The Changeling - Elcserélt életek

Virgogirl - 2009.02.25. - 21 komment

 
Trailer
Nagyon hosszú, de nagyon érdekes és izgalmas film a Changeling - elképesztően erős darabot sikerült összeraknia a rendezőnek, Clint Eastwoodnak, az írónak, J. Michael Straczynskinek (aki a Babylon 5-öt is jegyzi), illetve a két nagyszerű szereplőnek, a hihetetlenül vékony Angelina Jolie-nak és a szokásos formáját nyújtó John Malkovich-nak. Azért nem írom, hogy főszereplők, mert bár őket írták a plakát tetejére, nem ők az egyedüli központi figurák - sőt, a film egyik hatalmas erőssége, hogy mindig másra kell figyelnünk. És bizony figyelnünk kell, nem azért, mert annyira nagyon kacifántos a történet, hanem mert annyira a székbe, fotelba, moziülésbe szegez a történet, a képi világ és a színészi játék harmóniája.

A történet

A film valós eseményeken alapul. 1928-ban eltűnik egy kisfiú, Walter Collins. Az édesanyja, Christine hónapokig várja, hogy előkerüljön, ám amikor a rendőrség visszaadja neki a fiút, kiderül, hogy az valójában nem Walter - sőt, még csak nem is hasonlít rá annyira... Bár Christine tanúkkal igyekszik bizonyítani, hogy a gyerek nem az, akit keres, a rendőrség "cserébe" elmegyógyintézetbe záratja. Kiderül azonban, hogy a fiú valóban nem Collins gyereke - és egy sokkal szörnyűbb történet is napvilágra kerül...

Az értékelés

Eléggé vártam a filmet, mert korábban már hallottam a történetről, és érdekelt, hogy mit lehet belőle kihozni (persze, erősen hatott arra a bizonyos mérlegre az, hogy Jolie szerepel benne; meg az is, hogy mindenhol ódákat zengtek a filmről...)
Nem csalódtam, sőt, többet is kaptam a filmtől, mint amennyit vártam. Nagyon jó történet - érdekes, kellően fordulatos, izgalmas; nagyszerű szereplők; kellemes zene és a film hangulatát igen jól megalapozó és kiegészítő, kellően sötét képi világ; a korhűséggel ugyan voltak kisebb-nagyobb problémáim, de az egész film annyira magával ragadó, hogy ezek felett szemet tudtam hunyni.
Kicsit olyan érzésem volt, mintha a szereplők mind furcsa monodrámákat láttam volna: időről időre más-más kerül a középpontba (előbb a gyerekét kereső anya, majd a rendőrök, a fiatal fiú stb.), akiknek az élete kisebb-nagyobb mértékben összefonódik. Ez a megoldás pedig minden szereplőnek megadta azt a lehetőséget, hogy még többet adjon hozzá az egészhez anélkül, hogy aránytalanná vált volna a film.
Nem nagyon emlékszem Clint Eastwood korábbi rendezéseire (az utolsó három filmjét még nem is láttam...), de azt tudom, hogy a Madison megye hídjai és az Űrcowboyok is mély nyomot hagyott bennem: érzékeny, de komoly filmek - a Changeling is ilyen, bár jóval több benne a feszültség, mint azokban. Jó volt, na, mindent összevetve. (és egyáltalán nem csodálkoznék egy-két Oscar-jelölésen sem...)  

A végjáték

Csak ismételni tudnám önmagamat: szinte tökéletes történet és szinte tökéletes színészi játék, egy majdnem tökéletes rendező által összefogva. Mindenképpen érdemes megnézni, mert izgalmas szórakozást ígér.

A tények

Kik követték el? A rendező Clint Eastwood, a főbb szerepekben Angelina Jolie és John Malkovich. Plusz, egy sereg olyan ember szerepel benne, akiknek ismerős lehet az arca, de kevesen jegyzik meg a nevüket.
Pozitívum: Lebilincselően izgalmas történet
Negatívum: Itt-ott kicsit túljátszott, erőltetett színészi játék
Csúcspont: Mese a baltás gyilkosról
Kinek: Aki szereti a valódi, de kitaláltnak is beillő történetek; a 20-as, 30-as évek rajongóinak
Kinek nem: Aki képtelen elviselni annak a látványát, ahogy a rettenetesen vékony Jolie görkorcsolyázik
Érdemes megnézni mindenképpen. Annyi a pont, ahány kilósnak Jolie tűnik: 8.

Inmfc különvéleménye

Mit meg nem tesz egy anya az egy szem gyermekéért, akit mindennél jobban szeret? Mit tud tenni egy anya, akkor, ha őt, elveszik tőle, és a rendőrség inkább a saját tekintélyét, megbecsülését fontosabbnak tartja, minden eltűnt gyermeki életnél. Egyedül marad a harcban, de nem adja fel, vissza akarja kapni a fiát, akkor is foggal-körömmel harcol érte, csak hogy újra a karjaiba zárja, és attól a pillanattól fogva el ne eressze, soha de soha.
 
A XX. század közepéig forgatjuk vissza az idő kerekét, ennek az igaz történetet alapjául szolgáló Changeling-nek, ami az előbb említett gondolatmenetből, s kérdéskörből indul ki, amit aztán sikerül jó nagy ívben kikerülni, megkerülni, sajnos. S hiába is tudjuk, legbelül, vagy próbáljuk elhitetni saját magunkkal, hogy minden a fiú miatt történik, a két órás játékidőben, ez valahogy nem jön át, nem érezzük át, úgy ahogy azt talán kellene , sőt biztos.
 
Clint Eastwood a lassú víz partot mos rendezői fogásával itt is él, és egyszerűen nem tudunk nagyon belekötni. Mert aki szereti a filmjeit, az ezért szereti, és nem is kell ezen, mit, miért változtatnia. Azonban hiába is ismeri el az ember a rendező úr erényeit, akkor is be kell vallani, hogy itt valami félrecsúszott, vagy hogy valami nem volt az igazi, mert a nagy dráma elmaradt, valahol félúton elveszett, "abbamaradt". Mi is lehet ennek az oka?
 
Talán az, hogy egy idő után, egy kis idő elteltével teljesen elmegy más irányba a történet, mint amire számítani lehet, lehetett. Ennek általában megvannak a jól oldalai szó se róla, de a Changeling esetében, ezt, koránt sem éreztem kiváló lépésnek, húzásnak. Az hogy a korrupt rendőrséget ennyire belekeverik a történetbe, az már nem annyira ötcsillagos telitalálat. Sokkal jobban érdekelt volna az anya szenvedése, igazi harca a gyermekéért folytatott küzdelme. S oké, hogy a filmben ez is megmutatkozott, bár a nyomozgatós szál elég langyira sikeredett, a későbbiekben is, olyan mintha nem érezték volna fontosnak. Persze a rendőrség nem is firtatta a dolgot, ő nekik csak egy dolguk volt, hogy megtartsák a presztízsüket, ami kihalófélben van, a tiszteletes prédikáció hathatós közbenjárása segítségével. Szóval visszatérve az anyára, az ember egyszerűen nem tudja átérezni, a nagy drámát, a fiát elvesztő anyuka érzéseit. Miért?
Mert egyből ráugrunk a rendőrökre, akik elnyomják a női vonalat, a nők jogait, ugye. Így az anya küzdelme háttérbe szorul, és ezért is a már említett nyomozás, nyomozgatás is teljesen érdektelenné válik. Ebből a részből, sokkal de sokkal többet kellett volna kihozni, mert ennek a résznek lett volna a szerepe, hogy egyből magával rántsa a nézőt, és megérintse, hogy egyből az anyával együtt izguljon, szenvedjen, sírjon, és keresse a fiút, ha már a rendőrség nem akarja. Hiányzott ez, de nagyon.
 
Aztán képbe jön a másik fiú, aki sokat nem tesz hozzá a darabhoz, jóformán csak bábnak van ott, sokat nem beszél, és az ellentét sem tud annyira kidomborodni közte és az (nem igazi) anya között. Újabb elszalasztott lehetőség. S ha mindez még nem lenne elég, akkor a helyi vallási vezető, tiszteletes is szívügyének érzi az anya küzdelmét, kiáll mellette, vagy inkább a rendőrség ellen van. Talán az egyik legkiforrottabb szálnak éreztem ezt, egy segítő kezet nyújtott, amire tudott támaszkodni az anya, és talán az addig megfeneklett darab is. Mindenképp jót tett neki. De ez is kevés volt.
 
A film talán a második szakaszában, az utolsó félórájában tesz kísérletet arra, hogy a néző ne nyugodt szívvel, hanem valami tömény érzéssel távozzon majd a végfőcím lepergése után. Az akasztás, vagy a tárgyalótermi jelenetek pedig tesznek is ezért, mind-mind sokat dobnak a hangulaton, azonban a végjáték most, nem volt ott a szeren. Vagy inkább most sem, mert már a Titokzatos folyó esetében is úgy éreztem, hogy előbb kellett volna megvágni a filmet, levágni a végét, de mindegy, mert ez így sikerült, csak mégis fáj az ember a szíve, ezért, és nem holmi drámai befejezés miatt.
 
A szereplők nem rosszak, de sajnos Angelina Jolie kisasszonyt néha már túl műnek éreztem, kicsit túljátszotta a figurát, khm… a szerepét, ahogy arra már Virgo is célzott. Szó se róla, amikor kellett ott volt, és megcsillogtatta a színészi tudását, de néha átesett a ló túloldalára, vagy nem is tudom, ez volt az érzésem, lehet kövezni. Mellé egy nagyon impozáns gárdát sikerült felvonultatni, s azt kell mondjam, hogy a férfiak, nem részletezném, mind jó alakítást nyújtottak, nem emelnék ki senkit, de végig olyan érzésem volt, mintha az ő "teljesítményük" túlnőne Jolie-n…
 
Most lehet az is bennem van, hogy kicsit sokat vártam a filmtől, a Gran Torino után, de ez egyszerűen nem tudott magával rántani, ennél nekem több kell. S igen, Clint meg a rendezése előtt le a kalappal, nincs abban a hiba, mint a fülemnek oly jól csengő muzsikában se, de olyan hat pontnál nem tudok többet rászórni. Mert amikor kell, akkor azért drámai, de az egész sztori, a forgatókönyv az én szememben hibázik, akkor, amikor elkezd ott a mocskos zsarukkal, meg a dili-szállal foglalkozni, ahelyett hogy a fiúval törődne, ami miatt minden történt. Túl sokat akart, szerény véleményem szerint, és nem bírta. Egy idő után már el is felejtjük őt, sajnos. Úgy ahogy a filmre se fogunk emlékezni pár hónap, vagy akár hét múlva. Mondottam sokszor: várom a következőt, tisztelettel!

 

Címkék: 8 changeling

Dear Frankie (2004)

inmfc - 2009.02.24. - 5 komment

 

Kedves Olvasó! A legutolsó írásom óta eltelt egy kis idő. Most azonban újra itt vagyok, és nem tudok hogyan, s miként hozzákezdeni ezeknek, a soroknak. Mert az utóbbi napokban történt meg velem vagy futottam bele, teljesen random egy olyan gyönyörű és emlékezetes filmbe, aminek a címe Dear Frankie volt. Lehet, hogy nem láttad még olvasó, hát akkor most elérkezett az idő, hogy írjak neked erről pár szóban, sorokon keresztül, egy poszt s egy kritika erejéig. Tudod te, egy olyan filmhez volt szerencsém, amiről többet kellene beszélni, meg többet írni, de ez annak a kategóriának a nyertese, amelyet nemes egyszerűséggel látni kell. Viszont mielőtt még nekiesnél a megnézésnek, azelőtt elmesélnem neked, olvasó, az élményeimet, azokat, amiket a film adott nekem. S tessék addig is, itt egy kép belőle, de te inkább ne rohanjál sehova, csak olvass tovább!
 
 
Biztosra veszem, hogy eszedbe jutott és régóta tudod már, hogy a Dear Frankie is egy, a nagyot szóló filmek világából, amelyek a kicsik (nevezzük annak) a nagyok világában, vagy inkább árnyékában. Nem rendelkeznek nagy reklámmal, nagy nevekkel, hájpal, és mégis, mindezek ellenére, ahogy arra már példaként Elah Völgyében is sor került, a kicsi sok esetben legyőzi nagyot, és olyat ad, amit száz másik se tud, oly nagyban. Ő kicsiben is levesz a lábamról, s olyan hangulatot fest elém, valamint táplál belém, amire azok nem képesek, ha megfeszülnek sem. Minden finom, precíz, kiforrott pillanatát élvezed, rabul ejt.
Tipikus esete ennek a kategóriának, ennek a műfajnak, amely a semmiből támadva tud olyan igazi nagy hatást elérni, a szívünkben, lelkünkben egyaránt, amire azért nem minden hálivúdi filmecske képes, ugye.
 
Na de a helyzet az, hogy neki sikerült, Skóciából futott be hozzám ez a szép kis szomorú történet, ami tényleg elkerüli nagy ívben a csöpögést, meg a jó nagy adag kliséket. Kijár a dicséret meg a taps, már most előre. S most komolyan szomorú az is, hogy az ilyen filmeknek se híre se hamva sehol, amikor abszolúte ott lenne a helyük az élmezőnyben, a legjobbak között. Persze itt se kell nagy csodára számítani, de az egyszerűségével, és annak minden gyönyörűségével így is megvett, na, ami azért nem akármi.
 
Ahogy írtam már, a Dear Frankie ilyen szomorú hangulatú darabka, ami szépen lassan bontakozik ki a szemem láttára, amolyan élettel teli képkockákkal. Az elejétől a végéig rendben van, nem unatkozol rajta. A történet egy siket kisfiúról szól, aki édesanyjával költözik városról-városra. Apjáról csak keveset tudunk, de annyi biztos, hogy levelekkel (innen a cím) halmozza el, valamiféle hajóról (ott dolgozik) írogat neki, amire aztán a gyerkőc válaszol is folyton, nagy örömmel. A néző a Skóciai költözésnél kapcsolódik be, amikor megjön az új hír, hogy a hajó éppen ott fog kikötni, meg lehorgonyozni. Na igen, a fiú teljesen bezsong, és elkezdi visszafele számolni a napokat. De aztán rá kell jönni, hogy az az apa az nem az, de akkor ki is ír neki állandóan?
 
Szóval a levél az asztalon, már azt is tudni véljük, hogy semmilyen apa nem dolgozik az echte real, azaz létező hajón, de akkor mi lesz a fiúval? Az anya nem habozik, azonnal pótapukát keres magának, de legfőképp a fiúnak, ugye. A győztes végül valami idegen lesz, valakinek az ismerőse. Aki persze pénzért, egy napra elvállalja ezt az apukás szerepet. Mi sem lehet ennél egyszerűbb? Vajon eljő’-e a nagy nap, a találkozás, és ha igen, akkor minden flottul fog-e menni?
 
A nagy szomorúság mellett, azért néha-néha mosolygásra is van idő, és talán e miatt tudom, bátran, mindenkinek megtekintésre javasolni. Mondom, nem akar itt nagyon a szívedbe hatolni, és nem is akar többnek látszani, kényes erőltetett, csöpögős témát, vagy melódrámát a torkodon lenyomni, hanem csak egy jó képekkel teletűzdelt valamint kiváló muzsikák kíséretében szeretne egy szép történetet elmesélni. Ami azért mély érzelmekkel is rendelkezik, persze, de ami a nagy szó, hogy az adott pillanatban sikerül is megérintenie a nézőt, akár a szívében. Nice!
 
Amit még bátran ki merek jelenteni a Dear Frankie kapcsán, az, hogy a történet nagyon egybe van. Nincsenek benne, s nem képezik útját, az általam sokszor említett kilengések, megállások, hanem még ha kicsit lassan is indul be, de azért kényelmes tempóban, haladunk előre. Közbe-közbe azért kiderülnek fontosabb dolgok a múltat illetően, az elfelejtett apáról, valamint egy nagyon ügyes húzás keretében megfontolt love storyt is sikerült bele csempészni, ami egy percre sem zavar, vagy „feszélyez”, annyira sallangmentesen megy végbe, hogy jóformán észre sem veszed. Ezek mellett még a befejezés olyan, amit egyszerűen tanítani kéne a társaknak, s másoknak. Ott a pont!
 
A zene és a Skóciai képek mellett a színészek is kitettek magukért. Mindenekelőtt a kisfiút emelném ki, aki bátran megoldotta a feladatát, egy rossz szavam nem lehet rá. A szülők Emily Mortimer és Gerard Butler személyében hozzák a kötelezőt. Ez utóbbi nagyon lazára vette a figurát, és ez nekem bejött, sokkal jobban, mint például a Spílerben. Bár itt se váltotta meg a világot, de akkor is kellett ő bele a filmbe, és az előzetes elszontyolodásom után rá kellett jönnöm, hogy jó választás is volt Geri. Míg Emily-t is számtalan moziban megcsodálhattam már, így utólag belegondolva csomó moziban ott volt, viszont ő se tudott akkora produkcióval eddig lekenyerezni. Itt azonban, kiválóan hozza a problémákkal teli anyát Emily, aki menekül valami és valaki, talán a múltja elől. De amikor fiáról van szó, erős lesz, és a saját kezébe veszi az ügyet, s mindent megtesz érte.
 

Mit is írhatnék olvasó, az utolsó soraimban?! A Dear Frankie egyszerre kellemes és kellemetlen, azaz szívmeregető alkotás, melyről teljesen elfeledkezett a világ, vesztére. Szomorúság és boldogság, mindkettőt megkapjuk a filmtől, hol mosolygok, hol pedig meghatódom. Rásütném a filgúd jelzőt, mert itt éppen az érem másik oldalát látva a gondokkal igencsak megfűszerezett életbe kapunk betekintést, ami oly finom és értékes pillanatokat hordoz magában, hogy arra nem lehet nyolc pontnál kevesebbet adni, egyszerűen. Ennyit a nap filmjéről, remélem majd válaszolsz! Viszlát olvasó! Utóirat: látnod kell!

Címkék: 8 dear frankie

Helyzetjelentés

inmfc - 2009.02.23. - 7 komment

 

Hosszú volt ez nap is, ami aztán megbosszulta magát, hisz nem tudom megtartani az ígéretemet, sorry. Tehát a kritika elmarad.
 
A; Megpróbálok valami kibúvót keresni…wait a minute…de hiszen nem is kell mondanom, te is láthatod ezt a két szép szemeddel, az oldal kicsit másképpen néz ki. Informatikusokat, meg css és html kód agytrösztöket megszégyenítő módon kezdtem bele az oldal kipofozásába, mert egy szó mint száz untam már azt a régi „arculatot”. Oké, ne számolj utána, elárulom, hogy az majd három hónapig bírta. Ez van gyerekek, egyszerűen változnak idők, meg én is, meg az oldal is. Kellett valami más, valami jobb, valami színesebb, amiből aztán ezt sikerült összedobni. Tényleg nagyon büszke vagyok magamra, na. Persze aki komolyan vágja a témát, s ért ezekhez a tag-es dolgokhoz, azoknak ez pár perc, úgy hogy inkább el se árulom a saját kis rekordomat oldal „formázás kategóriában”. Tessék csak nézelődni, és barátkozni az ffk 2.0-ra keresztelt b verziójú sablonjával.
Természetesen erre is igaz az, hogy korántsem tökéletes… de majd valamikor újra megszáll az ihlet, s akkor biztos nekiesek, változtatok rajta, meg elmélyülök ebbe a kacsacsőrű meg kapcsos zárójeles világa, addig azonban ez is megteszi. Mert a mama azt mondta: az a lényeg, hogy neked tetsszen fiam. S nekem bejön, mama…
 

 

B; Továbbá, már most előre szeretnék mindazoknak köszönetet mondani, akik segítenek, segítettek, itt a kérdőív kitöltésében, tényleg nagyon nagy segítség ez, nekem, meghálálni nem tudom, legfeljeb csak kritikákkal, meg filmfelkeltéssel...s aki esetleg most kapcsolódna be élő soraimba, azoknak se késő még egy példányt elküldeni, haha... de most komolyan thank you very much! 

Oscar bácsi meggyütt│09

inmfc - 2009.02.23. - Szólj hozzá!

 

 
Hosszú idő óta először döntöttem úgy, hogy megnézem ezt a cifra, megújult, hírességekkel teli red carpetes bevonulást, majd az azt követő díjátadót szépen végigizgulom(?)  egészen két órától egészen hat óráig, ha el nem alszom közben. Az igaz, s ahogy arra számítani is lehetett a nagy körömrágás elmaradt, de ennyire lehengerlő, kiütéses győzelemre azért nem számítottam. Azt hogy érdemes volt é fennmaradni, arra azért nem tudnék egy határozott igennel felelni, de azért a készítők, a szervezők kitettek magukért, legfőképp a táncikoló meg éneklő Hugh Jackman, aki végtére is minden előzetes rosszmájúságom ellenére derekasan helytállt és egész jól lerendezte ezt a négy órás showt. És hatalmas riszpekt továbbra is, újfent a hazai színvonalas közvetítésnek, pedig Isten a tanúm rá, nem azért ültem oda, hogy ott majd húzzam a szám szélét pár érdekesebb bemondás hallatán. Na de ezzel nem is kell nagyon foglalkozni, hanem az este legnagyobb nyerteseivel és veszteseivel természetesen, induljon a banzáj! Tessék!
 
Papírforma ez kérem szépen. Ahogy mondani szokták, ez még gombócnak is túl sok. Nyolc a Slumdog Millionaire-nek. Azaz nyolc díjacska a zsebbe, meg a kézbe Danny Boyle-nak, aki aztán nem tudott már hova mosolyogni, meg nevetni örömében, amikor két percenként hívták fel a Slumdog kategória győzteseit. Mindenki ott volt, a kicsitől a nagyig, előre meg volt beszélve? Ő very happy volt, én kevésbé. Kifejtsem? Nah jó!
 
A Slumdog jó film, szó se róla. Megérdemelte ezt az egy-két díját, de azért ebből a díjözönből simán vissza lehetett volna venni, meg másnak adni. S most nem a csalódottság beszél belőlem, ami a Benjamin Button nélkülözését illeti, mert tényleg fej-fej mellett volt a két darab, és az utóbbi időben mindkettőt visszatekertem csak azért, hogy meglegyen a favoritom, de azért ami sok az sok. Még ha paraszthajszállal is, de a BB volt nekem a titkos favorit, elismerem. Azonban a Slumdog is megérdemli a sárga szobrocskáit. S persze voltak olyan kategóriák, ahol különösen szorítottam neki, lásd például a zenei, vagy a vágás kategóriában, mert tényleg ott nem lehetett jobbat találni nála. De a helyzet az, hogy tízből nyolc esetben az Akadémia nem is talált. Így lett ez kiütéses papírforma, haha…mert hát a többiek sehol két, meg három díjakkal szenvednek ott valahol a mélyben, India, s kelet legyőzte Amerikát. Avagy Dávid legyőzte Góliátot. Ennyi.
 
Míg a színészeknél se volt okunk nagy izgalomra. Hisz csak egy esetben nem találtam el a borítékok felszakítása (néhányan brutálisan megoldották) előtt a győztes nevét és kilétét. 
 
Mellékeknél Penelopé behúzta. Tényleg az lett volna az érdekes, ha nem. Mert mindenhol erről szólta a fáma, na. Azonban a doubtos hölgyek sírhatnak most rendesen, meg az egész Doubt brigád, négy színészével, jelölésével együtt, mert úgy mentek haza, ahogy érkeztek, üres zsebbel…
 
A főszereplő Kate Winslet is hozta a kötelezőt. Ezen sem volt mit csodálkozni. Tényleg nem érdemes sokat fecsegni róla, mert Pannáék is megmondták, hogy nagyon jó film a Reader, ami azért mégis csak valami, bár éppenséggel a film volt semmilyen, és Kate alakítása volt olyan, hogy az itt fülekre találjon. Na de mindegy…
 
A férfiaknál Heath Ledger megkapta a megérdemelt díját. Komolyan sírtam volna, ha nem ő kapta volna meg. A család vette át helyette és az est egyik legmeghatóbb beszédének és díjának lehettünk szem és fültanúi.
 
Igaz, hogy Mickey Rourkey go back, de ez nem hatotta meg az Akadémiát. Lehet, hogy Kirk Lazarus-nak mégse volt igaza, Oscar bácsi gyűn akkor is, ha fullba nyomod a kretént, tessék itt a példa Sean Penn! Csak sajnálhatom, hogy még nem láthattam a Milk-et, mert nagyon jónak kinéző darab, és Sean Penn pedig így látatlanban biztos kiérdemelte a díjat…Az est egyik amolyan meglepetése volt. Bár tudni lehetett, hogy ez a két színész pályázik a legnagyobb eséllyel a díjra, de valahogy mindenki Rourke pankrátori szerepére mutatott, aztán tessék…pedig Panna itt is megmondta a frankót, neki nem jött át Rourke alakítása, mert csak önmagát hozta…
 
Színészek kitárgyalva, míg a többi fontos kategóriát meg nem érdemes itt kitárgyalni, mondom a Slumdog ahol kellett, ott megrázta magát, és behúzta a kategóriát. Így visszagondolva már az a meglepő és mulatságos, hogy abban a kettőben még se sikerült neki. Persze nem mernék esküdni rá, mindenki kijavíthat, de az egyikben biztosan a Benjamin Button kapott egy ilyen alamizsna díjat, már elnézést. Kvázi neki is legyen valami. Hármat kapott, inkább ezekbe a vizuális, maszkos kategóriákba győzedelmeskedett, amit szerintem nem tesz ki az ablakba, hiába tényleg gyönyörű film, alig ha hiszem Fincher és stábja ezért öltözött ki, és ment oda kodakos díjátadóra. Persze lehet vakítani, hogy ez mekkora elismerés, de mégis amit a filmes könyvek fognak az utókorra hagyni, az nem mást, mint hogy a Benjamin Button különös élete 13-ból hármat gyűjtött be, ami különös égés.  
 
A Milk-ről már esett szó, Sean Penn befutott, és igen korunk egyik legkiválóbb színésze, tényleg, de mellette az eredetit is magáénak tudhatja a film…Mondom nem láttam, de itt is simán volt egy olyan megérzésem, hogy ő kapja, és láss csodát meg is kapta. Két szobrocska áll a TDK neve mellett is, aki a Heath Ledger posztumusz oscarja mellett a „hangvágásért” is nyert egyet. Azért a hype félig-meddig itt nem működött, bár itt is számítani lehetett rá, hogy nem fog csodát csinálni a nyolc vagy ki tudja hány jelölésből.
 
Nézzük ki maradt ki a szórásból? A hercegnőt és annak jelmezeit kicsit dicsértem az itteni kritikában, úgy hogy megveregetem a vállamat, tisztességgel. S azért volt némi esélye is rá, szerintem, hogy egyet adnak neki, legalább is én úgy ültem neki gondolatban, meg a papíroson is, ami a tippeimet tartalmazta ott szerepelt dőlt betűkkel, befutónak.   
 
Számomra Sean Peann oscarja mellett (bár mondom nem akkora meglepi ez, csak aki nem látta még az most vessen magára, na) az idegen nyelvű kategóriában sikerült totálisan megfogni. Az eredeti tervekkel ellentétben, a The Class, vagy Libanoni Keringő is zátonyra futott, holmi japánok ugrottak a világ tetejére. Achtung meg Danger, a kelet teljesen behálózza az Oscart, a legközelebbi díjátadó már lehet, hogy Tokioban lesz…
 
Más egyebet nem tudok ehhez hozzáfűzni. Konklúzió: egy; a nagy megújított show nem érte el a hatást, kvázi unalomba fulladt ez is. Kettő; megint rá kellett jönnöm, hogy Seth Rogen-t nem bírom, és, hogy Ben Stiller kitűnően hozta Joaquin Phoenixet, már ha tényleg őt akarta. Három; Panda szerint a vígjátékoknak kéne diadalmaskodniuk a nyolcvankettedik oscaron, azaz miért nincsenek vígjátékok a jelöltek között. Valamint négy, mindenki jegyezze meg, és vésse be jól az emlékezetébe, a Slumdog Millionaire lett 2008 legjobb filmje és a 81. Oscar legnagyobb nyertese, nyolc kategóriát behúzva, amire halkan jegyzem meg, ti is szavaztatok itt nálam, nálunk. Hát ennyit egyelőre, a winnersek itt találhatóak! Akiket meg a nagy ruhakollekciók érdekelnek azok kattintsanak ide, akik meg egyszerűen álmosak, azok aludjanak, és az este felé nézzenek vissza, mert gyűn és lesz kritika ma is…

 

Swing Vote (2008)

inmfc - 2009.02.22. - 4 komment

 

Tudja-e valaki, hol van Texico? Igen, jól hallottad Texico! Hol a francban van, egyáltalán létezik-e ilyen hely? Falu é vagy város? Mennyien is lakják, pontosan? Nem tudod, nem baj. Nem vagy egyedül, mert erre a választ, például, a mi esetünkben, az elnökök se tudják. Így nem kell szégyenkezned, annyira. Viszont ha nem hagy nyugodni ez a gondolat, akkor meg irány előbogarászni a fiók legmélyéről a térképet, hisz én mondom neked, Új Mexikóban, Curry megyében található. Egy város, amiről senki se hallott. Egy város, amit sokan még a térképen is nehezen találtak meg, mert „nem létezett”. Aztán egy csapásra mindez megváltozott, egyből helye lett a földrajz mappában, ahova a világ minden tájáról érkeztek emberek. Ugyanis, egy különleges, nem mindennapi történelmi eseményre került ott sor, aminek egy bizonyos Bud volt „az oka”. Miért is?
 
 
Képzeld el, hogy soha nem látott, szoros, fej-fej melletti küzdelem jellemzi az (amerikai) elnökválasztást. Oké, ezt nem nehéz, tudom, na de ami ezután érkezik az lesz csak az igazán mesés történet. Már a szavazatokat számolják össze, a nagy izgalmak és körömrágás közepette, amikor a 100 százalékos feldolgozottság után egy olyan eredmény alakul ki, születik meg, amire azelőtt talán nem is volt példa, és amilyet még nem látott a világ. Holtverseny az élen, kérem szépen, azaz nincs meg a Fehér Ház bőrfoteljének új tulajdonosa. Mondani se kell, elkezdődik a nagy matekozás, meg a jogszabályok átnyálazása, amikor fény derül egy érvénytelen szavazatra. Hogyan is történhetett meg mindez? Az elektronikus, itt is már sokat szidott, szavazógép meghibásodott. A szelvényt bekérte, de kikapcsolt mielőtt regisztrálta volna a szavazatot. Na de ilyet, ugye?! Azaz egy szó mint száz, egy ember kezében van a két jelölt sorsa. Az ő döntése hatással lesz nem csak az elnök személyére vonatkozóan, hanem mindenkire kivétel nélkül. A bibi csak az, hogy Bud erről mit sem tud.
 
A történet „hitelességének” a kedvéért nem árt elfelejteni, hogy abban a kisvárosban, Texicoban is megállt az élet. Akarom mondani, a szokásos kisváros ez, megannyi bajjal és problémával. Itt lakik Bud, aki egy szem kislányát neveli egy lakókocsiban, sokat nem foglalkozik a politikával, s nem is érdekli, csak a jó kis esti kocsmázás az, ami lázba hozza, és a sör íze, ugyebár. Kvázi olyan átlagos emberke (inkább megfásult, nő nélkül), aki semmiben se tűnik ki, ugyanolyan, mint a többi. Aztán eljő’ a szavazás napja. Ami egy fordulópont lesz az életében. S nem azért, mert kirúgják állásából, mert utána újfent beül egyet a kedvenc helyére, párat legurítani, nem-nem, hanem azért, mert egyes egyedül az ő kezében van a következő amerikai elnöknek a sorsa. Majd láss csodát másnapra az elfeledett kisvárost ellepi a média, az elnökök, stb…
 
Beindul az új kampány, tehát. Ami csak és csak ki egy személyre, Budra korlátozódik. Azaz mit szeret, és mit nem szeret ő, hogyan lehet lekenyerezni, megvenni a szavazatát. Ezért mindent meg is tesznek a kampányért felelős team-ek. Bud pedig egy idő után már élvezi is a dolgot, hogy minden róla szól…
 
S nem csak ő, hanem vele együtt én is élvezem. Mert ez nagyon jól ki lett találva. Végre valami érdekesnek tűnő forgatókönyvet sikerült itt kreálni, ami aztán nem is megy mellé, meg nem is tudja elszalasztani a lehetőséget, hanem igenis él vele. De nagyon. A készítők majd mindent kihoztak, amit ki lehetett hozni ebből a szkiptből. Ennél többet is el tudtam volna képzelni, de ennél kevesebbet és rosszabbat alig ha. Így volt ez jó, ahogy volt. Elvileg drámáról van szó, de azért a rekeszizmokat is megmozgatja rendesen a Swing Vote.
 
Aranyos kis görbe tükröt állít az egész kampányi procedúrának, ami nem csak ott zajlik, hanem világszerte, általában. Persze az ember csak nevet rajta, de hát legbelül tudja, ez az igazság, mindenhol így működik ez a rendszer. Csak ebben az esetben, egy emberre épül a kampány, ami azért egyrészt megkönnyíti, másrészt meg is nehezíti a feladatot. De ha, az elnök elnök akar lenni, akkor mindent latba kell vetnie. S ahogy írtam fentebb is, listát készítenek Bud barátunk szokásairól, mit szeret, mit eszik, mi a hobbija, amiket aztán könyörtelenül bele építenek a hype-ba, hogy meggyőzzék Bud-ot a saját kis igazukról. Itt is meg van a két ellenfél, a két nézőpont, bár nem annyira lehet élesen elválasztani a két „pártot”, talán azért, s maradjunk is ebben, mert nem ez volt a fontos, hanem az, hogy lássuk, a néző lássa, hogy is tudnak minket manipulálni ilyen nagy hadjárat, és csata közben.
 
Viszont ott ez a vígjáték elem, ami miatt nem is lehet komolyan venni. Persze már az alapsztori is erősen kérdőjeles, szó se róla. Szóval van ám nevetés, mosolygás, állandóan. Az egy személyre megkreált hájpok, reklámok baromi erősre sikeredtek, elég csak visszaemlékezni a mexikói bevándorlók jelenetére, az nagyon ott volt.
 
Azonban a drámáról se lehet elfeledkezni (a kampány mögött több bújik meg). Amikor kell, akkor a mozi megáll, visszavesz a kicsit humoros, csípős elnöki csatározásból és ráfókuszál Bud-ra, valamint lányára, akinek sokkal több sütnivalója van az ilyen dolgokhoz, és már a legelején vágja, miről is szól a fáma. Miért ne tudná, ugye?! Szóval apa-lánya kapcsolatba kapunk, kaphatunk betekintést, ami aztán végig kísér minket az egész darabon. Ott a kislány, igazi szülő nélkül, állandóan magára kell, hogy vigyázzon, de e mellett még apját is gondozza, igazi felnőttes fejjel, meg gondolkodással, aztán ott az apa, akiről meg tudjuk, hogy milyen. De nem késő neki se, észbe kapnia.
 
S nekem se, mert majd kiment a fejemből, hogy megemlítsem a könnyed, laza kis muzsikát, muzsikákat, amik igazán szórakoztatóvá, élvezhetővé tették számomra az amúgy se unalmas darabot. Mert hát mindig van valami, legfeljebb csak a kezdés nem annyira telitalálat. Ami azután történik rendben van, a humor és drámai részek is korrektek, mindkettőből kapok pont eleget. Talán kicsit hosszúra sikeredett, már elnyújtották, de lehet csak a befejezés mondatja ezt velem. Na igen, a the end, amely miatt vertem is a fejem a falba rendesen,  a végfőcím után, amíg, rá nem jöttem, hogy a másik út se lett volna nyerő választás, s a kettő közül még így is ez a legszimpatikusabb…
 
Kezdhettem volna ezt az egész Swing Vote-s dolgot Kevin Costner-rel, aki igaz, hogy nem ma kezdte el a színészkedést, de az utóbbi időben elég keveset lehetett róla hallani. Legutóbb még a Mr Brooks-ban tűnt fel, ugye. Sajnálom, hogy nem láthatom többet, mert Costner itt is annyira jól hozta ezt a kisvárosi lepukkadt figurát. Az első perctől fogva megszereted, olyan ez mintha, évek óta ismernéd a tagot a szomszédból, kis túlzással élve. Nagyon tetszett a játéka. Nem akárki, egyszerűen bírom. Volt ő színész, rendezett is, most meg énekel is a Modern West bandájával, amit szépen be is épített, önreklámmal ide a darabba is. Madeline Carroll is jól hozza ezt kicsit a tudálékos, okoskodó ksicsaj szerepét, aki teljesen elütött apjától, és mindent tud. Mindenképp üde színfolt volt, simán beáll a sorba és belőle is lehet majd valaki…a többiek közül van itt Dennis Hopper, meg még sokan mások, nekem senkire sincs panaszom.
 

A Swing Vote teljesen meghozta az étvágyamat. Annyira ötletes sztorit, s „merész” politikai kritikát hozott magával, amire ezek a Kevin Costner-ek csak még egyet tettek rá, szórakozás és hangulat szempontjából. Kár a kezdéséért, meg a lagymatag, langyosabb percek miatt, mert így csak nyolc pontot tudok kiosztani rá, ami azért annyira nem is rossz, ugye! De tényleg jó kis filmecske, ponéokkal, drámával, s még ha nem is az egész családnak, de biztos kedvenc lesz sokak körében, erre mérget veszek. Te is szavazz rá! Én megadtam neki a kampány módját!

Címkék: 8 swing vote

Thick as Thieves (2009)

inmfc - 2009.02.21. - 1 komment

 

Oké, most mindenki jöhet azzal, hogy ő már pedig megmondta, meg szólt előre, de akkor is, ki ne(m) adna legalább egy, és soha vissza nem térő utolsó esélyt az olyan kaliberű moziknak, ahol két nem akármilyen, persze ezen lehet vitázni, színész feszít és küzd az elemekkel, vagy inkább a rablás csínjával és bínjával, bő másfélórán keresztül. Na ugye! De aztán rá kellett jönni, a nézés közben, inkább előbb, mint utóbb, hogy mégis csak azoknak volt igazuk, akik erőteljesen ingatták a fejüket, már a trélert látva. Hiába na, nem minden arany, ami fénylik, s a (húzó) nevek egy fabatkát sem érnek, azok se tudják megváltani a világot, ha az alapsztori egyszerűen irtó ciki.
 
 
Ezek után, a The Code - vagy már nem is tudom pontosan mi a címe - láttán, nem is csoda, hogy sokáig húzták, meg vonták ezt a projektet, hisz csak nem akart elkészülni, vagy inkább fülekre találni a mozi. Értem ezalatt, hogy jó hosszú utat járt be, amíg aztán az előre tervezett 2008-as időpontot is sikerült kukázni, és végül, végre-valahára, bár ez nem amolyan felsóhajtás volt részemről, 2009 elején debütálhatott a jó öreg keleten. Árulkodó még az is, hogy briteknél egyből a polcokon találta magát, míg máshol, más országban pedig ki tudja, hogy lesz-e egyáltalán lehetősége a javításra, ezek ismeretében. Nem jó ez így, bűzlik!
 
Ahogy arra már tettem utalást, a két színész neve azért megmentheti a filmet, még a későbbiekben. Bár, inkább csak az anyagiakat lehetne feljebb tornászni, hisz kritikailag alig ha fog nekik, valaki is, mézes meg mázos very nice sorokat gépelni, és letenni az asztalra. Mert bárhonnan is vizsgálom, ez rossz volt. Mondom én, hihetetlen az ilyenfajta betli a mai világban, olyan ez mint ha valaki gólvonal előtt állva nem tudná bekotorni a labdát valahogy, a hálóba. Tehát nem is kihagyott ziccerről van itt szó, kérem szépen, mert nem érezni benne a pluszt, a lehetőséget, hanem egy totálisan eltolt szkripttel van dolgunk. Na de ilyet!
 
De mielőtt tényleg temetnénk közösen, együtt a mozit, azelőtt nem árt kitérni a buktató tényezőkre, amik miatt állítom én azt, hogy ez irtó gyenge próbálkozás volt, így a XXI. században, amikor minden második sarkon születik egy rablópandúr, akiből talán jobban megérné filmet készíteni, mint ebből a se végi és se eleji történetből. Egyszerűen már a sztori nem tud lekötni. Pedig hiába a kliséhalmaz a gyökön, meg a négyzeten, akkor is eladható lenne, szerény véleményem szerint egy ilyen rablásos alap. Viszont a készítők nem akartak nagy rizikót vállalni, ezért semmi meglepőt, semmi váratlant nem szolgáltatnak a nézőnek, a vén öreg rókának. Ismerős jelenetekbe botlok úton útfélen, fél óra alatt világos a helyzet, amin utána még a csavarok se tudnak változtatni, hisz az is annyira magától értetődő volt, mint ha csak te vagy én írtam volna ezt a forgatókönyvet öt perc alatt. Kevés volt ez, nagyon.
 
A veterán évek óta wanted rablópandúr, tolvaj, az utolsó nagy dobásra készül, ami nem kicsi fogásnak tűnik. Ezért felfogad maga mellé egy fiatal csemetét, akivel aztán közös erővel feszülhetnek neki a tojások ellopásának. Mert persze ezek a tojások értékesek, és kellenek is valami orosz "nagyfejnek". Ő pedig nem sokat teketóriázik, ha nem kapja meg a jussát, az adott időn belül. Szóval nincs idő sokat elmélkedni, agyalni, hiába is őrzik rendesen ezeket az izéket, akkor is meg kell tervezni, s végre kell hajtani, meg véghez kell vinni azok elrablását, mert itt életekről van szó, nem is akárkijéről.
 
Na, hát hosszú lett, de ez van itt másfélórában. A krimi cucc egyszerűen nem nagyon akar működni. A tojások elrablása már-már humorosra sikeredett, ami azért könnyekbe ejtő és taszító állapot, mert mégis csak izgulni kéne azidőalatt, ne hogy beüssön a gebasz. Vagy én gondolom mindezt rosszul? De végül is az egész Code-ra rányomható, rásüthető ez a nem veszem, vehetem egyszerűen komolyan - érzés. A tervezés folyamata, a jelentéktelen rendőri arcok feltűnése, valamint a kivitelezés is enyhén szólva gyanúsra, gyengére jött össze. S akkor még a nőt is bele keverik a dologba, ami meg aztán tényleg csak a hab a tortán, s ami ebben az esetben, nem éppen hízelgő vagy jó húzás volt. De hát Banderas papa, a nagy sármőr ezt gondolom nem hagyhatta ki. Haha…
 
Egyszóval unalmas. A hangulat apró szikrája nem érint meg. Nem is nevezném szenvedésnek, hanem csak egy altatásnak. Értem én mit akartak, de ez az öreg-fiatal páros, ezzel a nő üggyel, ezzel a leegyszerűsített, összecsapott tervezéssel, és a hibátlan, kihagyhatatlan csavarokkal nem tud meglepni, meghatni, ennél sokkal több kell. S akkor ezen még a színészek se tudnak segíteni.
 
Nem ám, hisz ők se tudnak itt csodát csinálni. Morgan Freeman a kedvenc színészek listáján mindig is előkelő helyet foglalt el, de hogy itt ezt miként is gondolta, azt nem tudom… talán majd legközelebb. Bár ő se és Antonio Banderas (júj de régen láttuk), aki hamvaiból támadt fel, se nyújtott rosszat, kvázi nem tettek még egy lapáttal a kupacra, de ebben az esetben ők is tök feleslegesek voltak, mint a bábúk, úgy mozogtak, sok kedvük nem volt és lehetett ehhez az egészhez.
 

Nagyon nem jött be, de ez már eddig is kiderült. Senki és semmi nem tudta megmenteni a mozit a teljes leégéstől, meg lebőgéstől, az én szememben legalább is. Kapott egy esélyt, szó se róla, azonban ezt eljátszotta könyörtelenül, s ezen még Radha Mitchell se tudott mit segíteni. Olyan hármas ez, amin öt perceként elgondolkodol, hogy miért is nézed még egyáltalán? Aztán egyszer csak vége van, mindenféle erőlködés, megdöbbenés nélkül, márpedig ennek ez lett volna a lényege. Nos mindegy. Erősen felejthető meg kihagyható, és igen, tudom, te megmondtad!
 

 

Kérdőív kitöltése

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.

Web 2.0 és hatása
Előre is köszönöm az együttműködést, a kérdőív kitöltésére áldozott idejét (P.D.) 

 

Címkék: 3 2009 thick as thieves

süti beállítások módosítása