Nem tudom ti hogy vagytok vele, vagy mennyire örültök, nem örültök neki, de azon filóztam, amire aztán pont is került végérvényesen, hogy ezt az évet kritikailag a Gran Torino-val zártam le, nagyban, kész, ennyi. Mert úgy gondolom, s szerintem nem állok messze az igazságtól, hogy egy ilyen kaliberű filmmel kell zárni ezt a 2008-as évet, szerintem, amolyan nagy és külön poszt formulában. S mivel „ellenfele” nem akadt, s időm se oly sok, mint a tenger, ezért hagytam annyiban a dolgot, és döntöttem úgy, hogy (írok azért pár gondolatot lentebb a mostanság látottakról), de erősen készülök már a jövő évre. Mert a búgi már itt van a lábamban, hisz jön majd a Dragon Ball (tuti zs kategória, de hát a fannak ez kihagyhatatlan), The Road (3V: Viggo és világvége), s ha minden imám és sóhajom úgy akarja, akkor a Watchmen is elérkezik(csak a pénz), a Sutter Island-dal (nagyon ígéretes) karöltve. Ezeken kívül persze G.I. Joe, vagy a Teminator is kötelezőként szerepel az étlapon, na meg a pixar Up!-ja és így tovább és tovább, meg tovább, tényleg oldalakat lehetne megtölteni a nagyon várt filmekkel, de előtte azért nem ártana, majd bepótolni egy-néhány fájóbb lemaradást az idei felhozatalból, azt illetően. Hiszen a nagy része, ha úgy tetszik, a nagyok még váratnak magukra, sajnos, s meddig, pedig minden porcikám ki van már éhezve jobbnál-jobb filmekre. De előtte még sok feladat vár ránk, hsiz itt van két kritika, de rád is, - mert az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó alapon - levonjuk (kis segítséggel, többen is akár, régiekkel, mostani kollégákkal) a nagy konkluziót a 2008-as évről. Ergó, legek, listák fogják követni utadat a következő két napban, bestek, death-notok, pro és kontra, évértékelés (na nem politikai) meg minden...
Australia
 |
Mert ahogy azt fentebb is említettem, mostanság nem volt sok élményben részem, hisz az Australia nyálas, nyájas filmje inkább a biztosítékot veri ki az emberben, mint sem hogy, a drover-rel meg hasonló háborús drámákkal foglalkozzon, itt, az év végén. Arról nem is beszélve, hogy a szinkron iszonyat, borzalom volt, amit csak az ultragáz befejezés tudott még tetézni. Pedig jól indult, de tényleg, aztán átment a csöpögős világkasszába, értem ezalatt, hogy ebben aztán nem spóroltak az elemekkel, mert ennyi üres locsogás-fecsegést jó régen láttam, láthattam a vásznon, sok értelme ennek se volt, ebben a formában. Minden volt ez, csak nem élvezhető. Legfeljebb csak a szememre hagyatkozhatok, hisz a fülemet legszívesebben vattával nyomtam volna el… A szereplők is enyhén szólva alulmúlták magukat, bár ez nézőpont kérdése, s ezen még Ausztrália történelme, meg története se tudott segíteni semmilyen formában. A dráma egy percre nem üt be, vagy nem jön át, ez a tereljük a jószágokat az Ából a Bébe, aztán majd lesz ami lesz koncepció meghasalt, de rendesen. Ugyanis ami azt követte az elég szánalmasra sikeredett, sajnos. Ennek két és fél órát nem kellett volna szenvednie, hanem rövidebb idő alatt is el lehetet volna intézni, a nagy love-t, meg varázslatokat, égígérő bölcsességeket. Szépnek szép, de semmire sem jó. Ha az eddigiek után se tudnál kifutni a teremből, fél óra után, akkor ezt a filmet neked készítettek, ott a helyed, más különben meg inkább újra nézzem a Broken Trail-t (ott is terelgetés folyik Duvall-lal, Thomas Hayden Church-el), már komolyan az is jobb volt, sokkal jobb. Hármas.
The Tale of Despereaux
 |
Aztán ott van a szívfájdító Cincin lovag, amit máig se értek, hogy miért is néztem meg, pontosan. Talán azért, mert a Lecsó good élményei pörögtek az agyamban, és a szemem előtt, így aztán mit nekem patkányok, meg egerek, felkészültem a hősre, a jelige lehetne: kicsi, semmitől se fél: neve Cincin, megváltja, megmenti a világot, vagy inkább a mesevilágot. Ámbátor a mese kifejezés is elég pozitív színben tüntetheti fel a mozit, ami azért korántsem volt olyan hősies. Ez megint a tipikus esete annak, hogy hiába a nagy fül (emlékeztet a m1es muksóra, aki sporttal nyomul), meg a kicsit erőltetetnek érzet egér-patkány sztori, - így a Lecsó után azért lehetet volna még nyugodni a babérokon -, mert ez mesének se volt mese. Túl sok volt az üresjárat, nem volt benne poénos dolog, vagy ennyire komolyra akarták venni a figurát nem tudom, ilyen apa-lánya dolgokkal. S újfent felmerül az emberben a kérdés: Most megint ki nézze, vagy ki értse meg ezt. Hisz a gyerek unja már magát, mondottam, nincs benne semmi vicces, és a Lecsó kultuszt, szeressük a patkányokat, életérzést is nyomorba dönti, hisz itt az egér viszi prímet. Ami nem is lenne baj, kicsit felnőttfejjel belegondolva, de azért vannak a rosszak meg a jók, de az ellentétek itt aztán csak másodpercekre szűrhetők le. No tanulságérzet, semmi. S még öröm hogy van egy jó patkány a sok csúnya patkány között, hagyjuk ezt, kérem szépen. No de azért annyira nem húzom le, de inkább elkerülni nagy ívben, tessék újra betenni a Wall-E-t, vagy Lecsót, azt mondom. Hármas.
