Annyi mindenről kéne írni… Nyithatnék, s kezdhetnék azokkal a nagy igazságokkal, mondatokkal, melyek a film végén hangoznak el a vége főcím lepergése előtt. Kezdhetnék azzal, hogy nem-nem, itt most nem egy kutyapárti „ömlengését” fogjátok bújni sorról-sorra. Kezdhetnék azzal, hogy nem olvastam a film alapjául szolgáló könyvet, valamint kezdhetnék azzal is, hogy sok jót nem vártam tőle, semmilyen formában sem. De ha jól gondolom, akkor ezek a tények, dolgok, nevezzük aminek akarjuk, a kedves olvasót nem nagyon érdekli, és izgatja, csak az, hogy a film végtére is pofásra sikeredett, ha bár az előzetest vétek megnézni, mert minden mosoly a zsebben marad akkor, szóval csak ügyesen. Na de mielőtt elárulok pár kulisszatikot, azelőtt még választanom kéne… de most melyiket is? Olyan egyformák, s ennivalóak. Valaki?...
 |
Ennivalóak, meg cukik, mint a gyerekek kiskorukban. Megy ám a nevetés, az öröm a családban, a házban, hogy ő a legszebb, legokosabb a vidéken. Aztán amikor kezd benőni a feje lágya, mind a kutyának, mind a gyereknek, akkor egyszer csak, elfelejtenek nagyokat mosolyogni, meg szépen viselkedni, azaz egy csapásra kibújik a szög a zsákból. Elkezdődik a nagy harc, a nevelés, a farkastörvények, a visszatalálás a helyes útra végett, ugyebár. Ez mind szép és jó, persze, de mi van akkor, ha olyan kutyával áldott meg minket az élet, már a kezdet kezdetén, amelyikkel már kiskorában is csak a baj van. Ezt nevezzük pechnek, vagy?
Marley, - aki ki nem találnád honnan kapta a nevét -, a sok kutyatársa közül az egyik, aki nem tud a helyén megmaradni, ülni legalább egy percen keresztül. Mindig kitalál valamit, inkább rosszat, mint jót, és azonnal talál magának valami elfoglaltságot, amivel persze csak eggyel több vonalat húz az amúgy se rövid számlájára. Azaz tetézi a bajt, rendesen. Rátesz egy lapáttal mindenre. Kérdezheted, teljesen jogosan, hol van ilyenkor a gazdi, a gazdik, akik megnevelhették volna ezt a nagyon rossz kutyát, ebet…
Hát mellette, vagy is legtöbbször csak mögötte, futnak, s futnak és ordítanak. Ennyire egyszerű a történet. Na de persze távol áll tőlem a mentegetőzés, meg nem is akarok itt pálcát törni senki feje felett, ezért azt mondom, meg van nekik úgy is a saját bajuk, amivel nap-nap után szembe kell nézniük. A fiatal pár, a mi kis alanyaink éppen gyereket, gyerekeket szeretnének, ezért döntenek úgy, hogy kipróbálják ezt az egész vigyázós, meg figyelős dolgot, ami miatt majdnem minden szülő pánikrohamot kap a gyerek születése előtt, szóval kipróbálják ezt egy kutyán. Aki először persze még oly kicsi, meg aranyos, kedves, aztán mondani se kell mi lesz belőle.
Tehát a párunk miután beszerez egy kísérleti alanyt, már elnézést, ráérezhet a nevelés ízére, azon nyomban, izibe. Csak sajnos egy idő után a kezükből kiesik az irányítás, és ahol Marley megfordul, ott bizony kő kövön nem marad. Pusztít, mindet, s mindenkit ami a közelébe kerül, mint egy vad oroszlán, olyan ő, nevelhetetlen, kezelhetetlen. Nem róla képezték, fesették meg a szelídséget, annyi szent. S lehet, hogy most minden a pár hibája, de amint mondottam volt, van nekik is életük, akarnak gyereket is, plusz a munkájuk is előnyt élvez mindennél, jobbak és még jobbak akarnak lenni, ehhez meg neki kell feszülni alaposan.
Így is telnek a monoton (futás, munka, futás) hétköznapok, mikor is végre megtörténik a csoda, jön a gyerek, ami aztán meg az addig se unalmas életet még jobban, teljesen, teljes egészében felforgatja. Mi lesz ebből?
Ha válaszolnom kell az előbb feltett kérdésemre, akkor egy igen csak élvezhető kutyás film lesz, amire azért egy fillért sem adtam, raktam volna. Eleve jó ez a kutyás sztori, meg minden, de ha már a csapból is ez folyik, Beethoven s társaival, akkor tényleg újat nehéz mutatni, bestseller ide vagy oda. S ezen még a színészek se segítettek, szegény Wilson most kezd csak igazán visszatérni a normal life-ba, meg kerékvágásba, egy szó mint száz, nem ez volt a legjobbnak ígérkező darab, na ja.
Aztán minden csodálkozásom ellenére, már a legelején elmosolyodtam, aztán megint, s megint, a végén pedig már majd könnyes lett a szemem, nem csak a nevetés miatt. A kutyás pillanatok célba , meg szíven találtak, igazán üdítők, s jók voltak. Nem lehetett feküdni rajtuk, meg agyakat eldobni, mert klisék is képezték az utam rendesen, de a mosolygást egyszerűen nem lehetett levakarni az orcámról, egészen az elejétől majd a végéig. Pedig mondom én, nincs itt semmi világmegváltás, csak a szokásos, kicsit nagyon kiszámítható story, némi társadalomkritikával, meg dárámval megfűszerezve. Ez utóbbi szerencsére senkinek a gyomrát se fogja megterhelni, kvázi azért a csöpögés miatt nem kellett a szomszédba menni a készítőknek, de az addigra felépített hangulatot, meg kártyavárat nem tudták, s nem is sikerült lerombolni. Miket is beszélek, van aki sírva fakadt, na ilyenkor nyom sokat a latba a kutyás ember, meg társadalom vitathatatlan ténye. Én inkább más párti vagyok, khm…
Viszont ennek ellenére is szerettem, s jókat derültem, s jól szórakoztam a filmen, ami azért totál meglepett. Alap pozitív csalódás ez, ilyen is kell, szavamra mondom. Nem is miért, hiába szereti, kajálja a nép, mint Marely a kosztot, mindenki, mert nagyon aranyos, kedves, nevetős vígjáték lett ez, cseppnyi drámával, meg kis üzenettel a tarsolyban. Kicsit giccses néhol, meg kiakad a mutató, és átesik a ló túloldalára, de ettől még, s ezt leszámítva a jó pillanatokat nem tudja elfeledni, ha akarja se.
A színészpáros pedig nem hibázott. Hogyan is tehette volna? Jennifer Aniston és Owen Wilson páratlan párosa jól mutat, szeretjük is meg sajnáljuk is őket. Van problémájuk elég, s akkor Marley is ott van nyakukon, kit persze mindennél jobban szeriznek (inkább szeretnek), de mégis annyi, de annyi csúfságot, meg bajt eszközöl, von maga után, hogy borzalom. Kitartás ezerrel. Maradjunk annyiban Owen kezd visszatérni, ahogy arra már tettem célzást, míg Jennifer is hozta amit kell. Ebben az aranyos filmben, ez pont elég volt, na.
Egy nagy kutyás fannak, gazdinak, egy ebbuzinak ez maga a csoda lesz, borítékolom már most előre, vagy akár utólag is. Jobban átérzi meg mi egymás, micsoda? szóval biztos nekik van igazuk. Viszont aki esetleg blöki nélkül élte le eddigi szerény, s úgy látszik komolyan unalmas életét, mármint nélküle, annak is tetszeni fog, csak helyenként fogja csóválni a fejét, ezt megígérem. A hét pontját megkapja a Marley, mert ő is volt a legnagyobb ész meg ász a darabban. Csak neki, csak miatta. Igaz, még Jennifer kisasszony is rácsapott, megtetszett neki, akarta haza. Persze a kellemes kikapcsolódás, meg szórakozás dolog, faktor is közrejátszik. Az biztos, hogy kutyát nagyon nem szeretnék egy ideig a közelembe látni, mert a látottak alapján valóságosan széttépne a buksztárcámat, cafatokra, jobb nekem a nyávogás, vagy lehet, hogy ez is csak nevelés kérdése… Sicc innen…Váú…
u.i.: a fotón levő egyik kiskutya pózát nem félreérteni tessék..
