Miért dönt úgy egy férfi, hogy rendőr lesz? Ki az, aki reggel felkel, mosakszik, borotválkozik és úgy megy munkába, hogy nem tudja, vajon életben marad-e a nap végére is? Kék egyenruhába öltözik, s viseli a jelvényt, amelyek a büszkeséget, és a dicsőséget jelentik, számára. Úgy érzi ő is, hogy kiérdemel egyfajta tiszteletet. Letette az esküt, ami után fenntartja a békét, s amiért életét adja, nap mint nap. Szolgál és véd. De van úgy, hogy kicsúsznak a dolgok a kezei közül. Minden elúszik, amiért valaha is küzdött. Miért? Mert ő nem good cop, hanem annál roszabb...
 |
Egy újabb zsarufilm tehát Amerikából. Zsaruk, zsaruk meg zsaruk. A filmgyártás, a művészet egyik leggyakrabban használt "témája", kliséje. Talán már túlontúl is sokat vannak a képernyőn, a vásznon, amint éppen sorozatokba és filmekbe fészkelik be magukat. Persze van, aki megszületik és rendőr akar lenni, semmi kérdés nélkül, és van, kinek, az, álmai netovábbja, hogy egy ilyen filmet láthasson, ahol a jó győzedelmeskedik, és a rossz pedig a dutyiba kerül, a hűvösre. De hát amióta világ a világ, azóta tudjuk, hogy nem ilyen egyszerű a képlet, és nem olyan álomvilág ez a rendőrszakma, hanem igenis kőkemény harcok zajlanak le nap mint nap, kint az utcákon. Hogy eleve Amerikáról beszéljek, elsősorban. Aztán lehetne itt még olyan okoságokkal élni, hogy van a jó zsaru, meg a rossz zsaru. De erről is annyi, de annyi képkockát láthattunk. Egyszerűen ebben már nincs semmi újdonság. Valamint abban se, hogy a film az utóbbira helyezi a főbb hangsúlyt. Igazság, becsület, lojalitás és család. Melyiket vagy hajlandó feladni? Belső vívódások, a rendőr is ember, van családja, van becsülete, de az igazság az mindennél fontosabb.
A történetről nagyvonalakban annyit, hogy miután megölnek néhány rendőrt egy bevetés során, azután apuka felbérli a fiát (aki már rég dolgozott), hogy találja meg a rosszfiúkat, akik ezt tették. Persze nem olyan egyszerű a helyzet, hisz az igazság sokkal fájóbb, mint azt gondolta volna…
A Pride and Glory egy korrekt iparos munka. Amit szépen megoldottak, amolyan kiváló, színjeles dolgozatként rendeztek meg, de mégis hiányzott belőle valami. A bökkenő csak az, ebben az esetben, és mint általában, hogy ez sajnos nagy vérveszteséggel jár. Hisz ez a valami, a hangulat. A feszültség, az izgalom, amitől foghatná a fejét a nagyérdemű. Persze imitt-amott ez megérkezik, viszont akkor sem tudunk annak felhőtlenül „örülni”. Inkább dráma ez, na, a baj az, hogy abból is a rosszabbik fajta.
Bárhonnan is vizsgálom, a film első fele az úgy ahogy van, nem jó. Vagy inkább úgy fogalmazok, nekem nem jött be. Oké a legelején feldobja a labdát jó magasra, ezzel a kivégzéses, vérfürdős dologgal, jelenettel, azonban utána, mint ha mi sem történt volna, hagyja, hogy az a bizonyos a földre zuhanjon. Elkezdünk belemenni ilyen klisés, sablonos epizódokba, mint hogy egy rendőrcsalád gyermekei, elvált feleségek, ne tovább egy ifjú, aki hosszú év után tér vissza, a rendőri életbe. Blablabla... Azaz nagyon mélypontra ér a mozi, ahonnan aztán csak nagy erővel, de sikerül kikászolódnia a második félre, úgy ahogy. Bár nem mondottam, de meg kell jegyezni, hogy kiszámítható is, sajnos. Pedig még a legelején egy faja nyomozgatós, egy noir születésében is reménykedem. Kvázi emberről-emberre derülnek ki a nagy titkok, a nagy nevek, és jutunk előre a nyomozásban. De nem! Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy erről itt szó nincs, azonban ez egy idő után minden jelentőségét (el)veszti. Ennyit neked nyomozás, két perc alatt kitalálható az egésznek a „szerkezete”. S ilyenkor nem is értem, hol itt a nagy csavar? A nagy megdöbbenés lemaradt, és a nagy küzdelem is, ami igazán jellemzi ezeket a filmeket, azok egy az egyben kimaradtak a repertoárból. Se nyomozás, se küzdelem, se izgalom! Jöhet a kérdés mi van akkor? Egy csipetnyi dráma, amit néha sikerül eltúlozni, oly amerikásan, és egy-néhány unalmasabb pillanat, amit egyszerűen nem lehet nem elfelejteni, neki.
Tudom, hogy mostanság sokszor sütöm el azt a klisé szöveget, hogy nem mutatott semmi újat, de ez ebben az esetben sincs másként. Ám ahogy szoktam mondani, ez nem is igen lenne nagy probléma, ha lenne valami, ami elfelejtené velem ezt a tényt, az első perctől kezdve, egészen az utolsóig. Valami olyan körítés, olyan hangulat, ami miatt csak a végfőcím lepergésekor jutna csak eszembe, hogy „nanemár” ez is ugyanaz volt, mint az xy. Néhol nagy üresjáratok, vontatott jelenetek képezik utamat. S e mellett még a párbeszédek se tudnak ütni. Hosszúnak pedig, túl hosszú. Nagyon úgy néz ki, itt már semmi sem az igazi.
Ám mégis érdemes megállni egy pillanatra. Mert a film második fele elnyerte a tetszésemet, és amikor végre kilépett a nagy drámai színfalak árnyékából, mögül, akkor tudott a legjobban érvényesülni, számomra. A kis akció része, meg úgy ahogy van, ott van a szeren. Az operatőr kolléga is kitett magáért.
Volt egy pont, amikor kicsit elmosolyodtam és ez a nagy összetűzés jelenete miatt történhetett meg. Nem értettem a lényegét, hogy akkor hol van most az ízig-vérig zsaru dráma meg krimi? Öröm az ürömben, hogy a végkifejlet legalább "normálisra sikeredett", így az mégis csak visszaad valamit a gyengébb percekért.
Akikre nem lehet a panasz az a kettős. A színészi team. Ők mindent megtettek, a forgatókönyv sutasága, és egyszínűsége nem az ő hibájuk. Megpróbáltak mindent beleadni, s ez sikerült nekik. Mint Edward Norton, mint Colin Farrell hozta a szerepét. Jók voltak. Amennyire tudtak, próbáltak valamit kihozni ebből a filmből. De hát ők se tudták megváltani a világot, ugye.
Bárhonnan is nézem a Pride and Glory-t, be kell érjem azzal, hogy ez is csak egy tucatfilm lett a sok közül. Pedig, akár többre is vihette volna, ilyen színészekkel, vagy akár ezzel a zsaru-dologgal. Kevés volt, hiányzott belőle a kraft, a kakaó, sikerült ezt is túldramatizálni, ami egyáltalán nem tett jót neki. Kap egy hatost, mert minden húzásom ellenére, egyszer megérte a pénzét, de aki faja echte police-os keménykedést akar látni, meg krimit száz szálon, na annak nagyon nem ajánlom. Mondom, szolgálnak és védnek…
