A neve: Hancock. Foglalkozása: szuperhős. Azaz veszélybe jutott embereket ment meg nap mint nap. De ő más. Ő különb minden szuperhősnél. Hiszen hiába van emberfeletti, természetfeletti - kinek, mi és hogy tetszik - képessége, lásd repül, landol, sebezhetetlen, halhatatlan, és gyilkos erővel bír, hiába van pozitív mérlege a megmentettek számáról, őt bizony nem szeretik. Nem kedvelik, legszívesebben arra gondolnak a legtöbben, hogy milyen jó is lenne az életük Hancock nélkül. Lehet, hogy igazuk is van, de lehet, hogy nincs. Ahogy mondottam Ő egy kicsit más. Magányos, mert senkinek se tud a kedvébe járni. Próbál segíteni mindenhol ahol, csak tud, azonban mindig minden a visszájára fordul, és több kárt csinál, mint hasznot húz és hoz a hazának, a városának, és az embereknek. Egy tapsot sem kap, se egy dicsérő szót, se egy meleg kézfogást, csak állandó utálatot érez és kap vissza a médiától és a lakoktól. Akik jogosan, tesszük hozzá, még azt is szemére vetik, hogy alkoholizál bőséggel, tehát nem veti meg az italt, azaz italba fojtja bánatát és ragozhatnánk az egyik legégetőbb problémáját az életében.

Fel is merül a kérdés, akar -e egyáltalán valaki így hős lenni. Alkeszként, egyedüliként, bunkóként. Hát nem nagyon. De ezen akarna változtatni egy valaki, aki hisz abban, hogy főHősünk jelleme megreformálható, és imázsát, a „piárját (vagy péerjét)” jobban is ki lehetne használni, építeni, egyrészt azért, hogy az öntelt, lusta és csökönyös emberek rájöjjenek arra, hogy ő igen is nélkülözhetetlen, másrészt azért, hogy maga Hancock is végre rátaláljon a saját boldogságára mindegyúttal, mindezáltal.

 

***

 

Amit elsőre leszűrtem még anno az első trailer megfigyelésekor, hogy szuperhősökre mindig is volt, van és lesz szükség. Egy kiaknázatlan aranybánya, ez kérem szépen. Ki ne gondolkodott volna el azon, egy percre legalább, hogy ő aztán tud repülni, meg autókat emelgetni csak úgy kisujjal minden nagyobb erőfeszítés végrehajtása és igénybe vétele nélkül. De hagyjuk veszni menő ábrándúnkat és nézzük ezt a nem mindennapi hősies darabot, melyből talán, többet is kilehetet volna sajtolni, és akkor pozitívan számolhatnánk be arról a bizonyos megfigyelt másfélóráról.

Mert az igazság néha fáj, de be kell ismerni, ez korántsem volt olyan jó, mint ahogy azt akár az ismertető, vagy a 2 perces intro sugallta azt (mi)felénk és belénk. A készítők próbáltak egy nagy vegyes minden műfajjal, s stílussal megpakolt darabot kiadni a kezükből. De erről a véleményünk az, hogy pont emiatt lett ilyen semmilyen ez számunkra.

Magába foglalja, a vígjátékot, drámát, akciót s annak minden egyes elemét, részletét, de annyira, hogy ne tudjuk eldönteni, mi is volt valójában ez a Hancock, vagy mit is akartak elénk tárni és megmutatni ott fent vagy nagyon messze az okosok, akik sokadszori nekirugaszkodás után döntöttek a most látott verzió mellett, lehet, hogy nem önszántukból és jóakaratukból fakadóan. Azonban ez a lényegen nem változtat, csalódás volt ez egy kicsit és pont.

Pedig jól indul, és egészen a film feléig élvezzük is a látottakat. Képbe vagyunk a sztorit illetően, melyről meg kell állapítani, hogy jó kis forgatókönyve tényleg adott volt egy jó darab megszületésének, de az említett a időszaktól kezdődően valamiért minden romba dől. Minek kell egy másik, minek kell a család, minek kell a dráma? Valamiért minden jó, amit addig láttunk szó szerint feleslegessé, válik ezáltal, és ezen még a kisebb „fordulat” (ha az nem lett volna) se tud segíteni számunkra s a szemünkben. És akkor még a befejezésben is túlságosan átestek a ló túloldalára azzal az utolsó képkockával. Összegezve biztató, jó kezdés, aztán egy nagy zuhanás a semmibe, majd végfőcím.

Vígjátékból azért kaptunk valamit, ennyi dicséretet mindenképp megérdemel. Sokszor elmosolyodunk FőHősünk dumáin, vagy tettein. És amondó vagyok, hogy ebből a vonalból kellett volna még rápakolni jószerivel, és akkor még többeknek lett volna szerethetőbb és befogadhatóbb a Hancock. Bár nem kétlem, hogy sokaknak így is tetszik, tetszett. Örülünk is neki, de nekünk nagyon nehezünkre esne (esni fog) egy replay Will-t, az alkoholizáló supermant illetően.

Színészektől is vártunk volna többet, de hiába. Will sajnos most nem tudott olyat nyújtani, amire talán legbelül, a szívünk a mélyén vártunk tőle. Azért is, mert nagyon jó kis színésznek tartjuk nem utolsó sorban. De itt egy kicsit felejthetőt alkotott. Majd legközelebb. A többiek közül Charlizera nem annyira, Jason Batemanra annál inkább érdemes szót, és sorokat „fecsérelni”. Mert ő volt még az, aki talán próbált valamennyire együtt élni a piáros szerepével. És akár el is hihettük neki. Úgy lényegében itt sincs mit dicsérni, sajnos.

Az, hogy a piáros-piálos páros csak öt pontot érdemel tőlem, az leginkább a plakátnak, a film első felének és néhány jobb periódusának és humorosabb jelenetének a gyümölcse. Kár érte, ez így nagyon nem jött össze.