alig heverte ki azt a harminc és ki tudja hány hambuger megemésztését, és pihente ki az örült éjszaka minden egyes pillanatát, nem sokat töpreng azon, hogy mit is csináljon az elkövetkezendő rá váró üres percekben, órákban, napokban, hisz van egy úti céljuk, nevezetesen Amsterdam, ahol Maria várja őket, vagy inkább nem várja őket, a lényeg, hogy útra fel/kelnek. Hisz a szerelem nem várhat alanyi jogon, ugye.

De mielőtt felszállnak, még megtörténik a találkozás a repülőtéren a régi ismerőssel, majd nem sokkal később pedig már egy cellában találják magukat, valahol messze mindentől, de leginkább az eltervezett, és kitűzött úti céltól, Amsterdamtól. Guantanomban csücsülnek a hűvösön, a dutyiban azért, mert az india és a kínai terroristánk végezni akart több száz amerikai állampolgár életével, egy újabb szeptember tizenegyedikei katasztrófát újra/előidézve. De a nemzetbiztonság most a helyén van, és lecsap, az már más kérdés, hogy megint nem azokra, akik a bűnösök lennének, és megérdemelnék azt. Elkezdődik a hajsza, a menekülés, és a véget nem érő bonyodalmak sorozata/tömkelege.

 

***

Amint az olvasható itteni beszámolónkról, az első nem igen nyerte el tetszésünket, és ezért oly sokat nem is vártunk a másodiktól, mely minden csodálkozásomra egy fokkal még jobb is lett elődjénél. Ki hitte volna? De azonban ez még mindig nagyon kevés nekünk, ennél több és valahogy mást kell kérnünk, kapnunk és látnunk, mert akkor in medias res, csapjunk a lecsóba, unjuk már a füvezős dolgot nagyon. Nincs semmi bajunk ezzel, de úgy igazán megint csak csalódtunk ezerrel, ennek oka lehet a trailer kihagyása, és oka lehet a mi jóhiszeműségünk egy jobb folytatást illetően. Most gondolom sokan a fejemre vetik, hogy hát mi mást vártam volna? Válaszom nagyon egyszerű lenne: vígjátékot, de többet, normálisabbat, elfogadhatóbbat. Nem akarunk ebbe a télmába, és részletkérdésbe nagyon elmélyedni, mert azért a szipancsok vannak, voltak, lesznek, de valahogy úgy érezzük, hogy készítőink keze alatt elfogyott papír, és megállt a tudomány akkor, amikor főhőseink előveszik a táskájukból a vízipipájukat. És erre kell, hogy építsenek úton útfélen az egész darab során. Fel is sóhajtunk, ilyen nekünk nem kell. Azonban nem lehet kikerülni a tényt, hogy mi lett volna, ha nem lett volna ott az a vízipipa, el se kezdődött volna. De így meg egyfolytában azon elmélkedünk, mikor fogy el a türelmünk, és mikor kezdünk el belepörgetni, egy kicsit, ja nagyon is erőltetett jelenet láttán.

De higgyétek, hogy két spangli eldurrantása között,vagy után meg-megrejlik egy jó kis jelenet, egy jobb poén. Mi mégis húzzuk a szánkat, mert tudjuk legbelül, és láttuk, hogy a zacskóban lévő terméket már jóval a jelenet előtt elfogyasztódták főszereplőink. Ez Amerika? És akkor már tényleg jól belebonyolódtunk ebbe. Mert láthatóan, biztos, hogy kint élvezték, talán, mert róluk szól. De ennek is az a pikantériája, hogy azért jócskán górcső alá veszi az Usát, Bushostul, meg mindenestül. Ami így kívülállóként elég jól el is sülhetne, de ez a társadalom, meg usa kritika így nagyon érvényét veszti, hisz ezt már, be kell vallani, eddig is tudtuk, és ezen ha akarnák, se tudnánk olykor a jelenetek láttán, jóízűen nevetni. Na bumm.

De persze nem akarjuk sárba tiporni a film becsületét, hisz amondó vagyok, lehet velem van probléma, de ez már nekem sok, és ahogy az kitűnik az eddigi visszajelzésekből sokaknak így is tetszett. Szóval ezenkívül talán kicsit hosszúnak érezzük még, és azt hiszem, akkor ennyit a negatív dolgokról részemről.

Mert ott vannak a jók, a jobbak, a pozitívabbak, melyek mindenképp szót érdemelnek. Lásd, a színészek játéka is halad a korral, és előre. Mert fényévekkel jobb alakítással adták a nevüket a kettőhöz. Szóval így ez nem volt rossz. És azért a hölgyemények minden pillanata nekünk, és számunkra nagyon kedvező, hízelgő, na meg lebilincselő. Amint már mondottam az elsőben, Paula Garcés forever. De apropó gyönyörű nők, szokásosan nem maradunk ki a női test szépségeiből ezúttal se. Tizennyolcas karika elkéne, ezért azonban nem értetetlenedünk, a szem most sem marad szárazon.

Ahogy  a fülünk sem, hisz a zene hallgatása közben is csak azon gondolkodom, hogy tudtak ennyi jó slágerest beleaprítani a Soundtrackbe, meg a filmbe. Ez is újabb jó pont. És ahogy arra már utaltam, néha tényleg volt okunk nevetni. És ezek tényleg ütöttek, csak éppen ezekből volt kevés. Kár érte.

Nah, röviden ennyit Harold és Kumar második epizódjáról. Melyre akkor adunk egy ötöst, mégis csak jobb volt egy foknyival mint elődje, szerintünk.

Várjuk is az észrevételeket, hogy ki mit gondol erről a jó hosszasan fel/le/vezetett gondolatmenetemről. Mert nem nagyon akarnám (de nem is tudom) befolyásolni azokat a nézőket, akiknek még nem volt szerencséjük belepillantani ebbe.