Most ez így felvezetésképpen biztosan hülyén veszi majd ki magát, de egyszerűen nem kertelhetek, nem hagyhatom magam, ki kell nyilatkoztatnom az igaz valót, hogy ez a tini baromság még a sztárokkal meg a raklapnyi méretű érzelmekkel feldúsított filmeknél is jobban bejött, ez van. Természetesen szó sincs itt nagy változásokról, a világ totális összeomlásáról, ergó a világvégéről, mert ez a tinifilm (is) több sebből vérzik, és jócskán akadnak benne meredek pillanatok, amiket talán csak a célközönség tud elnézni jó nagy szívekkel, viszont tud mosolyt is csalni az ember orcájára, és néhol még élvezhető is. Micsoda? Na de álljunk meg egy pillanatra, vegyünk egy nagy lélegzetet, különösen azoknak tanácsos ez, akik már elhagyták a második ikszet, és csak akkor, csak is akkor folytassák a kép alant a folytatást.
 |
Nincs mit titkolni, ez egy ízig-vérig tinifilm, tiniknek. Azt mondanám, gondolnám, hogy inkább nekik, mint nekem, de hát ha már az élet úgy hozta, s ezt a dobta a gép, akkor minden további nélkül egyszer simán lenyelhető gyógyszer ez, aminek meg vannak a saját kis mellékhatásai, de ahogy említettem feljebb is, szerethető, imitt-amott. Annyi szent, hogy nem mindenki lesz képes befogadni, vagy elfogadni a néhol erőltetett, kicsit már izzadságszagú minutumokat, ez biztos. Lehet is itt kibúvókat keresni meg találni, hogy nem az én korosztályom, és hogy én már túl vagyok ezen, de valakit meg lehet pont ez éltet, hajt előre, hogy visszaidézze, nosztalgiázzon egyet a film által, kvázi milyen is volt az ő tinis korszaka… Hát tuti nem ilyen, ugye.
Ami egyfajta „pozitívumként” írható fel a film számlájára, hogy a nagy füstölés, szippancsozás, trinkülés az egy az egyben kimaradt, valamint a mai kommunikációs technikák, trükkök, - utalok itt a sajátos beszédre -, se kaptak semmilyen hangsúlyt, nocsak-nocsak… Nem ezek viszik a pálmát a filmben, akkor lehet, hogy nem is jó helyen járok? Na jó van, nem fogok itt megbélyegezni senkit s semmit, a film a tiniszerelemről, a tiniproblémákról szól, ezek vannak a középpontban egy tizennégy éves kiscsajszi szemszögéből, akinek életét vesszük górcső alá.
Tehát ő a mi kis főszereplőnk, aki átéli korának minden egyes baját, meg nyűgjét. Harcol az elemekkel, az emberekkel, az érzelmekkel rendesen. Először is ott vannak a szülei, akik mindig keresztbe tesznek neki és semmit se tesznek meg érte, de ami még ennél is aggasztóbb, rosszabb, az az, hogy, még a first kiss se volt meg tizen valahány évesen… Se csók, se pasi, ez egyenes út a halálhoz. De ami késik nem múlik alapon, új diákok jelennek meg, akikre azonnal rástartolnak a csajok, az Ászok, ilyen tinibanda tudod, a bökkenő az, hogy már foglaltak. Na és kit érdekel?
Ezek szerint már a tiniknek sincs könnyű életük, s helyzetük. Az Angus Thongs and Perfect Snogging jóformán semmi többet nem nyújt az átlagosnál. Hozza azt, ami elvárható, minden szépségével, meg csúnyaságával együtt. Néhol megmosolyogtat, mert azért a nevetés inkább kerülendő fogalom ebben az esetben, néhol meg alábbhagy, visszavesz az amúgy se szédületes tempóból, s annyira leül, hogy már bajok lesznek. Tényleg hihetetlen volt látni, hogy két igen csak jónak mondható, nevezhető jelenet között, hogyan bújhat meg egy totálisan katasztrofális unalmas banán rész. Komolyan mondom, ha ezek a részekre jobban ráfeküdtek volna az experték, akkor ebből talán még egy élvezhetőbb másfélóra is születhetett volna. Azonban a vég, amit kaptunk, a produktum a kezünkben, az sajnos telis-tele van üresjáratokkal. Az embert, leginkább a filmet csak az a tudat menti meg, hogy tudja, érzi legbelül, van még pár jobb snitt a tarsolyban, amiért érdemes szenvedni egy kicsit, nagyon. Ezért ül ott tovább és tovább, míg vége nem lesz.
Amit azonban nem lehet elvenni a filmtől, az a kezdés. Persze kiszámítható is, abszolút nincs itt semmi meglepetés a történetben, mintha valami tündérmesét néznél (micsoda befejezés?), de ahogy beszippant, az tényleg tanítani kéne. A főcím She’ so lovely - ja úgy ahogy kell magával ránt, követed végig az olajbogyót, amíg haza nem ér, ez nagyon cool volt, telitalálat. Jaj de kár, hogy utána ebből sok helyen engedett, ily kötelező drámai jelleggel. Néha már kicsit erőltetett volt, túlment egy ponton, és átesett a ló túloldalára nem egyszer.
A legnagyobb erény, vagy a dicsőség egyértelműen, minden kétséget kizáróan a zenének jár ki. A Soundtrack igazán szerethető, kellemes kis muzsikákkal van telepakolva, csakis olyanokkal, amiket hallhatunk is akár, hisz a fenti főcímdal is sokáig volt népszerű song a listákon. S ez csak egy volt, a többi pedig már rossz nem is lehet. Jó anyag.
A szereplőket nem tudom miért szidni, de miért dicsérni se. Néhányan nagyon beleélték magukat, az látható volt. Túl is mentek minden határon, de hát ha ilyen ez a mai fiatalság, ám legyen. A főhőscsajszi elég átlagos volt, ezzel szemben a fiú a bandás, aki új, jó nővel jár, emos beütéssel kicsit már feszélyezett, s sok is volt belőle, de ki lehetett bírni… A szülőket például még nagyon bírtam, az apuka dancingje nagyon ott volt!
Hát gyerekek sokan majd itt kifutnak a világból, s meg is értem őket, de azért nem volt olyan vészes a helyzet, mint amire speciel én számítottam előzetesen. Többnyire azt kaptam meg, amit vártam tőle, viszont adott egy kis pluszt a zenékkel, a baromi jó kezdéssel, s egy-két jó mosolygásos pillanattal, amik miatt nem tudok, nem lehet, négy pontnál kevesebbet, bár többet se szórni rá. Klisék, unalom, üresjáratok, már hihetetlenbe átmenő befejezés, szóval akadtak százával gondok, azonban az egyszer elment tipikus esete volt. Nem mindenkinek fogyasztható, de engedelmetekkel én most rányomok az OST-re még egyszer, hadd szóljon.
