Nocsak, nocsak, mibe nem fut bele az ember teljesen véletlenül? Egy koreai nagyon jó filmbe.

 

Ha emlékeim nem csalnak, akkor, eddig az FFK olvasója nem sokat látott és olvasott koreai filmekről. De ezen itt az idő változtatni, azaz egy kicsit elhagyom Európát, s Ázsia felé veszem (vesszük) az utat, még ha egy poszt erejéig is, ugye. Most nem amerika remake gyártásáról szól a fáma ezredszerre ez évben, hanem egy ízig-vérig koreai romkomról, amelyről bizton állíthatom, hogy bárki példát vehetne. Mert valahogy így képzelem én el az echte profi romantikus vígjátékot. Ahogy sokszor mondottam már, nem vagyok nagy fogyasztója a filmipar e szeletének, de mégis ha arra kerül, akkor nem tántorodok el az előttem levő és álló műfajtól, különösen akkor, ha némileg megtörtént eseményeken is alapszik, s ne tovább akkor, ha pozitív visszhangja, utóélete több mint bizakodó és hízelgő számomra nézve egy jó kis kellemes szórakozás reményében. Rettegj Hollywood, mondom!

 

Persze Amerika nem tétovázott, és azonnal (ami hét évébe tellett, nah) elkészített a film remak-jét, úgy ahogy azt már megszokhattuk tőle. És mondani se kell, a „folytatás”, az újrázás már nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Majd mindenki szidta és feleslegesnek tartotta, bár gondolom ez is ismerősen hangzik. Ha vért izzadnak a tengerentúlon, akkor se fog össze jönni nekik egy normális épkézláb remake, ennyi. Egyetlen egy haszna van ennek az egész remake dolognak, hogy akarva-akaratlanul (tapasztalatból beszélek) felfigyelünk az eredetire, amelyről addig egy árva szót vagy mukkot se hallottunk, hallhattunk. Tehát az egész inkább visszájára, mint sem előnyére változna. De hát ez engem, minket vajmi keveset érdekel, mert az eredeti, a 2001-es My Sassy Girl minden tekintetben egyedi, és utánozhatatlan. Előre szeretném jelezni, az újat nem láttam, nem mertem megnézni, és a ’01 látottai alapján nem is fogom, soha.

 

Ahogy írtam pár sorral feljebb, igaz történettel állunk szembe. Egy blogger volt az (milyen kicsi a világ), aki ezt a történetet (a sajátjáét, persze) lejegyezte, majd abból aztán már könyv formájában elegendő indítékot, s nyomos érvet (bestseller) szolgáltatott a film elkészítésére. Jae-young Kwak vállalkozott - akkor ezzel az első filmjével robbant be a köztudatba - erre a nemes feladatra, melyből szerény véleményem szerint ki is hozta a maximumot. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint sem hogy akkoriban, az év legjobb ázsiai filmjének választották. És temérdeknyi díjacskával lepték meg a My Sassy Girl-t, amiről ideje lerántani a leplet, ergó miért is dicsérem, dicsérhetem ennyire?

 

Nagyvonalakban az alapszituról: főhősünk (aki kicsit balek, ügyetlen stb…) egy nap, belebotlik egy részeg lányba, aki attól a naptól elkezdve megváltoztatja az életét, de nagyon. Ahogy szokták mondani: fenekestül felforgatja…

 

Nincs mit kertelnem, ez baromira bejött. Tényleg valami ilyesmire számítok akkor, amikor e műfaj megnézésére adom a fejem. Ez bizony több mint meglepetés, ez maga a zsenialitás. Hihetetlenül lenyűgöző és hangulatos. Pedig első olvasatra, hallásra a történet nem sok jót ígér. Láttunk már ilyet eleget, egy ember, aki megváltoztatja a másik életét. Legutóbb a Visitor kapcsán mentem le hídba, és nem tudtam megállni a dicsélő szonóklatot. A My Sassy Girl esetében azonban annál is több van. Ez a romkom ékköve, amire bármikor, pár év múlva is fogok emlékezni, annyi szent. Szóval a történet klisékre ad okot, de a film ügyesen kitér előlük, - vagy ha van is, már elfelejtettem, mert volt ami kárpótolt azért - és Ázsiában nem is szokás túldramatizálni, meg amerikaizálni a dolgokat, hál’ Istennek.

A forgatókönyv egy pillanatra sem ereszt el. Nincsenek üresjáratok. A narráció ügyesen lett végigvezetve. Így lesz szépen felépített és dinamikus a történetvezetés. Nincsenek komoly és felesleges mellékszálak. Minden, ami történik, az a szem előtt zajlódik le, abban a két órában. A kezdéssel már megadja az alaphangot, amire a megismerkedéstől számított percekben még rátesz egy lapáttal. A befejezés pedig annyira egyszerűen és gyönyörűen megy végbe, hogy nem hiszek a szememnek. Csodálatos és varázslatos. Mindenféle giccset, meg csöpögést nélkülöző alkotás ez, amely nosza jól is esik az embernek, a nézőnek, a kritikusnak ezekben az ínséges időkben. Van min meglepődni és nagyot nézni. Már most borítékolnám kötelező jellegűnek írnám fel, vény nélkül. Míg a mellékhatás nem marad el, akkor se, amikor már leperget előtted az utolsó képkocka is. Szép, nagyon szép!

 

Ha most össze kéne foglalnom mi volt a legnagyobb erőssége a darabnak, azt mondanám maga a film, úgy zusammen. Minden apró része, részlete a helyén van. Úgy bizony. A szkript már agyon lett dicsérve, és emellett a megvalósítás is sokat tesz azért, hogy jól szórakozzam, kellemesen kikapcsolódjak a My Sassy Girl alatt. Az említett narráció, a lány és fiú közti kapcsolat ábrázolása, a fényképezés, és a zene mind-mind elengedhetetlen és nélkülözhetetlen jelzői a filmnek. De ami a legfontosabb, az én állandó problémám, a hangulat egy az egyben átjön. Annyira, hogy a végén teljesen azonosulhatunk a két szereplő valamelyikével. Nem is feltételes módban mondanám, hanem kijelentő mondatként. Mert hiszed, vagy sem, a néző egy idő után már „szorít” a szereplőknek minden sírás meg rívás nélkül.

A filing tehát cool. Nagyon cool. A megmosolyogtató, vagy inkább nevetetős, humoros jelenetek szépen lettek adagolva a romantika „szálhoz”. Nincsenek ezerszer lerágott csontú poénhegyek, hanem ilyen helyzetkomikumos snittek, és beszólások. És hát a párbeszédek, ha már itt tartunk, ugyancsak „működnek”.

Még most is, pedig nem a minap néztem, beugranak képek a filmből: holmi tűsarkú cipő viselése, időkapszula elhelyezése, az állandóan pimasz, inkább ordibáló, durva, követelődző lány megnyilvánulásának emlékei is tisztán élnek még bennem, most is, mindörökké. A romantika fejezet pedig annyira jól van kihegyezve, hogy egy percre sem érezzük erőltetetnek, és szájbarágósnak. Mindvégig a határon belül halad, nem esik át a ló túloldalára. Komolyan az egész, olyan mint egy mese. Se csók, se összeborulás. Pedig a szerelem ott van az első képkockáktól kezdve.

 

A karakterek nagyon szerethetők. Mondhatni tökéletesek. A film felénél már bőven kialakulhat benned egy kép a főhősről (fiú). Aki azért előtérbe van, de a lány sem teljesít rosszul, lásd Ázsia- legjobb színésznő díj tulajdonosa lett. A szereplők (igazából majd ők ketten, a többiek statiszták legfeljebb) játéka engem meggyőzött. Nagyon is. Sajnálom, de már kifogytam a dicsérő szavakból és jelzőkből.

 

A zene és fényképezés is megérdemel még egy bekezdést. Az I believe muzsika pár poszttal előrébb ott csücsül és szerepel az utóbbi legjobb filmzenei tracek top 15-ben. Nem érdemtelenül. Hallgatni tessék, és megszeretni.

Míg a képek is magukért beszélnek, akár a metrós jelenet, akár az öreg fa a hegyen is többszöri visszajátszást érdemel.

 

Kilenc pont. Sokat nem tudok már hozzátenni mindahhoz, amit már elregéltem. Csak ajánlani tudom mindenkinek, nem csak ázsiafilm szeretőknek. Igazából a műfaj kedvelőinek meg egyenesen kihagyhatatlan. Szóval mindenki tapadjon rá a képernyőkre, megéri. A film azonkívül, hogy jó (kitűnő) benyomást tett rám, még egy nagy fegyverténnyel is büszkélkedhet. Ami nem más, mint, hogy egy unalmas délutánon jobb kedvre derített, és egy más hangulatban kelhettem fel fotelemből. És ez nagy szó, nem minden film tudja ezt elmondani magáról. No mindegy. Ezek utána már csak azon tűnődöm, hogy mellébeszélés helyett ki kéne nyilatkoztatnom az igaz valót, azaz, hogy rabja lettem a műfajnak. Megszerettem. My Sassy Girl-ből még…még…még