Nyolc tanú

/2008/

Értékelés  

Elég szkeptikusan ültem neki, mert a szegény jó öreg amerikai elnököt már majd ezerszer meggyilkolták, és valahogy még mindig itt él „közöttünk”, azaz nem új keletű témát lehetet kiolvasni az ismertetőből, amelyet csak nagyon felületesen, címszavakban pörgöttem végig magamban, nehogy, valamit is megtudjak abból a pár sorból. Mint például azok, akik szerencsétlenségükre éppen a trailert akart(j)ák megskubizni, és így előre megtudhatták a puzzle darabok egy részletét, ami nézés közben elég zavaró lehet(et), de hát ilyen a világ. A lényeg, hogy a trailert inkább ajánlatos elkerülni annak, aki még nem látta.

De ellentmondva előbbi kijelentésemnek, hiába az amerikai elnök újra lelövése, tudtak olyannal előrukkolni a készítők, amitől azért minden filmszerető ember megnyalhatja a tíz ujját. És hatalmas gratula ezért. Egy kisebb adrenalinbomba is megbújik az újonnan 20 valahány percenként megismételt robbantási képsorok mögött, amelyeknek igen nagy szerepük van, hiába is állítják azt egyesek, hogy egy kis idő után már sok volt. Amondó vagyok, kihagyhatatlan volt, egyszerűen jó pontja volt a filmnek és kész. De előre leszögezném, hogy lesz még egy pár dicsérő szó részemről a későbbiekben, de először is:

Kezdjük a címnél. Amely elég égő lehet megint csak a magyarra és filmbuzira nézve, de úgy általában véve is. Hiszen akárhogyan törtem a fejem, vagy akárhogyan próbáltam az ujjaimat is igénybe véve matekozni magamban, se hogy se állt össze a kép, hogy most miért is nyolc? Szerepel a címben. Hiszen ha visszagondolunk, akkor először a tévések, Barnes, elnök, és turista szemszögéből láthatjuk a robbanást és azt megelőző történéséket, fejleményeket, mert ha nem mondtam volna erről van szó, kvázi, robbanás, majd snitt, vissza az időben, és egy fontos szereplő által élhetjük át a robbanást megelőző képkockákat egészen a robbanás bekövetkeztéig. Ahogy azt ő látta és átélte, bár mondani se kell minden egyes recnek iszonyat jelentősége van a forgatókönyv szempontjából, hisz állandóan újabb és újabb puzzle darabkák kerülnek a ki tudja hány milliós kirakó részévé, amelyet a film végén képzeletben ki is rakhattunk magunkban. Ennyi, ott volt. A részletekben rejlik az igazság vagy mifene.
Na de visszatérve a címre konstatálhatjuk, hogy ez megint szó szerint el lett rontva. De az is lehet, csak én gondolom így. Nem tudom, nekem ez az egyik negatív élményem a filmmel kapcsolatban, és ha már itt tartunk, akkor a másik pedig, egy pár érdekesebb jelenet, logikátlanság, amelyek teljesen hitelességüket vesztették egy idő után, lásd környező épületek átvizsgálása, a kütyüvel való lövöldözés, a pali utáni futás, autós üldözés, és a gyerek a végén, szóval a befejezés akár jobbra is sikerülhetett volna. Hiszen kemény egy órán keresztül, amíg nem hagyott minket nyugodni a puzzle kirakós játék, addig élveztük a látottakat, azonban ezt sikerült némiképp feledtetnie a végnek, ami miatt nem kelhettünk fel a székből a teljes elégedettség érzésével, amire a film közben igenis meg volt az esély. Na de hagyjuk a negatívumokat, folyt köv a pozitívumokra, mert hát volt, vagy ez eddig nem derült ki.

Forgatókönyvet azért dicséret illeti, nagyon bejövös volt. Régóta láttam ilyen jó kis „agyafurt” darabot, amely elejétől a végéig kordában tartott volna. Egyszerűen a visszajátszások teljesen megleptek, és teljesen elbűvöltek. Már a második után is azon agyaltam, hogy vajon mennyi lesz még, és mi fog kiderülni a hátra a lévő időben. Izgalmas volt, nah. Az, hogy meg minden egyes snitt után újabb részletek láttak napvilágot, az meg csak hab volt a tortán. De nem akarok itt egekbe emelni semmit, hiszen pár sorral feljebb a már említett dolgok miatt nem tudunk glóriákat zengeni, és énekelni a forgatókönyvről, amely megérdemelte volna. Maradjunk annyiban, az egyik szemem sír, a másik nevet.

Továbblépve az operatőri munka se volt kispályás. Hisz vágások itt is meg ott is, az ember jóformán már nem tudta hova kapni a fejét, és nem ismétlem magam, de ez is odatett. Robbantások, majd az autós üldözés, szóval még most is magam előtt látom ezeket a képkockákat. Gratula megint csak.

A zene is rendben volt, kellőképpen igazodott a film hangulatához.

Összegezve minden rendben lett volna, ha egy kicsit jobban „odafigyelnek” az apróbb részletekre, amelyekre akarva-akaratlanul így felnyitjuk a szemünket, és kivesézzük, megrágjuk. Egy szó mint száz, volt benne valami több, valami plusz, ami akár kiemelhette volna a többi ilyesfajta elnök gyilkolászos darabtól (bár azért így is emlékezni fogunk rá egy ideig, annyi szent). De nem panaszkodhatunk, maximális kikapcsolódást nyújtott, amelyre nem nagyon számítottunk a kezdést megelőzően. Annyit mondhatok, hogy nézni.

Szereplők

Színészek terén se aprózták el a dolgot a készítők. Hiszen elég volt csak ráfókuszálni a stáblistára az ismertető mellett, és máris érezhettük, hogy ez nem egy bés tucatfilm lesz a sok közül. Mert volt itt Dennis Quaid, a titkos ügynök, akinek játéka nekem eléggé bejött. Nem is tudom, furcsán hangzik, de ha ki kell valakit emelnem a látott produkciók alapján, akkor bezony az ő nevére esne a választásom, és mondhatnám teljesen jogosan, persze szerintem. Matthew barátunk megint csak nem vett le a lábamról, úgy ahogy Forrest játéka sem, pedig bírom a fickót, de ez a turista álarc nem állt jól neki. Valamiért csalódás volt. – majd nem sokára láthatjuk, hogy a The Air I Breathe –ben mit alakított. De persze volt itt még oscar díjas elnökünk William Hurt, meg Sigourney Weaver, de olyan nagy és lényeges szerepük nem volt.

Pozitívum

Forgatókönyv rec szempontból, operatőri munka, zene, plakát

Negatívum

Cím, befejezés, pár kisebb logikátlanság, MF és WF játéka