Hollywoodland

inmfc - 2007.10.28. - Szólj hozzá!

Hollywoodland

M

i sülhet ki ebből:  Brody és Affleck egy filmben szerepel? Ez is jelentősnek nevezhető tényező volt a megnézés kapcsán, mint ahogy az is, hogy érdekesnek hatott maga az ismertető. A film már régebben koptatta a filmvásznat, de én most úgy éreztem, hogy pont egy ilyen film kell a hét lezárásaként. És nem csalódtam, bár a történethez hozzá tartozik, hogy valamikor korábban már ez a kezem ügyébe akadt, de akkor még nem figyeltem fel rá, ne de most…

A sztori: pár mondatban összefoglalható: a híres Supermanünk egy nap meggondolja magát és öngyilkos lesz. Jobban mondva ezt állapítja meg a jól szervezett Policáj, de ebbe  a család nem akar belenyugodni, leginkább az anyuka az, aki nem akarja azt, hogy fiát így egyszerűen eltemessék. Ki akarja deríttetni az igazságot. És pontkapóra jön neki Simo barátunk, egy magánnyomozó, aki a rendőrségtől emigrált „rossz magaviselete” miatt. Úgyhogy Simo barátunk jön, lát, és itt a legnagyobb kérdés, hogy győz?

Negatívum: a kezdés elég gyatrán indul, aztán mindaddig döcögős, amíg S-i-m-o kollégánk nem kapja meg az ügyet, mert onnantól kezd érdekes lenni a történet, egészen a végéig, ahol aztán megint érdekes dolgok történnek, de erről majd később.

Értékelés: a nem volt rossz, az egy pont erre a filmre elsüthető kifejezés. A sztori maga jó volt, ez a Superman halál, aztán vizsgálódás, igaz ez a krimi szál elég gyenge,(nem ilyet szoktunk meg pl.: Derricktől vagy Columbotol), mint ahogy a Simo barátunk családja, fia közti huzavona is kevésre sikeredett. De ami tetszett például az a 3 féle teória megjelenítése a halállal kapcsolatban, valamint egy kis időutazás vissza az időben, bár szerintem valamiért nem találták meg az összhangot a krimi és visszajátszások között, valamiért ilyesmi vetődőt fel bennem a film megnézésekor. Nem mint ha annyira rossz volt ez így, csak furcsán hatott az össze-vissza ugrálás. A szereplők: ők szerintem nem voltak nagy ászok: Affleck barátunknak volt ennél legalább 100 jobb filmje, annyi szent, és Brody barátunk is ebben a nyomozós szerepkörben nem volt az igazi, bár lehet, hogy csak én szoktam meg azt, hogy állandóan szenved, meg futkozik, menekül valamerre. (de ennél a zongoristába, vagy a fiókba ezerszerte jobbat nyújtott). Egy szó mint száz, más színészekkel talán eladhatóbb lett volna a múvi, és így egy kicsit fanyalogva gondolok vissza a játékukra. Végül is az egyszer megnézhető – már csurig teli – kategóriába igenis bele dobható, mert egyszer azért ezt látni kell. Ez a Hollywoodi felfogás a filmben nem volt olyan rossz ötlet, hogy mennyire emlékeznek egy hősre a halála után, (és a mamika csak ezt akarta elérni, hogy fiacskája sokáig a címlapon szerepelhessen eltemetése után is, aztán beéri egy szobrocskával). Egy hollywoodi hős, az hős, de csak addig, amíg meg nem hal, mert aztán elfelejtik, hisz jön egy másik, akit ugyanúgy szerethetnek. Ez a film tanulságaként levonható, bár még sok mindent ki lehetne emelni, most hirtelen ez volt szem előtt. Így a végére, azért hiába is szidom annyira a filmet, mint ahogy írtam, azért jó volt, ez, hisz volt ebben minden, egy kis humor( Superman első percei, napjai a képernyőn, s nagyvilágban, Simo barátunk véget nem érő arckifejezései a kamerába), egy kis dráma, egy kis krimi, szóval ami szem szájnak ingere, mindez egy kis Hollywoodi öntettel tálalva. Egészségedre!

7/10

Trailer

Bővebb infó

Képek a filmből: 1 2 3 4

Címkék: 7 hollywoodland

SAW IV

inmfc - 2007.10.28. - Szólj hozzá!

 

M

iért is nyitok ennek külön topikot, a franc se tudja, de egy biztos, hogy ezt is majd megnézem, bár olyan híreket is olvastam a neten, hogy nc nevezetű besorolást kapott, ami annyit tesz, hogy csak és csak is a felnőttek nézhetik meg!(ezen azért lehet mosolyogni, mert akinek kell az úgy is megszerzi valahonnan).

A lényeg a lényeg, tegnaptól SAW 4-ek lepték el az internetet, és máris mindenki "rákattant", pedig tudjuk, hogy ez a minőség még messze van a legjobbtól, bár egy pár samplet nézegetve azért dicsérni is lehet kinti "kollégáinkat" a version nézhetőségéért. Korábban már jó pár trailer jelent meg, ezért én is élnék a lehetőséggel, és adok egyet, azonban a szenzáció, a film megnézése, még várat magára, sajnos. Az biztos, hogy az eddigi sawok nem voltak rosszak, bár az utolsó két darab inkább a vérről és kegyetlenségről szólt, mint magáról a sztoriról, ezért is történhetett meg az, hogy valahol a megnézése közben jó páran kivonultak a teremből, mivel ez már nekik sok volt, és akkor képzeld el, hogy milyen lesz ez. Inkább mégse. Inkább gondolj bele abba, hogy ennek még korán sincs vége, értem a 4edik részre, hiszen biztos(?) források szerint jön az 5 és a 6. Ez aztán a haladás!

Így a végére már csak egy kis egy kis fokozás a filmmel kapcsolatban, az biztos, hogy a sok helyen megjelent előzetes sztori nem mindig állja meg helyét, mert annyit elárulhatok, hogy az ember teljesen összezavarodik az infókat látva: hogy akkor most jigsaw barátunk halott  és a filmben sok mindent megtudunk életéről, hogy miért is lett ilyen, amilyen. Egy kis múltba való kitekintés. Na igen. Aztán visszacsatolás a harmadik részhez, szóval lesz itt minden kérem, de már én se tudom, hogy akkor most ez igaz, vagy nem! De ahogy írtam a legelején, azért várom, bár szívem legmélyén tudom, hogy megint csak vér és vér na meg vér lesz a középpontban! De ez nem baj!

Trailer

Bővebb infó

The Illusionist

inmfc - 2007.10.27. - 2 komment

Az illúzionista

M

ondjam, hogy másodjára néztem meg, jó ezt mondom, és ez az igazság, ez nem csak illúzió! Valamikor, - amikor még e blog nem „működött”- , talán az év első felében láttam ezt a múvit, és már akkor is a legjobbak között tartottam számon. Aztán különböző kritikákat olvasva, arra lettem figyelmes, hogy valaki nem szép és dicsérő szavakkal illeti ezt a filmet, és hirtelen haragomban döntöttem, még egyszer megnéztem. Ennyit az előzményekről.

A sztori: van egy emberkénk, a főhősünk, akit az Isten vagy ki tudja (erről sok mente-monda született) hihetetlen képességekkel látott el, amely a jelen esetünkben bűvészi képességeket jelent, vagy annál is többet. Főhősünk először még csak gyerek és a hercegkisasszonyt nézi ki magának, amit persze sokan nem néznek jó szemmel, így elválasztják a párt. Pár év múlva aztán a sors(?) újra összehozza barátainkat, de nem úgy ahogy azt szerették volna. Főhősünk illúzionista néven vált ismerté, míg hercegkisasszony pedig egy kényszerházasság küszöbén áll. Magam is csodálkozom, hogy el tudtam mesélni erről a sztoriról, amikor ez csak egy üres fecsegés az igazi történethez képest. Na de hát mindegy, ez csak egy trükk volt!

Negatívum: ha nagyképű akarnék lenni, akkor azt mondanám nem volt, de azért ha belegondolunk abba, hogy már másodjára néztem, akkor azért mindig minden más, tudod, hogy mi lesz a végén, hiszen akarva-akaratlanul emlékezel rá, de ez nem baj, az biztos, hogy a film majdnem a végéig ütős volt, aztán az utolsó perceket „rontották el” az én felfogásom szerint, bár majd látni fogod, hogy azért nem volt az annyira rossz!

Értékelés: annyi mindent mondanék. Így elsőre csak ezt: fantasztikus, hihetetlen, lenyűgöző, na valami ilyesmit éreztem, amikor megnéztem újra a filmet. A sztori, egyszerűen zseniális, és azt, ahogy írtam ezelőtt, a történet nem is igazából arról szól, amiről én ott fecsegtem pár mondat erejéig, jó-jó, tudom, szerves része a történetnek, de akkor is, ki tudunk emelni egy olyan kezdést, ami után eszedbe se jut, hogy pörgess, hogy leállítsd és így tovább. Aztán jön főhősünk életútja, de ebben megint rendőrünk volt nagyon nagy, azzal, ahogy ő elmesélte, és ezzel egy újabb jó pontot kap tőlem a sztori, aztán utána fokozzák az izgalmakat, mert az a számtalan trükk, gondolok itt: narancsfa, trükkös, kardos, majd a „megidézős” jelenetre, azt hiszen ezekre sokáig emlékezni fogok. Talán egy kicsit az ember bosszús, hogy nem tudta meg a legtöbb trükkről, hogy mi is volt benne trükk, vagy volt e benne trükk, de hát ez van. Majd jön az ember átvágása a halállal, ami talán lehetett volna csavarosabb is, de hát nekem így is tetszett. És ez a lényegJ! Majd a vég, az egy kicsit kevés volt, a többi részhez képest, hogy a rendőr fejében csak úgy összeállnak a dolgok, de a többi történés után ezen már meg se lepődtem. A szeplőkről néhány szót, sokan írják, hogy Norton barátunk nem tudta túlszárnyalni Sewell-t , de nekem mindkettő játéka bejött, egyszerűen zseniális „párost” alakítottak a meglátásom szerint. Aztán ott van Biel kisasszony, aki azért valamit megmutatott magából, még ha nem is arra gondolok, hanem a színészi játékára, de egy mindegy. A legtöbb ember szerintem úgy kell fel a székből, fotelból, hogy ez egy jó film volt, csak azt kell átgondolnia magába, hogy vajon képes lenne e még egyszer megnézni. Na igen, én már megtettem és jól tettem, jelentem. A képi világ is csodálatos, egyszerűen szavakkal le nem írható, aztán egy kis történelmi szál is belekerült a filmbe, meg kell említenem ezt már csak Magyar lévén is. És mielőtt másról beszélnék, egy megválaszolatlan kérdést tennék fel magamnak, hogy: Magyarországon játszották e, valamint DVD-n kiadták persze szinkronosan gondolnám, de hát az egyik következik a másikból Szerintem egyik se igaz! De hát mi a fenének nem! Pedig erre bepályáznék, annyi szent!

Aztán a végére hagytam, a legtöbb „vitát” elindító mondatot: „a tökéletes trükk sokkal jobb”.  Hát nem is tudom, azért ez így nem igaz, mert a két film csak a „varázslásban”, bűvészetben egyezik, mert ezen kívül a két film teljesen eltér egymástól. A trükkben, - szerintem nem volt rossz - , de ott két egymás ellen feszülő emberről szólt, ott betekintést nyerhettünk a különböző taktikai húzásokba, láthattuk a titkokat, ami az  illúzionistában elmaradt, hiszen egy ember, egy talány, hogy most akkor tényleg mindent meg tudott csinálni (bár a narancsfáról kiderül, hogy az ügyesen kijátszott húzás volt). És ez a film tényleg az illúziókról szólt, a trükkökről, és nem két egymást bármi áron legyőző fiatalemberről, akik bármire képesek, bár a néző jól tudta, hogy hogyan csinálják. Na de nem folytatom, hiszen ez a szerintem rovat volt, mindenki másképp csinálja, gondolja. És ez így helyes. A végére - hú mennyit írtam már - csak annyit, hogy ezt nem szabad kihagyni és csak ismételni tudom magam: fantasztikus, hihetetlen, lenyűgöző, zseniális alkotás, remekmű!

10/10

Felirat

Trailer

Bővebb infó

Képek a filmből: 1 2 3 4 5

Címkék: 10 the illusionist

Premonition

inmfc - 2007.10.26. - 2 komment

Megérzés

E

zek után már azt se tudom, hogy ma milyen nap van! Így elöljáróban csak annyit, hogy azért nem volt rossz, de akkor mondok igazat, ha bevallom, hogy a jótól elég messze volt. Talán túl sok volt nekem ez egy filmben. Pedig szeretem ezeket a múltba meg jövőbe utazgatásokat, de mégis ez valahogy túl lett „tuningolva”

A sztori: főhősnőnk egy olyan ember, akinek mindene megvan, férje, gyereke, új háza és folytathatnám a sort. De már csak a törvényszerűség céljából, meg kell említenem, hogy elveszíti ezek közül az egyik legfontosabbat, a férjét. Mielőtt elkezdenék belemenni a részletekbe, ez történt szerdán, ha jól emlékszem. Na szóval sírás-rívás, majd amikor újra felkel főhősünk, meglátja halottnak hitt férjét, és máris jobb kedvre derül vagy mégse? Mert aztán a következő reggelen, megint férj nélkül, fekete ruhában kell tovább élnie életét. Aztán egy idő után, majd mindenki azt hiszi, hogy összevagdosta saját lánya arcát, vagy inkább azt hiszik, hogy begolyózott. De főhősünk nem hagyja magát és ki akarja deríteni az igazságot, hogyan és miért halt meg férje, vagy talán meg akarja akadályozni a „másik életében”, hogy ez újból(?) megtörténjen. Ki tudja?

Negatívum: most mondjam azt, hogy a végére közöm nem volt ahhoz, hogy melyik nap mi történt. Ezt mondom, be kell vallanom. Ez az én szerénységi bizonyítványom egy része. Egy darabig még vágtam miről van szó, és nálam volt az a bizonyos fonál, de aztán az egyszer elszakadt, és onnan már nehéz volt követni az eseményeket, pedig megpróbáltam.

Értékelés: a megnézése után nehéz szavakat találni, úgy, hogy igazából ez a fajta film az, aminek kell egy kis idő, míg leülepszik. De én nem tudok arra várni, mert van egy olyan Megérzésem, hogy akkor se fogok majd többet tudni és írni erről a filmről. Szóval sztori: nem rossz, de nagyon bonyolult és néhány helyen megkérdőjelezed a korábban látottakat, azaz egyfajta logikátlanság észlelhető fel a filmben. Ezt éreztem a gyerek arcát megvágós jelenetnél, és az ezt elkerülendő vagy mégse felragasztandó matricákkal. Na mindegy, lehet hogy ebben nincs semmi kivetni való, de lehet, hogy igazam van. A főhőspárosunk, hát Sandránk tette azt amire felkérték, megbízták, és nem is csinálta rosszul, éppúgy mint férjpartnere sem. Azt hiszem nem bennük volt a hiba. Ami számomra furcsa volt, az Abruzzi (PB-ből átvett) emberkénk megnyilvánulása, szakmája a filmben, érdekes volt látni, hogy nem a rossz fiút játszotta, így nekem valahogy nem jött be doktorként, kimondani is szörnyű. A végére hagytam a műfaj megjelölést, amely nem más mint thriller, hát ez nagyon messze volt ettől, nem is értettem, hogy pontosan miért is ez, amikor a filmet a nagy ürességbe lehetne besorolni, mert úgy igazán sehova se „dobható bele” műfaji szempontból. Az elemzés végén egy olyan film rajzolódott ki, gondolom, az olvasóban (bennem), ami sztoriját tekintve nem nagy dobás, az eseményeket tekintve csak úgy ide –oda ugráltatják a nézőt a másfél órában, hogy a végén azt se tudja már, hogy fiú e vagy lány. De mindent összevetve, lehet, hogy még egy nézést már csak a tisztábban látás kedvéért is beütemeznék. Talán a megérzésem azt sugallja, hogy akkor másnap vagy tegnap vagy ki tudja mikor érteni fogom a látottakat

5/10

Trailer

Bővebb infó

Képek a filmből: 1 2 3 4

Címkék: 5 premonition megérzés

Das Leben der Anderen

inmfc - 2007.10.25. - Szólj hozzá!

A mások élete

2

007, Oscar díj, a legjobb idegen nyelvű film. – na ezért néztem meg ezt. Sokat szoktam fecsegni, hogy pontosan mi az, ami miatt odaülök egy múvi elé, de itt a különböző díjak(lásd port.hu-n) már éreztették azt velem, hogy ezt nem szabad kihagynom. Be kell ismernem nem bírtam ki, és mielőtt megnéztem utána, olvastam egy picit. De csak annyit, hogy az ne befolyásolja a film nézését. És akkor mit is tapasztaltam egy ilyen díjakkal megbombázott és megilletet alkotásról?

A sztori: 1983at írunk, NDK, állambiztonság, szocializmus, meg mi egymás. Aki nem a rendszert követi és vallja, annak az utcán kint tágasabb. Aztán a lehallgatások nagy mesterével ismerkedünk meg, aki egy színdarab megnézése során, arra jön rá, hogy a darab szerzője más elveket vall, mint amiket mond, egy szó mint száz, lehallgató mesterünknek nem tetszett a szerző és élettársa „burája”. Ezért azonnal ráálltak az ügyre, szó szerint értsd, behálózták az egész lakást, és indulhatott a kihallgatás, de egy olyan, amelyikről csak az egyik fél tudott. Na igen. Telnek múlnak a hetek –hónapok- évek, és derülnek ki egyre furcsább dolgok a szerző barátunkról, és egyre közeledik az a nap, amikor elfoghatják a legelejétől nem szimpi barátunkat. De hát ez mégsem ilyen egyszerű, mert hát világbajnok lehallgató mesterünk egyszerűen „megfutamodik” és nem tudja végigcsinálni.

Negatívum: kevés dolgot tudok ide írni, de azért megpróbálom: csak egy dolog, az elején vontatottnak tűnt, ekkor azt hittem, hogy ez egy ilyen Zodiac II. vírus, de aztán a lehallgató készülékek elhelyezése után kezdett izgalmassá válni a történet, és ez az izgalom erősen kitartott a film végéig. És akkor elérkeztünk egy újabb számomra megmagyarázhatatlan dologhoz, ami nem inkább negatív jelző, de ide írnám mindenképp, hogy a végén szerzőnk miért nem szállt ki, és beszélt barátunkkal, még nagyon kíváncsi lettem volna egy ilyen párbeszédre, az biztos! De hát…

Értékelés: ez a film minden dicséretet megillet. Egyszerűen az ember szívébe markol a történet, amely nem szokásos öldöklésről szól, hanem egy teljesen elzárt világról, amiről mindenki tudott, de senki sem beszélhetett. Amíg a film elején és közepén még arra keresed a választ, hogy vajon mi lesz szerző barátunkkal, hogy fog lebukni mi egymás, addig a következő pillanatban azt veszed észre, hogy lehallgató mesterünk beleavatkozik a történésekbe, és ez megint elviszi gondolataidat másfele. Ezzel azt akarom mondani, hogy volt benne egy pár csavar, ami nagyon kellett, hogy ne sablonos legyen a sztori, mert így közel sem lett az. A sztori, ha már szóba esett, akkor elmondanám, hogy sok jó pontot kap tőlem, mert ugye valami igazság szaga van az egésznek, és úgy maga a történés jó, az ember nem unatkozik ebben a hosszúnak nevezhető, de mégis nem ásítozásokkal teli 2 órában, annyi szent. Nekem elhiheted! A szereplők, lehallgató mesterünk is azért bezsebelt egy díjacskát, ne is firtassuk az ő játékát, mert fenomenális volt, ejha, milyen szavakat használok, aztán szerző barátunk is jó volt, igaz nekem a százados, lehallgatós figura (becsületes neve:Ullrich Mühe) jobban bejött. Az ember, most hogy így végig nézte a filmet, azon gondolkozik, hogy ez az egy szobrocska igenis kevés volt, talán több is járhatott volna, legközelebb pályázok az Oscar Díj zsűri bizottságábaJha van olyan persze! Sok mindent írhatnék még, de a jóról is nehéz írni, az biztos, hogy minden megtalálható itt, aki ha nagyon figyel, akár még egy kis humort is felfedezhet a két órában, egy kis romantikát, egy kis drámát, szóval mindent, és azt még be kell ismerni, hogy ennyi mindent jól összegyúrni egy filmben csak a jó öreg, precíz németek tudnak. Újabb jó pont. Még egy jó dobásnak találtam, hogy szerző barátunk a berlini fal lerombolása után, utána járt a történéseknek, és nem szakadt meg a film ott csak úgy, igaz értelmetlen lett volna, de jó volt a folytatás, még a végén, ahogy írtam egy párbeszédet el tudtam volna képzelni a két főszereplőnk között, de így se lett rossz a vége. Ezek után már csak arra tudok gondolni, hogy engem is lehallgatnak, és én is kint találom magam a jó kis tágas utcán, ne már.. Amit azonban nem tudok elhallgatatni, az hogy ez a film nálam:

10/10

Trailer

Bővebb infó

Képek a filmből: 1 2 3 4

Címkék: 10 das leben der anderen a mások élete

Ice Spiders

inmfc - 2007.10.24. - Szólj hozzá!

Ice Spiders

A

mi sok, az sok. Ezek után szóhoz sem jutok. Hát ez meg mi volt- kérdezhetem teljesen jogosan. Mert azért a birkák az oké, azok még elmentek, de nagyméretű pókok fent a hófedte csúcsoknál. Kész röhej. Pedig megfogadtam nem nézem meg, mert láttam már nulla pontszámot is a neve mellett, de hát egy életem egy halálom, adtam neki egy esélyt. De minek?

A sztori: ahogy az lenni szokott, megérkeznek a „turista paradicsomba” a jövő nagy sírreménységei, ahol azonban találkoznak az egykori és hihetetlen dolgokat véghez vivő, azóta az ő csúcsait nem bitorló bajnokunkkal. És már ekkor érzed, hogy neki még lesz valami köze a folytatásban (igazad is lesz). Aztán egyszer csak megjelennek a főhőseink: a pókok, amik valami csoda folytán nagyobbak lettek a kelleténél, és még felettébb különös, hogy éppen emberekre vadásznak. Igen mindenki tudja a régi jó pókos múvikat, na az abban tér el, hogy itt kísérleteztek a főhőseinkkel, és azután nőttek meg olyan szép nagyra(de azt hiszem már ez is ismerős valahonnan). Na hogy ezek után ki állítja meg pókjainkat, azt nem nehéz kitalálni. De egyet fogathatsz!

Negatívum: úgy zusammen film egy nagy negatív "dolog". Nem tudom, hogy kinőttem már ezekből a fajta történetekből, de ez valahogyan sehogy se tett jót a filmnézésnek nevezett elfoglaltságomnak. Néha elég érdekesen néztek ki a feldarabolt, meg így tovább emberkéink - az még hagyján. De ide írom,  talán ezt már régen írtam: annyira közhelyes leszek most, de akkor is: sablonos, szokásos, és nem mondom tovább, este van.

Értékelés: azt hiszem mindent leírtam a negatív fejezethez, de akkor összegezve az elmondottakat: a sztori: gyenge, - igaz mutáns pókok támadnak, azért felfigyelsz, de inkább ne nézz bele- aztán kiszámítható, de nagyon, a szokásos leosztás zajlik a képernyőn, vásznon, kinek hogy tetszik. A szereplők ehhez sok mindent nem tudtak hozzátenni, ők azzá váltak, amilyenné a film tette őket. Ha nagyon megerőltettem magam, akkor sem tudok úgy igazán kibökni is legalább egy pozitív jelzőt, de hát ha nincs, akkor nincs. Ami sz.r, az sz.r! – már elnézést. Talán az is lehet, hogy túl sok ilyen „mutálodos, emberevős, a végén jóra fordulós” filmet láttam, hogy ez már meg se kottyant, vagy jobban mondva már eddig, eddig, eddig vagyok ezekkel. Máskor lehet, hogy hallgatok arra, aki egy filmet nulla pontszámmal osztályoz. És a végére hagyom a csigáimat (akiknek vezére Árpád lesz), a világot romba döntő csigáimat, akikről már írtam a Black Sheep blogrészben, már csak őket várom, ahogy ellepik a világot. Igazából ezek után már nem szívesen gondolok vagy nézek egy állatra semJ, mert birkák, aztán most pókok, hogy fogok így elaludni? És a végére: az igazság néha fáj: de ez sz.r volt! A kérdés a végére maradt: Most ennek a filmnek tényleg van magyar vonatkozása, vagy ki az Takács Tibor nevezetű emberke, aki egyben a film directora is volt? Ezért most adjak egy pontot?

1/10

Felirat

Trailer

Bővebb infó

Címkék: 1 ice spiders

süti beállítások módosítása