John Q

inmfc - 2007.11.24. - Szólj hozzá!

Végszükség

 

E

zek a napok az általam nevezett régiségekkel teltek, azaz kicsit kopottabb, ütöttebb darabokat vettem elő újra és kapva az alkalmon, mert hát egyszer és utoljára van ilyen, megnéztem ezeket, így sorrendben: Végszükség, Letaszítva, (majd később elemezve a Hetedik és Kiképzés című múvit). Ezt akkor le is zárhatom, és kezdjük is a Végszükséggel.

A sztori: John Q nevezetű főhősünk egy becsületes ember, aki részmunkaidőt vállal egy gyárban, de hát így se állnak valami fényesen a dolgok, hiszen kocsiját elviszik, ki akarják lakoltatni őt, feleségét és kisfiúkat, továbbá úszik az adósság hegyekben, és ez még mindig nem elég, hiszen a kisfiú egy baseballmérkőzésen összeesik, mint kiderül gyors szívátültetésre, van szükség, más különben meghal. Az apa minden követ megmozgat, hogy fia tovább élhessen, de a társadalombiztosítás nem terjed ki az effajta kezelésekre, szóval máshonnan kéne előteremteni a pénzt. Azonban ez nem megy olyan könnyen. Adakoznak, segítenek, de nem elég, és a fiúnak már csak napjai vannak hátra, amikor az apa „megunva” felesége megjegyzéseit: „ Csinálj már végre valamit”, olyat tesz, amire talán senki nem számított. De így se biztos, hogy meg lehet menteni a kisfiú életét.

Negatívum: próbáltam összeszedni a gondolataimat, de egyszerűen nehéz, mert ez egy olyan történet volt, amit nem lehet elfelejteni és nehéz benne hibát találni. Elnézést, ez van.

Értékelés: amint azt előbb is írtam, erre sokáig emlékezni fogsz majd, ha megnézed, igazából egy képet kapunk az átlagemberről, akinek hirtelenjében sok gond zúdul a fejére, és nem tudja, hogyan menthetné meg kisfia életét. De bármi áron is, akár saját élete, akár mások élete árán mindenképp szeretné, ha segítenének kisfiának a tovább élésben. Csak annyit még hozzáfűznék, hogy aki nem látta, az azonnal szerezzen be ebből egyet, igaz már ezt is említettem, hogy nem szeretem a „csöpögős” filmeket, de ami jó az jó, és ez az volt. Szóval akkor sztori: Igazából nem tudtam először, hogy a kezdő képsorok pontosan majd hogyan is kapcsolódnak a sztorihoz, de aztán persze egy idő után minden világos lett, a történés visz minket az árral, szó szerint már mi is bele éljük magunkat akár főhősünk, akár a gyerek, vagy feleség szerepkörébe. Aztán egyszer megtörténik az amire nem számítottál. A főhős váratlant húz -ahogy mondani szokták. Szóval az ember nem tud elaludni(kizárt), pörgetni, kikapcsolni, kimenni a film alatt, mert annyira leköt. De térjünk át a szereplőkre, akik szerves részei voltak a történet még jobb előadásában, kivitelezésében. Hiszen Denzel barátunk nagyon ott volt, ehhez azt hiszem már nem is fér kétség, aztán a gyerek is nagyon jól hozta a szerepét(nagyon jó volt a testépítős sztori), aztán az anyuka is jól „eljátszotta” azt ami kell, igazából őt is teljes mértékben megértjük a vásznon, amikor azt mondja férjének, hogy csináljon már valamit végre. Szóval a szereplők is adtak még egy pluszt a történetnek, ami igazán nem lehetne nagy sztori, dobás, de valahogy mégis jól hatott. Megérint. Egyszerűen igazzá válik a mondás, hogy ha nincs pénzed, megdöglesz, már elnézést a kifejezésért. De ez az igazság, nem csak akkor, hanem ma is igaz. Szomorú. Na de a filmre visszatérve, azon belül is a műfajra, ez a thriller –dráma kettős nagyon el lett találva, úgyhogy erre nem vesztegetnék több sort, hanem befejezném azzal, hogy ezt mindenkép látni kell, és tudom, hogy ez megszokott duma, de ez most kiváltképp igaz. Ezek után azt hiszem nem lehet meglepődni a két számjegyű pontszámomban, de azt még ide tenném a végére, mert ez a két mondat igenis filmfelkeltő:

„A film azt a kérdést feszegeti, milyen messzire képes elmenni egy hétköznapi ember, hogy megmentse gyerekét. Mit kell feláldoznia? Mindent? Vagy az sem elég?
A forgatókönyvet még 1993-ban John Kearns írta, miután cikket olvasott egy gazdag, idős emberről, aki szívműtéten esett át. Ha nem lennék gazdag, bizonyára már halott lennék - nyilatkozta az úriember.”

10/10

.::Felirat::.

.::Trailer::.

.::Bővebb infó::.

Címkék: denzel washington dráma 10 john q végszükség

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkeltes.blog.hu/api/trackback/id/tr87240764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása