Ismételten egy elképesztő csalódás a folytatások világából. Mielőtt azonban még mindenki csak is a rosszra gondolna, a legrosszabbra, azoknak jelezném, hogy ez bizony annak a pozitív formája meg fajtája volt. Pedig tényleg ki hitte volna, hogy a megtorlásokat, amik ugyancsak a képregény életből, univerzumból csöppentek a vászonra, azokat és azokból lehet még normálisan is filmet gyártani a néző számára. Ez a „kettő”, a folytatás, azonban nem kis fegyvertényt tudhat magáénak. Mit is? Jobb lett, mint elődje, ennyire egyszerű a képlet. S ez az, ami, azért manapság elég ritkán fordul elő itt a filmek hazatájékán, ugye. Viszont nem árt tisztába tenni a dolgokat, meg az itt leírtakat, mert egy picikét túl rózsásra festettem le a képet, miközben azért voltak, és kerültek a gépezetbe porszemek, meg a képre nagyon nagy sötét foltok,, olykor-olykor. Vágjunk is bele, azt mondom!
 |
Ez a történet se tegnap kezdődött, hanem még réges-régen valamikor a lapok hasábjain. Valaki olvasta, valaki rajongott érte, valaki meg filmre vitte. Itt sem kell nagy bonyolult eseményekre számítani, hanem csak egy szimpla igazságosztóra. Olyanra, akiből már látott, meg olvasott sokat a nagyérdemű. Kellett egy indíték, baljós múlt, mint például a család elvesztése, és indulhatott is a tekercs. Erre lehetett majd rápakolni az echte bad boys-kat, akik mindig újra és újra színen vannak, sosem fogynak ki meg el, mint a duracell nyuszi. Állandóan valami csúnya dologba törik a fejüket, és amikor már azt hinnék, hogy révbe érnek, na akkor töri be az ajtót, és lép be a mi megtorlónk, természetesen felfegyverkezve. Na ő a mi hősünk, aki megbünteti azokat, akiket a police egyszerűen nem tud.
Ám de mi van akkor, ha egy ilyen tisztogatás közepette nem csak a rosszak kapnak golyót a fejükbe, hanem egy jó, aki éppen rossz helyen volt, rossz időben, tudjátok, persze. Erről tudna többet mesélni, nekünk, Frank Castle aka megtorló véletlenül tesz el láb alól egy jófiút, akivel közös volt a cél, vagy hogy is szokták ezt mondani. A lényeg, hogy ezután, a baklövés után, már tényleg mindenki őt keresi, szeretné megtalálni. Az életben maradt rosszarcoktól kezdve a lelőtt fiú barátjáig, a rendőrséget bele (nem) számítva, mindenki.
Frank Castle azonban egy percre sem idegeskedik. Csak néha gondol vissza, meg töpreng a múlton, látva a lelőtt ember családját, feleségét és gyermekét. De nincs idő sokat drámázni, mert a bűnösök, a bűnözök visszatérnek, hogy bosszút álljanak. Van miért, hisz rendesen kidekorálta a fővezér arcát, akinek aztán meg is van a nyomos oka arra, hogy megtalálja és megölje őt, a Megtorlót. Mivel neki nem ment, ezért még nem normális testvérét is bevonja a buliba. Röviden ennyi lenne, pár mondatban a történet, amit aztán sikerült annyira megspékelni, megfűszerezni ínycsiklandó hozzávalókkal, hogy az még élvezhető is legyen, egy szinten.
Eddig nem írtam le, de úgyis mindenki tudja, hogy ez egy tökös bé film lett a javából. Nem akart nagyon túl komolynak látszani, tűnni, hanem csak egy ereszd el a hajam stílust felvenni, amitől a néző haja égnek áll, meg a képregény olvasónak is valami megmozdul a szívében és lelkében egyaránt. Valami ebből pedig visszajött. Nem lett ez tökéletes, nagyon messze van attól, de a korábbi részeket látva, még mindig ez jött be, leginkább.
Itt végre nem feszítették a húrt ilyen drámai dolgokkal, meg szálakkal, hanem belecsaptak a lecsóba, és ment a gyakás meg a bullet-time, ahogy azt kell, és ahogy arra mindenki ki van éhezve, ugye. Erre pedig nincs panasz. Egy kis erőszak, vér, erőszak, durr, vér, erőszak, és humor. Na valahogy így lehetne összefoglalni a látottakat. Közbe-közbe azért a dráma is jelen van, de ezt tessék elfelejteni, mint ha ott se lenne. Vannak kifejezetten szép és korrekt jelenetek, amik előtt tényleg lehetne is meghajolni, tisztességgel, de be-becsúsznak meredek dolgok is, ami miatt nem lehet itt nagyon örülni, kedvünkre.
Az új brigád, team, a rendezővel meg a főszereplővel minden dicséretet megérdemel. Nem hagyták, hogy ez is abba a hibába essen, mint az elődje. Így ebből aztán nem lett, mindenki nagy szomorúságára, kislányoknak való limonádé, hanem igenis néhol véresen komoly, néhol meg véresen vicces darabka. Ezt utóbbit, komolyan írtam, mert voltak olyan snittek, miken csak nevetni lehetett volna, akár indokoltan, akár indokolatlanul. Egy kicsi szájhúzás emiatt azért közrejátszik. S akkor még nem is említettem Castle halhatatlanságát, akit aztán senki sem tud eltalálni, nem hogy megölni. De hiába is feszengek ilyen dolgok miatt, miközben legbelül én is jól tudom, hogy erről van szó, ez benne van a pakliban.
Ha az egészet summázom, akkor kicsit a hangulat is akadozott, nem egyszer. Lehet, sőt biztos, hogy ez az emlékek állandó bevágásának, vagy a túlpörgött rosszfiúknak köszönhető, elsősorban. Ahogy említettem a drámát itt hanyagolták, de nem annyira, ahogy azt kellett volna, elméletileg. Hisz gyakorlatilag ebbe is pakoltak rendesen, mikor is Ray Stevenson se tudott ezzel mit kezdeni. Hiába tartom jó és jobb választásnak, az előd Jane után, annyira azért nem volt tutira meggyőző. Az arckifejezése sok mindent nem árult el, az biztos. Ennek ellenére a haladás, meg a fejlődés tapasztalható, talán egy harmadik esetében már minden klappolni fog. Ki tudja?
Moziba nem, tékába igen érkezett ez a Megtorló folytatás. Hogy ez mire lesz elég, az már jövő zenéje. A War Zone kap egy hat és felest, minden további nélkül. Voltak gondok vele, ahogy azt fejtegettem sorokon keresztül fentebb, de mindhiába, mert az elődre köröket ver, és bé kategóriában is teljesen megállja a helyét. Nem az a fajta, amit majd még egyszer előveszel, jobban mondva lekapsz a polcról, hanem az, amelyiken egyszer kábé másfélóra erejéig elvagy. Néha nagyokat nézel, néha a szemöldököd húzod fel, néha a szájad szélét húzod el, viszont a végén bezzeg, te is szeretnéd magadra ölteni, húzni a halálfejes t-shirt-öt. Ezt kapd ki.
