30 Days of Night

inmfc - 2007.12.16. - Szólj hozzá!

30 Days of Night

A

horror, mint műfaj az utóbbi években elég gyenguskán szerepel a filmpiacon. Sajnos alig lehet olyan darabot találni, amire az ember azt mondja, na igen, az egy igen jó darab, és akár többször is elővenném. Igen elismerem, akad ilyen, de egyre kevesebb, és ami nagyobb baj, hogy az amerikai barátaink, - és ez persze megint ízlés kérdése – „tönkreteszik” ezt a korábban jól működő „filmiparágat”. És ebből kiindulva, valamint az igazat megvallva, az ember mindig úgy ül oda, hátha ez lesz az, amire várt, ami tényleg olyan igazi „horroros cucc” lesz. De ezt is mondtam már: a remény hal meg utoljára…

A sztori: Helyszín egy alaszkai kisváros, ahol minden évben(?)egyszer előfordul az, hogy egy hónapig sötétség lepi el a fehér tájat, azaz a Nap nem kel fel sac 30 napig, ahogy a címből is láthatod. El is érkezik ez a nap, az utolsó előtti nap, amikor szokatlan, s különös dolgok történnek a városka közelében, mint pl.: telefon égetés, döglött kutyák meg mi egymás, szóval valami nagyon nem stimmel, de hát ez is csak egy nap nem a világ vége. A lényeg azonban, hogy feltűnik egy idegen, aki kiosztja a „parancsot”, miszerint el kell tűnni, be kell zárkózni, mert jönnek, ők… na de kik? És ez itt kérdés, de persze sokáig nem kell gondolkodni, mert elkezdődik az egy hónapos sötétséggel a vkik, vmik megérkezése, amelyek gyökerestül felforgatják az addig tök nyugvó alaszkai kisváros életét. Hát miért ne?

Negatívum: Vannak fenntartásaim a filmmel kapcsolatban, az egyik a szereplők, a másik maga a történet, a harmadik meg azok az izék, amik elvileg vámpírok akartak lenni ..hm ..

 

Értékelés: valami olyasmit olvastam a megnézés előtt, hogy egy képregény-adaptációt csodálhatunk meg a két szemünk láttára. Na ja, én nem láttam a képregényt, szóval inkább akkor ezt a témát most hanyagoljuk, nézzük akkor, hogy miből élünk: a sztori: hát érdekesnek hatott a legelején, nem mindennapi, annyi szent, hogy vámpírok futkosnak Alaszkában, de hát miután már jókora pókokat is láttam futkozni a hófedte csúcsokon, szóval azok után nem tudtok meglepődni semmin. Na de a viccet félretéve, jól indul, nincs menekvés, azonnal belevágunk a dolgok közepébe. Aztán ahogy megy előre a cselekmény az érződik az emberben, hogy már egyet lépünk előre, kettőt hátra effektus zajlik. Na de jönnek a vámpírok, hangsúlyoznám, mert azok voltak, szóval jönnek, aztán persze vannak néhányan, akik túlélik a támadást, és ők felveszik a harcot. Ismerős, igaz ez nem baj, csak a kivitelezéssel is voltak problémák, így már nagyobb a gond. A befejezés már majdnem borítékolható is volt. A szereplők, hát igen főhősünk valahonnan ismerős volt, aztán rájöttem honnan, na meg arra is, hogy ő nem éppen ebben a filmbe kápráztatott el minket, sőt továbbmegyek, neki nem igen kellett volna ebben a filmben seriffként szerepeltetnie magát. Hát igen, de leszögezném gyorsan my/mein vélemény. A többi szereplő meg semmit nem tudott hozzátenni, egyszerűen színészkedtek, na és ez most tényleg erős volt. Jobb lesz ha visszafogom magamJ. Így kijelenthető, hogy a történet mellett a szereplők játéka se tudott túlságosan lenyűgözni. Amiről nem beszéltem azok a jó öreg vámpírok, akikről máig sem tudom, hogy a búbánatba kerültek oda Alaszkába, meg hát mit keresett ott a film végén az a kislány, az meg hogy élte túl, de hát lehet, hogy csak én nem figyeltem. Szóval a film mondhatni a szokásos amerikai horroros filmet hozta, egy különbséggel, hogy rakhattak volna alá egy épkézláb alap sztorit. Mert tegyük a kezünket a szívünkre, ez is csak egy a sok közül, pedig vártuk, ejha többes számban beszéltem, elnézést, szóval, vártam, mert jó borító, képregény-adaptáció, stb.. hátha, hátha, de nem. Igazából nem szaporítanám a szavakat, mert már úgyis túl sokat írtam, erről nem éppen jónak nevezhető darabról, egyszer nézhető volt, afelől nincs kétség, de többször már nem hinném, hogy a kezem ügyébe akadna. Pedig szeretem ezeket a horroros darabokat, de hát ez se jött össze. Marad a 28 héttel később, arra mindenképp még szakítok időt, mert hát azt mondják, eddig talán az a „legjobb”(?). Na de majd kiderül, ami kiderül, egyelőre ez itt  csak

3/10

Felirat

Trailer

Bővebb infó

Címkék: 3 30 days of night

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkeltes.blog.hu/api/trackback/id/tr54266327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása