Find me Guilty

inmfc - 2007.10.12. - 1 komment

Védd magad 

H

atszáz – valahány nap, ennyi időbe telt a leghosszabb maffiaper a világon. Most nem nyomom be a szokásosat, hogy ez is igaz sztori. Hopsz, mégis megtettem. A film már régóta porosodott a polcon, csak arra várva, hogy levegyék és megnézzék. És ez a nap is eljött egyszer. Amikor azt mondtam, hogy most ez következik, mert úgy rémlett, hogy olvastam már valahol a filmről, és nem is rosszakat. Ezek után mit tehettem volna?

A sztori: ahogy írtam a legelején: az amerikai bíróság történetének leghosszabb maffiapere. Ez még talán a legkisebb szenzációt váltja ki az emberből. Mert az igazi az az, hogy a vádlott ügyvéd nélkül „védte” magát. Ami azért példátlan volt az akkori rendszerben, de akár a maiban is. És védenc-főhősünk sajátos modorával teszi fel kérdéseit, és veti fel kommentárjait, amik nem éppen a tárgyalóterembe valók. De persze nem adja fel, miközben már saját társai is ellene szegülnek, addig ő nem hagyja magát megvesztegetni, hanem megvédi maffia barátait. És hogy ennek mi lesz a vége?

Negatívum: van. Sajnos van. Az egész film olyan lassú, ütemtelen, vontatott, kb olyan, hogy az ember elalszik rajta – elnézést a kifejezésért. Pedig vannak igenis nagyon jó pillanatai a filmnek, de hát abból kevés van. A film vége az meg mehetne a kukába, mert hát az mi volt? Kérdem én! Vagy te is kérdezheted akár! Jogosan! Egy: össze volt csapva, (biztos nem volt több idő a befejezésre vagy mit tudom én), kettő: a szokásos, és most nem fejtem ki inkább, majd most:

Értékelés: kezdjük akkor a végével, a szokásos: ez nálam már tudhatod, mit jelent, azt hogy a szokásos végkifejlet, és ennyi, ezt le is zártam. A sztori különben, mivel igaz történet, azért ott van. Maga a főszereplő is jó lehetett volna…. Miért is mondom. Sok helyen azt olvastam, hogy Diesel barátunk enyhén szólva nem ebben a filmben váltotta meg a világot. Sok köze nem volt a dologhoz. Hogy keményebben fogalmazzak, és egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy ő is jó volt valamennyire, de talán egy másik szereplővel jobb lett volna. Az igazság az, hogy az igaz sztoriban/életben ezt az embert a tévénézők milliói látták, akit a saját stílusa miatt meg is kedveltek, és már szó szerint „neki drukkoltak”. Kíváncsi lennék egy felvételre, hogy vajon mit és hogyan mondhatta el mondandóját az igazi DiNorscio. Azért, ha tovább nézem, akkor be kell vallanom, hogy voltak vicces jelenetek, bármennyire is tűnt a főszereplő karakter és a történet elég szürkének. Ami biztos, hogy egyszer jó megnézni, de többször már nem ajánlatos. – inkább hívja fel kezelő orvosát és gyógyszerészét.

4/10

Felirat

Trailer

Bővebb infó

Képek a filmből: 1 2 3 4

Címkék: 4 find me guilty védd magad

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkeltes.blog.hu/api/trackback/id/tr66194491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2008.06.11. 18:38:30

Vontatott film, gyenge poénokkal (szinkron pocsék), Disel alakítása új szemszögből, ami egézs jó is lehetett volna, de mindenesetre jobb, mint az eddigi filmeikben. 3/10.
süti beállítások módosítása