Zohan izraeli és nem szereti a munkáját. Tehát nem kedveli, hanem már egyenesen utálja az egész háborút, és legszívesebben elutazna, elmenne onnan. Elmenne onnan egy olyan helyre, ahol végre beteljesülhetne az álma. Ami nem más, mint hogy fodrász lehessen, minden idők legjobbika egy nyugodt környezetben messze a puskaporos világtól, meg a terroristáktól. Ám azonban a képlet nem olyan egyszerű, mert miután sátrat ver, persze képletesen értjük, izraeliként a nagy mézes mázos Amerikában, sehol sem tud helyet találni magának, talán azért, teszzük hozzá gyorsan, mert még nincs gyakorlata a fodrász szakmát illetően. De a szerencse pártfogoltjaként nem telik el sok idő, miután végre bebizonyíthatja mindenkinek nagy tudását, ügyességét nem csak hajszárítóhoz, hanem a nőkhöz is egyaránt. És ezek után, ezek tudatában már az sem érdekli, hogy ő bezony egy palesztin lányra vetett szemet, egy palesztin célközönséggel megáldott fodrászatban, a nagy csihi-puhi (háború) idejében. Milyen szép is az élet!

 

 

***

 

A kritika elején azonnal leszögezném, hogy „ez nagyon/marhára nem volt vicces”. Gondolkodtunk is azon eleget, sokat, hogy megérdemel-e egyáltalán egy külön posztot vagy dobjunk három mondatot róla és akkor megnyugodhat a szívünk ezek után. De hiába győzött a kritikusi vénánk, s belecsaptunk a lecsóba, azaz egy kis kibeszélés, lehúzás Zohánnal, Zohánnak és Zohánról, akinek filmjéről ha akarnánk se tudnánk, nagyon elsütni, hogy ez aztán olyan lett, mint amilyenre nem vártunk. Mert az előzetes most se hazudtolta meg magát, mindent lelőttek abban a két vagy ki tudja hány percben. És a többi pedig már csak maradék volt az amúgy se szaftos és finom hússal teli csonton. Tehát itt állunk, kérem szépen. Na de nem akarunk mi itt keményen fellépni, és sokakat lebeszélni erről a vígjátékról (?), azonban be kell ismerni, hogy megint csak fején találjuk a szöget az idevágó már jó párszor elsütött mondásunkkal: miszerint ami nem megy, azt nem kell erőltetni, azt kész. Így van, ez így helyes.

A történet szerint…már csak a tisztánlátás végett, csapó in-dul: Zohánunk, izraeli, aki aztán elmegy a nagy Usába, hogy ott végre beteljesítse álmai álmát, azaz hogy ezután fodrász legyen, és ne terroristákra vadászó harcos. Mert hát torkig, meg eddig, eddig elege van a háborúsdiból, és ki akar lépni, meg, meg akar szökni oda, ahol végre az lehet, aki akar, s aki szeretne. Csak közbe jönnek olyan kisebb bökkenők, mint például, egy palesztinékkel teli fodrászat, és találkozás egy-néhány régebbi kuncsafttal, ismerőssel, akik meg holtan akarják látni szegényt. Vagy inkább azt hitték. Na mindegy.

Ne keressük nagyon a forgatókönyvben az ésszerűséget, a relációt, mert az itt aztán nincs. Ám ezzel nem is lenne baj, ha legalább humor lett volna. Értjük mi, és el is kaptuk a labdát a film üzenetével kapcsolatban. „Szurkolj, ne háborúzz”, jaj ez nem az, a másik miszerint a (izrael-palesztin) háború az oka mindennek, meg az Usa. Ezért nem lehet nyugodtan élni a Földön, és ezért nem lehet csak úgy hatalmas szakállal, meg parókával a fejünkön megjelenni egy repcsin, mert akkor aztán kitör a pánik, még felszállás előtt, s jön a háború. Mondom, komolyan mondom. Valami ilyesmi volt leszűrhető a nagy pacsizás, meg én nem bántalak, és nem ütlek meg téged soha többet című részt végigszenvedve. De akkora már azt hiszem elvesztettem az önkontrollt, szóval szabad a vásár lehet vitázni. És az is lehet, nem is volt semmilyen üzenet, mi csak beleképzeltük, hogy legyen miről írni. Ki tudja?

Nagyon sok mindent nem értünk, és nem akartunk megérteni, látni a másfél óra alatt. Ide sorolnám a nekem is már túl elmebeteg, és unalmas, lapos jelenetek tömkelegét. Amikben jöttek a hatalmasabbnál hatalmasabb nyú humorröppentyűk, lásd kinek nagy a bréje (brékó, brékó), aztán idős nénikkel való hancúrozás hátul a fodrász szalon, vagy mi fene szobájában, egy kis paródia rocky stb.. módra és a többit már tényleg nem lőjük le gondolva a nagy Adam Sandler fanokra.

Mert mi is az ő személye miatt tekintettük meg, holott előtte már lehordták a filmet mindennek. Mi akkor is bíztunk, reménykedtünk, de hiába láttuk a két szíp szemünk előtt, hogy Sandler egyre lejjebb ereszkedik (lehet már nincs hova, ezek után), szóval hiába bírjuk a buráját, ez szörnyű volt. Piros pontként feljegyezhető valahova Emmanuelle Chriqui személye, és Mariah Carey feltűnése a vásznon és darabban néhány perc erejéig. Végre valami pozitívum is napvilágot látott így a bejezéshez közeledve. De jáj, itt a vége, és jön a kettes, nem az ötből, hanem a tízből, mint pontszámból. Szóval figyelmeztetlek, hogy ne szórakozz Zohánnal, azaz a cím is sugallja neked, hogy ha van valami sütnivalód, akkor tényleg nem szórakozol ilyen darabokkal, hanem elmész inkább máshova szórakozni, szerintünk. Szerinted?