Egy asszony illata
/1992/
 |
Martin Brest rendező filmje egy remake, méghozzá egy 1974-es olasz filmmé (Prufomo di donna). Az eredetit Dino Risi írta és rendezte, Giovanni Arpino regénye alapján. (Abban Vittorio Gassman játszotta a főszerepet.) A mozi műfaja: vígjáték és dráma nagyszerű kombinációja. Brest-nek a nevettetés részével nem lehetett gondja a korábbi nagysikerű vígjátékai után (Beverly Hills-i zsaru; Éjszakai rohanás). Az volt akkoriban a kérdéses, hogy fel tud-e nőni a drámai meséléshez. És ő bizony nagyon is fel tudott nőni a feladathoz, ezzel minden idők egyik legjobb moziját téve le az asztalra. (Később az itt megszerzett drámai tapasztalatokat tudta kamatoztatni a Ha eljön Joe Black című filmjében.) Ezt jó pár jelölés és díj bizonyítja. Sajnos a film nem kapta meg ’93-ban, mert Eastwood mester elhalászta előle Nincs bocsánat című westernjével. Charlie Simms (Chris O’Donnell) egy előkelő középiskola ösztöndíjas diákja. A Hálaadás ünnepi szünetére haza szeretne utazni, de pénzhiány miatt előbb el kell vállalnia egy vak ezredes hétvégi felügyeletét. Már a megismerkedés is „remekül sikerül”, Charlie vacillálva, de végül elvállalja a munkát. Frank Slade ezredes (Al Pacino) családja elutazik, az ezredesnek sem kell több. Közli Charlie-val, hogy ők is útra kelnek: irány New York! És ekkor kezdődnek a gondok, a kalandok… A történet: New Yorkba érve az ezredes elárulja a fiúnak a „küldetés” valódi célját. Egy pazar hétvége után szét fogja loccsantani az agyát! Spórolt pénzén luxushotelben szállnak meg, előkelő éttermekben esznek, Slade a John Daniels-t sem veti meg. Ennek hála folyamatosan köpi az életbölcsességeit (nagy örömünkre). Hatalmas szövegek hangzanak el, melyek egyszerre nevettetik és késztetik gondolkodásra a nézőt. Még egy utolsót akar szeretkezni, aztán önkezével vetne véget nyomorult életének. Persze Charlie igyekszik a napok folyamán meggyőzni, hogy nincs erre szükség. Közben egyre közelebb kerülnek egymáshoz, már szinte apa-fiú kapcsolat alakult ki köztük. Van egy másik történeti szál is: Charlie és egyik iskolatársa, George (Philip Seymour Hoffman) szemtanúja lesz a film elején egy durva diákcsíny előkészületének. A csíny be is következik az igazgató (James Rebhorn) kárára, melynek következményeként közlik a fiúkkal, hogy vagy beköpik elkövető társaikat, vagy repülnek a suliból. Charlie a hétvége folyamán telefonon tartja a kapcsolatot George-al. Persze az ügyből csak Charlie-nak lehet komolyabb baja, ugyanis a többiek kőgazdagok. Neki viszont ugorhat a harvardi ösztöndíja és ezáltal az élete is. A filmben több tetőpont is van: vacsora Frank bátyjáéknál (kiderül, hogy Frank hogyan vakult meg), az éttermi tangó, száguldás a Ferrarrival, az öngyilkossági kísérlet, az iskolai beszéd. Ezekről nem írok bővebben, mindenképpen látni kell őket. A kiváló rendezésen és színészi játékon kívül Thomas Newman érzéki muzsikája csalhat elő belőlünk érzelmeket és lelki önvizsgálatot. A tangós jelenetben Carlos Gardel Por una cabeza című világhírű tangózenéje hangzik el. A szereplők: Al Pacinoval kezdeném, hiszen főleg miatta foglal ez a film olyan előkelő helyet a szívünkben. Alakítása több mint nagyszerű. Nem sorolom a magasztaló szavakat, helyette csak annyi, hogy az Akadémia neki ítélte a szobrot a vak, cinikus, megkeseredett ezredes alakjának megformálásáért. Egyszerűen uralja a vásznat, vele sírsz, vele nevetsz. Persze a film elején még lehet, hogy unszimpatikus a számunkra, na de a végére… Chris O’Donnell is remekül játszik. Sajnos azóta karcolnia sem sikerült e teljesítményét. A többi mellékszereplő is nagyon jól teljesít: a fiatal Hoffman mint gazdag úrigyerek, Rebhorn mint kemény diri, és Gabrielle Anwar mint szende szépség. Pozitívum: Színészi játék, érzelmek, történet, hatalmas dumák. Negatívum: Nincs Brest mozija sok mindenről szól, több síkon értelmezhető. Egyrészt ott van a két főszereplő közötti kapcsolat, a család szükségességét helyezi előtérbe. Másrészt képet kapunk az amerikai társadalmi rétegek különbségéről. Azzal is foglalkozik természetesen, hogy egy vak ember tud-e teljes életet élni, és egyáltalán érdemes-e neki. A filmvégi iskolai monológban mondja el, hogy mit gondol barátságról, bátorságról, becsületről. Sőt az oktatás szokványos konvencióit is megkérdőjelezi. Szókimondó mozi, mely egyaránt szól gyáváknak és bátraknak. Hua! (Sokakat a hosszú játékidő riaszthat meg, de azt mondom, hogy minden perce vérbeli színészet. Ha még nem láttad, akkor feltétlenül pótold!) 10/10Intro
A sztori
Értékelés
Outro
Pontszám
