Az utóbbi időben egyszer se tudtuk megállni, hogy egy vígjátéknak aposztrofált, nevezett filmet, ne szidtunk volna sorról-sorra. Mindig bíztunk, vártunk, hittünk, meg mi egymás, hogy eljön a nap, amikor végre olyat láthatunk, és hallhatunk, amelytől nekünk is mosolyra áll az arcunk, olyan poénokkal, amelyeken többször is tudunk jóízűen, nevetni, kacagni, röhögni. Bár ez ugye, szoktuk mondani, embere válogatja. De mégis a legtöbben osztják azon véleményünket, megállapításunkat, hogy egyszerűen az eredeti poénok, és mint a verbális humor elemei is, már-már kihalóban vannak a filmipar berkein, sátrain belül. És ez tényleg a szomorú, való világ, igazság. Amikor a sok fingós stb… nevezzük idétlen, erőltetett poén hódít, az a trendi, csak nem tudni kinek, miért, mi célból? Mert századjára se lehet rajta úgy nevetni, mint Downey Jr. beszólásain a Trópusi Vihar-ban. Igen, kérem, akkor a főtörzsőrmesternek jelentem tisztelettel, a Trópusi Vihar megcselekedte, amit megkövetelt a filmnéző közönség, közösség, azaz a tettek mezejére lépve, legnagyobb örömünkre, és megannyi csodálkozásunkra mosolyt csalt az arcunkra, nem is egyszer. Ez már döfi.

 

Miről is van szó itt? Képzeljük el a film a filmben koncepciót, amint a filmen belül filmet forgatnak, méghozzá egy vietkongos háborús, megmenekülős igaz sztoris, könyvadaptációs történetet. Reméljük, eddig megvan. De ez még mindig nem semmi. Mert, adunk hozzá három színészt, sztárt, ismertebb nevet, akik az elsőrendezéses, zöldfülű rendező utasításaira, tanácsaira fittyet hányva késleltetik a film projekt premierjét a nagyérdemű előtt. Kvázi Négylevelű igaz történetén alapuló bestsellerének megfilmesítése a jelentős késéssel kivívja a stúdió haragját teljes mértékben. Ezek után a kétségbeesett rendező végső elkeseredésében kiteszi hőseinket a bekamerázott dzsungelbe, hogy ott megízleljék az egésznek a varázsát, szépségét, miközben folytatják a forgatást a filmmel, a filmben…

 

A forgatókönyv, ami Ben Stiller jóvoltából, vagy inkább tollából íródott nem nagy eresztésnek tűnik első hallásra. Igaz, ami igaz, régen láttunk, háborús filmet, filmeket, különösen vígjátékkal megspékelve. És talán ez, sőt biztos, hogy ez, adja a Trópusi Viharnak az egész savát borsát. Mert egyrészt a hollywoodi háborús mozikból már Dunát lehetne ereszteni, másrészt pedig sokan kajakra élvezik ezeket, már csak a régebbi időkre visszagondolva vagy emlékezve. Mi nem vagyunk nagy szerelmesei a filmipar e műfajának, de nem is tiltakoztunk, visszakoztunk ellene, ha erre került a sor, éppenséggel. De - mint említettem -, az, hogy valaki görbe tükröt állítson, és „kiparodizálja” a háborús műveket, na arra talán senki sem gondolt, és arra talán nem is igen volt példa. Eddig. Mert fentebb említett, számunkra nem nagyon elfogadott, színész, gondolt egyet, és meghúzta a váratlant. Jól tette. Szerencséje is volt. Szerencsénkre.

 

Szerencsére, mert a Trópusi Vihar, kijelenthető, hogy az utóbbi ínséges idők élményire visszagondolva mindenképp kiemelkedik a mezőnyből. És most még szerények is voltunk. Kevesebb a fingós és társai poén, ami biztató a jövőre nézve. De maradjunk a jelennél, ennél, amelyre kell, hogy szenteljünk még pár sort, mert megérdemli, mind a színészek, a hangulat, a zene is.

Mondhatnánk, kultfilm lesz ez öcsém, és akkor nagyon nem nyúltunk mellé. Telis tele van olyan dumákkal, beszólásokkal, amelyeket az ember, a néző, a kritikus nem feled el, beléívódik, és pár napra rá is, hallja vissza magában a „sose nyomja fullba a kretént.” Vagy telis tele van olyan jelenetekkel, amelyeket látni szeretne újra és újra. Lásd Tom táncától majdnem hanyatt estünk.

Nagyon cool a hangulata. Minket levett a lábunkról. Ahogy lepörögnek előtted az első képkockák onnantól fogva már te is egy vagy a dzsungelharcosok közül. A humor, ugye, is a helyén van. Van min és miért szó szerint röhögni.

Negatívum lehetne a sok a káromkodás. Ejnye, 16 év alatt ez nem biztos, hogy fogyasztható. Na ja. De ezt is embere válogatja. Itt azonban már felmerülnek a szinkronizálási kérdések, aggályok, problémák. Miszerint, vajon, angolul jobb-e, vagy a magyarok a ki tudja hogyan beszélő feketévé festett Downer Jr hangját csinálták meg tökéletesre, és csinálták kulttá. A szinkront nem nagyon komáljuk, favorizáljuk, ezt eddig sem rejtettük véka alá. De itt mégis nincs probléma vele. Mondjuk ezt azért is, mert volt szerencsénk belenézni az eredeti nyelvű verzióba is. És meg kell hagyni, ott Downer Jr „tájszólása”, nem annyira eladható. Nem annyira jó, mint a mi szinkronunk. Hát igen, ez a nagy helyzet. Ez most így jött össze. De mi ennek csak örülhetünk, szerintünk.

 

A hangulathoz, a hangulat fokozásához kellett még a jó zene. A Soundtrack itten, meg a Ludacris Get Back című szám bónuszként belinkelve, oszt hadd szóljon, heh.

 

Ha eddig a pontig, valaki még mindig kételkedne a Trópusi Vihar sikerében, nézhetőségében, annak mondanánk egy nevet. Robert Downer Jr. Csak ő miatta, tessék megnézni, kérem szépen. Kegyetlen nagy. A legtöbb poén gyártója. Iszonyat jól hozza a néger srácot, avagy az ausztráliait, mit tudom én már…

Amit a szereplőkről el lehet mondani úgy egészben, hogy senkiben sem csalódtunk. Sőt volt akiben pozitívan is. A karakterek tök jól lettek. A színészek meg, gondoljuk a sok hülyülés közepette a forgatáson, nagyon élvezték, élvezhették a dolgot, mert kajakra eggyé váltak a figurákkal, a szerepekkel. Ben Stillert nagyon nem szeressük, itt azonban még ő is hozza a maxot, amit az ember el se várna, most komolyan, milyen filmekben nyomta ezelőttiig. Inkább írjál Ben! Meglepetés volt Tom Cruise is úgy, hogy azt se tudtuk benn lesz. Alig ismertük fel, csak a nézésével árulta el magát. Hangsúlyoznám sokadszorra, azok a táncok…

Jack Black is hatalmas. Bár szerény véleményük szerint ő volt a leggyengébb a láncszem. Ez azonban mit sem von le az összképi értékelésről, miszerint a színészi játékok marha jók lettek.

 

Paródia, vígjáték, háború, mi kell még? Trópusi Vihart mindenkinek vény nélkül, azonnal tessék felírni, receptre kapható. Már többször láttuk, és az eredeti pontszámunk feljebb is csúszott egy csipetnyit, ami annyit jelent a mi számításunkban, hogy nyolcról lett nyolc és fél pont. Ami tényleg baromi magas, mármint ilyen téren, műfajon belül. Nem is hisszük el. Na ez már nem vicc. Ja és volt benne még Nick Nolte, meg Jámbor Dzsek, de nem akarunk lelőni semmi poént. Ha nevetni akarsz, akkor a te helyed itt van.