Történik ugyanis, hogy a szülők - apukát áthelyezik - már nem tudnak több pénzt, kvázi semmi pénzt beledobni az utazós perselybe, ami aztán teljesen keresztbe tesz az álmokkal teli, útra éhes fiatal barátunk tervének. Viszont, egy kiskapu még nyitva áll előtte, ami azonban semmi jóval sem kecsegtet a számára. Mert dolgoznia kell a nyár alatt, dolgoznia kell azért, hogy kifizesse az utazást. Ez persze egyszerűnek és magától értetődőnek tűnik/hangzik, de az igazat megvallva: James addig életében, nem sok percet töltött el a munkaerő piacán, ami csak megnehezíti még jobban az amúgy se rózsaszín felhős kialakult helyzetet. Bár tényleg próbálkozik tisztességgel a fiú, de miután már minden lehetséges irányba érdeklődött, be kell látnia, hogy csak egy sansza maradt, a legutolsó hely a listán, ami nem más, mint: a vidámpark. Rossz emlékek, kevés pénz, egy nem igazán testhezálló feladat, tök béna games feliratú "tisört", kvázi mi sül ki ebből? A fiú is tudja jól, hogy ez nem az ő világa, s talán már-már a halálra is felkészül, amikor megjelenik egy fény az alagút a végén, amikor megjelenik egy hullócsillag az égen, egy nem is akármilyen [értsd szép] lány személyében.

 

Azonban a jányokkal csak a probléma van, s ez most se történik másképp. Hisz, az amúgy nem túl aktív közösüléses életet folytató James barátunk rá is harap a csalira, amivel se szó, se beszéd, egy szép halat fog, csak túl nagyot, s túl problémásat, egy olyat, akinek megvan a saját élete, a színpad mögött. Ő, név szerint: Em, anyuka nélkül, egy parókás pótmama mellett kénytelen élni, akit szívből utál, sőt még cselekvésképtelen is a drága, mert két part között vergődik folyton. Nem tud dönteni, nem tud kitörni, olykor italba és más egyéb finomságokba fojtja bánatát, azaz sodródik az árral, ami előbb és utóbb megbosszulja magát. Tehát, a nagy fiatal éretlen elme itt is jól megmutatkozik, de ezen kívül még a dilemmákkal, zűrökkel teli életből is kaphatunk egy szeletet, mely nagyon rányomja bélyegét a fiatalokra, akik megpróbálnak kiutat keresni, egy saját útra találni. Olyanra, ahol önálló életet élhetnek, ahol senki nem szól rájuk, feléjük, s az Adventureland pedig egy jó hely minderre. Addig legalábbis, amíg nincs vége a nyárnak, s addig se kell at home a rossz levegőt szívni az ősökkel valamint a gondokkal együtt élni.

 

S akkor: welcome to adventureland! Egy vidámpark, ahol állandóan szól a rádió, ahova állandóan tömegek érkeznek, kicsik és nagyok egyaránt, ahol Lisa P tánca & teste élményszámba megy, s ahol a legnagyobb nyeremény egy óriáspanda. Bár, ahogy az tisztán látszik, ez mind csak szemfényvesztés, vágyak meg örömök keltése, semmi több, mert itt (is) lehetetlen elvinni a fődíjat vagy csak nyerni valami igazán nagy ajándékot. Ha azonban valakinek ez mégis sikerülne, akkor ott csak csalásról lehet szó. Egyébként a csapatot egy népes kis fiatal brigád alkotja, egészen az együgyű bosstól kezdve a mindenesen [karbantartó] keresztül a különböző vallású emberekig mindenki. Sok-sok különböző arc, figura, de őket összeköti ez a hely, a vidámpark. Na ide csöppen bele, ebbe a világba a versekkel barátkozó James barátunk. Sok kérdőjel, még több kétely, viszont a kezdeti nehézségek után már gyorsan feltérképezi a helyet, annak minden egyes személyzetét. Különc figurája simán beleillik a v’park imázsába, így gyorsan összeszokik a bandával, legfőképp a fent említett széplánnyal. S egészen addig találkozgatnak, együtt bulizgatnak, sokat beszélgetnek, amíg elcsattan az első kiss, s amíg meg nem történik sajnos, a szokásos jányos labda visszadobás, lassításos, kikosarazós effektus [persze a fiút sem kell félteni]. A szitu azonban bonyolult lett, annál is fogva, mert a fiú úgy érzi, hogy megtalálta az igazit, de mégis másfelé kacsingat, miközben a lány is. Most akkor hogy is van ez? Majd meglátod, ha meglátod.

 

 

Azt kell mondjam, az Adventureland egy igazán kellemes meglepetéssel szolgált. S most direkt ki is emelem a meglepetés szót, több okból is. Egyszer azért, mert tényleg nem számítottam ilyen jó kis alkotásra a Superbad rendezőjétől, másrészt meg azért, mert becsaptak. Bár ez utóbbi inkább rosszul (hangzik) szokott elsülni, ám most mégis megvettek vele, lekenyereztek, de nagyon. Mégpedig azzal, hogy vígjátékra készültem, s alapvetően nem azt kaptam. Fontos is tehát leszögezni, hogy ez nem egy vígjáték, de nem is mentes apróbb-nagyobb mosolyoktól. Egyszerűen arról van szó, hogy úgy adták el nekem a filmet, mintha itt komolyan nagy nevetéssel kéne számolni mindig. E helyett, pedig, lett belőle egy inkább keserédes hangulatú mozi, amiben a fiatalok keresik a szerelmet, egymást, a helyüket a világban. Rossz döntések, igaz érzések, titkok, pici (de annál nagyobb) hazugságok, s a vidámpark, ami összeköti őket.

 

Amitől jó lesz igazán a mozi, hogy minden egyes fiatalnak megvan a mai [kor] megfelelője, azaz életteli figurák, akik valahogy egyensúlyoznak a kötélen, hogy le ne essenek. Az élettel küzdenek nap mint nap: van ki állandó hazugságokba él, van, aki nem tudja a múltat maga mögött hagyni, van, aki reménytelenül keresi a szerelmet, s van, aki pedig úgy gondolja, hogy ő kevés már ebben a világban, ő nem olyan szép, mint a többiek, ezért inkább visszahúzódik. Az egyéni sorsok mellett persze a szerelemnek van nagy jelentősége még az Adventureland esetében. A „tiniszerelem”nek nevezett szkénákból sokat kaptunk már a fejünkhöz az évek alatt, különösen az utóbbi időben, ezért nehéz valami frissel meghintett képkockákkal előrukkolni. Itt, ezt, szépen, minden giccstől mentesen, picit humorba göngyölítve tálalják, ami által a néző egy idő után már izgulhat is akár a szereplőkért. A tettek & a szavak sokat érnek, de egy pillanatra sem érezni azt, hogy James barátunk helyett más lehetőséget választottunk volna, abban a pillanatban. Viszi, sodorja magával az ár, mindig előre néz, picit többet akar, s túl sokat ad a felnőttek szavára, de hiába olyan amilyen, őt azért lehet szeretni, meg lehet kedvelni a játékidő alatt. Ez pedig mondani se kell pirospont a javából a színészeknek.

 

S ha már színészek, akkor Jesse Eisenberg és Kristen Stewart produkciója kiemelendő a hosszú-hosszú team-ből. Nem nagy alakítások ezek, de mégis, ahogy arra előbb is utaltam, megvesznek, s átadják az érzést, velük együtt sírsz, nevetsz és így tovább, hozzák a kötelezőt, pont. Ja, és a kisasszony meg nem tudom hogyan csinálja, de egyszerűen van benne valami, ami miatt nehéz nem odafigyelni rá, különös. Amúgy a többiek is királyak voltak, az idióta vezetők, a szép Lisa P, de plusz ráadásként ott van még egy Ryan Reynolds éppenséggel….

 

Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy Greg Mottola mozija nem mutat semmi újat, semmi váratlant, semmi meglepőt, amitől itt nagy világmegváltásnak kéne bekövetkeznie. Ezt tényleg nem, de helyette egy aranyos, bájos varázslatos történetet, hangulatot igen, amivel megfog, nem ereszt el. Valaki keserédesnek, valaki filgúdnak titulálja, s komolyan, nehéz is pontosan megfogalmazni mi is lett belőle, hogy mi is ez az Adventureland. De a bizonyítványt, és az általam rádobott nyolc pontot nem kell megmagyaráznia, annyi szent, mert biztosan kap és vesz el időt az életemből a továbbiakban is. Ha más nem, akkor a jelesre sikeredett ost mindig emlékeztetni fog a nyolcvanas évekre, s erre a filmre. Jobbnál jobb számok váltják egymást régi alap beton zenékkel, így nem is meglepetés, hogy az utóbbi idők egyik legjobb filmzenei albumával ajándékozott meg még ráadásként, növelve a film, a hangulat értékét mindazonáltal. Aki nem látta, az sürgősen pótolja, aki meg látta az ne féljen újra megnézni… Enjoy!