The Guitar (2008)

inmfc - 2009.02.09. - 2 komment

 

Te mit tennél, mikor a szemedbe mondanák minden kertelés nélkül, hogy az életedből bizony egy, vagy legfeljebb két hónapod van hátra? Pedig fiatal vagy, és előtted, áll még az egész élet, de hiába, mert nincs kiút, nincs menekvés, az ajtó rövidesen bezárul. Azonban ez még mindig semmi, hisz kirúgnak a munkahelyedről és az egyetlen egy támaszod is szakít veled azelőtt, mielőtt még elmondanád neki, a szomorú igazságot. A kérdés továbbra is fennáll. Te mit tennél? Ebből indul ki tehát, s erre épít a soron következő alkotásunk, a The Guitar, aminek címére is kitérek, csak bírd kivárni.
 
 
Ha minden igaz, nagyvonalakban sikerült képet adnom, az alasztoriról, ami így azért borongósabb másfélórára enged következtetni. Azonban mégis a The Guitar olyan pimaszul, kicsit társadalomkritikával élve fogja meg ezt az egész témát, hogy arra nem lehet nem emlékezni, vagy csak sorokat nem szentelni rá, miatta, kérem szépen.
 
Amy Redford, aki igen-igen jól gondolod magadban, hogy kinek is leányzója, szóval ő, az apja nyomdokaiba lépve, első fecskeként betörve a filmes nagyvilágba próbál egy nem nagy újdonsággal előrukkoló filmmel lekenyerezni minket, már itt a legelején, a kezdetekkor. S biza’ a számításai helyesnek bizonyulnak, hisz a The Guitar szomorú mivolta ellenére is szórakoztat, megragad, és eléri azt a nem mindennapi tényt, hogy a megnézés után még perceket áldozzál rá…
 
Most kénytelen leszek ismételni –magam-, hisz a The Guitar egy érdekes, nem mindennapi alkotás. S jóllehet tudom én is, tisztában vagyok vele, hogy mit írtam pár sorral feljebb ezzel az újdonság dologgal kapcsolatban, de mégis annak ellenére, másképpen rakja le a téglákat, az alapot, amitől s ami miatt, aztán teljesen eltér az eddig megszokott – már csak pár nap van hátra az életemből című drámáktól.
 
Van, aki bakancslistát ír, és körbeutazza a fél világot, elmegy a kedvenc helyeire, és álmai „netovábbját” hajtja végre, valamint kipróbál olyan dolgokat, extrákat, amikre sohasem lett volna képes, addig a szent minutumig. Van, aki nem tudja feldolgozni a miérteket, és inkább saját a kezébe veszi a dolgokat, öngyilkosságot megkísérelve. S van, aki elzárkózik a fél világtól, a négy fal közé, ahol majd senki sem talál rá, és egymaga, egyedül, a világ hangos zajától elmenekülve, csendben, tér örök nyugovóra. Na, az az igazság, a nagy harci helyzet, hogy a mostani áldozatunk, még ha fájó is ezt így kimondani, szóval ő, az eddig felsoroltakat egytől-egyig kihasználja. Vagy ahogy szokás mondani, az élet minden egyes perce, vagy másodperce attól a bizonyos ponttól kezdve már ajándék, ami tudod, valami olyasmi, ami többszörös csomagolással van ellátva. Oké, ez nem volt valami érthető, akkor inkább én csomagolnám ki nektek…
 
Tehát arról van szó, hogy az egész ilyen mesés, csak ebben az esetben, az élet előtérbe kerül, az élni akarás, vagy inkább nem akarás. Szóval az egész egy energiabomba, egy életérzéssel teli darabka, ami lehet, hogy nem változtatja meg az eddigi életedet, de azért az alvó kisördögöt minden további nélkül felébreszti benned, ebben biztos vagyok. Persze ezt megint csak embere válogatja, ugyanis a film nagyon megosztja a nézőközönséget, sokan nem tudnak együtt élni, együtt érezni a főhőssel. Mondanám, legyen az ő bajuk, a lényeg, hogy nekem sikerült, ami miatt aztán, már most itt, kijelenthetem, hogy megérte a másfélóráját, nekem bejött.
 
A tisztánlátás végett, a középpontban akkor ott van szürke egerünk, vagyis mi ezt feltételezzük róla, akinek jóformán senkije sincs, és életének minden egyes percét a munkájának szenteli. Mint te vagy én, vagy bárki a földkerekségen, aki magára ismert. Lehet, sőt biztos, hogy jól megy neki, megy az üzlet és van pénze, de ő nem költ bele a vakvilágba, hanem igen is összekuporgatja magának. Semmi extrát nem tervez magának, hiába is tellene rá neki, éli a monoton hétköznapjait addig a bejelentésig. Akkor aztán összeomlik, és még az öngyilkosság gondolatával is „elkacérkodik”, de aztán olyat tesz, amire mindenki csak nagyokat pislantana, és megvakarná a fejét. S hogy mi is ez? Itt jönnek képbe azok a dolgok, amiket addig nem engedhetett magának, azokat most kérdés és habozás nélkül megteszi. Jöhet is a nagy igazság az első sorból: Mit veszíthet! Ugye! Beköltözik a beautiful penthouse-ba ily rövid időre, szerződéssel, ami nem olcsó mulatság mondani se kell, azonban ő a hátralevő napjait, hónapjait ott akarja eltölteni. Ki sem akar mozdulni onnan, sőt még ruhája nincs. Az üres lakást aztán sikerül berendezni, drágábbnál drágább tárgyakkal, és eszközökkel, butorokkkal. Valamint az 1963 piros Fender Stratocaster is végre az övé lehet, gyerekkora óta. Ezt teszi fel a pontot az i-re.
 
A nagy bebútorozás mellett még egy UPS fickóval, - aki a csomagközvetítő -, és egy Pizzákat kézbesítő lánykával ismerkedik össze, valamint kerül velük elég szoros kapcsolatba. S na igen, e miatt, már mint a szexualitás kérdés, meg hát a nő-nő közötti ügyes-bajós "kissek" ellövése miatt is, sokan kitérnek a hitükből, meg hasonlók, viszont vannak olyanok, akiket meg ez egy percre sem zavarja, legfeljebb csak a végfőcím után húzza a szája szélét. Ez még belefért, azt mondom...
 
A másik dolog, amibe lehet bele nem belekötni, az a számos hitelkártyás vásárlós megoldás, ami már egy idő után sok kezd lenni. Amerikában azonban ez a divat, ami miatt most a válság korát éljük, teszem hozzá halkan, szóval már maguk sem tudják megszámolni, hogy hány olyannal rendelkeznek, csak van nekik jó pár. Mint ahogy főhősünknek is, aki aztán a banános telefonjával sorra rendeli meg a katalógusokból a legdrágább csecsebecséket. Végül is ő ezt választotta, változtatott az addigi életén, amit sokan követnénk is nulla perc gondolkodás nélkül.
 
Most ezt majd sokan biztosan számon fogják kérni rajtam, de hát nincs mese kimondom, élvezetes darab, annak ellenére, hogy mégis csak a halált várja Mel. Kellemes darabka, ami ugyancsak nem váltja meg a világot, és nem fog itt díjakkal a kezében a címlapokon pózolni, ám mégis tud szórakoztatni, ahol kell megnevettetni, ahol kell megsirattatni, csak így, egyszerűen.
 
Nem nagy szereplő brigád lengi körbe a filmet, az biztos, nem ez a jellemző rá. A főhős mellett a két mellék van még, akik sokat nem tesz hozzá a darabhoz, bár nem is vesznek el abból, az értékéből, a minőségéből, a milyenségéből. Azonban a központi emberünk, Saffron Burrows meg élete talán egyik legjobb alakításával megmutatja a kritikusoknak, s mindenkinek hogy ő vele aztán számolni kell, a közeljövőben is. Már az ő szereplése miatt is megéri bepróbálni egyszer a mozit.
 

Amy első rendezése fülekre talált. Bár ez is amolyan filmfesztiválokon edződött darabka, de hát "valahol" el kell kezdeni, ugye. A The Guitar megkapja a hét pontomat, mert hozott egy kis pluszt az életembe, és ezt a halált várom dolgot is teljesen új köntösben mutatta meg. Tapsot neki, ezért. Azonban sírhat a másik szemem, hisz egy-néhány képkocka esetében meg tényleg átesik a ló túloldalára, kicsit túlművészi lesz, vagy hogy is szokták mondani, viszont ha a szimatom nem csal, akkor közrejátszik itt vajmi based on true story féleség, és ez az már teljesen más megvilágításba helyezi az eddig leírtakat, na. A lényeg, hogy a zene itt is cool, és a végfőcím megmenti a film becsületét. Nincs más hátra zuhanok én is! Ja és még nem válaszoltál a kérdésemre: te mit tennél?

Címkék: 7 the guitar

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkeltes.blog.hu/api/trackback/id/tr34933493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.02.10. 10:40:27

Héét?:D Na jól van, én csak a poszter miatt néztem meg, mert az nagyon tetszett.
Egyébként meg Burrows szenved, szenved, én is szenvedtem az unalomtól, mert egyáltalán nem jött át, nem szórakoztatott.

nyuszisz 2009.02.27. 19:45:15

Valószínűleg én is elkölteném az összes pénzem, de eleinte nem zárkóznék be, csak ha már nagyon elgyengülnék, addig pedig elutaznék egy kicsit világot látni utoljára. Ha nem lenne pénzem utazni, akkor csak az elzárkózás maradna, talán festenék egy-két képet, és elolvasnék néhány könyvet.

Nekem tetszett a film, és a zenéje is.
süti beállítások módosítása