My Bloody Valentine (2009)

inmfc - 2009.05.11. - 4 komment

Nos, szóval, még keresem a szavakat így hirtelen, de egy biztos, a (szegény) filmnek van elég baja meg gyengepontja, és akkor még én is ráteszek egy lapáttal azon kijelentésemmel, hogy ez a nagy bányakaland rosszul sült el, de nagyon. S nem-nem, ez nem Harry hibája, nem az ő lelkén szárad ez a gyászos hangulat, előre mondom. Ő legalább felébredt a kómából, újra felöltötte magára a bányász overált, kezébe vette a munkaeszközét, és visszatért (nem is egyszer) nemcsak kísérteni, hanem szíveket gyűjteni. Mielőtt még a kedves olvasó abban a tévhitben élne, hogy Harrynk csak a bányában, egy bányacentrikus mozi keretében végzi el a feladatát, teljesíti küldetését, azoknak jelezném, hogy kimozdul ő onnan, a városkába, ahol ugyanúgy, imitt-amott aprítja is a népet. De nem mindenkit persze, hanem csak azokat, akikkel összeköti valamilyen viszony, kapcsolat, ami nem éppen nevezhető jónak, ezek szerint. Vigyázz, mert ott van, ott jön!

 
Hogy tisztába tegyem a fentebb ködös leírtakat, a Véres Valentinnek az az egy igazán nagy problémája, hogy rossz. De ez a szimplán rossz kategória, ami után azt kérdezed magadtól, hogy ezt miképp is gondolták a készítők, úgy egyáltalán. Bár ezt se magadtól kéne megkérdezned, hanem tőlük, éppenséggel. Na ez így már sokkal érthetőbb volt, ha jól gondolom…
 
Persze én se vagyok vak, tisztában vagyok a "három dével", annak előnyeivel is, hogy ez a VV csak azért, amiatt készülhetett el. Na de akkor meg nem ártott volna kicsit rágyúrni a sztorira. A sztorira, ami úgy ahogy van, nincs. Bármennyire is esetlen ez a megfogalmazás részemről, akkor is valami olyasmi születik meg a fejemben már az első képkockák után, hogy ez a "három dé" dolog a legtöbb, és ebben az esetben is a sztori rovására megy. Rámennek a fejek, az okosak a látványra, amivel tényleg nincs baj, mert ennek ez a varázsa - értem én, viszont a nagy csákányosdi közepette meg nulla történet folyik, csordogál, vagy éppen nem is halad. Problémahegyek, meg kliséhegyek követik utadat, kiszámítható buta dialógusokkal. Azonnal jelezném, hogy nekem van a legkevésbé beleszólásom ebbe a filmbe, az én "két démmel" elsősorban, tudom. De ahhoz meg nem kell nekem szemüveg, hogy lássam, mi is hiányzott zusammen a filmből. A kérdés adott, a válasz pedig egyszerűbb, mint gondolnánk: hatásszünet: minden. Mert kezdve a sokat szidott sztoritól, a hangulaton át, a túl hosszú és néhol már „vontatott” játékidőt látva, átélve egyáltalán nem lehet elégedett a néző.
 
Márpedig amikor majd tíz perc után feléled álmából, a mi kis Harrynk, aki kómába volt nagyon sok-sok ideig, egy bányabaleset következményeképp, és elkezdi ott folytatni a történetet, ahol anno befejezte, akkor azt érzed, hogy ebből lehet is valami. Aztán öt perc alatt lezavarják a dolgot, és minden megy tovább mintha semmi sem történt volna. A bánya ifjú tulaja elmenekül, elfut, csak évekkel később tér vissza. Pont akkor, amikor az elvileg halottnak hit és vélt Harrynk újra „munkába” lendül, akiről azt hitték, tudták, hogy meghalt. Ez egy kicsit különös, nemde… A történet ennyire rémegyszerű, és rémes.
 
S aki még ezek után is azt hinné, hogy itt elszabadul a pokol, meg nagy véres tócsák, leszakadt végtagok lesznek mindenhol, azoknak még folytatnám tovább. A film mentéségre legyen szólva, hogy kétségkívül egy kicsi azért átjött a műfajból, a kézben megmarkolt csákánnyal, és a szív alakú bonbonos dobozba rejtett kivett szívekkel (?), de valahogy ez az a véres, para faktor soha nem érte el a tetőfokát. Halkan jegyzem meg, hogy néhol kicsit gagyik is lettek ezek a jelenetek. Viszont amit már nem lehet elnézni neki, hogy mindig, s mindannyiszor jöttek, rondítottak bele a képbe, az összképbe, ezek a múlton rágódó, meg párkapcsolatos hajcihők. Lásd a régi barátnő éppen a baráthoz ment hozzá, aki meg közbe ugye félrekavar. Komolyan, mint egy szappanopera, úgy éreztem magam benne. Majd jöttek a klisék is, természetesen. E mellett indult el még a nagy nyomozós szál is, ami által próbáltak feljebb kapcsolni, a visszatérő Harry miatt, de az nem igen jött össze, ezért a végére hagyták, voltak kénytelenek hagyni a nagy durranást. Biztosan azt hitték, hogy majd ez megmenti a film becsületét, addigi nyögvenyelős szenvedéseit, de szomorúan közlöm, én legalább is, hogy nem volt meg a várva várt hatás. Láttál te már ilyet, sokat, ahogy mondottam sokszor.
 
A színészek, ugyancsak kérdőjel. Talán Jensen Ackles volt az, aki még csak-csak eleget tett a kérésnek, és próbált valamit előhúzni a színészi repertoárjából. Nem zseni ő se, meg őstehetség, ezt be kell ismerni, de azért csinálja, és oda-odateszi magát. Leginkább persze vígjátékokban és ily fantasztikus horrorokban látható, meg abban a sorozatban, plusz néhányan még oda is vannak érte, de ebben az esetben bizony még ő is édes (?) kevés volt a megváltáshoz. A többiekről inkább szót sem ejtek. S nem azért, mert annyira lehúzták volna a mozit, mert az alapból is le volt húzva, hanem csak azért, mert ők tényleg beleszürkültek ebbe a történetnek nevezett semmibe.
 

Az, lehet, hogy a sokat látott, tapasztalt, átélt, rendezett Tarantino drága az egyik legjobb (slasher) ként tekint erre a darabra, azonban én ezt nem tudom megtenni és elmondani róla. Persze ő, az eredeti ’80-asról beszélt ilyeneket. Mert, ha, eddig nem derült volna ki, ez egy feldolgozás, remake, amivel konkrétan az a bibi, hogy már az eredetije se volt nagy dobás, meg annyira hangos siker, hogy most ezt meg kellett lépni három dében, de nagyon és sürgősen. Simán kihagyhatták volna a szórásból, úgyis annyi feldolgozást kapunk tonnaszámra. Nem volt értelme. Oly két pont ez, de talán még az egy is kijárna neki. Ezt az égést azonban, csak a bánya helyszín meg néhány jobb elkapott véresebb pillanat miatt kerülte, kerülhette el. Te meg inkább, ha van egy kis (több) sütnivalód, akkor kikerülöd ezt, de nagy ívben.

Címkék: 2 2009 my bloody valentine

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkeltes.blog.hu/api/trackback/id/tr131115900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.05.13. 12:51:52

Egy ismerősöm mondta, hogy 3-D-ben nézte moziban, nagy élmény volt. Én nem tudom 3-D-ben nézni. Viszont szereztem 3-D-s szemüveget, valaki meg ideaadja a 3-D-s verziót és megtekintem így...majd...valamikor...egyszercsak.

Spawn85 2009.05.13. 16:14:29

Nekem is mondták, hogy nagy élmény 3D-ben, csak valahogy nem volt kedvem egy film miatt utazgatni. Majd egyszer én is megnézem.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.05.15. 11:34:33

Végül nem 3-D-ben de megnéztem. Szerintem nem volt ez rossz, jó kis csákányos hentelős filmecske. A végén pedig a kettő közül a rossz emberre tippeltem:( Aztán fogmosás közben rájöttem, hogy teljesen logikus lett volna ki az:)

inmfc · http://calacitra.blog.hu 2009.05.15. 12:09:37

@koimbra:

spoiler

ezért illeti külön "dicséret" Acklest.

süti beállítások módosítása