A Fighting aka Bunyó személyében nem maradtunk igazi pofonok, és testcsaták nélkül ebben az évben se. A lejárt lemez itt is se porosodik tovább a polcon, a helyére kerül az, és attól a perctől fogva már, a rég kitaposott ösvényen evickél el valahogy a harmatos forgatókönyv. Hiszen, a csóró, messziről jött, utcán élő kisember küzdelme minden egyes pénzért nem új keletű idea a vásznon, legfeljebb csak a körítésben, a találásban szokott némi változás bekövetkezni. S ez most sincs másképp, ott van a történet középpontjában az ember, aki egyedül a nagyvárosban barátok, testvérek, szülők nélkül kell, hogy küzdjön kint az utcán. Minden egyes nap új és váratlan veszélyeket hoz magával, amire csak néhányan képesek odafigyelni, s harcolni is ellene. Az utca az más, az nem nyújt semmilyen biztonságot, ott nem lehetsz a magad ura, legfeljebb csak akkor, ha megmutatod, hogy mire vagy képes. Mire vagy képes akkor, ha hátba támadnak és neked esnek, váratlanul, minden ok nélkül. Emlékezz, nincs melletted senki, aki segítene, ha bajba jutnál, az utca törvényei állnak veled szemben, a hétköznapokat nem tudod csak úgy kikerülni.

 

Viszont téged nem olyan fából faragtak, akit csak úgy könnyen le lehet írni. Te mész előre, csinálod a dolgod, azt a keveset, amivel megdobott a gép. Te harcolsz, küzdesz egészen az utolsó pillanatig. Te mindig nyerni akarsz, nem adod fel soha, mindig talpra állsz, bármilyen „fal” is álljon előtted. S végül is ez a harcos karakter fog bejuttatni a bunyózás világába. Abba a világba, ahol nincsenek érzelmek, fegyverek vagy barátok, csak ellenségek, de azokból akad pár raklapnyira valóra. Azonban a segítő kezek is elkélnek olykor, mert nélkülük nem jutsz sehova, nem jutsz egyről a kettőre. Kell egy mentor, aki felfigyel rád, majd némi pénz, részesedés fejében bunyókat zsíroz le neked, már ha nyersz, és nyersz, ahogy az tervbe van véve. Ha pedig minden klappol, akkor kis túlzással dől a lé. Új sms, új ellenfél, a tét egyre nő, s egyre inkább tisztábban látsz, bejutsz a színfalak mögé, ahol már a győzteseknek nincs helyük. Az ismertség pedig ideje korán meghozza számodra egyszerre a jót és a rosszat is. A jó az, hogy megismerkedsz egy csajjal, akinek az élete is igazán messze van a habostorától, s ugyanúgy számolja a napokat, ahogy csak te. A rossz pedig a régi barátok, a régi emlékek, a múlt eltitkolt részleteinek újra arcul csapása, pont akkor, amikor már azt hiszed, hogy egyenesbe vagy és értél. A múltat magad mögött hagyni pedig nem tudod, kint az utcán se.

 

Ahogy megy előre a Fighting, úgy lesz egyre tisztább ez a kép a főhősről, a bunyósról, és magáról a küzdelmekről. Azaz, hogy a pénz nem minden, a győzelemnek is ára van, a múlt elkísér bárhova is mész, s semmi valamint senki sem az, ami/aki elsőre látszik. Először még csak egy tanuló vagy, egy kívülálló, aki örül a pénznek, majd a fokozatos tanulás során, alatt már meglátod, hogy mit rejtenek az arcok, hogy kire számíthatsz, kiben bízhatsz egyáltalán akkor, amikor már minden(ki) ellened van. Kábé, valahogy ezt lehet kiszűrni a klisés képkockák mögül, amiket éppen nem szerelmi izével meg bunyónak készített (de nem az) bunyóval öntöttek le. A dráma azért itt is helyén van, habár nem nyomják le a torkodon erőltetetten, de azért simán belerondítanak az összképbe így is. Sokszor laposodik el a mozi, nagyon hullámvasút íze is van az egésznek, a baj csak az ebben, hogy legtöbbször lent vagyunk, és nem éppen fent. Mindez köszönhető leginkább a zsírszegény forgatókönyvnek, a gyengén teljesítő színészeknek, az unalmas dialógusoknak, s a bunyó hiányának. Természetesen ez utóbbit embere válogatja, de a cím meg akkor megtévesztő lehet mint sem eltalált fajta. Nem arról van szó oké, hogy nagyítóval kell keresni benne az echte testcsatákat, viszont alig ha hiszem, hogy attól majd négytől (négy egész darabtól) mindenki lement hídba, és megnyalta volna a tíz ujját, - wrong. Így mondhatom azt, hogy senki számítson majd percről-percre szállingózó, már-már erőn felüli csatákra, olyan ütésekre, melyek téged is elérnek, és földre terítenek. Olyan tipikus amerikai, ami mindennek eleget tett, csak a legfőbb célkitűzésnek nem.

 

Felkapott (why) Tatum gyerek ide, eddig jó, most már egyre vérszegényebb alakításokkal bíró T. Howard oda, a Fighting kevés lett, talán még egyszeri nézésre is. Hiába teszik be az embert, a problémákkal teli embert, akin látod, hogy nincs más esélye, ha az egyedül nem tud megbirkózni a bunyó címmel meg az elvárásokkal. Aki, talán, ennél többet nem vár, az biztos nem fog csalódni, aki azonban nem csak simogatásokat akar látni, annak nem hiszem, hogy ez lesz a kötelező, s legjobb választás ebben a műfajban. Habár az ütések, a pofonok, amiket hősünk az élettől kapott, az rendben van, valamint az is, hogy picit benézhetünk a bunyózás világának egy pici sarkába, de ez sajnos csak kevés képkockára elegendő tartalmat szolgáltatott a pót szálak mellett (azért az a jány csinos volt, na) s fejében. Négy pont lett ez összességébe, se több, se kevesebb. Ja és a kérdésem: tudsz bunyózni - mert ha igen akkor fognak csak igazán szeretni, tesó.