Everybody Hates Chris

inmfc - 2007.11.03. - 1 komment

 

Mivel ez egy Filmekkel kapcsolatos blog, - ahogy az a címben is látható - , ezért nem nagyon szabadna másfelé kacsingatni és más témákba belekezdeni vagy elemezni. De most mégis megteszem. Egy sorozatot szeretnék bemutatni, amely eléggé háttérbe szorulva nézi az újonnan, napról-napra induló sorozatnak nevezett képződményeket, amelyekről már most kijelenthető, hogy kukára, halálra vannak ítélve. Ne de, ez a sorozat már 3 éve látható, és ebből az vonható le úgy legelsőre, hogy akkor bizonyára fut a szekér, vagy mégse?

Igazából nem szaporítanám a szavakat, a sorozat címe: Everybody Hates Chris. Nem fordítanám le. A lényeg, hogy 3. éve tapossa az igát, nem kevés sikerrel. Mert csak igazán nagy sorozatok élik meg a 3-nál több évadot, de az EHC esetében talán most jön el a fordulópont. Miért is mondom ezt? Az első két rész a harmadik seasonból eléggé gyengének tűnik a korábbiakhoz képest, úgy hogy félő, hogy nem sokáig bírja, de, ne legyen igazam. Talán nem lesz, mert 2 rész alapján butaság lenne, nagy következtetéseket levonni. A két évadot végignéztem, és hihetetlenül bejött ez az amerikai sitcom, ahogy nevezik. Ez a család  és élet bemutatása  a 80as években, a crack központjában. Hm. De a sztoriról egy picit később. Folytatnám előbbi gondolatmenetemet, szóval figyelemmel kísértem eddig a sorozat alakulását, amely több-kevesebb humorral van megfűszerezve, de igenis minden rész közben legalább egy mosoly biztos, hogy elhagyja az orcádat. Tudni érdemes: Chris Rock életét dolgozza fel és hogy ne legyen ilyen egyszerű a történet, Rock barátunk egyben a sorozat creatora, hogy ily szép szavakkal éljek. Ha egyszerűen ki akarnám fejezni magam: Feldolgozza és bemutatja saját gyerekkorát, ennyi. Ez eddig még nem is lenne olyan nagy szám, csak, és itt kezdődik a sztori kifejtés:

80as évekbe járunk, Chris családjával elköltözik Brooklynba, ami hát nem a legbékésebb hely volt, akkor a világon. Szóval, amit még nem említettem egy néger családról van szó, ami érdekes, mert Christ egy nagyon komoly fehérek sulijába íratja az anyuka. Persze tudván, hogy fiacskája lesz az egyetlen nem fehér színezetű emberke. De hát „no problem”. Főhősünk azonban, ennek ellenére megleli barátait, jobban mondva barátját, egy darabot, de ellenségeit is az iskolában. És közben mindig otthon is történnek dolgok, elég csak a sznob anyukára, fukar apukára, a nyafogós húgra, vagy az öccsre gondolni, aki Chrs pechjére még nagyobb is nála. Összegezve: csekély 20 percben láthatunk egy történést, amely a végén rosszul sül el, és persze ezért mindig Chris a hibás, ezért is utáljuk őt. Egy részen belül kétszálú cselekmény rajzolódik ki, egy az iskolában, egy pedig otthon, valamelyik családtag problémája miatt. Azt hiszem ennyit akartam mondani erről.

Az első és második évad úgy ahogy ott volt, vannak annyira eltalált részek, hogy az ember többször is megnézi, akkor is ugyan úgy tud röhögni rajta. Elég csak az anyukára gondolni, nagyon nagy ( férjemnek két munkája van LOL), vagy az apukára, akit a Feketék Fehéren - ből ismertem fel, nem semmi az ürge, az biztos. Valamint még az is biztos, hogy kint nem tartozik a top sorozatok közé,lsd: Prison Break, Lost, Heroes, vagy mit tudom én, de minden bizonnyal egy erős , masszív nézői keménymagot tudhat magának, ha idáig mégis eljutott. És továbbra is csak reménykedem, hogy ennek jövőre is lesz folytatása. És egyben pozitívan tekintek a további részekre, hát ha újra visszatér a régi EHC-s filing. Majd meglátjuk! Igazából ez egy olyan „sorozatfelkeltőnek” akart hatni, nem tudom mennyire sikerült fülekre találnom. Bízom benne, hogy sikerült. Aki teheti, és van 20 perce, az már most essen neki megnézni az első, második évadot, mert ez a sorozat kihagyhatatlan, alapmű!

Köszönöm annak, aki elolvasta, és még inkább köszönöm, ha tanácsomat meg is fogadta!:)

:Bővebb infó:

SorozatGURU 

--itt megtalálható a 2 évad összes részéhez leírás, elmezés, kritka.---

Tv.com

 --- külföldi oldal, megtalálsz mindent, amit a sorozatról tudni akarsz.---

Címkék: sorozat everybody hates chris

Black Snake Moan

inmfc - 2007.11.02. - 1 komment

A lánc

S

ok jót hallottam már erről a filmről, így nem volt kérdéses a mai „menü”. És mit ne mondjak ízlett. De nagyon. De ezt előre tudtam, mert mindenki azt írogatta e filmmel kapcsolatban, hogy ilyen meg olyan jó, és persze én egy ilyen könnyen meggyőzhető (ezt a l’ecsóból emeltem át) ember vagyok, és ahogy elnézegettem a pontszámokat, ott se volt nagy sinus görbe, szóval a 8as alá nem is esett a mutató. Szóval miután meggyőztem saját magam, indulhatott a movie.

A sztori: csak annyit mondanék előre, hogy egy néhány oldalon található sztori nem fedi a valóságot, és ezzel becsapják az embert, a nézőt. De hát én ilyet nem tennékJNa akkor az igazi sztori: kezdjük ott, hogy van egy Rea nevezetű lánykánk, akit majd mindenki ismer, de nagyon közelről értem ezt az ismertségi állapotot, szóval elmegy a barátja, egyedül marad, jön a buli, aztán megint közelebbi ismertségek kialakítása, és a vége ennek az egész „cirkusznak” az út széle lesz, ahova kidobják egy autóból összeverve. Aztán egy Lazarus nevezetű fickó talál rá, akiről annyit érdemes tudni, hogy játszotta a bluest, de ez csak múlt időben, mert mióta szakított feleségével, amelyik éppen rokonával csalta meg, szóval azóta nem lép fel nyilvánosság előtt, csak magának játszogat odahaza. A lényeg, hogy barátunk isten félő egyéniség, így nem nagyon jön össze a főhősnőnkkel az első perctől fogva, de meg akarja változtatni az életét, hogy soha többé ne legyen senki „ringyója” és hogy továbbra ne kelljen szorongnia a szenvedélybetegsége miatt. Lazarus barátunk nem veszi félvállról a dolgot, mert a radiátorhoz láncolja lánykát, hogy az „térjen már észhez”. Na mi lesz ebből?

Negatívum: Alig tudok kiemelni olyan dolgot, ami zavart volna, talán Justin barátunk játéka a vásznon, őt kevésnek éreztem, igaz sokat nem kellett alkotnia, de még a végén tényleg szíénsz lesz belőle vagy mi a fene.

Értékelés: ha azt mondom, hogy ez tényleg jó volt, akkor szerintem nem túlzok. A sztori, az már maga egy nagy adag gombóc a levesben, és ehhez még hozzá jön a zene, meg a szereplők, nah, mennyit fogok még ide írni, csak bírd elolvasniJ. Kezdjük a legelején: a sztori, írtam ott van, megint valami különlegesség a filmnézőknek az akciós meg a horroros filmnapok közé. Ez kellett már. A sztori van értelme, van mondanivalója, van lényege, és így tovább. A szereplők, megint csak gratuláció, vastaps nekik, én mindkettőjüket nagyon bírom, Samuel barátunk megint csak egy olyan színész, aki csinált már sok mindent filmekben, de ebben újra odatette magát. Egyszerűen Pazar játékot produkált. Kiütéses győzelmet aratva az ellenfél (én lennék az) fellett. Míg a párja, Ricci kisasszony is óriási volt, az ember nem hit a szemének, hogy ő ilyet is tud, hogy ilyen szerepben is így megállja a helyét. Taps. Azt még hozzátenném, amit egy fórum hszben olvastam, és most ide írnám a lényegét, hogy nem biztos, hogy ezt a szerepet, karaktert, az összes hollywoodi cicababa, színésznőcske eljátszotta volna, persze ki tudja, de ez egy nagyon elgondolkodtató kérdés, ha tudom a választ, akkor szólók. Igazából Justin barátunk se volt rossz annyira, igaz itt azért már ütköznek az álláspontok, de amennyit a színen volt, az úgy jó volt. Szóval szerintem nem lehet szidni. A pálmát, a prímet, ( díjat?) a főhőseink vitték. A műfajról annyit, hogy a dráma meghatározása erre a filmre való és pont. A zene, a blues, nem nagyon vágom és kenem ezt a fajta stílusú zenét, de itt valahogy a filmhez tökéletesen passzolt (vajon miért), egyszerűen az ember a film végére, már valahogy meg is kedvelte. Hm. Szóval ebben a filmben minden klappolt, az ember egy príma összképet kapott, ide beleszámítva a sztorit, a szereplőket, a zenét, meg mindent. Amit kifelejtettem, hogy azért ne hogy elsírjuk magunkat, mert azért annyira nem megy bele a történésekbe a film, csak megérint, szóval egy kis mosolygásra is futotta a film nézése közben, de ez megint csak  Samuel barátunk érdeme. Elég csak emlékezni a traktoros jelenetre. Mit mondhatnék ezután? Az elején azt mondtam, hogy ízlett, ehhez annyit tennék hozzá, hogy messze menőkig jól laktam vele. Ezt a darabot mindenkinek csak ajánlani tudom, nem egyszer, többször, mert a film láncként elragad, és körbe vesz.

10/10

Felirat

Trailer

Bővebb infó

Képek a filmből: 1 2 3 4

Címkék: 10 black snake moan lánc

Ocean's Thirteen

inmfc - 2007.11.01. - Szólj hozzá!

Ocean's Thirteen

A

játszma folytatódik, ahogy hallhattuk a reklámokban, és most már olvashatjuk a különböző magyar borítókon. Ezt azért is érzem fontosnak elmondani így a legelején, mert az első kettő nekem bejött, igaz a másodikkal már nem voltam annyira kibékülve, talán az első volt a legjobb, ebben azt hiszem kiegyezhetünk. Ahogy írtam nem mindig túl jó, ha egy filmet a nem tudom hány részig húznak, ebben az esetben az ember csak(?) azért megy el a moziba, vagy nézi meg, mert elolvassa a szereplőgárdát és na bumm.

A sztori: Ruben barátunk rosszul lesz, miután egy kaszinó tulajdonos emberke rútul becsapja őt. És ezért a barátok megfogadják, hogy nem hagyják ennyiben a dolgot, ezért egy kis idő múlva, miután megnyílik a kaszinó, - amit elvileg Rubenünk vezetett volna -, felgyúlnak a fények, és kezdődik a játék. Minden előre kiszámolva, eltervezve, mindenki előre beépítve, szóval majdnem minden a helyén van, azonban pénz szűkében vagyunk és egy nem szívélyes havernál kell pénzért kuncsorogni, ami azonban jól sül el. Szóval indulhat a show-time.

Negatívum: az alapsztori gyenge, ez a barátunk miatt mindent megteszünk, és ezért raboljuk ki a bankot, szóval nem nagy szám. A többit majd később.

Értékelés: az első jó volt, tényleg, talán azért mert előtte nem láttál ilyen hasonló filmet, a második, az bárki bármit mond, gyenge volt, ez sajnos érezhető volt, és akkor jön a harmadik, ahol már megint bedobtak egy nagy nevet, talán mert tudták a korábbi félresiklásukat. Ő pedig Al Pacino. A szereplőkről majd később, most nézzük a sztori jellemzést: gyenge, írtam már, kevesebb csavar volt, picit pörgősebbre számítottam, lehet, hogy ez nagyképűen hangzott, de nem volt az a nagy izgalom, amit pl. az elsőben átéltél, egyetlen pozitívum Garcia barátunk bevonása a történet folyásába, az jó volt. De ez csak az én szerény véleményem. A szereplők: Al Pacino, szerintem a nevén kívül, nagyon sok mindent nem hozott a filmbe, nem láttam az igazi énjét. A többiekről csak annyit, hogy néha túl sok volt a fecsegés a semmiről. Olyankor inkább kellett volna egy csavar. De persze ők csak azt csinálták, ami le volt nekik írva a papíroson. És ide írnám, hogy valamennyire de hiányoltam valami híres szép színésznőt, de persze telhetetlen vagyok. Elnézést. Talán a következőben. A műfajról: vígjáték, végre egy momentum, ami talán mindhárom filmben észre vehető, hallható. Néhány jelenetnél igenis mosolyognod, nevetned kell. Ilyen volt most az Oprah jelenet, amikor sírtak, az oltári volt, de ez csak egy volt a sok közül. A thriller kifejezést olvasva elgondolkodok. Erről inkább egy szót se. A krimi az még hagyján. Hol folytassam sok az üres fecsegés, ezt már írtam, de ebből sok volt a bonyolult duma, ami nem mindig volt szerencsés, és az ember nem mindig vágta, hogy akkor most mi van, miről vakerálnak a sztárok. De hát ide írnám, nem szeretem, ha hülyének néznekJ.  A túl szép, csili- vili képvilág, mi egymás, bejött, bár ez is messze áll tőlem, meg az a nagy fényűzés, pompa, na ja. A túl modernizáció is hiába nem tetszik annyira, el kell fogadni a XIX. Században élünk. Ha jön a (tizen)negyedik, akkor remélem, hogy visszatudják hozni a (1)1 hangulatát, izgalmát, mert az nagyon szép és dicséretes lenne. Valamint több esemény, cselekvés is jó lenne, a sok és értelmetlen duma helyett, meg jó lenne egy McGyver-t látni a következő részbe, ha ő lenne a C terv, az A és B után. De persze lehet, hogy nem leszek se író, se rendező se semmi, de azt megállapíthatom nem volt ez annyira rossz, csak a korábbi részek tudatában közel sem volt olyan jó. Megnézni egyszer mindenképp érdemes, többször, hát nem is tudom, arra talán nem vállalkoznék. Inkább jöjjön a (1)4.

6/10

Felirat

Trailer

Bővebb infó

Képek a filmből: 1 2 3 4 5

Címkék: 6 oceans thirteen játszma folytatódik

3:10 to Yuma

inmfc - 2007.10.31. - Szólj hozzá!

3:10 to Yuma

3

egyszerű oka van annak, hogy megnéztem ezt a darabot. Egy, régen láttam már western filmet, annyi szent, mostanság csak az akciós, mindenféle technikával feltuningolt, fantasys, hororros, meg mi egymás szépségekben lehetet csak „gyönyörködni”. Az ember egy idő után valami változatosságra vágyott. Kettő, a két főszereplő igen csak nagy tekintélynek örvend az én legjobb színészeknek ítélt listámon, mindkettőnek lehetne említeni legalább egy olyan filmjét, amelyben oly maradandót alkotott. És érdekelt mit tud ez a két ember csinálni egy western filmben. Három, a cím nem hagyott nyugodni, hogy mi a fene az 3, meg a 10, meg a Yuma, egyszerűen furdalt kíváncsiság. Szóval jöjjenek a kérdésekre a válaszok!

A sztori: Valamikor a XIX. Században járunk, ahol Ben Wade nevezetű úriemberünk fosztogatja az éppen arra haladó „lovas-kocsikat” meg mi egymást embereivel. Azonban ekkor a kerül a képbe a farmerünk, aki látja az egyik ilyen kirablásos jelenetet, és ekkor még nem tudja, hogy sokat fog ő még időzni a „rablónkkal”. Amit tudni kell farmerünkről, hogy sánta, veterán katona, hogy a gyereke beteg, hogy el akarják venni tőle a földet, és ezért mindent megtenne, hogy továbbra is az övé lehessen. Egy szóval: pénzt akar. Később megint összefut rablónkkal, aki persze a gyilkost is megformázza egy testben, de elkapják, hála farmerünk segítségének. Mindenki örül, de persze előre, hisz a bűnöst el kell juttatni Yumába, ahol fel kéne tenni a 3:10kor induló vonatra, és hát az nem a szomszédban található. Úgyhogy elindul a díszkísérettel rablónk Yuma felé. És ne hogy ily egyszerű legyen a történet, híres rablónknak a csapata is követi a „nászmenetet”.

Negatívum: a film elejét éreztem döcögősnek, aztán olyan fél óra elteltével beindul a történés. Igazából mást nem tudok róla itt ebben a fejezetben megemlíteni.

Értékelés: az első dolog, amit fontos letenni az asztalra, az, az, hogy ez egy 1953as film remake. Az utolsó szót értsd szó szerint, mert tényleg remek volt. Nem láttam az 53ast, hm, régen volt az már, de a lényeg, hogy ezt láttam. Mit is mondhatnék a sztoriról, nem volt rossz, igazából, ez a mai filmekben is megtalálható csak autókkal, meg extra lövöldözéssel. Gondolok itt a kísérjük a fegyencet az A pontból a B pontba. Na de, ez western film, nem rajongtam ezekért a múvikért régebben, amire emlékszem az pár ilyen indiános film lehet na meg a Lucky Luke, de ez, nekem nagyon is bejött. A szereplők, ugyancsak dicséretet érdemelnek, mert megcsinálták, jók voltak, egy olyan filmben, amelyikben egyiküket se tudtam volna úgy igazán elképzelni. De megcsinálták. Az ütköztetés megtalálható a jó és a rossz szerepkörében. Aztán a végén még érdekes dolgok sülnek ki ebből a karakter háborúból, amelyet én egy mellékszálnak neveznék a film előrehaladtával, mert mindkét szereplőnk ragaszkodik a saját elveihez, és nem enged belőle, ahogy az okosok mondanák: a másikra való ráerőltetés, és két ember pszichológiai vetélkedését láthatjuk a vásznon/bezzeg ha Csernus doki ott lett volna/.A műfajra most nem tennék említést, mert hát minek. A képi világ visszahozott valamit azokból a régi jó időkből, amikor még a tv-ből a western szólt. Szóval ez is bejövős volt, mint a film befejezése is, nekem tetszett, mert sokat töprengtem a film megnézése során, hogy mi lesz a vég, de ez szerintem ez volt a legjobb megoldás. Volt itt minden, megkeverték a kártyákat rendesen, mert az összes teóriám mind ott feküdt a szemem előtt, és ezt is szó szerint értsd, szóval tetszett ez is. Sok mindent nem mondtam még el a filmről, de hát hirtelenjében ezt éreztem a fontosnak, a többit meg érdemes megnézni. Nem egyszer nézős alkotás, hanem igenis a többször elővehető és megnézhető kategóriába sorolnám bele. Most már csak a pontszám kérdéses, jó történet, jó mellékszál, jó szereplők, jó jelenetek, stb...egy nagy kérdés: legyen vagy ne legyen 10. Régebben hallottam valahol, azt, hogy merjünk nagyok lenni. Ennek örömére, más bosszúságára, adok most egy

10/10

Felirat

Trailer

Bővebb infó

Képek a filmből: 1 2 3 4

Címkék: 10 3 10 to yuma

High School Musical 2

inmfc - 2007.10.30. - 54 komment

Szerelmes hangjegyek 2

E

gy film, amely a premier óta lázban tartja az embereket és akkor még szép jelzőt használtam. Mert a kommenteket olvasva inkább egymás értelmiségi szintjét célozzák meg az odajárok, mint hogy a filmről beszélnének, de ami igaz, az, hogy minden rossznak a forrása ez a  film, amely egyesek szerint gagyi, mások szerint pedig csúcs. Nem vagyunk egyenlőek, és a demokráciában élünk című maszlagot most inkább így előre elsütöm, ne hogy utána engem is lefejezzenek. Sokáig gondolkodtam ezek után, hogy írjak e filmfelkeltést, de hát az 1-et láttam, amelyből egyenes arányosságban áll – nálam – a második rész megtekintése. Szóval akkor nézzük is, hogy én, - nem akarom elmondani még egyszer az utolsó szót -, tapasztaltam.

A sztori: Végre itt a nyár, szünidő van, - hú de jól jönne most ez – de visszatérve főhőseink, a nyáron dolgozni szeretnének, pénzt gyűjteni. Amit Troy barátunk akar úgy annyira, és ezt Sharpay „szőke cicánk” el is intézi. Szóval munkára fel, az egész team elmegy dolgozni a Sharpay szülei által üzemeltett Counttry klubba( most ez komoly, tényleg az volt, hm). Nah a lényeg, egy mondatban: Sharpay rámászik Troyra, aki persze Gabriellával nyomulna, de fejébe száll a sok dicsőség, hogy ő találkozhat nem mindennapi emberekkel, és hogy egyenes ágon bejuthat a főiskolára, ezért elfordul barátaitól, majd az apja is adja alá a lóvat, szóval teljesen elszáll magától, ez van.

Negatívum: Bármennyire nem akarok bele menni a dolgokba, mégis nem lehet azt nem elsütni, hogy sablonos amerikai mű.(kihagytam a remek szót előtte). Sajnálom, de ez az igazság. Ez a téma valahol és valamikor egy pár filmben már hallható és látható volt, amióta a világ a világ. Kevés ez.

Értékelés: Az elsőre visszaemlékezve már ott is megvolt ez a sablonkörítés a zene mellett. És ezt folytatták, pedig bíztam benne, hogy most talán más lesz. De nem. Miért kell csalódnom állandóan, ezekben a folytatásos múvikban. De kezdődjön az igazi értékelés: a sztori, írtam már, a leggyengébb láncszem, bár honnan is nézem. A zene, és akkor egy pozitív jelző, mert a zene azért bejött, 2 szám van, ami még nekem is bejövős, a többi hát az nem valami nagy szám. A szereplők, Troy barátunk, hogy is mondjam, már túlságosan ilyen „selyemfiú” szerepét tölti be, meglátásom szerint. Nagyon jó lenne egy váltás  a következő résznél, az ő szerepkörében. Míg Vanessa, aki ugye botrányos fotói után, még jó hogy szerepelhetett a múviban, bár a következő részben lehet hogy neki is kampec. Igaz ő azért nem csúnya.  A többi szereplő meg belesorolható az amerikai túljátszott kategóriába. A legelején azt írtam, hogy nem keresem a bajt, de tényleg nem, ez egy vélemény, „mindenkinek joga van ügyvédet fogadni, és minden, amit monda az felhasználható maga ellen”….blablabla. A viccet félretéve ebben a múviban, amelynek műfaj meghatározásában szerepel az a szó, hogy vígjáték, hát az igazat megmondva köze sincs ehhez, most röhögsz, de…….., inkább nem folytatom a mondatot, mindenki képzeljen oda valamit. Így hogy a végére értem, és minden bűnömet leróttam, és végre megtisztultam, nem kínoz tovább a ki nem mondott szavak fojtása. Tudom, hogy viccesre sikeredett az értékelő eddigi része, de fordítsuk komolyabbra a szót: ultra gyenge sztori, „közepes” színészi teljesítmény, néhol jó dalokkal meghintve. Ez most komolynak hangzott. Ki kell mondanom: nem volt jó, igaz a pontszámomban nem fogom lehúzni, mert a maga műfajában nézzük a dolgokat, és ez ugyebár: zenés vígjáték, ilyenből nem sok kerül a vászonra manapság, szóval ezt a keveset is meg kell becsülni. Ezek után nem tudom mit várjak a 3-tól. Remélem, hogy olvassák a hsz –ket a különböző fórumokon és akkor kitalálnak valami okosabb dolgot ennél. De előtte még ne felejtsem el bejegyezni a képzeltbeli noteszfüzetembe, hogy pénteken este az egyik kereskedelmi adón, már nézhető állapotba is kerül e mű.

5/10

Trailer

Bővebb infó

Képek a filmből: 1 2 3 4

Soundtrack

képre katt a letöltéshez

Pass:  loadcenter

Címkék: 5 high school musical 2 szerelmes hangjegyek 2

Stardust

inmfc - 2007.10.29. - Szólj hozzá!

Csillagpor

U

tálom a hétfőt: mondja ezt Garfield. Na meg én is ezt az elvet vallom, ahogy már ezt korábban is említettem. Ez a mai nap azonban más, mint a többi, hiszen szünet van egyrészt, másrészt pedig van idő belekukkantani a Stardustba. Miért is pont ezt, mert frissen sült, most érkezett, és mert annyira megosztja a nézőközönséget, ezt nem hagyhattam ki, ezért hátradűltem a képzeletbeli fotelomba és megnéztem ezt az első pillantásra mesének kinéző alkotást.

A sztori: főhősünk Tristan egy fallal elzárt Fal nevezetű városkában éli életét, ahol nem éppen maccsóságáról híres, de mindenképp szeretné elnyerni a szépséges Victoria szívét. Azonban ez nem olyan könnyű, ezért hosszas huzavona után, főhősünknek egy csillagot kell elhoznia a falon túli világból, hogy régóta imádott szerelme végérvényesen az övé lehessen. El is indul, megkeresni a csillagot, csak hát nem ő egyedül pályázik a földről lepottyant „dologra”(amely nem dolog, hanem egy nő, hiszen csillagunk nővé változik a becsapódás után, nem semmiJ), mert ott vannak a hercegek, azok közül csak egy, a többi az hátulról konstatálja az eseményeket(aki nézte, az érti). Aztán ott vannak a jól megszokott boszik, akik a lány szívére pályáznak, mert annak elfogyasztásával visszanyerhetnék szépséges bájaikat. Szóval elindul a küzdelem egy mindenki által ismeretlen világba, ahol tét egy csillag, hm, jobban mondva egy nő, aki Tristan főhősünk jobbján éli át a számára furcsa és különös dolgokat, mert ő ugye egy csillag, azt hiszem most már sikerült mindenkit megkevernem, de elsüthetném a szokásos maszlagot: Győzzön a jobbik!

Negatívum: ha szívemre teszem a kezem, akkor be kell ismernem, hogy érezhető volt a történet befejezése, de most álljunk meg egy szóra, mert ugye ez mese, na már most a mesékben mindig (nem mindig) főhősünk győz és szerelemre talál. De hát ez mese. Szóval már a legelejétől így fogtam fel a dolgot. De azért ezen kívül volt egy kis vontatottság az elején, de aztán a fal megtétele után máris nincs okod unni a múvit.

Értékelés: valaki azt írja nagyon jó, valaki azt, hogy rossz, most akkor én hova is álljak, de ahogy az már lenni szokott, sehova se állok be, hanem elmondom az én szerény kis véleményemet. Kezdjük is el: a történet, az mesés, gondolok itt a műfajra és magára az élményre. Inkább ilyen tündérmesés vagy nem tudom milyen filingje van a filmnek, de az biztos, hogy nem volt rossz, sőt. A kiszámíthatóságot már a legelején félretettem a fejemben és azt mondtam, hogy nézzük csak, hogy mi is ez. Nem csalódtam. Csöpetnyi akció, sok kalandos megoldással, ahogy azt megszokhattuk egy kis drámai töltettel és egy kis csavarral is (De Nironk kilöki Tristánunkat). Na meg ki nem lehet felejteni a fantasy kifejezést a sorból, ami leginkább érvényesült a kaland mellett. A sok duma után, azt mondom a történet jó, de ezt csak a különböző „kiegészítők” tudták jobbá varázsolni. Ide tartoznak a színészek: voltak hírességek bőven, elég csak megemlíteni De Nirot, Miller kisasszonyt, vagy akár Pfeiffer boszinkat. Ezeket az embereket se láttad még ilyen helyzetben, de hát a színésznek mindenhol, minden körülmények között meg kell állnia a helyét. Szóval a színészek, Pfeiffer jót alakított, annyi szent, De Nironk is odatette magát és akkor még nem is dicsérem tovább. A két főszereplő is jó volt, a szokásos „szerencsétlen” figurákat választották ki rá, hiszen egy fiú, aki eddig semmit nem tudott a világról, mert a fal mögött élt, míg egy lány, aki ugyancsak semmit sem tudhatott, mert hát ő ugye az „égből pottyant” le ide. Nekem tetszett mindkét főszereplő, bár túlzás lenne kijelenteni, hogy ők voltak a legjobbak a vásznon. Ami mellett nem lehet azonban szó nélkül elmenni az a humor, mert abból azt kaptam, amire nem számítottam, hiszen ezt nem kalkuláltam bele a két órába, és volt okom meglepődni. Nem volt sok, de ami volt, az igenis jól hatott az emberre, elég csak megemlítenem a hercegek neveit, vagy haláluk utáni „hospitálásukat” a történésekhez. Szóval ez nagyon jó pont volt nálam. Azt hiszem ennyit mára, kifogytam a dicsérő szavakból, mit is mondjak, mindenre számítottam, de azt kell mondanom minden várakozásomat felülmúlta e múvi. Zárásként ez itt a reklám helye: mindenkinek látnia kell!

9/10

Trailer

Bővebb infó

Képek a filmből majd!

Címkék: 9 stardust csillagpor

süti beállítások módosítása