Na kérem, mi lesz akkor, mi lesz az eredménye annak, ha egy Dosztojevszkij művet Bollywood dolgoz fel egyszer csak? Jó kérdés, amire a Saawariya, és a most következő sorok adják majd meg a választ, minden bizonnyal. Annyi biztos, kezdésként, hogy mindannyian érezzük a kontrasztot, ugye, az orosz irodalom nagyja és a színes indiai filmgyár között. Nem is kell ecsetelni, annyiszor elmondtam már, hogy milyen színes-szagos darabok születnek Bwoodban, ehhez képest meglepő, első olvasatra inkább furcsa, már-már vicces az, hogy Dosztojevszkij Fehér éjszakák című elbeszélését vitték filmre és vászonra, ők. Persze olvasva/látva az eddigi indiai remekeket, semmitől se kell félni, vagy megijedni, mert ha más nem, akkor Bwood tényleg képes lehet a megváltásra, a csodára. Képes lehet egy olyan műből filmet készíteni s letenni az asztalra, amihez talán az égvilágon senki nem nyúlt, nyúlna inkább. S ez az, amitől az egész történet meseszerűvé, már-már álomszerűvé válik, s amiből, sajnos, túl sokszor kell, hogy felébredjünk…

A helyszín egy kisváros. Egy kisváros, ahol mindenki ismer mindenkit, talán már túlságosan is, ahol mindenki megpróbál segíteni mindenkin, ahol semmi, de semmi nem marad titokban. Egy kisváros fiatalokkal, öregekkel, sok bosszúsággal, bonyodalommal, ahol az élet zajlik, s nem áll meg egy percre sem. Szétesett családok, hangos-csendes szakítások, elválások, és segítő kezek, barátok jellemzik, írják/festik le a városka életét, életképét. Jóformán az öröm, a boldogság csak a fiatal (tini?) szerelmes pár története esetében tapintható, mert minden rajta kívül annyira hideg, és szomorú, mint a tél a nagy fehérségével, ami beborítja a filmet, ezzel is megalapozva a depresszív hangulatot.

Már a spanyolokhoz is elért a világvégi hangulat, hisz a Tres Días azzal veszi kezdetét, hogy a tévé bemondja: már csak 72 óra van hátra a világ végig, aztán jön egy nagy meteor és bumm. A visszaszámlálás kezdetét vette, menekülni nem nagyon érdemes, nincs hova elbújni, de azért az emberek gyorsan szedik a sátorfájukat a nagy káosz közepette és megpróbálnak valami biztonságosnak hit helyet, barlangot stb… keresni. Mások inkább felkeresik a szeretteiket, hogy velük együtt peregjenek le életük utolsó órái, percei, másodpercei, s a film középpontjában álló család így is tesz, anya és fia felkeresi a rokonokat, messze a várostól.

Azonban a Tres Días sokkal több ennél, sokkal többet szeretne mutatni ennél, hisz a család egy sötét múltja, képe is felerősödni látszik a napok múlásával. Tudniillik a gyilkos, őrült testvér, a fiú, a börtönből való kijutása (?) után egyből a családhoz tart, hogy megbosszulja, amiért őt rács mögé jutatták. Innen indul el a félelmekkel, a nagy bizonytalannal, rettegéssel tarkított másfél óra, amikor a világvége is eltörpül a testvér kegyetlen tervei mellett.  

Ahogy azt mondani szokták, minden embernek megvan a saját sztorija, a saját története. Ami csak az övé, ami más, és különb, különbözik a többi emberéhez képest. Olyan egyedi dolog, amit meg kell találni, át kell élni, s amiben nem biztos, hogy csak a szép és színes képek, hangok, érzelmek váltakoznak állandóan. Nem biztos, mert hiába is van a mi kezünkben az irányítás, kvázi hiába vagyunk mi a főszereplők, akkor is tud az élet, a sors kellemes-kellemetlen fordulatokat hozni, amire az esetek nagy többségében, egyszerűen, nem vagyunk felkészülve. S most lehet szó akár az utca emberéről, akár valaki másról: egy újságíróról, hisz mindkettőnek megvan a saját élettörténete a nagy esésekkel, bukásokkal, rossz és jó döntésekkel. Ha úgy tetszik, az egyik fent a másik lent van, az egyik híres, a másik már nem annyira, - ellentétek, más históriák, ahol a szálak egy ponton összeérnek, összetalálkoznak. Attól a perctől fogva pedig ez már nem csak egy ember története lesz, hanem kettőé… tessék csak a füleket hegyezni.

Négy év bizony hosszú idő. Ez idő alatt bármi, sok minden megtörténhet, megváltozhat, akár pozitív, akár negatív irányban. Előfordulhat az, minden további nélkül, hogy elveszíted a csajodat, akivel annyira szerettétek egymást, hogy még a szexig se jutottak el (önmegtartóztatás?), de elveszítheted még a családodat, az egyetlen egy apádat vagy akár a barátaidat, többek között az igaznak hit s vélt barátodat is. Ezekből kiindulva, négy év alatt, tényleg feje tetejére fordulhat a világ, úgy, hogy közbe te ebből (sem)mit sem veszel, vehetsz észre, hisz végig kómában voltál, a kórházban feküdtél. Egyszerűen elment melletted a világ, de kegyetlenül, te pedig nem tehetsz mást, mint hogy fogod a fejed (az orrod) a felébredés után a primer infókat hallva…

1930-at írunk, az emberek félnek, kilátástalanság van mindenütt, a válság pedig nem csak hogy megérkezett, hanem már tetőfokára is hágott. Egyik napról a másikra dől össze a világ kártyavár módjára, a krach betetőzik, a társadalom pedig egyszerűen tehetetlen, csak sodródik és sodródik az árral. Ez a válság pedig nem kérdez, nem válogat, mindenkire kihatással van, azaz szomorú és fájó következményekkel jár/bír, mindegyik háztartásban. Munkahelyek szűnnek meg, úrrá lesz a tanácstalanság, a depresszió, az évek pedig egyre csak mennek, és mennek előre, már a negyediket tapossa a világ. Sokan italba fojtják bánatukat, míg mások nem akarnak a hirtelen jött, megváltozott körülményekkel (a luxus a múlté) megbarátkozni, együtt élni, s ezért inkább véget vetnek életüknek, öngyilkosok lesznek. Mások, már akik talpon maradnak, pedig sebezhetőkké és fogékonyakká válnak. Amellett, hogy az új - addig soha nem hallgatott - nézeteket is előnyben részesítik, még a világ legkisebb zördüléseire, eseményeire is felfigyelnek, melyek kicsi fényt adnak, s jelentenek a megtört zátonyra futott életükből való elmeneküléshez. John Dillinger, a mindeki által wanted személy pedig pont egy ilyen fény volt a legtöbb ember számára.