Te vagy a "szürke mintapolgárok" (?) egyike. Már a melódban sem leled örömöd, és amikor hazamész senki nem vár téged fimon vacsival, meg forró csókokkal. Egyszóval nem hogy feleséged, még barátnőd sincs. A barátaid számát, is egy kezeden meg tudod számlálni, és ahelyett hogy velük töltenéd el az unalmas perceidet, te inkább nem veszed fel a telefont, ha hívnak, hanem a négy fal között gubbasztasz, és nézed a kikölcsönzött dévédéidet. Mondhatni, itt a vég. Felmerül a kérdés, mit lehet ilyenkor tenni? Ha esetleg te is magadra ismersz, akkor ne habozz kapcsolni, mert nem késő, csak téged vár a Yes Man kurzus, ami 100%-os hatékonysággal megváltoztatja az uncsi életedet. Ha nem hiszed, kérdezd meg Carl Allen-t. Kit?
 |
Nos kérem ha már Jim barátunk ennyire nevetősre vette a figurát, akkor már baj nem lehet, biztosan át is jön ez az érzés majd a nagy Yesezés közepette. Bevallom, nem sok pénzt tettem volna rá, hogy itt nagy vidámság lesz másfélórán keresztül. Aztán tessék- lássék, sikerült neki. A fene se gondolta volna, hogy ez majd ennyire jól szórakoztat másfélórán keresztül. Persze nem kell itt világmegváltó alkotásra várni, csak a szokásos háttérsztorira, ami rohadtul ismerős is lehet, ugye. Láttunk ilyet, sokat, s mégis úgy látszik, nem eleget. Agyalok is rendesen, hogy mi miatt tudott jókedvre deríteni akkor, amikor legszívesebben sírni volt volna kedvem, talán a válasz majd a most következő sorokban lapul meg.
Ahogy említettem tehát az egész ismerős szitu, amolyan kliséhalmaz. Persze nem volt még ilyen tálalásban, és most még a Hantaboy sem játszik, mert azért itt Yeseznek, egymás után tízszer, amíg ott éppen hantázni nem lehetett egy pillanatra sem. Bár mindkettőnek a (vég)kicsengése hasonló, hisz gyökerestül megváltozik a főhősünk élete, akár így, akár úgy. Szóval lehetne itt rágni a dolgot, majd sorokon keresztül, de a Yes Man is teljesíti, kipipálja azt a nem egyszerűnek tűnő feladatot, hogy megemlékezzek róla, és mondjak pár szót, sort az érdekében. Miért?
Mert hangulatilag engem lekenyerezett, ezen nincs is mit ragozni. Annak ellenére, hogy a film nagyon nehezen indul be, kvázi amíg el nem kezdődik a nagy Yesezés, addig csak szenved az ember, egyszerűen. S ezen még a beavatás, vagy micsoda, mármint a Yes gyűlés, tankör se segített, hanem még jobban lehúzza. Bárhonnan is nézem fájó, mert azért egy kicsit belegondolva, ennek lett volna a legnagyobb szerepe nem csak a darab, hanem főhősünk szempontjából is. Ezzel szemben az egész ilyen összecsapottnak tűnt. Amíg bent vagyunk, valami sóder zajlik - ily olcsó körítéssel -, meg szöveggel, amik aztán meggyőzik főhősünket a yesezésről. Ami kellett is persze, csak nem így, ilyen formában. Erre bizony ráfért volna még gyúrás, rendesen. A film egyik talán legnagyobb gyengepontja. Ezek ismeretében tehát nem valami biztató ez a kezdés, de szerencsére sikerül ebből kilábalni, megtalálni az ellenszert, amit poénoknak, vígjátéknak hívnak, meg Zooey Deschanel-nek, ugye.
Szóval lement a gyűlés, és Carl-unk annak rendje és módja szerint, mit veszíthet alapon elkezdi betartani a szabályokat. Ami nem más, mint mindenre igent mondani, hát ennyire egyszerű a képlet. Nem is hangzik nehéz feladatnak, főhősünk azonnal bele is rázódik, csak úgy. Hajléktalanokat szállít, segít, megismerkedik csomó emberrel, akikkel soha nem találkozott volna, a yesezés nélkül. Azaz az élete egyenesen felfelé ívelőben van, és erre rátesz egy lapáttal a tény, hogy találkozik egy lánnyal. Mondani se kell, mi történik ezek után.
A poénok, a vígjátékfaktor működik, jó párszor mosolygok, és van mikor fel is nevetek, oly hangosan, ebben nincs hiba. Persze itt se tudták mellőzni, a szokásos repertoárból, az erőltetett szagú poénosnak vélt, hitt jeleneteket, na de ennek ellenére ez csak igen kis részét jelenti a poén százaléknak, még szerencsére. Példának okáért az öngyilkos jelenet teljesen rendben volt, és azon még holmi énekek sem tudták lehúzni a szám szélét, hanem inkább jokeresre állították azt. Tényleg működik, kár az egész sablon miatt, habár így se volt rossz, a színészek tettek is róla, hogy élvezzem a látottakat.
Jim Carrey-t bírom, szó se róla. Nem tartozik a nagy kedvencek közé, de egyszerűen a valaha még tévén edzett emberkének alig ha kell bemutatni egy vagy két filmjét. Szomorú ezt mondani, de ő róla is elfeledkezett a világ, legutóbb például nem yesezett, hanem számok bűvöletében, a 23-as szám nyomozásában tűnt fel, ami aztán nem is nyerte el sokak tetszését. Most inkább visszatért az őt megillető műfajhoz, a vígjátékhoz, és hozza is azt, amit kell. Nem nagy szám, de rendben van. A pártnere Zooey Deschanel meg egyszerűen szíp. S nem mellékesen, még az ő vérében is benne van az egész idióta jellem, biztosra veszem neki se kellett sokat izgulnia a szerep miatt. Kicsit ilyen bohókás figurának látszik, már a Go-Getterben is bizonyította ezt a képességét. Haha…
Szóval aki így él, akinek sok újat nem dob a gép, állandóan csak ugyanott mozog, forog, mint a mókusa a kerékben, azoknak ez teljesen élményszerű lesz, ily másfélórás csomagolásban. Kell egy kis, képzelőerő, ugye, mi lenne, ha kezdetű… dolgokkal. Nincs is mást tenni, mint a soron következő, legközelebbi kérdésre azonnal igent mondani, igennel felelni, mert lehet, hogy van benne valami, már csak Carl Allen-t kell megkérdezni a mellékhatásokról…de hogy a pontszám se maradjon ki addig, dobnék rá egy hat és felest, majdnem hetest. Egyszer megéri. Jöhet az én kérdésem: megnézed? A válasz…
