Elég nehéz megfelelni az elvárásoknak. Erről talán most, Ricsi barátunk (alias Guy) tudna is többet regélni. Adott valamit a nézőknek, még valamikor, kétszer is, ami már harmadjára nem sikerült, nem jött össze neki, s ami kis híján, a vesztét okozta. Nosza jöhetnek is a nagy igazságok, hogy a két igen nagyágyú mellett, a két piszok jó filmmel a tarsolyában már nem könnyű újat hozni, és meglepetést okozni, se neki. Se senkinek. De hát erre mondják azt, ez a dolga, ez a munkája, ergó, hogy szórakoztassa a nézőt, s ha teheti és minden eszköz - pénz, színészek - a rendelkezésre áll, akkor minél többet, és többet hozzon a konyhára (a nézők szempontjából), hogy aztán meg se álljon a filmek készítésével, még évekig. Próbálkozott is ő ezért közbe-közbe mindennel, de azok valahogy mégsem találtak utat a nagyérdeműhöz, annak szívéhez leginkább. Vagy ha mégis, akkor csak ilyen szűk körben, kis szinten sikerült megszerettetni példának okáért a Revolvert. Na de hogy végképp ne veszítse el az addigi felépített kitűnő imázsát Ricsi, akarva-akaratlanul vissza kellett nyúlnia a gyökerekhez. Ahhoz, amihez mindenki szerint a leginkább és a legjobban ért. Ez nem is kérdés, hogy mi az!
 |
Szóval lerendezte a RocknRolla-t (Spíler?), úgy, hogy néhány cimbit (lásd Statham) nélkülözött, úgy, hogy felette is elszállt az idő kereke, és úgy, hogy már a képzelőereje, fantáziája a saját kis Angliájáról is egyre csak fogyóban van. De ennek ellenére, azért megmutatta magát, hogy nem felejtett el filme(ke)t készíteni. S igen, így vagy úgy, a RocknRolla ennek ékes bizonyítéka, kérem szépen. Hozza a kötelezőt, a házi feladatot, azonban mégis vajmi porszem kerül a gépezetbe, ami miatt aztán az addig se nagyon szívlelt kritikusok nem hagyták szó nélkül a mozit, jobbról-balról támadták. De mivel Ricsit nem érdeklik, azaz hidegen hagyják eme műfaj képviselőinek megnyilatkozásai az ő filmjeire nézve, ezért ebből mi sem csinálunk itt most komolyabb problémát, és nem kerítünk nagyobbnál is nagyobb feneket ennek, neki. Csak a saját igazamat hangoztatom, sorról-sorra.
Először is, de nem utoljára a film a szokásos, amit már megszokhattunk. Továbbra is olyan filmeket tesz le az elég soványka palettára a rendező úr, amelyeket bátran elő lehet majd venni, még egyszer és még egyszer. Ám mégis, nagy a kontraszt, ezen a téren. Ugyanis nincs igazán húzóerő a moziban, aki miatt visszanézné az ember akár pár hónap múlva, nincsenek is benne nagy kultgyanús jelenetek (csak a tánc, szex és a cigis jelenet), (be)szólások, de hiába ez a kisebb felsülés, akkor is legbelül simán nézhető még 1x alkotás a RocknRolla, csak nem ebben az évben, újra. Ezvan…
Persze abban mindannyian, néző, kritikus, olvasó egyetérthet, hogy nem ez volt élete filmje, és a fentebb említett kettős mögött is jócskán le is van maradva. Tipikus esete annak, amikor az ember csak vár és vár. Kisebb csalódás, ez így.
Pedig aztán itt is van minden és mindenki, a nagy felfordulásban, megérkeznek az oroszok is, eltűnik a szerencsefestmény, és a Vad Banda is akcióba lép, de mindhiába. Az ingatlan világ kétes ügyeleteiben nincs akkora potenciál, meg kiaknázatlan lehetőség, mint azt sokan hitték, már ami a film részét illeti, ugye. Egyszerűen nem sikerül maga alá temetnie, hogy aztán szórakozhassak képkockáról-képkockára. Itt is egy újabb kettőség üti fel a fejét. Hisz elvileg nem hiányzik semmi, gondolok itt arra, hogy Ricsi sem tegnap kezdte el ezt az egész filmgyártást, de mégis hiányzik belőle valami, amit talán már nem csak én, hanem mindenki megszokhatott ő általa, de nem ő benne. Kimondom hát, nincs meg a hangulat. Miért? Ne, hogy most megállj!
Mert csak most jön az igazi RocknRolla, azaz ebben a részben a születésének lehetünk szem és fültanúi, ezek után már tényleg jól jönne egy második is, hogy akkor milyen is az echte, tök real emberünk… No mindegy, mert addig be kell érni ezzel. Tehát egyes csapó, tessék!
Fain főcím, ahogy azt kell, és ahogyan azt már láthatta a felfokozott hangulatban odaülő néző az internet és a hype közös erejének segítségével. Egyszóval már ebben sincs semmi új, de aztán következik a gyorstalpaló tanfolyam az első pár percben, az ingatlan világról, annak minden sáros részletéről, fejezetéről. Én mondom, ember legyen talpán, aki megjegyzi és megérti a dolgokat, na. Majd ezt átélve még jobban kiszélesedik az addig se szűk köröcske, és már képben is lehet a néző a RocknRolla-t illetően, már aki, ugye. Mert sokan vetik Ricsi szemére, hogy "nem értik a filmet", mármint a történet nekik elég homályos, de azért ennyire nem vészes a helyzet, szerintem. Simán lehet vágni a dolgokat úgy fél óra után, aztán pedig indulhat a nagy kavarodás, Ricsi módra. Aki azonban itt, ebben és ezen a részen múlja alul önmagát, az eddig készítet filmjeinek színvonalát is egyúttal. Ebből így kialakul egy nagy egymásra pakolt, néhol kicsit már szeszélyes, és túlzsúfolt „szálazás”, amik meg, nem hozzák az élvezetet, a szórakozást. Nem érzem összecsapottnak vagy inkább összelopkodottnak a filmet, de mégis be kell ismerni, hogy van benne valami, bizony. Ricsi nem csinált mást, összegyúrta az eddigi műveit, mindegyikre talál is az ember egy-egy képkockát a RocknRolla-ban, ha nagyon szőrözni akar. Szóval nem tett ő mást, legfeljebb behozta az oroszokat, meg ezt az ingatlan piacot, aztán nuku. Ám mégis érthető, hisz ahogy a mondás is tartja, nyerő csapaton, felálláson ne változtass. Nem is változtatott, de itt, ebben az esetben ez lett a veszte.
Az, hogy nincs igazi főszereplője a filmnek, abban nincs semmi meglepő, de hogy egyikük se tudjon oly erősen szórakoztatni, azért az némiképp elkeserítő volt. Vad Banda ide ügyvédnő oda, ez az ingatlanos történet nem nagyon talált be. Mindegyik karakternek meg vannak a saját pillanatai, de egyikük se tud úgy igazán mulattatni. Talán a Vad Banda az egyedüli, ami a leghumorosabb perceket szolgáltatta, a többiek egyszerűen nem igazán tudtak élni a szereppel, vagy akár a nagy lehetőséggel. Egyedül Archi aka Mark Strong és Toby Kebbell tud jót produkálni, persze azért Butler se volt rossz, de koránt sem annyira jó és telitalálat választás arra a pozícióra.
Zene, zene és zene. Ez az, ami miatt nem lehet temetni a mozit. Persze ebben sincs semmi váratlan dolog, mert az eddigi filmek OST-ei is célba találtak, de azért az öröm az ürömben, hogy itt sem sikerült alább venni a szintet, hanem kiváló muzsikákkal kényezteti el a nézőt, és egyben kárpótolja is az egész „gyengeségéért”.
Mert igen a RocknRolla zusammen gyenge lábakon áll. Ámbátor nem lehet elfelejteni a jó pillanatait, mert ha eddig nem derült volna ki, vagy nem említettem volna, van neki olyan is, csak ezek a kusza szálak mindent összekuszálva és a hangulatot teljesen lerombolták. Egyszer meg volt az, másszor meg eltűnt. Ennek eredményeképp jöhetett létre a hat pont. Szépnek szép volt, visszatérésnek is megállja a helyét, de én is mindent akarok vinni, úgy mint a RocknRolla, ám néha be kell érni(em) a kevesebbel, még ha fájó is…
