Röviden Tömören│Deadgirl (2008)

inmfc - 2009.08.03. - Szólj hozzá!

Már a The Girl Next Door esetében is felhoztam, hogy az ember képes olykor meghazudtolni önmagát, s képes olyan dolgokat tenni, véghezvinni, melyekre egyszerűen nincs ésszerű magyarázat: gyilkol, kínoz, rettegésbe tart, és kihasznál – embereket. S ki hinné el, de bizony elég egy pillanat is ahhoz, hogy az (emberi) elme összeomoljon, mint egy kártyavár. Összeomoljon, majd egy olyan szintre süllyedjen, ahol már nem számít semmi és senki, ahol már nem számít a külvilág, se múlt, se jövő, se a barátok. Valamint egy olyan szintre süllyedjen, hogy egy kiszolgáltatott másik embert, egy másik életet kihasználjon, de féktelenül, azon értékeit, emberi mivoltát sem figyelembe véve. Szomorú, beteg, perverz történet a lélek (psziché) fokozatos, folyamatos romlásáról, azaz mire nem vagyunk képesek, ha átzuhanunk, átlépünk a másik oldalra. Az őrült oldalra.

Az egész borzalom azzal kezdődik, hogy két tinédzser a suli helyett inkább elteker a nem éppen közeli elhagyatott „bolondok házába”, ahol egy lekötözött meztelen, de még élő (mozog, nem beszél) lányra bukkannak. Folytatódik azzal: ahelyett, hogy segítségért kiáltanának, inkább nem szólnak róla senkinek egy szót sem, lejárnak hozzá, s a (szex)rabszolgájuk lesz. Vagy is csak az egyik fiúnak, aki aztán nem is mozdul el előle, hanem ott lesz nap mint nap mellette. A másiknak megvan a maga szerelme, s nem is tartja jó döntésnek ezt a kis titkot, s a lány ilyenfajta kihasználását, de mégse szól senkinek, hanem magában tartja. Azonban egy idő után mégis a haver haverja is tudomást szerez erről, s mindenki akarja „látni”, amíg még nem késő…
 
Az biztos, hogy nem egy szokványos, sablonokkal teli darabról van itt szó. A Deadgirl egy igen jó horror lenne, csak éppen a műfaj követelményinek nem tud megfelelni. Hiába az utolsó fél óra véres jelenetei/cselekménysorozata, ha addig inkább a drámára mentek rá a készítők, ami megbosszulta magát. Miért? Lett egy pár gyengébb képkocka, az erős kezdés például hamar eltűnik, s az unalompercek is be-beköszöntenek már a félidő tájékán. Eltűnt az izgalom, a vér is hiánycikk lett, nem mellesleg egyszerűen nem tudja a néző figyelmét fenntartani, egész végig a mozira összpontosítani, pedig bizony ebben sokkal több volt, sokkal több. A helyszín rendben van, a színek kellően sötétek, szürkék, a színészek is teszik a dolgukat, a hangulat az egyedül, ami a leginkább sántít, ilyen hullámvasútszerűen. De azt hogy mégse keserű szájízzel álljak fel előle, azt a már említett utolsó felesnek, és befejezésnek köszönheti. Ezért megéri a pénzét, azt mondom.
 
Több kakaó elfért volna még benne, kicsit olyan érzésem van és volt, hogy hagyták veszni futni az amúgy ígéretes, sok jóra hivatott forgatókönyvet. Ám azért búslakodni sincs okom, hisz a kész produktum előnyeivel, hátrányaival is egy hat pontot simán behúz, ami nem rossz eredmény – teszem hozzá halkan. Meg azért beteges film lett ez, szóval úgy tessék nekiállni. Nem egyszerű befogadni, elfogadni néha a képkockákat, hogy ilyen is előfordulhat bármikor, még ha most nem is egy igaz történetről volt szó úgy általában. Kemény, erőteljes, nyomdafestéket nem tűrő, kegyetlen pillanatok, mint akár csak az életben, ez mind a Deadgirl.

Címkék: 6 deadgirl

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkeltes.blog.hu/api/trackback/id/tr751291770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása