Mondd, Testvér!
 |
C |
sak azért ezt, mert az ismertető elolvasása után nálam „a legjobban várt 10”-ben kapott helyett, s azért, mert Cheadle barátunk szerény véleményem szerint egy nagyon jó kis színész, na meg azért, mert szeretjük ezeket az életrajzos, igaz sztorikat. Szóval minden adott volt, hogy egy jó filmet lássunk abban a bizonyos 2 órában.
A sztori: Peter Green nevezetű fegyencünk éli mindennapjait a börtönben, s nem is akárhogy, hiszen ő a börtön rádiós dj-e, ha szabad így fogalmaznom. Na de kissé érdekes megoldás közepette, kikeveredik a dutyiból, s meg se állna az általa biztosnak vélt rádiós munkahelyi székhez, - amit még „ígértek neki, ha kikerül” - de ez nem megy oly egyszerűen, hisz hát most szabadult, és nem éppen erre van a szüksége a rádiónak. De nagy küzdés árán kiharcolja magának a helyet, a biztos helyet, amit azután senki nem vesz el tőle. Ezután mindenki őt hallgatja, mert hát ő megmondja az igazat akkor, amikor arra senki nem vállalkozna, mert mindenről nyíltan beszél, a rasszizmusról, a csajairól, és ezt olyan jól teszi, hogy reggelente már csak ővele ébrednek és legyen az fehér vagy fekete hallgató. Azonban a java még csak itt kezdődik el.
 |
Negatívum: biztos sokan sokfélét találhatnak, de én azt mondom, hogy a film jó volt, de persze ezt nem itt fogom kifejteni, a lényeg, hogy olyan hú de negatív jelzőt most per pillanat nem tudok mondani….
 |
Értékelés: jó kis film ez, akkor most itt is leírtam, de tényleg, nekem bejött. Nem az eget rengető kategóriába tartozik, de nagyon jó kis hangulata van a filmnek, ami az embert magával ragadhatja filmnézés közben, és ezért akár a szereplők, akár a zene, akár a sztori is nagyban felelős. Mert hát értékelés című rovatunk következik: a sztori: életrajzi, igaz, meg mi egymás, akarva akaratlanul nem tudunk elsiklani afelett, hogy ez a fekete a fehérek közé kerül című rész s téma, mintha ismerős lenne, de hát egy évben egyszer igenis elfogadható. Úgy hogy én rá is térnék a szereplőkre, mégpedig főhősünkre, Cheadle-re, aki most is azt hozta, amit én speciel elvárok tőle, azaz egy nagyon jó színészi alakítást. Gratula neki, akár miatta is végignézném még egyszer. A többiek lásd, a későbbi menedzsere is és a barátnő is ott volt a jót nyújtottak listáján, de el kell fogadni, itt Cheadle vitte a prímet, mert hát ő volt a főszereplő is, nem de bár J. Szóval a szereplők játéka nekem egy jó erős pontot mindenképp megér. Ha nem többet. Na de térjünk rá a stílusra: életrajz, dráma. Az utóbbit már kiveséztem, ezért nézzük a drámát, amiből kapunk rendesen, megint csak ide lehet nyomni a szokásos, sablonos szöveget, hogy a fekete embernek minden nehezebben ment abban az időben, ugye ezt is már átélhettük más film társaságában is, de mondom nem baj ez, csak egy kis piszkálódás akar lenni. De amibe nem lehet belekötni az a „filing”, a zene, mert az valami magával ragadó, vagy valami olyasmi. Nem éltem én abban a korban, nem is vagyok olyan idős, hogy az olyasfajta zenékért rajongjak, de egy biztos, hogy ez a fajta music levett a lábamról, de úgy, hogy a Soundtrack nálam kötelező darab lenne… Az is lesz? Ez kérdés volt, de ami nálam nem kérdés, az, hogy még egyszer nekiugrok majd, mert jó volt, igazából a sok dicséret után most egy teli találatnak kéne „elsülnie”, de maradjunk annyiban, hogy ez nálam:
9/10
