Most megint én leszek a legpimaszabb pimasz úr, a vidéken, de akkor is erről a filmről, csak egy IHM szám tud beugrani, így utólag, miszerint így hülyítjük a népet. Van is ebben valami kérem szépen, hülyítenek engem, minket ezekkel a családi kalandos fantazikkel, amiket sajnos megkajálunk, aztán utána meg nem tudunk napirendre térni, sokáig, nagyon sokáig, a látottakon, azok alapján, szerint. Röviden tömören tehát ez annyit tesz, s arról van szó, itt a Tintaszív esetében, történetében, hogy megvolt a nagy (kezdeti) lelkesedés, ami egyszerűen dögunalomba ment át, s fulladt. Pedig az unikumok illata, meg szaga már az előzetesből is átjött, szóval én tényleg bevettem, hogy ebből még lehet valami, de aztán, mondom magamban easy, lassan testtel, mert még a végén minden valóra válik, amit eddig olvastam…
 |
Mert itt a könyveken van a hangsúly, úgy bizony. Ki nem képzelte el legalább egyszer életében, mikor is kezében fogott egy könyvet, hogy ő aztán nekimegy a lapoknak, a hasáboknak, és meg se áll a királynéig, meg hasonlók. Szóval az ember olvas, csak úgy, szimplán kedvtelésből, hobbiból, miközben arról álmodozik, hogy milyen jó is lenne, abban a világban élni, például. Na ilyet bárki érezhetett már, gondolom, viszont a Tintaszív esetében picikét más a helyzet, részletezném is engedelmetekkel.
Az egy dolog, hogy szeretünk olvasni, az meg egy másik, hogy nem engedhetjük meg magunknak, mert bajba sodorhatjuk a hazát, vagy mifene. Szóval a főhősünk, a derék könyvkötő, nem nagyon olvas már a gyereknek se meséket, inkább csak műveli a szakmát, nem keveri össze a szórakozást a munkával, ugye. Miért is? Mert korábbról, kellemetlen emlékek maradtak meg, amik arra késztetik, kényszerítik, hogy egy sort se olvasson, sehonnan, fennhangon, hangosan, különben kijönnek (megelevenednek) a könyvből a szereplők. Mivan?
Jól olvastad, a szitu annyi magyarul, hogy ő olvas fennhangon, és amit (f)elolvas, az megjelenik a könyvből, lehet ez az egy-két, vagy száz bandita, szereplő is, vagy búsás kincsesláda, akár. Nem tudni miért kapta ezt a fantasztikus tehetséget, onnan fentről, de azért mint mindennek, ennek is van ám rossz oldala, ne hogy már könyvet olvasni is jó legyen, pont. Tehát addig mindenkinek megvan, hogy átjöttek a valakik vagy a valamik a könyvből, miután az emberünk felolvasta azt. Eddig ez mind szép és jó… de hogy ha valaki átkerül a mi kis szép világunkba, akkor annak ára is van, mégpedig egy másik életé. Kvázi valamit valamiért, valakit valakiért. Így történhetett meg az a szomorú story, hogy a legutolsó ilyen felolvasás mesélős izé alatt megjelentek, megjöttek a porkézesek meg társaik, azonban a feleség, mármint a felolvasóé, Móé, átkerült a könyves világba. Na ettől a pillanattól kezdve nincs olvasás…
S ekkor kezdünk mi (pár évvel később), mármint a film, ekkor kapcsolódunk bele a történésekbe, mikor is a kivételes képességű apuka lányával, bújja a könyves boltokat, antikváriumokat, az egész világon. Mindenhova elmennek, persze van nekik tervük, hogy miért is csinálják ezt, nap-nap után (vagyis a lány nincs tisztában vele…). A lényeg, hogy az apuka, nem is kell mondani, újra meg akarja találni azt a bizonyos könyvet, lásd a címből, hogy visszaolvassa a saját kis feleséget ebbe a világba.
De mint minden ilyen fantazis, kalandos moziba itt is kötelező elem, kicsit kavarni a dolgokat, annak alakulását. A feleség a könyvben, míg sokan meg itt rekedtek azóta is a mi világunkban. Világos ez. Azonban van olyan, akinek több kell, ez nem elég, hiába is érzi jól magát, valaki meg menne vissza a lapokba, mert várják őt, szerinte is. Szóval egy idő után már mindenki mást akar, feleséget, hatalmat, meg a régi életét. Az ellentétek pedig vonzzák egymást, nemsoká’ össze is kerülnek facet to face... persze vannak, akiknek akad pár aduász a kezükben, amivel irányíthatnak kedvükre.
Nem tudom, de ez most így leírva elég száraz lett, nem is kicsit. Pedig próbáltam, mindenre esküszöm, megkeverni, és bonyolultabbá, meg izgalmasabbá tenni az egészet, ha már ez kimaradt az élményből, meg a filmből. Hisz nincs mit titkolni, meg kertelni, a nagy várakozás megbosszulta magát, közel sem kaptam olyan szépet és jót a Tintaszívtől, mint azt reméltem, előzetesen. Bár a helyzet az, hogy itt nem is csalódásról, hanem szó szerint pofára esésről van szó…
Nem izgalmas, nem fantazis, nem kalandos, olyan semmilyen. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy a tök olvasható könyveket, amelyek bestsellerek meg mit tudom én mik, azokat, hogy lehet ennyire elszúrni, mellékvágányra helyezni, kvázi ilyen gáz filmet készíteni belőlük. Nem értem, komolyan. Ennek is volt egy ígéretes alapja, ami után talán a kalandvágyó, meg nem kis fantáziával megáldott emberek megnyalták a tíz ujjukat, pláne akkor, ha még olvasták is. De mind hiába, elszúrták.
A fentebb említett három tényező miatt a film már halálra is van ítélve. Kérdem én, ha ezek a kötelező elemek kimaradnak, akkor milyen filmre számíthat a nagyérdemű, vagy milyen filmet láttam én egyáltalán? Mert hogy ily kalandos fantazit biztos nem, arra mérget vehetsz. A bökkenő az, hogy egy fél óra elteltével már nem érdekel semmi, ami esetleg a szereplőkkel történik, vagy nem történik. Csak nézel ki magadból oly üres tekintettel, fejjel, mintha valami komolyabb műfajt néznél, viszont erről szó sincs. Itt tényleg el kéne ereszteni a képzelőerőt, meg jókat kéne kalandozni, e helyett csak unalom van a köbön.
S sajnos, nem is robban, soha, de soha, semmikor. Egész végig monoton, néha szép képekkel lágyítják a szívemet, meg addigra totálisan összetört lelkemet, azonban ez is kevés, ha valami hiányzik, a sztoriból is, a szereplőkből is, meg mindenhonnan. Ilyen fura lények is talán csak pár percre, cameora ugranak be egyet, és a gonosz meg a jó ellentéte, és annak követői is inkább mosolygásra, mint hogy kemény verítékes izgalmakra adjanak okot. Na de ilyet?
A színészek is betliznek, jókorát. S következzen is egy szomorú beismerő vallomás, miszerint Brendan Fraser egyre lejjebb csúszik, a neve már semmire (rosszra?) sem garancia, nagyon uncsi volt a szerepe, olvasott é egyáltalán valaha is könyvet? Egyedül Paul Bettany tetszett a gárdából, ő próbálkozott meg minden, csak hát ez a többiek mellett irtó kevés volt, bár még mindig a darab legjobbja volt szerény véleményem szerint. Mert itt a gonosz se volt gonosz, egy percre sem lehetett tőle félni, valamint a nagyit is bekeverték rövid szerepben, akivel csúnya dolgot műveltek így, mert megérdemelte volna Helen kisasszony, hogy többet mutassák, belőle többet ki lehetett volna hozni. Na mindegy…
Aki tényleg szereti ezt a műfajt, annak a tanácsom a következő, kerülje el nagyívben. Legszívesebben sírnék, bár a film ezt nem érdemelné meg. Kicsit szánom-bánom a ráfordított időkeretet, amit belefecöltem, azaz végigszenvedtem rajta… Remélem azért fognak még ennél színvonalasabb, jobb alkotások is születni eme műfajon belül, mert hiába, aki nem tud betelni vele, az így is meg úgy is mindent akar belőle… Ez olyan hármas, de lehet kettest akartam adni rá, s nem mertem. Áh, hagyjuk is inkább, mert nem érdemel meg ennyit, most komolyan még az Esti mesék is majdnem hogy jobb lett nála, ilyen felolvasásos megelevenedős sztoriban, ami kicsit, nagyon ciki meg égő, szerintem. Azt hiszem, most újranézem a Végtelen történetet, mert az még mindig csúcs…
